Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-24 / 118. szám

2018. MÁJUS 24., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Leisztinger Tamás szerint nincs is kinek eladni a Diósgyőrt JEGYZET Kemény üzenet a főnöktől Leisztinger Tamás tudja, hogy átverik az igazolásokkal kapcsolatban, de nem érdekli Fotó: MTI A DVTK futballcsapatának tu­lajdonosa, Leisztinger Tamás bánja, hogy nem küldte el ko­rábban Bódog Tamást, aki szerinte leamortizálta a játé­kosokat. Nagy Zsolt/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A DVTK szom­baton hazai pályán legyőzte a Paksot, s a győzelemért já­ró három ponttal elmozdult a tabella kieső helyéről. A mis­kolciak az utolsó szalmaszál­ba próbálnak kapaszkodni. Labdarúgóberkekben az az általános vélemény, a nyuga­lom ilyenkor mindennél fonto­sabb, ám a futballklub tulajdo­nosa, Leisztinger Tamás nem finomkodott, ugyanis a csapat ügyeit néhány napja a lillafü­redi Palotaszállóban hat törzs­szurkolóval vitatta meg, és ka­vics helyett egyenesen sziklát hajított az éppen csillapodni látszó vízbe. A találkozóról Fekete Zsu­zsa újságíró, a DVTK közis­mert rajongója tett közzé ki­vonatot saját Facebook-olda­­lán. Beszámolója szerint a tu­lajdonos egyáltalán nem bán­ja Bódog Tamás elküldését, sőt úgy gondolja, hamarabb kel­lett volna intézkednie, mivel a szakember fizikailag és lelki­leg is taccsra vágta a csapatot. A döntés meghozatalakor két játékos véleményét is kikérte, akik nem látnak reményt ar­ra, hogy a vezetőedzővel a to­vábbiakban sikeresen együtt­működjenek. Hogy pontosan mikor robbant ki a konfliktus tulajdonos és szakmai vezető között, nem lehet tudni, az üz­letember szavai mindenesetre arra utalnak, rossz néven vet­te korábbi vezetőedzője egyik nyilatkozatát. Véleménye sze­rint az elmúlt évek téves fut­­ballszakmai lépései vezettek ahhoz, hogy csapata most a ki­esés ellen harcol. Mivel a fut­ballhoz nemigen ért, miskolci szerepvállalása óta igyekezett szakemberekkel körülvenni magát - kevés sikerrel. A tulajdonos ezt követően ki­tért az új játékosok igazolásá­nak módjára is, amellyel kap­csolatban tudja, hogy rendre átverik, de nem érdekli. „Nem vagyok naiv, sok mindent megéltem az üzleti életben. Amikor bekopognak hozzám a szakemberek és azzal traktál­­nak, hogy ezt és ezt a külföldi játékost most és azonnal le kell igazolni, mert tuti, hogy fan­tasztikus teljesítménnyel ruk­kol ki, már tudom, mi van a do­log mögött” - mondta a szur­kolókkal folytatott beszélgeté­sen, s azt is levezette, hogy a papíron havi tízezer eurót ke­reső játékos mindössze kétez­ret kap kézhez, a többit vissza­osztja az őt a klubhoz juttató menedzsernek, sportigazgató­nak, edzőnek. A tulajdonos azonban úgy véli, a jelenlegi ügyvezető, Sántha Gergely megbízható, jól gazdálkodik és rengeteget dol­gozik a klubért. Határozottan cáfolta ugyanakkor a hírt, mi­szerint vállalkozók meg akar­nák vásárolni a klubot, amit nem is áll szándékában eladni. „Egyetlen telefonhívás sem ér­kezett az ügyben” - jelentette ki, hozzátéve, örömmel venné szponzorok és egy tehetős be­fektető jelentkezését, akikkel közösen nagy terveket szövö­getnének és erős DVTK-t épít­hetnének fel. Elismerte, a klub másik tulajdonosával, a mis­kolci önkormányzattal feszült a viszonya, több fontos kérdés­ben sem sikerült közös nevező­re jutniuk. Az élvonalból való kiesést ellenben nem élné meg tragédiának, úgy véli, a csapat hamar visszajutna, és a máso­dik vonalban töltött egy év se­gíthetné a megtisztulást. A Nemzeti Sport szívesen beszélt volna