Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-25 / 95. szám

2018. ÁPRILIS 25., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Az év legjobb bulija az Arénában; a párhuzamosok menet közben is találkoznak Riese, Riese, Beatrice, hórukk! Hunor, Feró, Fecó, Zalán és Botond. A Beatrice napjainkban már több mint zene Fotó: Beatrice zenekar Még április van, de alig­hanem túl vagyunk az év legjobb rockkoncertjén. Részint az elfogultság mon­datja ezt a szerzővel, részint a tapasztalat, részint pedig, hogy Nagy Feró is hasonló­képpen vélekedik. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu BUDAPEST Az 1960-as évek végétől omegás voltam. Akkor is, amikor a csöves korszak csúcsra járódott, s menőbb lett volna mobilosnak, hobós­­nak, piramisosnak lenni. Eljártam én egyik-másik banda fellépésére, de az iga­zi Kóbor volt, egészen addig, míg - talán 1979-ben - el nem jutottam a boldogi kultúrház­­ba, a Beatrice első környék­beli koncertjére. Ez volt az első találkozás. Szakadt piros Zsigulival érkeztek, és mi les­tünk rájuk, akár a bálványok­ra. Hősök voltak. Sajnos, nem tudtunk közösen piálni, mert ahogy vége lett a bulinak, és felharsant a hang­szórókból, hogy „Itt nincs rá­adás, ez nem operett”, ugyan­olyan gyorsan el is tűztek, ahogy megérkeztek. Az éjsza­ka további részében kénytele­nek voltunk nélkülük serken­teni magunkat, fülünkben a Nagyvárosi farkassal, a Tér­den állva riffjeivel, a Kislány bugyival és a többi friss él­ménnyel, amelyek szövegeit addig csak a stencilezett, egy­más között osztogatott fecnik­ről ismerhettük. Ettől kezdve rendszeressé váltak a találkozások; né­melyik már nyomokban sincs meg, ami viszont meg­van, az örökre meg is marad. A Fekete Bárányok hajógyári szigeti performansza a NEM NEMzet csótánya feliratú rózsaszín pendellyel együtt majd’ negyven év után is minden pillanatával ben­nem él. A korai Riese sajnos idő előtt véget ért. Ők nem bír­ták tovább a hadakozást a szocialista kultúrpolitika korifeusaival, bennünket pedig angyalbőrbe préselt a hatalom. Mi, akik addig úgy éreztük, szabadon élünk, rá­jöttünk, hogy ez orbitális ha­zugság, de hálával gondoltunk arra, hogy Feró legalább az illúzióját megvillantotta előt­tünk, ha csak egy történelmi szempillantás erejéig is. Évtizedet kellett várni az újabb találkozásokra, amikor már személyes ismerősö­ket is láthattunk a zenekar­ban, így Laczik Fecót, aki a szemünk előtt vált az ország legjobb basszusgitárosainak egyikévé. Büszkén mutattam cseperedő fiaimnak: látjátok, Feró és Fecó egy színpadon, nem semmi, ugye? Feróval azóta számos alka­lommal összehozott az élet: rockexpók, zsűrizések, meg­annyi alkalom, hogy ifjú­korom visszaköszönjön. Sze­retném azt hinni, hogy amikor a nagyobbik gyerekem elkez­dett komolyabban foglalkozni a gitárral, abban szerepe volt a korai Ricse-élményeknek is. Ma együtt alkotják a zene­kart, Feró, Fecó, Hunor - aki Feró legkisebb gyermeke -, Kékkői Zalán, valamint Botond fiam. Az április elejei Ricse-buli­­ra zsúfolásig megtelt az Aréna. Alighanem Feró is elérzéke­­nyült. Elárulta: nehezen állt rá, de végül engedett, s ha már el­vállalta, olyasmit szeretett vol­na, amilyen még nem volt. Ezt az a tízezer ember is tanúsíthat­ja, akik együtt tomboltak a már klasszikussá vált számokra.