Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-10 / 107. szám
SPORT 15 2018. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK Sós Csaba kapitány örül Hosszú Katinka visszatérésének Választhat a bajnok Sós Csaba az utolsó pillanatig kivár, utána nevezi meg a glasgow-i Eb-re utazó csapat tagjait Fotó: MTI Nem aggódott az elmúlt hónapokban sem, ám egyértelműen örül a szövetségi kapitány, Sós Csaba, hogy Hoszszú Katinka bejelentette: indul az augusztusi glasgow-i Európa-bajnokságon. Kovács Erika/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Kapitány úr, nagy az öröm?- Ha ezt azért kérdezi, mert hétfőn Hosszú Katinka bejelentette, hogy júniusban újra versenyezni fog, és vállalja az augusztusi glasgow-i Európabajnokságot, akkor feltétlenül- válaszolta Sós Csaba szövetségi kapitány. - Örülök, hogy végre újra látjuk Katinkát versenyezni: a magyar úszósportnak szüksége van Hosszú Katinkára. Őszintén remélem, hogy az elmúlt hónapok után visszanyeri korábbi formáját.- Megvan rá az esély, hiszen amióta újra férjével, Shane Tusuppal készül, szemmel is látható változáson ment keresztül...- Természetes, hogy a leállás, majd a másfajta felkészülés során felugrott rá néhány kiló, nem is aggódtam emiatt, ahogy az is egyértelmű volt, hogy ezek a pluszkilók szépen el is tűnnek, amint elkezd rendesen dolgozni. Nézzen meg engem, jól látható, hogy küszködöm a súlyommal... - hasonló alkat voltam versenyzőkoromban is, ám akkor sohasem kellett fogyókúráznom, ha beálltam a munkába és edzettem. Pedig ettem rendesen...- Kapitányként így könnyebb? Már nem a kilókkal, hanem Hosszú Katinkával. Megkönynyebbült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok ott lesz az Európa-bajnokságon?- Nehezet kérdez.- Annyira csak nem...- Persze, hogy örülök, de nem estem kétségbe az elmúlt hónapokban sem, hiszen nagyon erős csapatunk van, amely Hosszú Katinka nélkül is képes több aranyérmet szerezni Glasgow-ban. Nyilvánvaló, hogy a sok arany és a soktól is több arany közül az utóbbi még jobb nekünk - nem vagyok saját magam, sem a magyar úszósport ellensége, az Európa-bajnokságra a legjobb csapatot akarom kivinni, ebbe pedig Hosszú Katinka is beletartozik.- Felhívta önt Hosszú Katinka, hogy közölje a döntését?- Nehezeket kérdez...- Akkor mi a véleménye arról, hogy Hosszú úgy nyilatkozott, lehetséges, hogy csak egy-két fő számát tartja meg, és pusztán a kihívás miatt újabb távokat is felvesz a repertoárjába?- Nem nevezte meg Katinka ezeket a számokat, sem azokat, amelyeket megtart, sem azokat, amelyek esetleg újak lesznek. Utóbbi kapcsán azért elgondolkoztam, hogy versenyzett már majd minden távon, mi lesz az új? Azt mindannyian látjuk, hogy Katinka vívódik és keresi önmagát. Az már örömhír, hogy bejelentette, mikor láthatjuk őt versenyezni, és hogy indul a kontinensviadalon - a többit eldönti az idő. Nagy bajnok ő, megválaszthatja, miben úszik.- Vajon a hosszabb leállás nehezíti a visszatérését?- A regeneráció szempontjából jól jött neki a pihenő. Mentálisan és pszichésen egész biztosan, hogy fizikailag is jót tett-e, azt majd az Európa-bajnokság mutatja meg.- Hosszú Katinkán kívül is van magyar úszósport, úgyhogy térjünk rá a többiekre: így május elején hogy látja, tényleg a lehető legerősebb csapattal utazhatunk Glasgow-ba?- Igen, szerencsére semmiféle rémséges történettel nem kényszerülök szolgálni, a felkészülés rendben folyik, a betervezett edzőtáborok egy része már lezajlott, a másik felére még ezután kerül sor. Az edzőktől nem érkezett panasz: jelenleg az a hír, hogy nincs hír, és ez a jó.- Meddig lehet teljesíteni az Európa-bajnokságra az előírt szintidőt?