Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-13 / 135. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2018. JUNIUS 13., SZERDA Családok összefogásával épül a közösségi tér Hisznek benne, hogy a jó példa ragadós 2, , v ttfe <s' "• ah. íjlfllHIIIIIIHújjir'.. Felszámolták a szemétdombot, s pavilont építenek a helyén az itt lakók Fotó: Márkus Attila A fürdőzés élmény, tanulás, fejlődés GYÖNGYÖS Egy egész délelőtt a pancsolásé volt a főszerep a minap a Petőfi Sándor Egy­séges Gyógypedagógiai Mód­szertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készség­­fejlesztő Iskola növendékei számára. A gyerekek a helyi stran­dot látogatták meg, ahol már nem első alkalommal jártak - árulta el lapunk kérdésére Daru Éva Katalin. Az intézményvezető elmond­ta: a Sportfólió Kft. támogatá­sával - ahogyan a korábbi esz­tendőkben - idén is lehetősé­get kaptak, hogy az értelmi­leg akadályozott tanulók egy teljes napra birtokba vegyék a fürdő gyermekmedencéjét.- A program több szem­pontból is hasznos volt, egy ilyen kirándulás során több fejlesztési területet is érin­tünk. Egyrészt a vízi közeg újfajta érzékelési lehetőséget nyújt az értelmileg akadályo­zott, autista gyermekeknek, másrészről a foglalkozás él­ménypedagógiai jellege is fej­lesztő hatással bír a szociális kompetenciák fejlesztésére - részletezte a Hírlapnak Daru Éva Katalin. Az intézményvezető hozzá­tette: az év során a igyekez­nek minél több olyan élmény­szerű programot biztosítani, hogy a gyermekek fejlődése minél sokrétűbb lehessen a színes rendezvények segítsé­gével. Mint fogalmazott, e mos­tani - már-már hagyományos’ nak is mondható - alkalom iga­zán hasznosnak bizonyult a ta­pasztalatszerzésre, s ami leg­alább ilyen fotnos, ha nem még lényegesebb, a gyermekeknek is örömet szerzett. H. É. Élvezték a pancsolást Fotó: Cz. T. Nincs abban már semmi rendkívüli, hogy leélünk egy fél életet egymás mel­lett anélkül, hogy akár be­mutatkoznánk - pedig min­dennap csak egy vékony fal, vagy sövény választja el életterünket. A Hajdú­­hegy-dűlő lakosai fordítot­tak a kockán: összefogá­suk nem csak a városban élők, a vidékiek elé is pél­dát állít. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Vasárnap délelőtt a Kis­faludy utcán kanyargunk fel­felé, mely a Hajdú-hegy kül­területi övezetébe torkollik. Az aszfaltút végén tekinté­lyes méretű fatábla igazolja, jó helyen járunk, s a felirat egyben barátságosan invi­tál a bográcsos slambucra, mely az építkezés alkalmá­ból készül éppen. Tovább­haladunk, s a földúton hama­rosan egy jókora fagerendák­ból épülő pavilon tűnik elő, tevékeny férfiemberek cso­portjával. A bogrács körül sürgő fia­talasszonyok közvetlen, ér­deklődő mosollyal köszönté­nek, és hellyel, borral, süte­ménnyel kínálnak. Hamar kiderül: a jelen lévő családok valamennyien utcabeliek, és azért gyűltek össze ezen a hétvégén, hogy közösségi te­ret építsenek a dűlő közepén. A pavilont egyrészt maguk­nak, másrészt az erre haladó futók, kutyasétáltatók pihe­nőhelyéül szánják. Megérke­zik Murgács Attila, a Hajdú­­hegy-dűlőért Civil Társaság elnöke, a szervezetet csupán néhány hete alapították.- Nemrég az alapok helyén még egy terjedelmes szemét­domb állt - mutatja. - Ami­kor felszámoltuk a rengeteg hulladékot, megszületett az ötlet, hogy közös összefogás­sal valami hasznosat alkos­sunk. A dűlőben élő családok kö­zül szinte mindenki azonnal csatlakozott a kezdeménye­zéshez; rövid időn belül meg is alapították a civil társasá­got, és alig pár hétre rá kitűz­ték az első munkálatok idő­pontját.