Heves Megyei Hírlap, 2018. május (29. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-09 / 106. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. MÁJUS 9., SZERDA Afrikai harcsával szerzett aranyat BESZTERCEBÁNYA, EGER A fel vidéki városban idén is megrendezték a hagyományos nemzetközi szakácsversenyt, a Gastro Cupot. A négy nemzet - cseh, szlovák, lengyel és magyar - szakácstanulói számára kiírt nívós viadalon az ESZC Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium növendéke, Bakos Patrik Dávid afrikaiharcsa-steak kucsmagomba krusztáddal, bébizöldségekkel és spárgás rhedvehagyma velutéval elnevezésű készítményével aranyérmet szerzett. Felkészítő tanára Meskó Norbert volt. T. 0. Idős asszonyon segítettek LŐRINCI Ismét segítséget nyújtottak a városi polgárőrök: a minap kerékpárral elesett egy idős hölgy, akinek megsérült a feje és a keze. A polgárőrség járőrei elsősegélyben részesítettek az aszszonyt, s értesítették a mentőket, akik a sérültet a hatvani kórházba szállították. A kerékpárt átadták a hozzátartozóknak. T. 0. Immár kinőtték a városi kereteket HATVAN Több mint kétszáz versenyző rajtolt el a városi uszodában a Markovits Kálmán-emlékversenyen. A több korosztályban rajtkőre állók négy úszásnemben mérhették össze tudásukat. A rendező Hatvani Úszó Klub edzője, Garádi Géza elmondta: az emlékverseny túlnőtt a város határain. Szeretnék a környék egyesületeit összefogni, ezért a 21-es Út Verseny elnevezést választották, mivel Salgótarjánból és Bátonyterenyéről is érkeztek indulók. Mellettük hagyományosan meghívták a gyöngyösieket és a tiszaföldváriakat is. T. 0. Az áramszolgáltató válaszát várják a madármentők Nem pénzt akarnak, hathatós megoldást Hóna alatt egy félig bénult egerészölyvvel vonult be az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. miskolci épületébe, és vélhetőleg történelmébe is Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője. Visszautasította a cég által azonnal felkínált anyagi segítséget, mondván: az ölyv azt a másik négyszázezer madarat képviseli, mely évente nyomorékká válik vagy elpusztul a szolgáltatók vezetékein. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE - Ha gondolják, a továbbiakban kezelésbe vehetik, de kell a részére egy röpde, gondoskodni kell az állatorvosi felügyeletről, az elszáradt végtagok szakszerű eltávolításáról, a madár élelmezéséről, a tartási engedélyről, a fogságban tartás miatt keletkező további sérülések szakszerű ellátásáról, majd két műláb legyártásáról és annak folyamatos cseréjéről. Ezenfelül szükség lesz egy szakemberre, aki megtanítja a madarat járni a műlábakon- vázolta a szerencsétlenül járt ölyv rehabilitációjának lépéseit Lehoczky Krisztián.- Egy forintot sem fogadunk el az Émásztól azért, hogy megmentsünk egy, száz vagy ezer madarat. Csupán szeretnénk, ha nemcsak ők, hanem az összes szolgáltató komolyabban venné azt, hogy 10-17 milliárd forintnyi védett, sőt, fokozottan védett állat pusztul el évente áramütés következtében. A globális érvényű problémára több lehetséges megoldás kínálkozik, melyről Kelemen Tamást, a Bükki Nemzeti Park madármentéssel foglalkozó munkatársát kérdeztük.- A hozzánk érkező ragadozó madarak 90 százalékát áramütéses tünetekkel kezeljük, a sérülések a teljes popu-Globális a probléma, évente 10-17 milliárd forintnyi védett, fokozottan védett madár pusztul el áramütés miatt Fotó: BNPI Nem elég megszüntetni a problémát Sokszorosa lehetne a védett madárállomány létszáma, ha megszűnnének az áramütéses balesetek - hívja fel a figyelmet Kelemen Tamás. A ragadozó madarak jelenléte elengedhetetlen a tápláléklánc egyensúlyának megtartásában, mely kihatással van saját jólétünkre is - elég, ha az elszaporodó rovarok, rágcsálók okozta károkra gondolunk. A természetvédelem ugyanakkor sokkal összetettebb gondolkodást igényel - teszi hozzá a szakember -, hiszen hiába nő az állomány létszáma, ha az erdőirtás, a modern mezőgazdaság térhódítása miatt lassan elfogynak a természetes élőhelyek, és sok állatfaj kipusztul, vagy „emigrálni" kényszerül. Ezért a probléma megoldása részeként figyelmet kell fordítani a fészkelőhelyek megóvására, a természetes területek regenerálására ugyanúgy, mint a ragadozóknak táplálékot jelentő fajok védelmére. láció háromnegyedét is érinthetik. A Hortobágy területén, ahol az országos átlaghoz képest jóval több vadmadár él, földkábelesített