- Négy héttel az augusztus 3-i rajt előtt, vagyis az utolsó pillanatig kivárva nevezem meg a csapat tagjait. A helyzetemet egyszerűsíti, hogy számonként négy versenyzőt indíthatok - tudom, ez nem mindenkinek kellemes... Emellett összesen kilenc váltóversenyt rendeznek Glasgow-ban, vagyis a hagyományosak mellett vegyes csapatok gyorsváltóját rendezik 4x100, 4x200 méteren, valamint lesz 4x100-as vegyes váltó is számukra, utóbbi egyébként már felkerült az olimpiai programba is. Ezt csak azért említettem, mert jól végig kell gondolni a programot, hiszen az egyéni számokat, az ottani esélyeket nem áldozom fel a váltóért, ugyanakkor talán megoldható, hogy a délelőtti előfutamok során a legjobbakat tehermentesítsük. Minden érintett edzőt fel fogok keresni, és egyeztetek velük arról, ki és mit tud bevállalni, ezzel együtt könnyen lehet, hogy lesz olyan szám, amelyet el kell engednünk, hiába vannak jó esélyeink...- A csapatba kerülés során akadnak kivételezettek?- Aki a budapesti világbajnokságon döntőt úszott, biztos, hogy tagja lesz a csapatnak. Ahogyan az is, aki tavaly az ifjúsági Európa-bajnokságon nyert vagy az ifi vb-n érmes volt. Egy kivétel van, mégpedig az ifjúsági Európabajnok Kalmár Ákos, hiszen az edzője, Pass Ferenc jelezte, hogy a felnőttek Európa-bajnokságát kihagyják: tavaly is három nagy verseny várt a fiatalokra, és Ákosnak az utolsó, az ifjúsági vb nem úgy sikerült, ahogyan azt szerették volna, így ő a júniusi korosztályos Eb-re és az októberi ifjúsági olimpiára fókuszál. A rendhagyó idénynyitón elsősorban a férfi négyesbe kerülés a tét Ilyen még nem volt: azt a négyszázát! Janics Natasa két év után újra versenyez Fotó: Tumbász Hédi KAJAK-KENU Sohasem látott versennyel veszi kezdetét a kajak-kenus idény. A férfi kajakosok ma négyszáz méteren egyesben csapnak össze, ám a viadal túlmutat önmagán, az az igazi tét, hogy ki kap helyet a négyesben. A háromnapos szegedi regattáról valamenynyi számban be lehet kerülni a jövő hét végén szintén a Maty-éren sora kerülő világkupa magyar csapatába. A szülés után visszatérő Kozák Danuta és Csípés Tamara e hét végén még nem áll rajthoz, ott lesz viszont a mezőnyben két év kihagyás után Janics Natasa. Négyszáz méteren valószínűleg még háziversenyt sem rendeztek sohasem, Hüttner Csaba szövetségi kapitányt mégsem kell félteni, pontosan tudja, mit akar. Tavaly ismét újragombolták ugyanis az olimpiai programot, és a férfi kajakosok - KI 200 és 1000, valamint K2 1000 méter mellett - négyes ötszáz méteren indulnak Tokióban. Az időeredmény alapján pedig egyesben a négyszáz méteres táv áll legközelebb ahhoz, amennyi alatt a kvartettek teljesítik a fél kilométert. Ilyen alapon persze joggal feltehetjük a kérdést, a K4 ezerre akkor évtizedeken át miért nem nyolcszáz méteren írtak ki válogatót? Nos, praktikus a válasz: többnyire anélkül sem kellett tartani attól, hogy ne ütőképes egység képviselné a magyar színeket az olimpián. Tavaly viszont megesett velünk az a szégyen, hogy a Nádas Bence, Tótka Sándor, Molnár Péter, Mozgi Milán hajó nem jutott be a fináléba, sőt a B döntőben is csak hatodik lett. A négyes szereplése ráadásul nemcsak a hagyományok miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert ebben a számban mindjárt négy kvótát lehet szerezni az olimpiára. Ez persze még csak a következő esztendő feladata, de nem árt időben megkezdeni a felkészülést. A négyszáz méter érdekes táv, találkozási pont a kétszázasok és az ezerméteres távokra szakosodott versenyzők között. Kicsit módosított felkészüléssel a sprinterek is kibírhatják, de aki elég robbanékony, annak „felülről” érkezve is lehet esélye. Ennek megfelelően, kis túlzással, aki él és mozog, ma rajthoz áll Szegeden négyszáz méteren. Kivételek persze akadnak. Kopasz Bálint néhány napja még azt mondta, hogy elindul, a neve mégsem olvasható a rajtlistán, miként a vetérán Kämmerer Zoltáné sem. Érdemes szólni az egyaránt