Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-10 / 158. szám
2018. JÚLIUS 10., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 Nem is olyan rég láttam azt a videót, ami talán szélesebb körhöz is eljuthatott volna. A rövid filmben amerikai fiatalokat mutatnak be, akiket arról kérdeztek, mire használják a telefonjukat vezetés közben. Jelzem, a kérdés nem az volt, használják-e egyáltalán, mert egyértelmű volt, hogy igen. Nem tudták mire megy ki a játék, ezért elég könnyedén válaszoltak. Felháborítóan őszintén, anélkül, hogy érezték volna tettük súlyát. Nevetve mesélték, üzenetekre válaszolnak, képeket készítenek, amiket meg is osztanak ismerőseikkel annak melegében. Az egyik srác szerint az utasnak egyre több feladata van, például szólni a sofőrnek, hogy pirosra váltott a jelzőlámpa... Ezután besétál egy lány, akinek korábban - szemlátomást - komoly sérülésekből kellett felépülnie. Elvesztette a szüleit, két hónapig az életéért küzdött. Olyan valaki miatt, aki nem bírt meglenni a telefonja nélkül. Ezután már nem röhögtek a fiatalok, többnyire inkább bőgtek, szavak nélkül maradtak. A lényeg azonban, hogy nem csak a fiatalabb generációnak van hasonló függősége. Sajnos ismerek olyanokat, akik szintén érintőképernyő-érzékenyek vezetés közben. Ám úgy tűnik, amíg nem történik baj, az emberek nem vesznek tudomást tettük veszélyességéről. Mobilozni vezetés közben nem menő. Sokkal inkább szégyen. Betegségről van szó, elég sokakat érintő addikcióról. A gyógyulás első jele pedig a felismerés. Mindenki maga dönt: nyomkod vagy vezet? Mobilozni vezetés közben egyáltalán nem menő Lányt, nőt futtattak, dílert terrorizáltak (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖS A pénz egy részét az apa ás a fia aranyba, s pszichoaktív anyag vásárlásába fektette. Utóbbit 0,2 grammos pakkokban árusították. Segítségükre volt a drog terjesztésében egy másik vádirat szerint egy férfi, aki az utóbbi ügy sértettje lett. A terheltektől hitelbe is kapott kábítószert, s az illető adósságspirálba került. A szülő és csemetéje, valamint két cimborájuk folyamatosan pszichés terror alatt tartották a szerencsétlent, akitől a valós tartozásának a többszörösét követelték. Fenyegették, egy Gyöngyöshöz közeli szőlőbe vitték, hogy megleckéztessék. Zsákot húztak a fejére, s azt kiabálták neki, hogy megölik vagy megcsonkítják, késsel is szurkálták. E sanyargatásnak, az áldozat szenvedéseinek az vetett véget, hogy az apa és a fia őrizetbe került. A Gyöngyösi Járási Ügyészség az apát lőfegyverrel visszaélés bűntettével, őt és a fiát részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés, kitartottság, gyermekprostitúció kihasználása, új pszi-Zsákot húztak a fejére, s késsel is szurkálták choaktív anyaggal visszaélés bűntettével, zsarolás, valamint a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja. Két társukkal szemben zsarolás bűntette és minősített személyi szabadság megsértésének bűntette a vád. A vádhatóság főbüntetésül mind a négy vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza. Sz. Z. A telep vezetője szerint semmi közük a szagokhoz Bűzt hoz a szél, de nem a sertésektől „Fekáliaszag terjeng a nyolcvanas lakótelepen”- érkezett szerkesztőségünkbe a panasz. A levél szerint hetente több alkalommal, rendszerint az esti órákban lehet a bűzt érezni. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Nem első alkalommal jelezték már a nyolcvanas városrészben a lakók, hogy olykor erőst bűzt éreznek. A probléma két évvel ezelőtt is hasonló volt. Akkor a város határában működő sertéstelepre „mutogattak” a lakók. Most a Verseny úton lakó Borsi Miklós jelezte, hogy hetente egy-két alkalommal is érzi a kellemetlen szagot, leginkább az esti órákban.- Nem lehet szellőztetni, már legalább egy hónapja visszatérő probléma ez - fogalmazott. Azt is elmondta, múlt hét csütörtök óta nem éreztek bűzt, de ez nem jelenti azt, hogy annak a forrása is megszűnt, mert tapasztalata szerint olykor több nap is eltelik szag nélkül. Hozzátette azt is, egyik hatóságtól a másikig megy, amíg nem kap megnyugtató választ. Korábban nemcsak a nyolcvanasban, de a dombon is érezni vélték a büdöset. Akkor két önkormányzati képviselő is kézbe vette az ügyet és minden érintett szervezetnek, hivatalnak, a telep vezetőjének is írásban jelezték a panaszt. Kiderült, az akkori várost elöntő bűz forrása az volt, hogy Atkár környékén egy mezőgazdasági vállalkozó baromfitrágyát hordott ki a földekre... A Mátra Kincse 2002 Kft. vezetője most is egyértelműen elutasította a felvetést, Nagy István cégvezető szerint kizárt, hogy a telepnek köze van a szagokhoz hogy a bűzért a sertéstelep lenne a felelős. Nagy István szerint ez kizárt dolog. Hozzátette: a korábbi vádak is alaptalannak bizonyultak, kiderült, semmi közük a bűzhöz. Ottjártunkkor dokumentumokat mutatott, amelyben a Környezetvédelmi Vizsgáló Iroda legutóbbi szakvéleménye szerint: „a bűzforrás levegős hatásterülete 171 mé-Fotó: Czímer Tamás terben határozható meg. A hatásterület nem érint lakott területet.”