- Régebben azt hittem, elég zenélni is, de ez nem igaz - mondta. - Látvány­ban, körítésben is több kell, s örülök, hogy minden jól alakult. Szerintem az év leg­jobb bulija volt. Heves megye büszke lehet, hogy ilyen mu­zsikusai vannak. A koncertről megannyi recenziót írtak már - kivétel nélkül szuperlatívuszokban -, ám a legjobb toll sem képes visszaadni azt az arénai va­rázst. Heves megye büszke lehet, hogy ilyen muzsikusai vannak- Nyáron több mint hatvan fellépésünk lesz a Kárpát-me­dencében - tért ki a közeljö­vőre az énekes. - Augusztus 3-án pedig a Barba Negrában a Beatrice40 vol2 koncertün­kön olyan számokat játszunk, amik az Arénában nem fértek be a repertoárba. Ide a jegyek első szériája már elfogyott. De full házzal megy az Újszínházban a Rock Hórukk is, amiben ugyancsak élőben zenél a Beatrice, s me­gyénkben sem kell nélkü­löznünk a bandát. Legköze­lebb május 26-án Gyöngyö­sön kunyerálhatunk közösen: fizessél már egy korsó sört! Cinema Agria - Eger 16.00 ÉS 20.00 ÓRA: Rampage - Tombolás 20.00 ÓRA: Ready Player One 16.00 ÓRA: Tűzgyűrű: Lázadás 16.00 ÓRA: Jönnek a kacsák 17.50 ÓRA: Hurrikán meló 18.10 ÉS 20.00 ÓRA: Ghostland - A rettegés háza 17.50 ÓRA: Éjjeli napfény 20.00 ÓRA: Bosszúállók: Végtelen háború (premier előtti vetítés) Uránia Mozi 15.30 ÓRA: Éjjeli napfény 17.40 ÓRA: Rampage - Tombolás 3D 20.00 ÓRA: Hurrikán meló Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Jönnek a kacsák 17.30 ÓRA: Tűzgyűrű: Lázadás 20.00 ÓRA: Éjjeli napfény Puskin Terem 16.00 ÓRA: Nyúl Péter 18.00 ÓRA: Hurrikán meló 20.30 ÓRA: Rampage - Tombolás SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 15.00 ÓRA (József Attila-bérlet), 19.00 ÓRA (Eszterházy Károly bérlet): Két úr szolgája Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Nemzetek bemutatásáról szóló sorozat indult Pirog, lengyel szólamok EGER Lengyel-magyar nemze­tiségi estet tartottak a Forrás­ban. A főszervező lapunknak el­mondta, az újonnan induló soro­zat, Világfalu címmel különbö­ző nemzetek kultúráját fogja be­mutatni havi rendszrességgel. Somodyné Jámbor Ildikó arról is szólt, ezúttal Agnieszka Janiec- Nyitrai és Nyitrai Zoltán mutat­ta be lengyel-magyar irodalmi szakácskönyvüket. Zenéltek az Árkádia Kamarazenekar tagjai, s nemzeti ételként lengyel piro­got is kóstolhattak az érdeklő­dők. Berecz R. Az esten a lengyel kultúrából adtak ízelítőt Fotó: Gál Gábor TV * HELYI MŰSOROK RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás is­métlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Margó - magazinműsor - ism. 19.00 Hír- Adás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 1. rész - ism. 20.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész - ism. 21.00 Uz völ­gyéből szeretettel - Bubryák Stúdió doku­mentumfilmje lilllll 11.^—— 0.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit világa - vallási műsor 18.14 Nap kérdé­se 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyön­gyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sportmagazin 19.01 Rek­lám 19.04 Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 19.45 Városháza - Jászárok­­szállás magazinja 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság HI I l'l II — 0.00 Képújság 7.00 EKE Sport - sportma­gazin 7.30 Eger SBS Eszterházy (9.)-Dabas KC VSE (8.) - NB I., férfiak, 24. forduló, ké­zilabda-mérkőzés 8.