- Tíz család él itt állandó lakosként - számolja össze gyorsan Kelemen Judit, a megmozdulás szervezője -, köztük többen még szüléink után örököltük a telket. Még­se mondható el, hogy igazi közösséget alkottunk volna - ezen szeretnénk most vál­toztatni. Egyre többen keresik a kiutat a városi környezetből, beton­­dzsungelből. Az elmúlt évek­ben rengeteg házat újítottak és húztak fel Eger vonzáskörze­tében; felkapottá vált Noszvaj, Ostoros, Egerszalók, Szarvaskő és Felsőtárkány. A csendet és zöld környezetet kedvelők azon­ban inkább a külterületi telkek felé kacsingatnak - így népesül be a Hajdúhegy-dűlő, a Szépasz­­szony-völgy környéke, a Braun-Hozzátette: az összefogás­sal céljuk az is, hogy egy kö­zösen elfogadható, pozitív ér­tékrendről mutassanak pél­dát a környék és a város la­kosainak. Eközben a jelenlévők szá­ma egyre gyarapodik; a ki­­sebb-nagyobb gyerekek el­­mélyülten görnyednek egy lavór víz felé, melyből para­fa hajótöröttek hadonásznak a pecabotok kampói után. Egyikük se unatkozik, nyűg­lődik, vagy bütyköli a tele­font, jegyzem meg - ez önma­völgy és Almár, hogy csak a leg­népszerűbbeket említsük. A legtöbb nehézséget e területe­ken a közmű, különösen a víz hi­ánya jelenti. Sokan saját kút fú­rásával, a magasabban fekvő telkeken vízgyűjtő rendszerek te­lepítésével hidalják át a prob­lémát. Szükség lehet még egy strapabíró járgányra vagy izmos vádlira - ezzel együtt minden adott a városszéli vadromantika maradéktalan élvezetéhez. gában rendhagyó képet fest a társaságról. Közben már a bogrács fele kacsingatunk, melyben gyöt­rő lassúsággal, csábító illato­kat eregetve fő a slambuc. Mutatják, hogyan kell az edénnyel együtt megforgatni - pontosan harminckétszer -, de tapasztalatlanságom hamar kiviláglik. A pavilon váza már áll, a férfiak az asz­tal köré gyűlnek, a munkától ihletett állapotban fel is ve­tik, hogy családi vetélkedőt kéne rendezni a dűlőben, kü­lönféle próbatételekkel, pél­dául feleségcipeléssel és lo­gikai feladványokkal. Vagy futóversenyt. Úgyis gyak­ran futnak erre, miért utaz­nának egy versenyért másik városba? A kiadós ebéd után, bár ne­hezen mozdulok, a munka el­szólít köreikből. Később tele­fonon beszélünk; egy hétre rá folytatták az építkezést, a tetőszerkezetet felhúzásával. Arra járt egy fiatal család, érdeklődtek, mert szívesen kiköltöznének - bővülhet a csapat. És nyár végére tény­leg tervezik a vetélkedőt. Szemetesből vette ki a receptet nyugtatóhoz (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖS A megyei főügyész hozzátette: a vádlottaknak an­nak ellenére ez volt a szán­dékuk, hogy valójában csak szakorvos írhatja fel ezeket a szereket, hiszen a benzodia­­zepin hatóanyagot tartalma­zó készítmény rendszeres sze­dése bizony függőséget okoz­hat. A háziorvosok éppen ezért is tagadták meg ezek­nek az anyagoknak a felírását az egészséges, gyógykezelésre egyébként nem szoruló vádlot­tak esetében. A patikusok észlelték, hogy a recepteket hamisították Az egyik bűnügy, s most már a vádirat adatai szerint egy 21 éves férfi idén március 23-án elment egy gyöngyösi háziorvosi rendelőbe. Ott nem kapott receptet szorongás­­csökkentő