Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-13 / 135. szám

10 M0ZAIK-TV-MŰS0R 2018. JUNIUS 13., SZERDA POÉNPERCEK HAZAFELE RÉSZEGEN Két részeg megy hazafelé haj­nalban. Igencsak elfáradtak, sikerült teljesen eltévedniük. Pénzük elfogyott, így taxit nem tudnak hívni, de a bu­szok már járnak. Ahogy ott tanakodnak, egyikük észre­veszi, hogy pont a buszgarázs előtt álldogálnak.- Figyelj csak, vigyünk el egy buszt, azzal gyorsan hazaju­tunk, sőt a rendőrök sem állí­tanak meg!- Jó - mondja társa - te menj be, köss el egy buszt, én meg idekint figyelek. így is lesz. Eltelik fél óra, az őrködő már türelmetlen. Be­megy a társa után, és azt lát­ja, hogy az idegesen rohangál a járművek között.- Te meg mit csinálsz? - kér­dezi mérgesen.- Az istennek sem találok 7-es buszt!- Hát te teljesen hülye vagy?- kérdezi a másik mérgesen.- Kössünk el egy 9-est, az­tán majd gyalogolunk kétsa­­roknyit! IKREK Egy társaságban az ikrekről van szó. Egy férfi belefog a mesélésbe:- Nekem is volt ikertestvé­rem, de én rengeteget szen­vedtem miatta. Gyerekko­runkban, ha valami rosszat tett, engem büntettek meg, az iskolában én kaptam he­lyette az intőt, én udvaroltam egy lánynak, és ő vette el fe­leségül. De végül bosszút áll­tam rajta.- Hogyan?- Én haltam meg, és őt temet­ték el... HOLDKELTE 4.39 HOLDNYUGTA 20.12 ANTAL, ANETT napja ANTAL. Az Antonius nemzet­­ségnévből rövidült, jelentése: herceg, fejedelem, elöljáró. ANETT. Az Anna francia alak­jából önállósult, jelentése: báj, kecsesség, kellem. EGYÉB NÉVNAPOK: Anetta, An­na, Antigoné, Antos, Grácia, Klétus, Netta, Tóbiás. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Páduai Szent Antal áldozópap és egy­háztanító emléknapja, Anett, Antónia napja. A református és az evangélikus naptárban Antal, Anett napja. A zsidó naptárban szíván hónap 30. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: lKir 18,20-39. Zsolt 15. Mt 5,17-19. Református: 3Móz 2. Lk 1,26- 38. Evangélikus: Jn 4,5-14(15- 18). Ám 6,1-14. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 5 6 4 7 3 8 2 9 1 3 1 7 2 4 9 5 6 8 8 9 2 5 1 6 7 3 4 1 4 8 3 7 5 9 2 6 7 2 5 9 6 4 1 8 3 6 3 9 1 8 2 4 5 7 9 8 3 4 2 7 6 1 5 4 5 6 8 9 1 3 7 2 2 7 1 6 5 3 8 4 9 VICC áthívat MŰVÉSZ­CSALÁD ANGOL, j RÖVIDEN RABSÁG MENNY­BOLT =r GUGGON ÜLŐ CICERO NYELVE ► ▼ V ANGOL AUTÓJEL ► Y CA eÍ TORKOT KÖSZÖRÜL VAJDA JÁNOS VERSE NÉVELŐS NÉVELŐ ► DÁN KORONA ► ▼ OLAJOS MAG KOMÁRO­MI FALU r V ELŐTAG: LÉGI TUSIKA PÉNZ­DARAB ISTENEK ITALA ► ▼ LEP BETŰI LYUK, NÉPIESEN I» ▼ HINTŐ­POR A-KE PÁRJA ► FRANCIA NÉVELŐ KÍNOS KIS SÚLY ► Y SZÉL­HÁRFA ► Y l LENGŐ ESZKÖZ ► SKANDINÁV REJTVÉNY c i irtni/i i 5UUUKU 4 8 5 3 1 9 3 5 3 1 2 6 2 6 3 8 6 9 2 7 1 9 7 4 5 T 2 4 8 6 1 _7_ 8 _9_ 2 mt Hi..... ‘•"‘jjc .. ' HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) Ma az Ikrek jegyében áthaladó újhold az ön har­madik sorsterületét érinti, amikor is új kezdetekre lehet számítani. Kedvező időszak új dolgok megtanulására, be­iratkozni egy új tanfolyamra. BIKA (04.21.-05. 20.) Az Ikrekbe eső újhold az ön második sorsterületén van, a pénzügyi kérdések a mai nap folyamán élete középpontjában állnak. Meg­találja a jövedelmek növelésé­nek megnyugtató módját. IKREK (05. 21.-06. 21.) Az újhold az ön jegyé­ben van, és az uralkodó boly­gója is átlépett a Rák jegyébe, ez egy jelentős változás idő­szaka. Ma jobban odafigyel mágok érzéseire, több időt szán a gondolkodásra. RÁK (06. 