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Elágazó mese­­ösvények kertje - A mesék szerepe és helye az oktatásban - Kusper Judit és Boldizsár Ildikó előadása 11.20 Etűdök, portrék, dók. filmek (7. rész) - válogatás hallgatóink vizs­gafilmjeiből 12.00 EKE Sport - sportmaga­zin 12.30 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 14.40 Hírlánc - az EKE hírműsora 14.50 nEKEd - hallga­tói magazin 15.00 Egyperces botanika: a hegyi len - ism. térj. (ism.) 15.03 Egészség­nap az Egyetemen - összefoglaló magazin 15.18 Infopack - magazin 15.30 Egri csa­var - az Egri Vízilabda Klub magazinműsora 16.00 Képújság 18.00 Firkászok - sport­­magazin 18.30 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság Rádió 1 Eger 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hír­összefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory II II I I II — 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30- 5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfonto­sabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírék, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Hel­ló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos út­információk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Órán­ként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 sláger­lista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a leg­frissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri baziliká­ból 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangé­lium 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Útoné­­sútfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.15 Hét­végi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték - adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR-műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Szilu­ett (ism.) 21.35 ÚtonésÚtfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER A vakvezető kutyák vi­lágnapját tartják ma 15 órától az Eszterházy téren. A prog­rammal családokat szeretné­nek a szabadba csalogatni, hogy megismerkedjenek a lá­tássérült emberek mindennap­jaival. Többek közt kutyaarc­­festő verseny, ügyességi felada­tok, és kutyaszépségverseny várja az érdeklődőket. GYÖNGYÖS Folytatódik az AFS Nemzetközi Csereprogram előadás-sorozata, melynek keretében havonta bemutat­kozik egy-egy ország a Kol­­ping Házban. Az április 29-én 15 órától kezdődő műsor témá­ja Izland, a „tűz és jég orszá­ga” lesz. EGER Vasárnap 19 órától Kelet- Nyugati pályaudvar címmel tartanak Cseh Tamás-estet a Forrásban. EKMK Egri Kulturális és Művészeti Központ saját programok ÁPRILIS 26., 15.45-17.45/ EKMK FORRÁS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ SZIVÁRVÁNY KÉPZŐMŰVÉSZ KÖR 6-14 éves korig. Rajzolás, fes­tés, nyomtatás, mese, látvány, fantázia fejlesztése. Információ: Gyöngy Csilla képzőművészeti szakmacsoport vezetője. 20/779-2878, gyongy.csilla@ekmk.eu. ÁPRILIS 27., KEDD, 16.00 ÉS PÉN­TEK, 15.00/ EKMK VITKOVICS ALKOTÓHÁZ ÉS MŰVÉSZTELEP FORRÁS ZOMÁNCMŰVÉSZETI MŰHELY A tűzben pikturális csodája iránt érdeklődő és elkötelezett alkotóknak. Kép- és tárgyalkotás különböző zománctechnikai eljárások­kal. Információ: Kovács Katalin 20/7792879, kovacs.katalin@ekmk.eu ÁPRILIS 28.. SZOMBAT, 10.00- 13.00/ EKMK FORRÁSPONT LISZI KÉSZÜLŐDÉS ANYÁK NAPJÁRA - KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ Tema­tikus kézműves játszóház Anyák napjára hangolódva. A belépés díjtalan. ÁPRILIS 28., SZOMBAT, 9.00-16.00/ EKMK FORRÁS GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI HÁZ SZIVÁRVÁNY SZOMBAT Grafikai eljárások: rajzolás, festés, tervezés, metszés, nyomtatás, monotípia. Információ: Gyöngy Csilla képzőművészeti szakmacsoport vezető. 20/779-2878, gyongy.csilla@ekmk.eu Egri Kulturális és Művészeti Köz­pont Művelődő közösségeinek és partnereinek programjai ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK, 15.30/ EKMK CIVIL HÁZ A MAGYAR NYELV HETE - HOGYAN ÍRJUK? Dr. Varga Gyula előadása

Next

/
Oldalképek
Tartalom