vezetékek lefektetésével és a szabadvezetékek madárbarát átépítésével léptek fel a probléma ellen - mondta el a szakember. A Hortobágyi Madárkórház egy speciális röpdét is felállított, melyben a nevelt vagy gyógyult állatok szabadon engedésük előtt „kiképezhetnek” a veszély elkerülésére: a hálóval kerített területen valósághű légvezetékeket és villanypóznát helyeztek el, melyekbe kontrollált áramot vezettek. A kellemetlen inger rögzül a madarakban, így a röpdét elhagyó védencek szabadon engedésük után is elkerülik a póznákat. Országszerte több százezer villanyoszlop minősül veszélyesnek, melyek utólagos szigetelése tekintélyes anyagi ráfordítást kíván. - A vadmadarak elsősorban a gyülekezési, átvonulási területeken, nyílt réteken, erdőszéleken foglalnak el magaslati pontokat, ennek ismeretében kellene első körben a legtöbb áldozatot szedő szakaszokat biztonságossá tenni - véli a madármentő. - Nagyon magas számban éri áramütés a fészküknek helyet kereső gólyákat vagy.éppen kirepülő fiókáikat is. Mesterséges fészkelőhelyek kihelyezésével ezek egy része elkerülhető. Az áramszolgáltatók és a természetvédők között 2007- ben született meg az Akadálymentes égbolt néven futó, pályázati forrásokat bevonó megállapodás, melynek részeként az elmúlt években megyénkben, a hevesi pusztákon is előrelépés történt: több szakaszon földkábelek lefektetésével és az oszlopok szigetelésével tették biztonságossá a védett területeket a szakemberek. kérdés válasz Boltok Csaba, a fesztivál művészeti vezetője- Negyedik alkalommal rendezi meg az Eszterházy Károly Egyetem a Slow Film Fesztivált. Miben különbözik az idei diákfilmes rendezvény ez előzőektől?- Kicsi változás minden évben van, az idei azonban az eddigieknél nagyobb lesz, úgy a bemutatott filmek, mint a hozzánk érkező vendégek számában. Idén lógónk is készült, melyen a város címerében lévő unikornis látható. Változás még az is, hogy most a Metropolitan Egyetemmel közösen szervezzük a fesztivált, s mindkét egyetem hallgatóinak biztosítunk bemutatkozási lehetőséget.- Milyen kategóriákban versenyeznek idén a fiatalok?- A kezdeti fesztiválkategóriákat megtartottuk, idén is lesz kisjátékfilm, dokumentumfilm és animációs film. Ezeket tavaly új kategóriával bővítettük, az egyperces filmek versenyével, melynek nagy sikere volt, így ebben az évben is meghirdettük. Újdonságként az Erasmus filmek kategóriája jelent meg, erre azok a külföldi hallgatók nevezhettek, akik nálunk tanulnak fél vagy egy évet, illetve akik más országban tanulnak hallgatóink közül. Ez a kulturális sokszínűséget is elősegíti.- A fesztivál három napja alatt milyen programokkal várják az érdeklődőket?- A filmvetítéseken túl délelőttönként zenei és dramaturgiai műhelyek is lesznek, emellett koncertekkel is készülünk. Külön öröm, hogy idén fő helyszínként megkaptuk a felújított Uránia Mozit is, így a fesztivál ideje alatt igazi művészmoziként működhet a hely. Berecz R. A fiatal művész egy pályázat nyerteseként mutatkozhat be Absztrakt és figurális művek EGER Ötévnyi alkotómunkát ölel föl Sós Ildikó hétfőn nyílt tárlata a Vitkovics Alkotóház és Művésztelep kiállítótermében. A fiatal művész a III. Tematikus Tárlat fődíjasaként nyerte el az önálló bemutatkozás lehetőségét a kiállítóhelyen. A tárlatot Fejes Adrienn, egykori tanára, az Eventus Üzleti Művészeti Középiskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium pedagógusa nyitotta meg. Úgy fogalmazott, a művész munkáiban a lendület, az erő, a félelem és a magány is megjelenik. Alkotásaiban a technikai kísérletezés is fellelhető, hiszen egy alkotá-Sós Ildikó ötévnyi alkotómunkája látható a Vitkovicsban Fotó: H. M son többféle anyagot is alkalmaz. Szavai szerint e kiállítás a diákévek lezárását, s egy új út kezdetét is jelenti. Méltatásában közölte még, az absztrakt mellett e művekben mindig felfedezhető a figurális ábrázolás is. Sós Ildikó műveiről elmondta, a bemutatott darabok három korszakra különíthetők el. Kezdetben figurái isabb, tömörebb műveket alkotott, majd lazább, absztraktabb jellegűeket. Végül festőibbek lettek, bátran kísérletezett akrillal, olajjal, zománccal. A tárlat június 16-ig látogatható. Berecz R. Kéri Sándor fotói EGER Kéri Sándor fotóiból nyílt kiállítás hétfőn a Berva-völgyi Közösségi Házban. A Jártamban-keltemben címet viselő tárlat május 27-ig látogatható. P. A. Képgaléria: Heol.hu Fotó: Márkus Attila