az érintett felek­kel, Leisztinger Tamást azon­ban a keddi nap folyamán nem lehetett utolérni, Bódog Tamás pedig nem reagált meg­keresésükre. Sávolt Attila szerint biztató játékkal készül Fucsovics Márton Párizsra Rég látta ennyire jónak tanítványát Sávolt Attila (balra) mentorként segített Fucsovics Márton (jobbra) gondjain Fotó: Tumbász Hédi TENISZ Fucsovics Márton nagy­szerű sikerrel mutatkozott be a genfi ATP-tornán. Az elmúlt időszakban fejben volt vele gond, de edzőjével, Sávolt Atti­lával orvosolták a problémákat.- Figyelemre méltó, hogy tanít­ványa, Fucsovics Márton le tud­ta győzni a salakon erős Albert Ramost. Mi volt a siker kulcsa?- Az, hogy felszabadultan és bátran játszott - felelte Sávolt Attila, Fucsovics Márton edző­je, miután a világranglista-60. játékos 6:1, 6:2-re ütötte ki a genfi ATP-torna első körében a viadal ötödik kiemeltjét. (Teg­nap, a második fordulóban a világranglista 61. helyén ál­ló amerikai Frances Tiafoe­­val játszott lapzártánk után.)- Megbeszéltük, hogy nincs vesztenivalója. Az elmúlt idő­szakban az eredmények nem feltétlenül mutatták, de folya­matosan jól teljesített, jó for­mában volt az edzéseken is. Nem a játékával, a fejével vol­tak problémák, ott kellett ren­det tennem. Nem is edzőként, inkább mentorként. Láttam az okait, miért bukdácsolt az elő­ző négy-öt versenyen, ezeket a pályán és azon kívül is orvo­soltuk. A lelki teher nem érző­dött Marcin, ennek köszönhe­tően végig a saját játékát hozta. Ramos nem élete formájában teniszezett, de Marci végig fe­gyelmezetten, összeszedetten játszott, rég láttam ilyennek.- Melyek az említett mentá­lis okok?- Vannak nem publikusak. Eddig is megoldottuk a prob­lémákat, és most is menni fog. Nem könnyű, mert a nagykö­zönség mindig csak a végered­ménnyel szembesül. Én sem szeretem, ha nehezítik a mun­kámat, néha pályán kívüli ele­mekkel is meg kell küzdenem. Marci tudja, mire van szüksé­ge, és remélem, mindenki ta­nul az elmúlt hetekből a jövőt illetően.- Három és négy éve ugyan­ezen a borításon simán kika­pott a spanyoltól. A fejlődési pálya részének is tekinthető ez a győzelem?- Három éve más helyzet­ben voltak. Ramos sem volt még az a teniszező, mint most, felfelé ívelt a pályája. Akkor Challengeren játszottak, más mérkőzés volt. A világranglis­ta ötvenedik helye környékén egyértelműen a napi forma dönt, ez most ilyen nap volt. Marci az esélytelenek nyugal­mával, felszabadultan játszott, a spanyolnak volt több veszte­nivalója. A jobb versenyzők a tornák első egy-két fordulójá­ban foghatók meg könnyeb­ben, amikor még nem szoktak hozzá az új verseny körülmé­nyeihez.- Úgy fest, Fucsovics a fájó ku­darcok után hamar vissza tud lépni a rendes kerékvágásba. A meglepő vereségeket már a javára tudja fordítani?- Nagy fegyvertény, ahogy az elmúlt másfél évben feljött, voltak nagyszerű győzelmei és csúnya vereségei. így lesz a jövőben is, ilyen a tenisz. Az év hátralévő részében azt kell megszoknia, hogy a közvéle­mény győzelmeket vár tőle, ez az első esztendő, amikor vé­gig a legjobb százban játszhat. Ezt a pozíciót kell megszilárdí­tani, felesleges ötvenről, har­mincról vagy még magasabb helyezésről beszélni. El kell végezni a feladatokat, a máso­dik félévben lesznek megvé­dendő pontjai, el kell bírnia az esélyesség terhét.- A jövő héten kezdődik a Ro­land Garros. Hasznos, ha egy nagy torna előtt több mérkő­zést vív egy játékos? Gyakran tapasztalni, hogy néhányan feladják a Grand Slam előtti játékhetet.