Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-16 / 112. szám
2018. MÁJUS 16., SZERDA 12 MEGYEI KÖRKÉP Kocsonya László bő három évtizeden át vezette a nagygombosi tehenészetet A Balaton-part mesés álomvilágából a nagygombosi telepre vetődni nem épp leányálom. Kocsonya Lászlónak ez jutott osztályrészül. A hajdan mezítlábasklottgatyás kőröshegyi fiú azonban megszerette Hatvant. Olyannyira, hogy a tehenésztelepet több mint harminc éven át át vezette. Litya László szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HATVAN Bátyját és nővérét bába segítette világra, ám az ő születése valóságos kaland volt. Mentő jött értük, hogy a 70 kilométerre fekvő Kaposvárra vigye vajúdó édesanyját. Félúton, Tab környékén azonban a csöppnyi Lackó elunta az utazással járó megrázkódtatást, és világra jött. Ott, a mentőben. Hát visszafordultak, és irány haza. Születési helyéül ebből következően az van bejegyezve, hogy Kőröshegy. A soproni erdőmérnöki iskolába ment volna, de osztályfőnöke lebeszélte Egyszerre vadász és állatbarát. Nem lőttem sok vadat életemben, de talán ennyit sem kellett volna - állítja Fotó: Albert Péter Édesapja hentes volt, saját mészárszékkel, édesanyja pedig kocsmáros. Már a nagyszülei is iparosok voltak. A Balaton-part parasztságához képest nem éltek rosszul. A családapa disznókat vásárolt, hogy aztán vendéglátóhelyeknek értékesítse a feldolgozott húsárut. A hűtés akkoriban még veremben történt: szalma közé rakták a befagyott Balatonból kinyert jeget. Fagyasztani nem tudtak, de hűteni igen. A sört jégkásával teli dézsában hűtötték. A kis Lackó közben kiélvezte a szabad és boldog gyerekkor minden percét. Játszótársaival szinte az összes csínytevésből kivette a részét. A határban termett első cseresznyéből sosem mulasz, tóttá volna el megtömni a bendőjét. Az általános iskola otthoni felhőtlen gondtalansága után már a siófoki gimnázium következett. Szeretett tanulni, hiszen sikerei voltak: matekból versenyekre járt, az érettségije pedig kitűnőre sikerült. Döntenie kellett, hová tovább. Sopronba hajtotta a szíve, hogy erdőmérnök lehessen, ám az osztályfőnöke lebeszélte róla. Nem munkás-paraszt származású volt, ajánlatosnak látszott hát valami más lehetőség után néznie. Gödöllőre ment, és ott lett általános agrármérnök. Persze, előtte és utána a Kiskőrösön és Marcaliban lehúzott katonaság, negyven csőkötegű, sorozatvető katyusák idomítása közepette. Jól tűrte a kiképzés mindennapjait, de ha mégis pattanásig feszült a helyzet, Rejtőt idézte fel bajtársainak: „Úgy látom, Portriennek rossz napja van.” Mindenhol, ott is a feltöltődésre összpontosított. László ősei anyai ágon svábok. Ide kapcsolódik, hogy Jóska nagybátyját ki is telepítették. A Porsche autógyár stuttgarti fényezőüzemében dolgozott. László is az NSZK-ban, nála élt egy rövid ideig: az újságkihordástól a kártyagyártásig több állást is betöltött. De aztán hazajött. Két évig a Balatonszabadi TSZ növénytermesztési ágazatvezetőjeként tevékenykedett. Akkor a keleti országrészre tette át a székhelyét: Nagygombosra. A gödöllői egyetemi tangazdaság itteni tehenészeti telepén Hatvan későbbi polgármestere - jelenleg alpolgármestere -, Szinyei András helyettese lett két éven át. Szinyei politikába való csukafejese után átvette a telephely irányítását, és harminchárom évig ki sem engedte a Fontos volt a Holstein-fríz marhák mentesítése a betegségtől kezéből. Csak idei nyugdíjazása parancsolt megálljt neki. Gomboson szinte mindig a jelentkező problémák megoldásán kellett törnie a fejét. Különösen fontos volt a Holstein-fríz marhák betegségmentesítése és a járványveszély elhárítása. Évente ellenőrizték a tuberkulózis elleni oltások során fellépő duzzanati reakciókat. Gondos törődést igényelt a száj- és körömfájás megfékezése. A csernobili katasztrófa idején nem volt szabad kiengedni a marhákat a kifutókból. A több mint három évtizedes munkálkodásban derűs és tanulságos pillanatok is adódtak. A gödöllői központban bejelentették az ágazatvezetők fizetésemelését. Általában öt és húsz százalék közé esett a növekedés. Kocsonya Lászlónak kijutott a jóból: épp harminc százalékkal ugrott a fizetése. Valahol elírták a számot: három helyett harminc lett a papíroson. Csak arra kérték, ha már így sikerült, ne árulja el senkinek. Másszor az egyik állatgondozóját volt kénytelen