22.-07.22.) Az Ikrekbe eső újhold az ön tizenkettedik sorsterü­letén halad át, itt az ideje a lelki feltöltekezésnek. Készte­tése van arra, hogy megta­lálja az érzelmi nyugalmat, biztonságot. OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) A tizenegyedik sorste­rületen helyezkedik el a mai újhold, amely kapcsolódik a hálózatépítéshez, kapcsolat­­tartáshoz, csoportos tevé­kenységekhez és az üzletből származó jövedelemhez. SZŰZ (08. 23.-09. 22.) Az Ikrek jegyében álló újhold a karrier sorsterületét érinti. Jó alkalom új üzleti tervek, célok kidolgozására. A munkahelyén kiemelkedő siker érheti. Ne pazarolja olyan dolgokra az energiáját, amiknek semmi értelmük! MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) Az Ikrek jegyében elhelyezkedő újhold nyugta­lanságot ép elégedetlenséget okozhat önnek, rosszul viseli a mindennapos rutint, kötött­ségeket. Az élet azonban új perspektívát kínál. SKORPIÓ (10. 23.-11. 22.) Az Ikrekben elhelyez­kedő újhold jó alkalom arra, hogy az intimitás kérdé­seire, valamint az önismeret fejlesztésére koncentráljon. Kedvező a mai nap pénzügyi terv megkezdésére. NYILAS(11. 23.-12.21.) Az Ikrek új holdj a az ön hetedik sorsterületén áll, a partnerség kérdései előtérbe kerülnek. Ma jó ötlet kölcsö­nösen támogató emberekkel dolgozni, a csapatmunka most jelentős sikereket hoz. BAK (12. 22.-01. 20.) Az újhold a hatodik sorsterületen olyan időszakot jelez, amikor az új étrendek, az egészséges szokások kiala­kítása könnyedén megy. A mai napon fűti a vágy, hogy minden elrendeződhessen. VÍZÖNTŐ (01.21.-02.18.) Az Ikrek jegyébe eső újhold az ötödik sorsterületét érinti, ez a kreatív önki­fejezésről szól, sikeres lehet alkotó tevékenységben. Ro­mantikus hangulatban van, mutassa ezt ki a párjának! HALAK (02.19.-03.20.) Ma a család lehet a fókuszban. Az ön negyedik sorsterületén áthaladó újhold az Ikrek jegyében az intimi­tást és a sebezhetőség kérdés­körét feszegeti, itt az ideje, hogy megfogalmazza igazi érzéseit és szükségleteit. TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2018. JUNIUS 13., SZERDA te o (A O '< < te o tf> 4.00 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.20 12.50 13.20 13.50 15.05 16.15 16.45 18.00 19.05 19.40 20.20 21.30 22.40 23.45 0.20 1.25 1.55 2.25 Fókusz © Barátok közt © TopShop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show TopShop KölyökKalauz © Story Extra © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Szulejmán © Story Extra © Elit-A szeretet útján® RTL Híradó Esti kiadás Fókusz © Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Keresem a családom© Szulejmán © RTL Híradó - Késő esti kiadás A zöld íjász© Édes otthon © Randi Taxi © A király nevében 3. Az utolsó küldetései 21.30 Keresem a családom ■ . ■ Óránként Híradó és Időjárásjelentés 7.20 Ma reggel 10.35 Iskolapad 11.35 Forint, fillér 12.50 V4 Híradó 13.35 Élő egyház 14.35 Kárpát Expressz 15.35 Iskolapad 16.35 Forint, fillér 17.33 Szemtől szem­be 19.05 Kék bolygó 21.30 Világ­híradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 22.30 Időjárás-jelentés 22.35 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.15 Időjárás­jelentés 23.20 Angol nyelvű hírek 23.30 Német nyelvű hírek 4.55 Csapdába csalva ® 5.25 Álmodj velem! © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Walker, a texasi kopó © 14.40 A betolakodó© 15.45 Álmodj velem! © 16.50 Feriha© 18.00 Tények 19.00 A hegyi doktor- Újra rendel © 20.00 Pénzt vagy éveket! © 21.25 Ezek megörültek!