Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-16 / 138. szám

8 EOEfiBEIB remier helyőrség 11/46 EMBERNEK LENNI Kántor Mihály Az öntudatra ébredő, majd a sza­badságukért küzdő androidok to­posza majdnem egyidős a robot szóval, melyet Karel Capek írt le először, még 1920-ban. Azóta a ro­botok számtalan jobb és rosszabb műnek voltak visszatérő eszközei, felemelkedésük, humanizálásuk pedig gyakorta újra és újra elmesélt történet. A videojáték médiumának interaktív természete azonban le­hetőséget ad ennek a már-már una­lomig ismert elemekből építkező té­mának a tetszés szerinti alakítására A Detroit: Become Human 2038- ba kalauzol bennünket, amikorra is az Egyesült Államok, Oroszország és Kína fej-fej mellett versenyez a fogyasztói robotikában. Az ember­hez megszólalásig hasonlító gépek néhány száz dollártól kezdve meg­vásárolhatók, így szinte minden háztartásra jut egy-két darab. Az androidok szaporodásával azonban a társadalmi feszültségek is éleződ­nek: az ingyen munkaerő miatt ug­rásszerűen megnő a munkanélkü­liség, a valódi emberi kapcsolatok helyét pedig átveszi a mindig hű­séges és odaadó robothoz való kö­tődés. A Detroit ebbe a miliőbe he­lyezi el a játékost, nem egy, hanem mindjárt három android szerepébe. Connor egy, az eredeti programozá­suktól eltérő, deviáns androidok fel­kutatásával foglalkozó robot. Kara a kislányát egyedül nevelő, lecsúszott apa cselédje, Marcus pedig egy to­lószékhez kötött idős festőművész gondnoka. A történet fejezetenként vált a szereplők között, akiknek a bőrén keresztül megtapasztaljuk az androidokat ért atrocitások legkü­lönfélébb formáit, amivel párhuza­mosan felfedezzük bennük az érzel­mek kialakulását. Utóbbit valóban húsbavágóan tolmácsolja a játék: az igazságtalan helyzetekbe került sze­replőink sorsa a mi érzelmeinkhez nyúl ki, gyakran olyan morális di­lemmák elé állítva bennünket, me­lyeket nem lehet megúszni áldozat nélkül. Ezen döntések következmé­nyeit pedig nem egyszer sokkoló ala­possággal betűzi le nekünk a játék. Az írók az androidforradalom felé sodródó város kulisszáját igyekeztek minél több olvasattal, illetve allegó­riával felruházni. A buszok végében utazó robotok az amerikai feketék szegregációját, a robotok számára szabadságot nyújtó Kanada pedig a történelmi földalatti vasutat idézi meg, azt a hálózatot, mely a XVIII. század végétől kezdve délről északra szöktette a rabszolgákat. Emellett a játéknak olyan, sajnos állandóan aktuális témákat is sikerül a nekik kijáró komolysággal ábrázolnia, mint a terrorizmus vagy a családon belüli gyermekbántalmazás. A készítők egy elképesztően szer­teágazó narratív struktúrát épí­tettek a játékhoz, amelyet egy-egy fejezet végeztével magunk is meg­tekinthetünk. Egy grafikus folya­matábrára fűzve sorjázik előttünk mindegyik döntésünk és annak lehetséges egyéb leágazásai, ame­lyeket még nem tártunk fel. Utób­biak leírását persze elrejti előlünk a játék, így ösztökélve arra, hogy játsszuk újra, és derítsük fel őket magunk. Az ábra ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a többi játékos milyen arányban hozta meg azo-MASHOL PÁRIZSBAN, UGYANAKKOR. kát a döntéseket, amelyeket mi is meghoztunk. így alkothatunk képet arról, hogy mely szituációkban kö­vettük a többséget, és hol tértünk le a kevésbé járt útra. A Detroit: Become Human am­biciózus történetszövése és filmes nyelvezete látványosan demonst­rálja azt, hogy meddig képesek ma már eljutni a játékok. Amikor pedig egy szoftver már ugyanúgy képes utat találni a lelkűnkhöz, mint bár­milyen más mű vagy költemény, ak­kor a határok bizony elmosódnak. (Detroit: Become Human. Plat­form: Playstation 4) MŰVÉSZEK ÉS ELŐADÓK, FIGYELEM! Az Anna and the Barbies, az Erdélyi Médiatér Egyesület, és a Kárpát-me­dencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. tehetségkutatót hirdet. Magyarország legemberszeretőbb és életigenlőbb fesztiválja, a Wood­­stock az ugaron várja azon legfel­jebb tízfős társulatok, zenekarok, csapatok, művészeti műhelyek je­lentkezését, amelyeknek komolyan vett szándéka, hogy a világot mű­vészetével megmentse, megváltsa. Olyan elhivatott előadókat és lelkes őrülteket keresünk, akik szomjazzák a megmutatkozás lehetőségét. E-mailben rövid bemutatkozást, projektleírást és világszépítési ter­veket várunk... esetleg képeket..., de a legjobb, ha küldtük egy motivációs videót. Amit mi kínálunk:- fellépési lehetőséget a Woodstock az ugaron fesztivál Talentum színpa­dán;- heti belépőt és ingyenes sátorhe­lyet minden fellépőnek;- útiköltség-térítést;- a győzteseknek széles körű sajtó­­megjelenést. Jelentkezni június 20. éjfélig lehet. A fesztiválzsűri által kiválasztott pro­dukciókat június 25-ig kiértesítjük. A fesztivál honlapja: http://woodstockazugaron.hu/ Jelentkezés, illetve a pályázattal kapcsolatos infók, kérdések: info@woodstockazugaron.hu IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2018. június

Next

/
Oldalképek
Tartalom