tablettához, ezért - kihasználva a doktor pilla­natnyi figyelmetlenségét - a nyomtatóból magához vett egy üres, orvosi pecséttel, aláírás­sal ellátott vényt. Arra később ráírta az adatait, a gyógyszer nevét, s beballagott a gyógy­szertárba. A patikus azon­ban észrevette, hogy a recep­tet hamisították, s megtagad­ta a szer kiadását, majd értesí­tette a rendőrséget. A másik ügyben a 23 eszten­dős nő április 19-én egy Gyön­gyös környéki község körzeti orvosi rendelőjében az előtér­ben lévő szemetesből emelt ki egy gyűrött, kidobott, de kitöl­tetlen vényt. Azon egy gyer­mekgyógyász bélyegzője és fejléce szerepelt. Erre a hölgy rávéste a nagymamája nevét, a vágyott gyógyszert, s bevitte egy gyöngyösi patikába kivál­tani. Neki sem volt szerencsé­je, mert a gyógyszerész látta a hamisítást, s nem adott nyug­tatót, hiába magyarázta a ve­vő, hogy a nagyijának nagy szüksége lenne a gyermekor­vos által felírt készítményre. A vádhatóság mindkét ter­heltet hamis magánokirat fel­­használásának vétségével vá­dolja, s velük szemben pénz­­büntetés kiszabását indítvá­nyozza. Sz. Z. Kompromisszumokra is szükség van HIRDETÉS Uj, 2018-as szakácskönyvünkben idén is Küldjék mielőbb receptjeiket, a végső beküldési olvasóink receptjeire építünk. Ezt tükrözi határidő: az album címe is: Hétköznapok és ünnepek 2018. június 22. ételei olvasóinktól. Várjuk receptjeiket, a legötletesebb receptjeik beküldői értékes Receptjeiket e-mailben a nyereményekkel gazdagodnak. receptvarseny@medlaworks.hu címre postai úton az • Az előételeknél különböző pástétomokat, gyümöl- 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. csőkből, zöldségekből, hússal és hús nélkül készített címre várjuk. . ételeket várunk. A leveseknél szabad a pálya, ami fontos, a család kedvenceit küldjék be. JMM Aláírása: A főételeknél a szokottnál több terjedelmet szánunk a tésztaételekre, melyek egyre népszerűbbek, akár húsosán, akár zöldségesen. Ide tartoznak a főtt, a sült, a töltött tészták. Aláírásommá! elfogadom a Medíaworks Hungary Zrt. adatvédelmi szabályzatát (mely megtalálható a wvM.mediaworks.hu/hu/contenVadattezáesTt3je­­koztato oldalon), és n hozzájárulok ahhoz/ : nem járulok hozzá* ahhoz, hogy címzett postai küldemény, elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű kom­munikációs eszköz útján az információs ésönrendetkezési jogról szóló. 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a MediaworksHungaryZrt amarke­­tingakctőiróí történő tájékoztatást küldjön részemre. Aláírásommal tudomásul veszem és elfogadom, hogy a személyes adataim törlését az adatvedelem® mediaworks.hu e-mail-cmre e juttatott elektronikus levélben, vagy postai úton (1034 Budapest Bécsi út 122-124.) iskértietem a Kiadótól. A Street food manapság a gasztronómia divatja. Itt Is a gyorsan elkészíthető, nagyon sok minőségi alap­­anyagottartalmazó, a nevéből adódóan akár menet közben elfogyasztható finomságokról van szó. Sorsolás: 2018. június 29.10 óra Sorsolás helyszíne: 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. 'Azön választását kérjük, jelöljeX-szei. olvasóinktól kisorsolunk A receptek beküldői kozott 2 08 2 FŐRE 2 ÉJSZAKÁRA SZÓLÓ WELLNESSPIHENEST EGY ZALAKAROSI4*-OS HOTELBE. a vmwtnseket telefonon értesd vk HEVESIHIRIAP www.heol.hu ) Címe: ) Telefonszáma: ) E-mail-címe; J

Next

/
Oldalképek
Tartalom