® 22.35 Hollywoodi őrjárat © 1.15 Tények Extra 1.40 Világok harca © 3.45 Tények Este 4.25 Csapdába csalva © 22.35 Hollywoodi őrjárat ECHO TV 9.45 Kultúrklub 10.05 Kettes­ben Szabó Anettel 11.05 Hazahú­zó 11.55 Az Echo TV lapszemléje 12.30 Zöld világ 13.05 Sajtóklub ® 14.00 Híradó 14.30 Olümposz 15.05 Építészet XXI. 15.30 Éló örökség 16.25 Kultúrklub Major Melindával 16.35 Látókör 17.05 Heti terror © 17.30 Jövőálló 18.00 Híradó 18.25 Tudakozó 19.00 Hí­rek 19.05 Napi aktuális 20.00 Hír­adó 20.35 Klinika © 21.05 Angard 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 Hrvatska krónika 7.10 Ecranul nostru 7.40 Ridikül© 8.30 Kisvárosi doktor © 9.25 A múlt árnyékában© 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Honfoglaló© 14.15 A múlt árnyékában © 15.15 Erdészház Falkenauban © 16.05 A hegyi doktor-Újra rendel © 17.00 Ridikül© 17.55 Befektetés a vidék jövőjébe - Fejlesztéspolitikai magazin 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője © 19.30 Honfoglaló© 20.25 Skandináv lottó sorsolás © 20.35 A Durrell család © 21.30 A fátyolos hölgy © 22.20 Kenő© 22.35 Szívzűr© 20.35 A Durrell család ATV 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Hívj és nyerj 12.00 ATV Híradó 12.30 Fó­rum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap hí­re 18.45 ATV Híradó 19.00 Egye­nes beszéd 21.00 ATV Híradó 21.30 Columbo © 22.50 Világhír­adó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub ® 0.25 Magyarország építé­szete 0.30 Egyenes beszéd 2.30 Columbo © 3.40 Világhíradó 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Magyarország 2002© 7.50 A pampák királya © 8.50 A Silla királyság ékköve © 9.55 Família Kft. © 10.25 Família Kft.® 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Vészhelyzet© 12.10 Angyalbőrben© 13.10 Századfordító magyarok © 14.10 Zene, zene, zene © 15.10 Hazárd megye lordjai ® 16.00 A pampák királya © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 A Silla királyság ékköve © 18.25 Família Kft. © 18.55 Família Kft.® 19.25 Vészhelyzet© 20.20 Angyalbőrben© 21.25 KREM (Showhivatal) ® 22.25 Kató néni kabaréja © 23.25 “A” Rátonyi © 0.20 A Kisasszony® 20.20 Angyalbőrben PRIME 9.00 Don Matteo © 10.20 Charly, majom a családban © 11.25 A Kli­nika © 12.25 Váratlan utazás © 13.30 Váratlan, utazás © 14.35 A hegyi doktor - Újra rendel © 15.35 A Klinika © 16.35 Charly, majom a családban © 17.40 Don Matteo © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 NCIS: Los Angeles ©22.00 A Grace klinika © 23.00 NCIS: Los Angeles © 0.00 Tények © 9.10 A hiányzó láncszem © 9.50 Franciaország vad világa © 10.50 Tőkéczki és Takaró 11.30 Ki hitte volna? © 12.00 Caravaggio Máltán ® 12.30 Rejtélyes XX. század- Kun Miklós műsora 13.00 Mítoszok és legendák © 13.30 A számok bűvöletében © 14.00 Ki mer ma? 14.10 Új idők új dalai 14.40 Szólalj meg! 15.25 Igenis, Miniszterelnök Úr!