eltiltásból visszatérő Dudás Miklósról és Dombvári Bencéről - a négyszáz métert mintha rájuk szabták volna. Igaz, utóbbi e hét végén még nem versenyezhet, a válogatón azonban már számolni kell vele. A tavaly kajak egyes kétszázon világbajnoki ezüstérmes Horváth Bencét viszont aligha látjuk már versenyen, rá szigorú döntésként négyéves eltiltást szabtak ki. Hüttner Csaba a KI 400 mellett a K2 500-as eredményeket is figyeli a négyes érdekében, de a rangsorolónak más jelentősége is van. A jövő heti világkupára a tavalyi világbajnokságon indult magyar egységek mellett a mostani győzteseket nevezik be. A szülés után visszatérő ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutának érthetően ez nem jelent különösebb kihívást, ő most még nem versenyez, de a vb-n nyilván már ott szeretne lenne, tehát a válogatókat nem hagyja ki. Hozzá hasonlóan döntött Csípés Tamara is. Kihagyja a rangsorolót még Medveczky Erika és Szabó Gabriella is, viszont ismét ott lesz a mezőnyben Kárász Anna, valamint mindhárom Lucz nővér. S lesz egy nagy visszatérő is. Janics Natasa kétévnyi edzősködés után úgy döntött, 35 évesen még lehet keresnivalója versenyzőként. Egyelőre KI 200-on és K2 500-on próbál meg bekerülni a vkcsapatba, de ennél nyilván merészebb álmokat szövöget. Novák Miklós JEGYZET Új generáció Fábik Tibor jegyzet@mediaworks.hu Nem mostanában volt, hanem 1979. április 30-án a délelőtti órákban, amikor televíziós közvetítés híján a fél ország a rádió mellett ült *- jómagam általános íSt kolásként -, és hallgattuk Vass István Zoltán közvetítését a phenjani asztalitenisz-világbajnokságról, a magyar-kínai férficsapatdöntőről. A verhetetlennek hitt ázsiaiak 5-1-es legyőzése a távoli, misztikus Észak-Koreában, ahol a 22 ezer fővel zsúfolásig megtelt csarnokban egy kis magyar turistacsoportot leszámítva mindenki az ellenfélnek szurkolt, nekünk, a sportvilág eseményei iránt már fogékony gyerekeknek olyasvalami eufóriát jelenthetett, mint elődeinknek a londoni 6:3. Mert bizony a Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor trió is aranycsapat lett. Phenjan pedig kitörölhetetlen emlék nekem, ma is fújom a kínai csapat összeállítását is, Kuo Jao-hua, Li Csen-si, Lu Csi-vej; miközben meg nem mondanám, hogyan állt fel a riói olimpián a mieink mögött ezüstérmes német női kajak négyes. No de vissza az asztaliteniszhez, elvégre a múlt hét végén a svédországi Halmstadban rendezett világbajnokságról is aranyérmesen jött haza férficsapatunk. A történet szépséghibája, hogy együttesünk az úgynevezett 2. divíziót nyerte meg, vagyis a „másodosztály” legjobbja lett, de ezért is járt arany. S ne fanyalogjunk a teljes mezőnyben elért 25. helyünk miatt, az elmúlt évtizedekben lejjebb kellett adnunk az igényeinket, aminek okai hosszabb elemzést igényelnének. Két éve, a Kuala Lumpur-i vb-n csak a holtversenyes 33-36. helyen végeztünk, ehhez képest egy generációváltás után a mostani eredményünk komoly előrelépés, és a következő vb-n újra ott leszünk az első osztályban, a legjobb 24 között. Halmstadban pedig a Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor trió a maga szintjén szenzációsan szerepelt, együttesünk a kilenc találkozójából nyolcat megnyert, a döntőben 3-2-re verte a két top 100-as játékossal felálló irániakat is. A mieink a vb után frissített rangsorban hatalmasat léptek előre: Majoros a 194. helyről a 99.-re, Ecseki a 161.-ről, 114.-re, Szudi a 236.-ról a 154.-re. A földkerekség legjobb kétszáz játékosa között Majoros és Szudi ugrotta a legnagyobbat, előbbi kilencvenöt, utóbbi nyolcvankét helyet. S ami igazán bizakodásra ad okot, hogy Majoros még csak 21, Ecseki és Szudi pedig 22 éves. Ha azt egyelőre nem is állíthatjuk, hogy ők is odaszögeznek majd bennünket a rádiók mellé, azért van remény.