Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-09 / 157. szám
4 GYÖNGYÖS és körzete 2018. JÚLIUS 9., HÉTFŐ HÍREK Megkezdték a felújítást MÁTRAFÜRED A külső szigetelési munkálatokat kezdték meg a napokban a Mátra Erdészeti Szakközépiskolában. A mintegy 320 millió forintos energetikai fejlesztés során az épület tetőszigetelést és új kazánt is kap, valamint a teljes csatornacsere is megvalósul. A tervek szerint a munkákkal jövő év januárjában végeznek. H. É. Nagy kaland Nagyrédén NAGYftÉDE Általános iskolás korú gyermekeknek szerveztek helyismereti tábort a településen. A gyerekek ezen az ingyenes délelőtti elfoglaltságon megismerkedhettek a helyi szokásokkal, felfedezhették a település értékeit. A Molnár József Művelődési Ház júliusban több táborral is kedveskedik a szünidejüket töltő diákok számára. Tánc-, festés-, kreatívtábor is várja az érdeklődő fiatalokat. H. É. Arany fokozatú polgárőr lett PÁLOSVÖRÖSMART répa József a XXIV. Országos Polgárőr Napon az évtizedek alatt végzett áldozatos munkájának elismeréseként a „Polgárőr Érdemkereszt” arany fokozatát vehette át az országos szövetség elnökétől, dr. Túrós Andrástól. A településen hat éve vezeti a helyi szervezetet, ám 1992 óta tagja a polgárőrségnek. Elmondása szerint a helyi polgárőrségnek jó a kapcsolata a településen élőkkel, a rendőrséggel és a környékbeli polgárőrszervezetekkel is. Az önkormányzati támogatás mellett, amelynek köszönhetően nincs üzemanyagköltségük az országos szervezettől is évente kapnak támogatást. H. É. Andrásnak mindig szót fogadnak a kutyák. Gazdáik is megtanulhatják mindezt Fotó: Czímer Tamás A kutyaiskolában a gazdák is sokat tanulhatnak Végre megvalósult az álom, a gyepmesteri telepen megnyílt a kutyaiskola, ahová bárki jöhet, bármilyen fajta kutyát hozhat tanulni. Hliva Éva eva.hliva@raediaworks.hu GYÖNGYÖS Bozsik András lábánál Scotch, a golden retriever kutyakölyök köszönt bennünket a helyi gyepmesteri telepen. Elragadó egy teremtés és úgy is viselkedik, mint aki tudja, ő a főnök kiskutyája. A telep főnöke pedig kétségtelenül Bozsik András, aki évek óta felügyeli a gyeptelepet és látja el az ezzel kapcsolatos teendőket. A szállító, a begyűjtő, a segítő, a kiképző, az építő, a szépítő és leginkább a megmentő. Legutóbbi beszélgetésünkkor még azt ecsetelte, jó lenne egy kutyaiskolát nyitni a telepen. Ma már hetente egy alkalommal, vasárnaponként megtelik a hely „kutyásokkal”. A lapengedelmességi, ügyességi képzéseket, valamint agility edzést (lemozgatás) és igény esetén őrző-védő tréninget is adunk a kutyusoknak - sorolja a telepvezető. - Jómagam és barátom, Somodi Tímea végezzük a képzéseket és azt kell mondjam, igen nagy az igény, már most mintegy tucat gazdi jelentkezik be minden héten. Nem kérünk pénzt, adomány alapon működik ez nálunk. Azért indítottuk, mert úgy éreztük, sokan nem is ismerik saját kutyájukat, és ez hamar ki is derült, hisz nem csak az ebeknek, a gazdiknak is ugyanolyan fontos a képzés. Tudni kell bánni az állatokkal, nincs olyan fajta és korú kutya, akit ne lehetne valamennyire tanítani - magyarázza. Meg is mutatja. Zoé érkezik pórázon, egy bullterrier szuka kutya, akit András egy hétig bentlakásos képzésre vállalt el. - Azt mondta a gazdi, nem tudja sétáltatni, mert rátámad a kutyákra, szófogadatlan, antiszociális - fogalmaz András. Örülnek, ha tőlük viszik el az elárvult állatokat Zoé láb mellett közlekedik, ha rászólnak megáll és leül. A kifutóban, amikor szabadon engedi András Scotch - aki szintén mentett kutyus - vidáman játszik vele, harapdálja, megugatja Zoét, aki csak András utasításait követi, nem támad, nem morog. Figyel. A kiképző pedig a jó viselkedésért meg is dicséri, ölbe veszi és megszeretgeti. Szeretni kell őket - mondja - majd jutalomfalatkákkal motiválva végigkíséri az akadálypályán a kutyusokat. Elmeséli közben, hogy jelenleg is több mint száz árva eb lakja a telepet. Tizenhat kennel új és a vizsgálót, elkülönítő helyiséget most akarják felújítani. Erre az önkormányzat két és fél millió forintot adott, valamint a kutyaiskola területét is biztosította. A körbekerítést pedig felajánlásból, Faragó Tamás önkormányzati képviselői keretéből valósították meg.