Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-30 / 150. szám

fl EGER ÉS KÖRNYÉKE 2018. JÚNIUS 30., SZOMBAT HÍREK ismét jár a Tücsökbusz E6ERSZALÓK A nyári szezon­ban ismét elindult a Falu­néző Tücsökbusz, amellyel az érdeklődők könnyedén megismerhetik a település összes látnivalóját. Egy út nagyjából háromnegyed órá­ig tart, amely során a részt­vevők többek között megte­kinthetik a Sódombot, a Sáf­ránykertet és a Barlanglaká­sokat is. Süli K. Megszépül az óvoda udvara DEMJÉN Megújul a település óvodájának az udvara, vala­mint az intézmény épületé­ben is várható némi felújítás - tudtuk meg a község pol­gármesterétől. Fodor Géza elmondta, az óvoda udva­rának felújítására hétmillió forint pályázati támogatás nyertek a Terület- és Telepü­lésfejlesztési Operatív Prog­ram keretében, ebből meg­újul a lépcső, felújítanak né­hány udvari játékot, valamint újakat is beszereznek. Ezen felül önerőből az óvoda me­legítőkonyhájában is várható némi átalakítás, felújítják a padlót, ám erre még kivitele­zőt keresnek. A munkálatok várhatóan július 10-ét köve­tően kezdődnek, és az óvo­dai nyári szünet során be is fejeződnek majd, hogy az in­tézményben zavartalanul ha­ladhasson az oktató-nevelő munka. Süli K. Ismerkedésre buzdítanak SZARVASKŐ Ismerkedő prog­ramot szerveznek a falu­beliek számára július 7-én, szombaton az állomástéren. A program célja a közösség­­építés, azaz, hogy a telepü­lésen élők jobban megis­merjék egymást. Ezért mind a régi lakosokat, mind az új­onnan beköltözőket egy­aránt szeretettel várják egy kötetlen beszélgetésre és ebédre. Süli K. HIRDETÉS___ Évek óta húzódó problémák is felmerültek Bűz és zaj is nehezíti a mindennapokat Papp Gáborné szinte naponta takarítja az üzlete környékét a bulizok után Fotó: Huszár Márk Heves indulatoktól mentes, nyugodt közmeghallgatá­son fogadta a város vezeté­se az egriek panaszait, ja­vaslatait csütörtökön. Nyol­cán jelezték előzetesen fel­szólalási szándékukat, ám csak heten jelentek meg az eseményen, amelynek kö­zéppontjában a zajszennye­zés és a közlekedési prob­lémák álltak. Süli Kinga kinga.suIi@mediaworks.hu EGER Az első felszólaló Papp Gáborné volt, aki a Fellner tömbbelsőt érintő, „évek óta húzódó áldatlan állapotokra” szerette volna felhívni a fi­gyelmet. A hölgy elmondta, már évek óta szeretnének se­gítséget kérni az említett te­rület éjszakai lezárásához, ugyanis esténként a közeli szórakozóhelyen bulizok rendszeresen a kis udvarba járnak randalírozni, vagy ép­pen illemhelynek használják a területet. Mint mondta, az ottani vállalkozóknak szinte naponta kell a járdákról, üz­letek falairól az ürüléket, vi­zeletet takarítaniuk, de olyan eset is volt, hogy a fiatalok be­törték egy bolt ablakát. Az ott lakók és az érintett vállalko­zások azt szeretnék, ha éjsza­kánként lezárhatnák a tömb­belső Líceum felőli bejáratát. A felszólalásra Habis László úgy reagált, ki fogják vizsgál­ni a problémát, és igyekez­nek mielőbb megoldást talál­ni az érintettekkel egyeztet­ve a jelenlegi helyzetre. Ad­dig is a közterület-felügyelet gyakrabban fog járőrözni a te­rületen. Nagy a forgalom, zöldfelületeken parkolnak Ezt követően egy Cifrakapu utcai közös képviselő tolmá­csolta lakóközösségük pana­szait. Elmondása szerint el­viselhetetlen a forgalom az említett utcában, az autósok nem engedik át az időseket a zebrán, és sokszor a járdák­ra, zöldfelületekre parkolnak, ami a felületek károsodásához vezet. A hölgy emellett azt is említette, hogy szerintük már túl sok fa van a környéken. A városvezető erre reagálva ki­emelte, nemrégiben készült a Felsővárosban egy felmérés az adott városrész élhetőségéről. Ennek során az ott élők mint­egy hetven százaléka pozití­van nyilatkozott a közlekedés­ről, illetve a zöldfelületek szá­máról. Hozzátette, meg fogják vizsgálni az említett panaszo­kat és tájékoztatják