- Többféleképpen elsülhet, ha mondjuk az elődöntőig ját­szik valaki a Grand Slamek előtt. A salak sokkal intenzí­vebb, többet kivesz az ember­ből, mint például a fű, négy­öt meccsnek negatív következ­ményei is lehetnek a fáradtság miatt, de önbizalmat lehet sze­rezni cserébe. Az említett sza­bály inkább a legnagyobbakra vonatkozik, akik a GS-eken két hétre terveznek, nekik nagyon fontos a pihenés előtte. Marci­nak azonban új helyzet, új le­hetőség minden egyes főtábla.- Ön a Roland Garroson érte el a legjobb eredményeit Grand Slam-tornán, kétszer is a har­minckettő közé jutott. Ilyen ta­pasztalattal a háta mögött töb­bet tud adni, mint, mondjuk, egy melbourne-i verseny előtt?- Nem feltétlenül, a Grand Slam az Grand Slam. Mar­ci más játékos, mint én vol­tam, számomra egyértelműen a Garros volt a kitörési lehető­ség, ő minden borításon jól tud játszani. A párizsi időjárás na­gyon fontos lesz, a napos, szá­raz meleg kedvezhet neki. A sorsolás kulcskérdés, van­nak olyan játékosok, akiket sa­lakon még nem tud legyőzni. Győri Ferenc/Nemzeti Sport A legszebb himnusz Petri k József jegyzet@mediaworks.hu Még édesapámtól hallot­tam, hogy a magyar him­nusz a legszebb a világon. Amíg csak birkóztam a be­tűvetés és az olvasás tudo­mányával a szövegét nem nagyon értettem, de azt már kisiskolásként is megállapí­tottam, ha szomorkás is a „melódiája”, ám gyönyörű. Egy bizonyos korszakban mindenféle ünnepségeken többnyire „csak” eljátszot­ták vagy gramofonból szólt a Himnusz. Mi pedig meg­hallgattuk, feszes vigyázz­állásban. Bizton tudom, magában akkor is szinte mindenki dúdolta a dalla­mát, hozzáillesztve Kölcsey örökbecsű sorait. Aztán elérkezett az idő, amikor a bensőséges ese­ményeken egyszer csak meg- és felkérték a megje­lenteket: „Énekeljük el kö­zösen a Himnuszt!” Eleinte persze félszegen tettük, elszoktunk saját nemzeti fohászunk „előadá­sától” fennhangon. Pedig a sportpályákról sokunk­nak azért már volt gyakor­lata... Igen, mert amikor a labdarúgó-, kézilabda- vagy vízilabdaválogatottunk sze­repelt, bizony teli torokból énekeltük a világ - ismét jó apámat idézem - legszebb himnuszát. Egy ideje pedig - bizonyos szempontból - talán túlzás­ba is visszük ezt a nagy da­­nolászást. Már nem tudom hol, ki és mikor kezdte, de klubmérkőzéseken is fel­csendül Erkel és Kölcsey közös „műve”. Eleinte leg­feljebb csak csodálkoztam. Furcsállottam, hogy két fő­városi futballcsapat druk­kerei is eléneklik a Him­nuszt a meccsek előtt vagy után. A Himnuszt, a leg­szebbet, a magyart, miköz­ben egyik együttesben sem volt a felénél több hazánk­fia. Törtem a kobakom, mit érthet meg egy délszláv, egy afrikai vagy olasz focis­ta, mondjuk, abból, hogy: „nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel”. Aztán ez a divat végképp elharapódzott. Énekelték már Himnuszunkat kosár­meccsen, ahol négy afro­amerikai játékos közé be­ágyazva állt egyetlen ma­gyar. A Rába-parti női kéz­­labdacsapat - minden elis­merésem a fantasztikus idei teljesítményükért - találko­zóin is felcsendült a fohász. Miközben az arénában több mint fél tucat külföldi - hol­landok, norvégek, brazilok és dánok - tisztességgel ki­várta a néhány honleánnyal együtt az utolsó taktusokat is. Még úgy is, hogy nekik vajmi keveset jelentett az vers, az a zene. Focirajongók még bizo­nyára emlékeznek a váloga­tottunkat két évig irányító Lothar Matthäusra. Beval­lom, nem a sikerei miatt tar­tottam meg jó emlékezetem­ben, hanem mert szövetsé­gi kapitányként, németként vette a fáradságot, és meg­tanulta a magyar himnuszt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom