Heves Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-09 / 132. szám

8 íütTiirffimrrm EGY BEFEJEZET­LEN ÜGY Kántor Mihály A film noir átültetése a videojátékok médiumára nem új keletű vállal­kozás. A kezdeti lépések technikai korlátái után a narratív, illetve esz­tétikai stílusjegyek fokozatosan szé­lesedő megvalósíthatóságával a mű­faj is egyre inkább tolmácsolhatóvá vált. Az 1998-as Grim Fandango za­jos sikere után pedig az új évezredre a játékfejlesztők is felfedezték ma­guknak a filléres detektívregények és a fekete-fehér krimik lecsúszott antihőseinek kalandjaiban rejlő le­hetőségeket. A Blues and Bullets már a címvá­lasztásában is igyekszik megragadni a noir atmoszférát, ám közelebbről nézve kiderül, hogy jóval össze­tettebb és sokoldalúbb, mint egy egyszerű stílusgyakorlat. Mindjárt a játék elején egy elrabolt kislányt irányítunk, aki többedmagával ra­boskodik egy földalatti cellarend­szerben. A kislány szökni próbál, miközben félelmetes elrablójáról csak többi sorstársa reszkető beszá­molóin keresztül alkothatunk képet. A nyomasztó bevezető után azonban szereplőt váltunk: a történet helyszí­ne a fiktív Santa Esperanza városa lesz, melyet leginkább Los Angeles és Chicago ötvözeteként tudnánk jellemezni. Itt üzemelteti Blues and Bullets nevű étkezdéjét a visszavo­nult rendőrlegenda, Eliot Ness. Nos, akik kicsit járatosak az ame­rikai gengsztertörténelemben, azok­nak ismerős lehet a név: Eliot Ness volt a vezetője annak az Érinthetet­lenek nevű különleges rendőralaku­latnak, amely a szesztilalom idején John Edgar Hoover elnök megbízá­sából stratégiai csapásokat mért A1 Capone illegális üzemeire. Ness és csapata olyan jól végezték a munká­jukat, hogy a gengszterfőnök végül 1932-ben rács mögé került. A játék tehát fikciós továbbgondolása mind­két szereplőnek, emellett pedig elját­szik az alternatív történelemmel is: a Hindenburg léghajó itt például soha sem robbant fel, ehelyett a korrupt elit repülő palotájaként funkcionál. A húsz év börtönbüntetés után sza­baduló Capone felveszi a kapcsolatot egykori ellenségével, akiről tudja, hogy kiváló nyomozó és talpig be­csületes ember. Felkéri, hogy segít­sen neki előkeríteni az unokáját, aki több más gyerekkel együtt eltűnt. A játék tulajdonképpen Eliot Ness nyomozásának a krónikája, amely­nek során kiderül, hogy a szálak egy­aránt vezetnek a társadalom kényel­metlenül magas köreibe és annak legmélyebb bugyraiba. A markáns, szinte teljes egészében monokróm, art deco hatású képi világot csak itt-ott tarkítja egy-egy szín - leggyakrabban az éles vörös. A Sin Cityt azonban nemcsak vizu­álisan, de filmnyelvileg is megidéző beállítások, valamint a környezet kimunkáltsága hamar feledteti ve­lünk a színek hiányát. Sajnos a he­lyenként kötelezően beszuszakolt lövöldözős epizódok sem kihívást, sem pedig izgalmat nem nyújtanak, emellett pedig megvalósításukban is hagynak kívánnivalót maguk után. A szereplők hangjait kölcsönző szí­nészek véges száma - akik jellegze­tes akcentusokkal próbálják álcázni, hogy egyszerre több szereplőt is élet­re keltenek -, arról árulkodik, hogy a készítők anyagi erőforrásai korlá­tozottak voltak. remier A KIYARRT ÍRTA: HÁTI / FORDÍTOTTA: KOPECZKy CSABA / RAJZ * SZÍNEK: FUTAKl ATTILA / BEÍRÓ: UNCZINGER MÁTYÁS IGEN. \ r ELÉG IJESZTŐ. N Ml TAXISOK LATJUK A TELJES KÉPET. MINPENKIT A MÁRKUNKBAN TARTUNK. ÉS MINPENT. A POLITIKÁT, AZ ÚJSÁGÍRÁST, A SZÓRAKOZTATÓIPART. MINPENKIT ÉS MINPENT, \ AMI CSAK SZÁMÍT. / ES KIK FOGNAK CSELEKEPNI? SOFŐRÖK, AKIKET ISMEREK. FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK A spanyol Crowd of Monsters nevű független fejlesztőcsapat eredetileg öt epizódon keresztül szándékozta elmesélni a Blues and Bullets törté­netét, ám valami oknál fogva eddig mindössze két epizód készült el - az utolsó két éve látott napvilágot. A hivatalos Twitter oldalukon biztosí­tották a rajongókat arról, hogy nem állították le a fejlesztést, ám ennek a bejelentésnek is már két éve. Saj­nos úgy fest, hogy Eliot Ness nyo­mozása egyelőre lezáratlan marad. (Blues and Bullets 1-2. Platformok: PC, Mac, Linux, Xbox One, Playsta­tion 4) Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekin­tünk rájuk, jószívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy be­számolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy kiál­lításokról, írjon a szerkesztoseg@kmtg.hu vagy az 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük a hamarosan induló, OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. június

Next

/
Oldalképek
Tartalom