- Eíálásak vagyunk az adományokért és sokan gondolnak ránk, másként nem is menne... Ám mi is szívesen bemutatjuk a tevékenységünket, óvodákba, iskolákba is járunk, már Scotchhal is. Örülünk, ha tőlünk viszik el az elárvult állatokat. Júniusban tizennégy kutyust mentettünk meg az utcáról és harminchármat adtunk örökbe.Számunkra ez a legnagyobb öröm! Tizenkét forrás környékét tisztítják meg MÁRKÁZ Tizenkét erdei forrás megmentését tűzte ki célul a Markazi Turisztikai és Kulturális Egyesület. A lelkes csapat a település környéken a sokszor teljesen elhagyatott természeti kincseket csákánnyal, kapával, lapáttal teszi rendbe - tudtuk meg Holló Lászlótól.- Számos természeti kincs található a környéken, melyek egy része mindenki számára ismert, azonban vannak olyanok, amelyek megmentésére a 24. óra utolsó percébe érkeztek - fogalmazott az egyesület vezetője.- Márkáz közigazgatási területén tizenkét forrás található, melyek jelentős része nem szerepel térképeken, sőt mi több, közülük számos csak a népi tudástárban található és megfelelő gondozás hiányában ezek egy része a feledés homályába veszhet. Ezen hiányosságot felismerte a helyi nyugalmazott kerületvezető erdész, Káli Béla, s fölajánlotta segítségét. így jutottunk el a már szinte csak általa ismert forrásokhoz. Az egykori erdész elmesélte, hogy a forrásokat a régmúlt időkben nagy becsben tartották, mivel az erdőben a fakitermeléssel foglalkozó embereknek ez biztosította a nélkülözhetetlen ivóvizet - ismertette a vezető. Hozzátette, a források feltárása és kitakarítása folyamatban van. A helyszíneket névtáblával látják el, amelyeket aztán később évente egyszer újra felkeresnek és ha kell, gondozzák. H. É. Névtáblákat is kapnak a források Fotó: beküldött Miniszteri Elismerő Oklevéllel köszönték meg a munkáját Ma már a hobbija a gyógyítás Nemzetközi tábor a Mátraalján GYÖNGYÖS Dr. Horvát Gyula, a Bugát Pál Kórház belgyógyászat osztályvezető főorvosa 2011 óta látja el a mátraaljai gyógyítóintézetben a betegeket, előtte huszonhat évig az egri Markhot Ferenc kórházban dolgozott. Néhány napja Budapesten vehette át Kásler Miklós minisztertől az elismerő oklevelet, amelyet kiemelkedő munkájának elismeréseként kapott. A főorvos a gasztroenterológia ismert hazai és nemzetközi szakembere. Publikációi amerikai szaklapokban is megjelent, több hazai neves konferencia felkért előadója. Kollégái, betegei tudása miatt tisztelik, de türelmes, betegközpontú kommunikációja, empatikus magatartása különösen legendás. Jelenleg is a legnagyobb osztályt irányítja a kórházban, mellette a gasztroenterológiai járóbeteg-ellátásból is oroszlánrészt vállal. Azt mondja, azért lett orvos mert édesapja azt mondogatta: „tanuljatok, mert azt senki nem veheti el tőletek.”- A bátyámmal tanyán nőttünk fel, szüleim mindenben támogattak, egyetlen céljuk volt, hogy tanuljunk. Mindkét fiukból orvos lett - me-A doktor a gasztroenterológia ismert szakembere Fotó: Cz. T. séli a doktor. Kiderül róla, a gyógyítás nemcsak hivatása, hanem szinte már a hobbija is, az ő vezetésével alakult meg 2013-ban a gasztroenterológiai osztály a kórházban. Elmondása szerint a mátraaljai gyógyítóintézmény felszereltsége mellett a szakember gárdája is példás, igazi összetartó csapat. Elárulja, hogy felesége is ebben a szakmában dolgozik, egy leányuk született, aki már nem lépett nyomdokaikba. Jelenleg kétéves kis unokája szerez számára sok örömet a mindennapok megfeszített munkája mellett. H. É. ABASÁR Egy héten át látták vendégül a faluban a nemzetközi gyerektáborba érkező fiatalokat, akik öt ország hat településéről közel százan érkeztek. A tábort a változatos programok után hétvégén egész napos zenés, vidám Európa Fesztivál zárta. A nemzetközi tábornak évtizedes hagyománya van - tudtuk meg a település polgármesterétől. Dr. Lénártné Benei Anikó elmondta, cseh, osztrák és erdélyi települések bevonásával évente szerveznek nyári táborokat, amelyet mindig másik országban tartanak. Idén pedig épp a mátraaljai községen volt a sor.- Ez alkalommal bővült a résztvevők köre is, nagyon örülünk, hogy a 13 települést magában foglaló szlovákiai Csáb Patakvölgye Kistérségi Társulás is csatlakozott a programhoz, hisz így már szlovák gyerekek is érkeztek hozzánk. Fontosnak tarjuk, hogy a fiatalok megismerjék egymás kultúráját, használják az idegen nyelvet, nyíljanak meg egymás előtt. Ezeket a célkitűzéseket fogalmaztuk meg a nyertes Európa a polgárokért pályázatunkban is, melyből megvalósítottuk e rendezvényt - tette hozzá. H. É.