leteremteni. Miután elhangzott a hegyi beszéde, lehetőséget adott, akar-e valamit kérdezni. A beosztott munkatársa csak ennyit kérdezett: „Van cigije, főnök?” László portréjából ki nem maradhatna a vadászat iránti szenvedélye. Elöljáróban idéznünk illik őt: „Én nem lőttem sok vadat életemben, de talán ennyit sem kellett volna.” Jól tükrözi a mondata, hogy ő egyszerre vadász és állatbarát. Es ami még fontosabb: kutyabarát. Gomboson volt úgy, hogy kilenc kutyája ragaszkodott hozzá. Most csak Rudi van. Ezt a kant lent, a tanyaházak közt fogta, ott szédelgett. És mostanában szoktat a telepen hallható kamionzajhoz két újabb, menhelyi kutyát. A kutyaszeretetéről ő már sosem tudna leszokni. Akkor sem, ha egyszer látnia kellett, amint három kóbor eb elevenen falt fel egy őzet. Mégis azt állítja, hogy a kutya nem él meg a határban, mert a magánytól, az éhezéstől meg a hidegtől sokat szenved. Érthető, hogy le nem lőné a kóborló ebeket. A vadásztársaságok irányításában folyamatosan vállalt szerepeket. 1997-ig a Nagygombosi Vadásztársaság elnöke volt. Ennek elődjében, a Nimródban, a kádári nómenklatúra aranyifjai: többek között Fehér Lajos, Németh Károly és Cseterki Lajos gyermekei vadásztak. László az egyik legérdekesebb élményének tartja, hogy egy alkalommal Gombos-pusztától Hegymeg-pusztáig, félnapon át kaAz 1980-as években Budapesten tartották a Holstein-fríz világkonferenciát, s a Föld minden tájáról összesereglettek Nagygombosra is ellátogattak Fotó: Szinyei András gyűjteményéből lauzolhatta dr. Nagy Endrét, a neves Afrika-vadászt, és a vele tartó két úrhölgyet. Szóba került az is, hogy a család talán felújíttatná a kastélyt. Abból ugyan semmi nem lett, de biztosan elégedett lenne az egykori családi fészek jelenlegi állapotával. Nagy élménye, hogy Balatonedericsen még viszonozhatta a nagy vadász látogatását. utyaszeretetéől László már sohasem tudna leszokni Az 1996-os vadászati törvényt követően még 2007-ig maradt a tisztségében, majd tavalyig már a Kartal-Versegi Vadásztársaság berkeiben hódolt nemes szenvedélyének. Utóbbi átigazolásához kapcsolódik, hogy most a Kiskartali Vadaskertben tartott dámvadak felügyeletét bízták rá. A vadásztatáson túl élőállatokat értékesítenek egyebek közt Törökországba, Szlovákiába, Lengyelországba. Magyar tanyatulajdonosok is vesznek tőlük alkalmanként három-négy-öt egyedet, hiszen a dámvadak nagyon könnyen szelídíthetőek. Kocsonya László régen havonta látogatta meg a kőröshegyi rokonságát, de mára alig maradt valaki a vér szerinti, közvetlen hozzátartozókból. Hét évig Hatvanban lakott, azután áttette a lakhelyét Kerekharasztra. Beszélgetésünk alkalmával portréalanyunk további érzéseiről biztosította embertársait: a család, a haza és a természet védelméről, a fegyelmezett és lelkiismeretes munka megbecsüléséről, a jó szándékú emberek és az emberi méltóság Iránti tiszteletről, és nem utolsósorban az elesettekkel való szolidaritásról. Kisebb-nagyobb bajai ugyan vannak, de azt mondja, összességében jól érzi magát a bőrében. Széchenyi Zsigmond indiai forrásból táplálkozó tündöklő mondata mindmáig végigkíséri a mindennapjait. így hangzik: „Szorgalmasan gyűjtögesd a hajnalpír melegét, hogy életed hűvösödő alkonyán is részesülhess benne.” Igazi harmónia a családdal, a kutyákkal és a természettel Kocsonya László felesége, Éva asszony nyugdíjas, könyvelő volt. Eszter lánya közgazdász, Gabriella lánya üzleti vállalkozó,.László fia informatikus. Gabriella révén van két unokája: Andrea kilenc-, Krisztián hétéves. Tökéletes kapcsolatot ápol mindnyájukkal. Első felesége, Gabriella már nem él. László igazi vádász és állatbarát. A két állítás csak látszólag ellentmondásos, harmonikusan megfér egymással mindkettő. Széchenyi Zsigmond után vallja, hogy „a vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több az erdőzúgás". Szeret járni-kelni a természetben. Otthona körül szívesen kertészkedik, barkácsol-javítgat. De a legnagyobb kedvtelése talán mégis a kutyáival való szeretetteli foglalkozás. Nincs vadászebe, mert nem tudna vele kemény lenni - állítja. Bár a négylábúak már nincsenek kilencen, de a házuk körül ott sertepertél a kopókinézetű menhelyi szuka, Pici, a tehenészeti telepen pedig a Nagygomboson befogott kan: Rudi. A két újabb menhelyi kutyus pedig még várja, hogy nevet kapjanak. Gyűjtögeti a hajnalpí^neiegét