az érintet­teket az eredményről. A bulizok közül so­kan illemhelynek használják a Fell­ner tömbbelsőt Elmérgesedett a viszony az étterem üzemeltetőjével Egy Egészségház utcai ven­déglátóegységre is érkezett panasz. Dr. Pelle Judit felszó­lalásában arról számolt be, a társasházuk aljában üzemelő étterem megkeseríti a környé­ken élők mindennapjait. Mint mondta, elsősorban az állandó bűz elviselhetetlen számukra, ugyanis a kiszállítást is válla­ló étteremben késő estig zajlik a munka, naponta több száz adag ételt készítenek, a fel­szálló szag miatt pedig nem tudnak szellőztetni, csak éjfél után, szellőztetés hiányában azonban a nyugodt pihenés sem adatik meg nekik. Ezen felül az étterem ételszállító autói és motorjai szintén késő estig üzemelnek, ezek hang­ja pedig szintén gátolja őket a pihenésben. A hölgy emellett az Érsekkerti Zenepavilonnál tartott koncertek hangerejére is panaszt tett. Minderre Kovács Luca jegyző asszony reagált. Mint mondta, tudomása van róla, hogy az elmúlt időszakban el­mérgesedett a viszony az ét­terem üzemeltetője, és a kör­nyéken élők között, ki fogják vizsgálni az említett problé­mákat, és írásban fognak re­agálni. Csákvári Antal képvi­selő is hozzászólt, mint mond­ta, maga is járt az említett te­rületen, és tapasztalta, meny­nyire megnehezíti az ott la­kók életét az említett vendég­látóegység, ezért arra kér­te az önkormányzat illetékes munkatársait, próbáljanak az érintettek életkörülményein javítani. Nem tudnak pihenni az állandó ételszag és a motorzúgás miatt Mindezek mellett szó­ba került még a Vörösmarty utca egy szakaszán találha­tó kátyú is, valamint érkezett egy felszólaló, arról panaszko­dott, hogy a nemrégiben meg­rendezett Utcazenészek Ver­senye szerinte túlzottan han­gos volt. Egy idős hölgy lak­hatási segítségért folyamo­dott, és másik felszólaló pedig a Nő-Köz-Pont munkáját mél­tatta. A grémium jelezte, minden problémát, javaslatot meg fog­nak vizsgálni, és tizenöt na­pon belül írásban tájékoztat­ják az érintetteket. kérdés válasz Szabó Péter, Noszvaj alpolgármestere- Hamarosan új termelői piacot alakítanak ki a tele­pülésen. Miért van szükség erre?- Noszvajon szép szám­ban vannak jelen a helyi termelők, akik eddig piac híján vagy az otthonukból voltak kénytelenek árulni portékáikat, vagy az egri, illetve a mezőkövesdi vásá­rokban voltak jelen. Azon­ban helyben is nagy igény van a friss idénytermékek­re, ami a turisztikai szezon alatt hatványozódik, ezért pályáztunk egy piac kiala­kítására.- Hol lesz a vásártér, és mikor tervezik megnyitni?- Az új létesítmény a patak­parton fog elhelyezkedni, és kapcsolódik majd hoz­zá egy kiszolgálóépület is, a Kossuth utca 68. alatti in­gatlan. Közel ötvenmillió forintot nyertünk el, ebből jut majd az említett ingat­lan felújítására, zárt áru­szállító kisteherautóra, piaci árusítóeszközök be­szerzésére, elektromosau­­tó-töltő állomásra, és nap­elemes energiaellátásra is. A tervek szerint jövőre nyílhat meg a piacunk.- Vannak már érdeklődők?- Igen, eddig harmincnyolc helyi termelő jelezte, hogy szívesen értékesítené ter­mékeit az új helyen. A kí­nálat igen színes lesz, pék­áru, hentesáru, tejtermé­kek, zöldség és gyümölcs egyaránt elérhető lesz. Ter­mészetesen a lekvárok és a borok sem hiányozhatnak, gomba és vadhús azonban nem lesz árusítható. Remé­nyeink szerint a piac által elvárható alapszolgáltatá­sokon túl egy új közösségi tér alakul ki, és a turisták is szívesen látogatják majd. Süli K. Júliusban: jig'lTOTOI. Horváth László Imre Farkas őrzi a nyájat Kövesse folytatásos kriminovellánkat! pD£I£S_ KÖSZÖNJÜK, HOGY NÁLUNK HIRDETETT! / HEVES.Í HÍRLAP Ha szeretné, hogy véleménye, ötletei, javaslatai és információi minél előbb eljussanak szerkesztőinkhez, újságíróinkhoz, küldjön e-mailt: heol@heol.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom