Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-28 / 98. szám
4 IB elyőrség roza ff ff A PALEOLIT HAGYOMANYORZO ALAPÍTVÁNY IGAZ TÖRTÉNETE Juhász Kristóf- 2070 vagy 2080 derekán voltak azok a milliomos ősemberek, emlékeztek? - kezdte a történetet Laci bácsi, miután közösen digitalizáltunk neki egy felest a Gyorsuló Részecskében. Buzgón ráztuk a fejünket, mert tegnap a Háromszáz Öngyilkos Delfinről beszélt, akiket a Facebookon képeztek ki terroristának, azelőtt meg egy génsebészről, aki úgy berúgott a neve napján, hogy heccből átoperálta magát valami nem létező amőbává. Laci bácsi kiberzoológus volt, mielőtt nyugdíjba ment, és megnyitotta saját kocsmáját, ahol mindenki őt hívta meg.- Hát megszaporodtak ezek a hagyományőrző klubok. Aztán volt releváns meg kevéssé releváns, értitek, de voltak ilyen őrültek is. Azok mindenkinél jobban akarták tudni. Hogy nem is stuccolt acéllemezekből volt a honfoglaló nehézlovasok pikkelypáncélja, hanem csak kalapálták. Meg nem pikkely volt az, hanem dodekaéder, mert azt lehetett a másikra hajlítani. Kapartak egyre visszafelé, de a honfoglaló hagyományőrzéstől már hová van vissza? Lehet a lovasíjászatot ragozni, de abban tele az ország királyokkal, őket nem lehet megütni. Hát milyen istencsudáját találjunk ki, ami még nem volt? A szíriuszi székely hagyományokról nem maradt fönn semmi, az a három űrhajó a székely kapukon - ami a tudományos többség szerint három puliszkás borkány - még kevés a jóból. A biblikus hagyományőrzésre van passió meg betlehemes. Sebaj, ugorjunk csak át a dialektikus materialisták rögeszmésen pragmatikus idővonalára, és csináljunk kőkorszaki hagyományőrzést! Ebben aztán világelsők is lettek a nyavalyások. Fél évig röhögött rajtuk a falu, hogy aszondja: Szécsőhomoki Kőkorszaki Hagyományőrző Egyesület. De túl jót röhögtek. Olyan jót, hogy még fizetni is hajlandóak voltak érte. így csinált a Kőkorszakik fél év után heti két pénzes haknit már öt megyében is. Lakodalom, falunap, céges buli, majális, szoboravató, kiállításmegnyitó, önkormányzati meghallgatás, kútavatás, temetés, illegális szemétlerakó-felszámolás nem lehetett meg nélkülük. Pedig csak rohangásztak a bunkókkal, üvöltöztek meg pattogtatták a kőbaltát. Ez a nyelviség kialakulása akart lenni szerszámkészítő eszközhasználattal kombinálva. Nem volt szép látvány. De hitelesek voltak, az a kövér meg az a sovány pali már akkor sszabad tűzön sütött kutyahúst evett otthon is! Rá is ment a házasságuk. De legalább hittek valamiben. És megszedték magukat! Másfél év múlva turnébuszt vettek! Már népi nénikkel varratták a bőröket, fafaragókkal faragtatták a bunkót, még őstetűket is klónoztattak. Akkor dolgoztunk együtt. Kardfogú tigrist akartak eredetileg, de hát annak csak a bélrendszere egymilliárd, és akkor még meg se mozdult. A tetűt meg lenyomtuk akciósán, mert tetszett a laborigazgatónak, és belefért a cég profiljába, hogy támogatjuk a kőkorszaki hagyományőrzést. Nem azért, de szép munkát végeztünk, rohadtul viszketett nekik. Csörgött a vér a hónaljukból, ha vakarták! Pattogtak a serkék, mint a géppuska! Imádták a népek! Ráéreztek a fiúk a korhangulatra, na. Az első országos reklámjukra még ti is emlékeztek, akkor voltatok óvodások. Ez ment neten, tévében: „Kőkorszak. Nincs semmi. Csak a világ, ahogy eredetileg létezett. És TE! Te és a kőbaltád. Te és a törzs. Egy száraz barlang. Egy forrás. Érezni