- Évente több százezer forintért vizsgálják nálunk a szagkoncentráció eloszlását és eddig még mindig minden rendben volt. Emellett a trágyát szeparáljuk, híg, illetve szilárd részre, valamint a baktériumos kezelése is megtörténik, amely 70 százalékkal csökkenti a szaghatást. Zárt tartályban történik a szállítása és magasnyomással fecskendezik az előzetesen engedélyezett földterületre, amelyet már fellazítottak, azért, hogy könnyebben beszivárogjon a lé a talajba. Szóval se trágya, se a szag nem terjedhet innen - összegezte Nagy István. Ottjártunkkor nem volt büdös- A szennyvíztisztító telep környékén mindig lehet érezni fekáliaszagot, széljárástól függően bent a városban is, de ezt nem foghatják ránk - magyarázta a Nagy István, miközben készségesen megmutatta a telepet. Ottjártunkkor csak a kapuig mehettünk, hisz’ a sertéspestis miatt még szigorúbb szabályok vonatkoznak a belépésre, de sem az odavezető, sem a telep előtti úton nem éreztünk büdöset. A cégvezető azt is közöl te, hogy a telep mellett fut végig a szennyvízcsatorna, amely aztán a 3-as út alatt a szennyívíztisztító telepre érkezik. Szerinte abból szivárog ki a szennyvízlé, amely okozhat büdöset, de megemlítette, hogy a csatornanyílást fedő öntöttvas zárófedelét is ellopták már, amelyet betonfedéllel ugyan pótoltak, de meglátása szerint onnan szintén áradhat szag. Tudjuk, mit teszel Segítünk Is megterveznll www.Ukebalaton.hu Salat: n.hu Körültekintést kémek az autósoktól Nagyszabású találkozóval ünnepelték a jubileumot Félszáz esztendős lett a kórus (Folytatás az 1. oldalról) KISKÖRE Fejes Lőrinc hangsúlyozta, az átjáró része a Tisza-tavi kerékpárútnak, így a balesetek elkerülése miatt kellő körültekintést kérnek az autósoktól. Hozzátette, a műtárgyon való áthajtáshoz gáton járási engedély szükséges. Annak, aki gyakran közlekedik az érintett szakaszon, a felújítás öt hónapjára érdemes éves bérletet vásárolni. Nagyobb árvíz esetén a közlekedési rend felülbírálatát rendelhetik el, korlátozást vezethetnek be. A Kötivízig kiskörei szakaszmérnöke tudatta lapunkkal, hogy a lakótelepről a hallépcső felett, a Tisza bal partján lévő árvízvédelmi töltésen át csatlakozhatnak be a közútra a járművek. Közölte: a műtárgyon csak váltakozó irányú forgalom lehetséges, amit négy közlekedési lámpa irányít. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a 130 éves kiskörei Tisza-hidat a Magyar Államvasutak Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösen újíttatja fel. A munkálatok során egyebek között cserélik a szerkezeti elemeket, helyreállítják az útburkolatot és a vezetőkorlátot is. Berecz R. OSTÖfl Fennállásának ötvenedik jubileumát ünnepli idén az Ostorosi Asszonykórus, ennek alkalmából nagyszabású ünnepséget tartottak szombaton a településen. Az eseményen tíz település kórusa jelent meg, többek között Egerszalók, Novaj és Nyékládháza együttesei is képviseltették magukat, az asszonykórusok mellett férfikórusok és citerások is megjelentek. A jubileum alkalmából minden kórus fellépett, ám előtte a település vezetője, Böjt László, valamint Bimbó Zoltán, az ostorosi kórus karnagya köszöntötte a megjelenteket, utóbbi fel-Dr. Gerzanics Magdolna népzenekutató is köszöntötte a megjelenteket a nem mindennapi jubileumon Fotó: beküldött idézte az együttes elmúlt ötven évének fontosabb történéseit is. Ezt követően minden megjelent kórus bemutatkozott, majd külön-külön fellépéssel örvendeztették meg az egybegyűlteket.- Nagyon jól sikerült az ünnepségünk, több mint százötven vendég jött el az eseményre, még az alapítóink közül is megjelentek néhányan - árulta el Bartók Bertalanná. Az Ostorosi Asszonykórus vezetője hozzátette, minden kórus a saját települése hagyományos dalait énekelte el, szép, tartalmas délutánon vehettek részt az érdeklődők. Süli K.