Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-22 / 143. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JÚNIUS 22., PÉNTEK Fejlesztik a hálózatot HEVES Folytatódik a városban az ÉMÁSZ fejlesztése, amely az Erkel Ferenc úti lakótelepet és a belvárost érinti. Pénteken kábelárkot ásnak a Tavasz utcában, jövő héten az Erkel utcában folytatódik a munka. M. H. Muzsikálnak a históriások EGER Néhány hónapja alakult meg az Egri Históriások Régizene Együttes Fajcsák Attila vezetésével. Gyura Fanni, Laczkó-Pető Balázs, Kovács Tibor, Kovács Máté június 22- én, pénteken, délután öt órakor a Farkas Ferenc Zeneiskolában mutatkozik be. B. K. Restaurálták az oszlopot ALDEBRŐ A napokban Laczik Csaba restaurátor segítségével újult mega Mária-oszlop. A falu nyugati szélénél található vulkanikus tufából faragott mementó állapota kritikus volt, a hátoldala szinte teljesen megsemmisült. M. H. Egyeztetés a miniszterrel BUDAPEST Hivatalában fogadta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottat dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A megbeszélésen egyeztettek a Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Emberi Erőforrások Minisztériuma együttműködésének lehetőségéről. A miniszterelnöki megbízott és a miniszter kitért többek között a nyugdíjasok, a fogyatékossággal élő emberek, a cukorbetegek és az egészségügyi dolgozók helyzeténekjavításával kapcsolatos feladatokra. HMH Éjjel-nappal dolgoznak a kombájnok, a termés menynyisége elmarad a tavalyitól. Tóth Balázs szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Június második hetében megyénkben is megkezdődött a nyári betakarítás. Az időpont szokatlanul korai, mert máskor a hónap közepe táján kezdik meg a munkát a kombájnok, a hagyomány szerint pedig a búzát Péter-Pálkor kezdik aratni, idén viszont már korán megindult a betakarítás az árpával és a repcével.- Múlt héten kedden kezdtük el a munkát, de az időjárás miatt mindössze annyit tudtunk betakarítani, mint máskor két nap alatt. Naponta csak minimális mennyiséget tudtunk levenni, mert az aratást mindig megzavarta egy-egy helyi zápor. Amikor a csapadék miatt átmentünk másik táblára, akkor pedig abban a néhány száz méteres sávban esett. Ha másnap visszatértünk az előző táblára, akkor ismét rákezdett - mesélt a balszerencsés körülményekről Dobi László, a Tarnamenti Mezőgazdasági Szövetkezet termelési igazgatója. A tarnamérai gazdaságnál a sörárpa aratásával már végeztek, most a takarmányárpán a sor. Igyekeznek, mentik, ami menthető, hiszen péntektől rossz időre lehet számítani a meteorológusok szerint. A munka másfél héttel korábban kezdődött a szokásosnál az aszályos április miatt, volt, amikor negyven napig nem esett az eső. Ez hatással volt a kalászokra is. A termés mennyisége körülbelül 10-15 százalékkal elmarad a tavalyitól, s a pergési veszteség is megnő ilyenkor.- Két héttel korábban kezdtük az aratást, köszönhetően annak, hogy az elmúlt három hétben száraz, meleg idő volt, kevés csapadék hullott. Árpánk minimális volt, a repcével kezdtünk, aminek nyolcszázalékos a víztartalma deszikkálás, azaz állományszárítás nélkül. A búzát is lehetne aratni, de a gépek kapacitása miatt előbb a repcét takaA Füzesabonyi Agrár Zrt. repcetáblái átlagosan két és fél tonnát teremtek hektáronként Fotó: Tóth Balázs rítjuk be - mondta a Füzesabonyi Agrár Zrt. termelési vezetője. Antal Balázs elárulta, a repcéből hektáronként átlagban két és fél tonnás mennyiséget aratnak le, vannak jobb táblák is. A búza mennyisége átlagos, vagy egy Antal Balázstól megtudtuk, mivel későn indult a tavasz, s viszonylag csapadékos volt a március, a kapásokat csak április közepe-vége felé tudták elvetni. Onnantól kezdve viszont nem volt csapadék, a kelés hektikus volt. Nem volt kedvező az időjárás az éppen virágzásban lévő növények számára, ezért is várható alacsonyabb átlagtermés az ősziektől. Mint mondta, a kapásokra kellene a csapadék, de jó lenne, ha a következő két-három hétben inkább nem lennének esők, viharok. Biztosítást is kicsit az alatti, 4,5-5 tonna körüli mennyiséggel számolnak hektáronként. Ha nem lesz nagy vihar, a búza minősége megfelelő lesz, de az összetöppedt szemek jelen lesznek a kalászokban. A repcénél ezerszem tömegben kötöttek a termésre, a kárelhárító rendszer ellenére. Lepres Luca, a Füzesabonyi Agrár Zrt. növényvédelmi szakirányítója szerint a későn induló tavasz, majd a hirtelen meleg miatt egyszerre jelentek meg a kártevők, egyszerre kellett védekezni szinte mindenhol, ez jelentett nehézséget a gazdálkodóknak. Jellemző volt a fénybogár megjelenése, amely ellen többször kellett védekezni, de az arra hajlamos fajtáknál a sárgarozsda, illetve a repcemetsző ormányos ellen is fel kellett lépniük. és a megszorult szemek hatására lesz veszteség.- A várható front miatt versenyt futunk az idővel, a nedvesebb repcetáblákat is vágjuk. Sok a betakarítandó terület, s korlátozott a munkaerő. Utóbbi égető probléma, alig találunk embert, pedig versenyképes fizetést kínálunk - jegyezte meg Antal Balázs. Elárulta, már körvonalazódnak a gabonafélék felvásárlási árai. A búzánál 42-44 ezer forint most tonnánként, míg az olajos magvak árai lent vannak, a repcéért százezer forintot kínálnak tonnánként, ezért azt mindenképp be kell tárolniuk, s várni jobb eladási pozícióra. A napraforgót 85 ezer forint körül hallani, ez tíz százalékkal a tavalyi ár alatt van. Van még tavalyi készletük, amit nem adtak el, s csak veszteséggel tudnák. Mivel még vannak tavalyi terményeik, ezért a tárolást jól meg kell szervezniük. Nehézséget okozott a kései tavasz Két héttel korábban kezdődött az aratás Hevesből is csatlakoznak Toroczkai mozgalmához HEVES MEGYE Több jobbikos politikus is jelezte megyénkben: kilép a pártból. Lőrinciben Juhász Szilárd, a Jobbik volt helyi elnöke, önkormányzati képviselő közölte: elsők között hagyta el a Jobbikot.- Alapító tagja vagyok a Mi Magunknak, illetve a zászlót bontó Mi Hazánk Mozgalomnak, így természetesen a hétvégén az ásotthalmi gyűlésen is ott leszek. Lőrinciben a Jobbik tagjai kivétel nélkül eljuttatták hozzám kilépési nyilatkozatukat, s ez által az alapszervezetet megszűntnek tekintem. Szabó Gábor pártigazgató szomorúan vette tudomásul a döntést. Önkormányzati képviselői mandátumomat - ideiglenesen függetlenként - megtartom - mondta. Gyöngyösön két önkormányzati képviselő hagyta el a pártot: Kovács Zoltán és Bús Árpád Zsolt. A Jobbik alapszervezetének hivatalos álláspontja szerint utóbbi, listáról bejutott képviselőtől visszakérik a mandátumot - tájékoztatta lapunkat Kévés Tamás. A gyöngyösi szervezet alelnöke indoklásképpen úgy fogalmazott: e listás helyért a helyi Jobbik szervezete dolgozott meg, valamint a szavazók is a pártot támogatták és nem Bús Árpád Zsoltot. Rákócziné Lózs Csilla, a Jobbik megyei alelnöke, a párt hatvani elnöke, s egyben önkormányzati képviselője azt mondta: a Zagyva-parti városban az alapszervezet továbbra is teljes létszámmal működik, egyetlen tag sem jelezte távozási szándékát. - Sőt, négy új belépővel is számolhatunk. A jövőben is a Sneider Tamás által képviselt politikát követjük- fogalmazott. Dudás Róbert, a Jobbik megyei elnöke a Hírlapnak elmondta: vannak kilépők, de legalább ennyien csatlakozók is. Úgy fogalmazott: nincs azzal probléma, ha egy új ellenzéki párt alakul az országban, ám ő úgy látja, a Toroczkai-féle mozgalom kizárólag a Jobbik ellen jött létre, s a „Fidesz kottájából játszik”. Megerősítette, a listáról bejutott képviselőktől visszakérik a mandátumot, szerinte azt a képviselőknek „kutya kötelességük” viszszaadni. Hozzátette: Lőrinciben hamarosan újjáalakul az alapszervezet, a korábbival ellentétben aktív tagsággal. HMH Várhatóan októberben dönt a törvényszék a terhelt sorsáról Emberölési kísérlet a vád Egri vár emlékérmét bocsát ki az MNB EGER Az előzetes várakozással ellentétben nem hozott ítéletet az Egri Törvényszék dr. Jávori Tünde vezette tanácsa abban a büntetőperben, amelynek terheltje V. R. Cs., a vád pedig egyebek között hatósági személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete. A cselekmény az az Egerbakta és a megyeszékhely között 2016 őszén lejátszódó rendőri autós üldözés, aminek végén útzár segítségével állították meg a a vádlott kocsiját. A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint a folyamatos közúti veszélyeztetés során a terhelt el akart ütni egy rendőrt és ez emberölés kísérlete. Az elsőfokú bíróság két kiegészítő szakértői véleményt várt, amelyek közül az igazságügyi járműszakértőé nem érkezett meg, ő ugyanis a törvényes keretek között halasztást kért véleménye elkészítéséhez. A vádlott védője indítványozta, hogy a védencével szemben fennálló lakhelyelhagyási tilalmat szüntesse meg a bíróság. A tanács ezt végzésében meg is tette, majd félbeszakította a tárgyalást. Új határnapot hivatalból tűz ki a bíróság. S. S. Rövidre zárult a tegnapi tárgyalás Fotó: Huszár Márk (Folytatás az 1. oldalról) EGER Az emlékérme hátlapján az egri vár legismertebb képe, déli oldalának ábrázolása látható a Hippolit-toronnyal, a Gergely-bástyával, valamint a várfal egy részletével. Az előtérben, középen az „Egri vár” felirat, alatta alsó köriratban a Magyarország felirat olvasható, amely egyben az érme kötelező érem képi eleme. A hátoldal peremén körbefutó felirat „A falak ereje nem a kőben van, hanem a védők lelkében” utal arra a hazafias buzdításra, amellyel Dobó István várkapitány lelkesítette katonáit az ostrom előtt. Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, széle recézett, a 10 ezer forintos érme 925 százalék finomságú ezüstből, míg a 2000 forintos színesfém változat réz és nikkel ötvözetéből készült. Az ezüstből 7000, míg a színesfém változatból 5000 darab készülhet. Az ezüst emlékérme három hónapig, a színesfém változat időkorlát nélkül, a teljes készlet erejéig névértéken vásárolható meg péntektől a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában, valamint a kibocsátás helyszínén, a Dobó István Vármúzeumban. M. H.