akarod? Ne félj!” Három év, és egy egész birtokot vettek, egyesületből alapítvány lettek, majd egy ezreket foglalkoztató cég, amelyet jegyezni kezdtek a tőzsdén. A birtokon fölépült a száz négyzetkilométeres paleolit valóság. Megszedték magukat, sztárok lettek, de végig megőrizték az őszinteségüket. Már tömegjelenetek mentek statiszták százaival a neandervölgyiek meg cro-magnoniak viszályairól, és robot-szmilodonok lopakodtak minden bokorban, és az alapítók még akkor is ugyanúgy rohangásztak meg üvöltöztek a bunkóikkal. Minden fronton kaszáltak: a nép őszintén élvezte, a szakma meg azért vett jegyet újra és újra, mert nem hitte el, hogy az ország ötödik leggazdagabb cégének maroknyi alápítója, milliárdos felsővezetője, tőzsdén jegyzett közgazdasági szereplője képes napról napra úgy kinézni és viselkedni, mint egy horda csöves majom. Persze a céget igazából a középvezetők irányították, az alapító főnököket a második évtől még a vállalati orvosok sem látták civilben. Nem fürödtek, nem borotválkoztak, nem hordtak ruhát, és nem szólaltak meg egyetlen, ma ismert nyelven sem. így nehéz tárgyalni, nem?- És mi lett a vége, Laci bácsi? - kérdezte valaki, mert nagyon elhallgatott az öreg.- Vége lett. Kipukkadt. Beesődőlt. De mire nyilvános lett, hogy miért...! Először csak itt-ott kritizálták a céget meg a show-t. Valakinek nekimentek, volt, akit leütöttek, meg akartak erőszakolni, vagy kiharaptak valakiből egy darabkát. Ami bármilyen alapítványi intézményben megesik. Apróságok. De ezek az apróságok egyre többen lettek. Teltek az évek... Az alapítók egyszer csak eltűntek. Ment a kamuzás: visszavonult, válik, pályát módosít. Két dolog derült ki: egyrészt a népek tényleg nem a statiszták, robotok, hologramok meg nem is a százezer hektáros őserdei extrém sport miatt jártak kőkorszaki interaktív show-ra, hanem a néhány szerencsétlen miatt, aki milliárdos létére is ugyanazt csinálta, amivel milliárdos lett. Ahogy híre ment, hogy az Ősök (a rajongók így hívták őket) nincsenek már a buliban, úgy leesett a nézőszám, hogy csak a rezsihez el kellett adni a részvények felét hó végén. És akkor még a tiszteletdíjak, a biztosítás, szállítmányozás, adózás, energiatakarékos izzók, orvosi ügyelet, vécésnénik... meg ami ezzel jár. Még ki sem derült a nagyobbik dolog, mikor már az összes könyvelő otthagyta a céget! Valamit tudtak... Ott is volt a levegőben a balhé, mert egyszerre négy oknyomozó újságíró rukkolt elő a lényeggel: az ősök zárt osztályon vannak, és ott is maradnak. Ön- és közveszélyes minősítéssel. Persze fölrobbant a média, gyűltek az áldozatok. A statisztikák szerint a közönség annyi tagját érte inzultus a show alatt az ősök részéről, hogy annyi ember nem is fér el az országban egyszerre. Bizarr, groteszk, pornográf, méltatlan, becstelen, aljas, gyomorforgató, kellemetlen és kínos történetek ezrei kerültek napvilágra. A világ pszichológusai egy évig abból éltek, hogy repaleolitizáló kontracivilizációs neurózis vagy posztpaleolit stressz címszavakkal értekeztek és nyilatkoztak a témában. De egy becsődölt részvénytársaságot még a legjobban kereső pszichológusok sem menthetnek meg. A Paleolit Hagyományőrző Alapítványnak vége lett, mindenkit szélnek eresztettek, a birtokot pedig megvette valami vegán feminista vadásztársaság. Állítólag növényevő növényeket termesztenek.- Szóval megőrültek? Mint az ilyen... színészek? Mint amikor Heath Ledger azt hiszi, hogy ő Joker?- Dehogyis! Ez igazi volt, nem szabadidős haknimozi! Ők tényleg hittek valamiben... A zárt osztályról nem sok olyan szivárgott ki, amit aztán be is bizonyítottak. Valakik nagyon el akarták kenni a dolgot, sok pénzről volt szó. Egyetlen mondat terjedt el országosan, egyetlen mondat volt, amire mindenki hivatkozott, amivel még ma is egyetemi szakdolgozatok, diplomamunkák és doktorik tömegei kezdődnek. Szóval állítólag ez volt az egyik Ős utolsó értelmes mondata a gumiszobában, mielőtt elharapta a saját nyelvét: „Ez a valóság.” Bujdosók (gouache, papír -1978, magántulajdon) VAN MÁSIK! CSAK MINEK? Stumpf András Mire ezek a sorok megjelennek, kihirdették Budapest dalát. A győztest. Amely dal könnyen lehet, hogy győriek, pécsiek, szegediek tömegeinek szavazata alapján nyert. Bárki szavazhatott ugyanis. Sosem fog kiderülni, ahogy az sem, mi szükség ilyen dalra. A kiírásban az alábbi indoklás szerepel. „Fővárosunk számtalan dalt ihletett már. Az elmúlt évtizedben is születtek slágerek rádiók által játszott vagy éppen az interneten népszerű előadóktól, amelyek témája, címe, múzsája Budapest volt. Ennek ellenére, ha feltesszük azt a kérdést, hogy: tudsz mondani egy Budapest dalt? - akkor a válasz késik. Talán mert még nem született meg a város dala.” De, megszületett. Találó módon az a címe, hogy Budapest. 1977-ben jelent meg Cseh Tamás legendás lemezén, a Levél nővéremnek címűn. A sorait Bereményi Géza írta, zenéjét Cseh Tamás és Másik János, ők is éneklik a lemezen. Közbevethetnénk, hogy hát hiszen az régen volt már, nem aktuális a szövege sem. Igaz. Cseh Tamás énekmondó volt, Bereményi krónikát írt. Egy-egy kijelentésében, képében egy nemzedék és egy város jelenik meg. Korabeli drámák, nem a ma drámái. Vagy nem úgy. „Éva tegnap volt az abortuszbizottság előtt / Télikabátomra hasztalan keresek vevőt”. Használt télikabátot nem szokás már eladni azért, hogy abortuszt finanszírozni lehessen. Az abortusz persze - az azért változatlan. A „Fáskerti elvtársakat” sem így kell már megszólítani. „Szia, uram!” újabban inkább ezt szeretik. Tehát igen, a dal fölött eljárt az idő, mégis: ha Budapest himnuszát kellene kiválasztani, ezzel együtt is erre szavaznék. Gyakori, hogy a himnuszok szövegének csak egy részletét éneklik el. Mondjuk csak az első strófát. Az pedig ma is működik. A főváros himnusza így rímelne a nemzetére, sőt, a Szózatra is. Melankolikus hangütés, az „itt élned, halnod kell” érzésével megspékelve. Ha inkább mégis valami vidám dalban látná magát viszont a főváros - nos, az is megvan, ráadásul harminc évvel Cseh Tamásék előtt jelent meg. A nagy operettkorszakban Fényes Szabolcs írta, mindenkinek dereng ma is: Budapest, te csodás. Rögtön dúdolható, ráadásul szövegileg is jobban passzol 2018-hoz, mint Cseh Tamásék dala. „A szívünk olyan büszke terád, a Dunát mennyi híd öleli át. Fenn az égen a hold, és a sok teli bolt csupa fény, ragyogás.” Ha pedig modern, rádióbarát Budapest-sláger kell, nos, az is megszületett már. kilenc éve a Pannónia Allstars Ska Orchestra adta ki: keserédes, de valóságos képet fest a fővárosról. Az idei pályázat mezőnyébe került ugyan jó dal (Honeybeast: Utolsó nagy szerelmem), de a fentiek közelébe egyik sem ér. Ceyloni képeslap (olaj, vászon -1977, Kecskeméti Katona József Múzeum) IRODALMI KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. április