© 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Franciaország vad világa © 18.00 A gondolkodás művészete © 18.25 Ön is tudja­­műveltségi vetélkedő 19.00 Vers mindenkinek 19.01 Kulturális híradó 19.35 Ki hitte volna? © 20.10 Tengerek, városok, emberek © 21.10 Előszó© 15.25 Igenis, Miniszterelnök Ur! 6.15 Teleshop 7.20 Egy rendőrku­tya kalandjai: Karácsonyi történet © 9.15 Exodus: Istenek és kirá­lyok © 12.25 Spárta 3. - Spárta a köbön © 13.55 Tökéletes katona © 16.10 James Bond: Halj meg máskor © 19.00 Beépített múlt © 21.00 Ragadozó 2. © 23.25 Üzlet bármi áron © 1.25 Darkman © 6.00 TV SHOP 6.30 Will és Grace© 6.55 Will és Grace© 7.20 Jóbarátok© 7.50 Jóbarátok© 8.20 Agymenők© 8.45 Agymenők© 9.10 Szívek szállodája © 10.10 Szívek szállodája © 11.05 A mentalista© 12.05 A mentalista© 13.05 Monk-Flúgos nyomozó © 14.05 Monk-Flúgos nyomozó © 15.05 Castle© 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista© 18.05 Castle© 19.00 Észbontók® 20.00 Észbontók© 21.00 Csak egy kis pánik © 23.00 Lucifer© 0.00 Lucifer© 0.55 A mentalista© 1.55 A mentalista© 2.40 Szívek szállodája © 3.20 Szívek szállodája © 21.00 Csak egy kis pánik 8.00 Tények Reggel © 8.35 Több mint Testőr © 8.40 Veled is meg­történhet! © 9.50 Zsaruk © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15100% Hazai © 13.45 Hentesek © 14.20 Csajok, Pasik, Balaton © 15.45 Tények © 16.15 Zsaruk ©17.20 Családi Tit­kok © 18.30 Csajok, Pasik, Bala­ton © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 A függetlenség napja © 23.55 Micsoda Nők! © 6.00 Televíziós vásárlás ismeretterjesztő műsor 9.00 Karácsonyi csoda © kanadai-amerikai családi vígjáték 2007 11.00 Tiszta ügy© amerikai krimi 2002 13.15 A Lazarus-terv © amerikai-kanadai thriller 2008 15.15 A louisianai befutó © amerikai filmdráma 2015 17.00 Háborgó mélység © amerikai-ausztrál akciófilm 1999t 19.00 Elhárítok© amerikai-angol akciófilm 21.00 A specialista© amerikai-perui akciófilm 1994 R.: Luis Llosa Sz.: Sylvester Stallone, James Woods, Sharon Stone, Eric Roberts, Rod Steiger 23.15 Kiképzőtábor© amerikai-német-kanadai akciófilm 2003 1.15 Küldetése: Halál © francia thriller 2008 3.15 Hull-a-rabló ® amerikai akciófilm 2007 21.00 A specialista 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Erős emberek 8.30 Trash Talk 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Keze­ket fel! a Sport TV kézimagazinja 11.30 Póker 12.30 Póker 13.30 UFC 16.30 Lóverseny. Lóver­seny-magazin 17.00 Labdarúgás 19.15 Arany pillanatok 19.30 Mai helyzet 19.45 Labdarúgás 22.00 Labdarúgás 0.15 Ökölvívás 3.15 AEROsport. 3.30 Kerékpár 4.00 Labdarúgás 5.30 Fradi Tv 6.00 Sporthíradó 9.30 Startfejes magazin 10.00 Hungaroring magazin 10.30 Út a világbajnokságra 1. rész 11.00 Út a világbajnokságra 2. rész 11.30 Út a világbajnokságra 3. rész 12.05 Út a világbajnokságra 4. rész 12.35 Út a világbajnokságra 5. rész 13.05 Út a világbajnokságra 6. rész 13.40 Út a világbajnokságra 7. rész 14.10 Út a világbajnokságra 8. rész 14.40 Kerékpártúra magazin 16.45 Kézilabda közvetítés Férfi kézilabda Vb­selejtező: Szlovénia - Magyarország mérkőzés 18.30 M4 Sport stúdió Kézilabda 20.30 M4 Sport stúdió Kézilabda 21.00 M4 Sport stúdió FIFA VB ELÉ, 22.00 Sporthíradó 14,40 Kerékpártúra magazin TV PAPR 9.00 Alma Obregon ® 9.30 Jacques Pepin © 10.00 Martha Stewart ® 10.30 Michael konyhá­ja © 11.00 James Martin © 12.00 A szakács, ha...® 12.30 John Torodé © 13.00 Yotam Ottolenghi © 14.00 Jó szakács, rossz szakács © 14.30 Justine © 15.00 Táj-Föld © 15.30 Anna Olson © 16.00 így etesd a családodat! © 16.15 Egyfa­­lat © 16.30 A boldogság receptjei ©17.00 Jacques Pepin

Next

/
Oldalképek
Tartalom