Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-04 / 77. szám

16 SPORT 2018. ÁPRILIS 4., SZERDA Az ötödik helyért játszanak a nők VÍZILABDA Hazai környezet­ben szerezhet előnyt a női OB I. ötödik helyéről döntő párharcának első mérkő­zésén a ZF-Eger együttese. A Biros Péter irányította gár­da ma 19 órától a szezon so­rán eddig már kétszer legyő­zött Szentest látja vendégül a Bitskey uszodában. A két nyert meccses párharc má­sodik felvonását péntek este héttől rendezik az alföldi vá­rosban, vagyis jó esetben utoljára láthatók a lányok sa­ját otthonukban. F. B. Costa Rica nem játszik Gyöngyösön FUTSAL Elmaradt a magyar futsalválogatott Costa Rica ellen Gyöngyösre tervezett felkészülési mérkőzése. A ma este hat órára kiírt találko­zóra azért nem kerülhet sor, mert az Air France pilótáinak és légiutas-kísérőinek hús­véti sztrájkja miatt Párizs­ban ragadt a közép-amerikai együttes. Az összecsapást pénteken 14 órától pótolják a budapesti Gabányi László Sportcsarnokban. B. Cs. Visszavonult a nyolcszoros bajnok SÍLÖVÉSZET Bejelentette visz­­szavonulását Öle Einar Björn­­dalen norvég sílövő, minden idők második legeredménye­sebb téli olimpikonja. A 44 éves sportember az 1998-as naganói és a 2014-es szocsi játékok között nyolc arany-, négy ezüst- és egy bronzér­met szerzett. MTI Bajnoki címből is hetet szereztek a megyeszékhelyi versenyzők A váltóban elért hét érem mutatja az EÚK erősségét A 2017-es év legeredmé­nyesebb csapatának szá­mító Egri Úszó Klub ver­senyzői 21 érmet gyűjtöt­tek a Széchy Tamás emléké­re rendezett 120. országos bajnokságon. A júliusi Eb miatt korábbi időpontra ho­zott debreceni megméreté­sen hét arany-, hat ezüst- és nyolc bronzmedál került a megyeszékhelyiek nyakába. Bódi Csaba csaba.bodi@tnediaworks.hu ÚSZÁS A hozzávetőleg négy­szer nagyobb költségvetés­sel rendelkező BVSC tavaly őszi bevásárlása megtette a hatását. A 3180 pontot szer­zett vasutas gárda megelőz­te az Egri Úszó Klubot (2940), noha éremből hárommal ke­vesebbet szerzett (10 arany, 5 ezüst, 3 bronz). Egy évvel ko­rábban azonban másképp fes­tett a helyzet. Burián Katalin a 100 és a 200 hát után 50 méteren is aranyat nyert- Tavaly 1875 pontot gyűjtve végeztünk az élen az 1780 pontos BVSC mögött, míg ezút­tal az erősítéseknek köszönhe­tően elénk kerültek a fővárosi­ak. Ezzel együtt egyértelműen sikeresnek mondható az ob-n mutatott eredményességünk - fogalmazott Kovács Ottó. Méltán járt a taps Cseh Lászlónak Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Medálhalom egri módra ARANYÉREM. FÉRFIAK. 50 m pillangó: Cseh László 23.84 mp, 100 m gyors: Németh Nándor 48.31 mp. 4x100 m vegyesváltó: Egri ÚK (Grátz Benjámin, Takács Tamás, Cseh László, Németh Nándor) 3:39.18 perc. 4x200 m gyors­váltó: Egri ÚK (Holló Balázs, Cseh László, Grátz Benjámin, Németh Nándor) 7:18.39 perc NŐK, 50 m hát: Burián Kata­lin 29.05,100 m hát: Burián Katalin 1:00.55 perc, 200 m hát: Burián Katalin 2:09.58 p. EZÜSTÉREM. FÉRFIAK, 50 m gyors: Németh Nándor 22.55. 100 m pillangó: Cseh László 52.46. 4x200 m gyorsváltó: Egri ÚK 8:17.03. 4x100 m gyorsváltó: Egri ÚK 3:19.40. NŐK, 200 m mell: Békési Esz­ter 2:31.72. 4x100 m vegyes­váltó: Egri ÚK (Burián Katalin, Békési Eszter, Muzsnay Zsó­fia, Beliczai Bóra) 4:11.52. BRONZÉREM. FÉRFIAK: 100 m mell: Takács Tamás 1:01.54.200 m ve­gyes: Grátz Benjámin 2:01.05. 200 m pillangó: Cseh László 1:56.45. 200 m gyors: Né­meth Nándor 1:48.42. 200 m mell: Takács Tamás 2:14.17. 4x100 m vegyesváltó: Egri ÚK 3:59.68. NŐK, 100 m mell: Bé­kési Eszter 1:10.60.4x100 m mix vegyesváltó: EÚK (Winkler Máté, Böhm Sebestyén, Muzs­nay Zsófia, Beliczai Bóra Az EÚK vezetőedzője, s egy­ben elnöke a részletekre kitér­ve több kellemes meglepetést is említett.- Burián Katalin három egyéni aranya azért kívánko­zik az élre, mert 50 háton nem számítottunk erre - folytatta a szakember. - Igaz, Hosszú Ka­tinka nem indult, de az is igaz, hogy tavaly igen, és akkor is Burián győzött 200 háton. Takács Tamás 100 mellen a legjobb időt úszta, így jelentős esély mutatkozik arra, hogy bekerüljön az Európa-bajnok­­ságon induló csapatba. Muzs­nay Zsófia az ifi Eb keretbe ju­tásra esélyes, ahol már Bőhm Sebestyén, Matula Fanni és Békési Eszter vár rá. Utóbbi versenyző 200 mellen ezüstöt, míg 100 mellen óriási egyéni csúccsal bronzot nyert Debre­cenben. Hajdúszoboszlóról ér­kezve idén január óta készül nálunk, eredményei ékesen tanúskodnak a tehetségéről. A 150. ob-érmét is begyűj­tött Cseh László frappánsan szólt a kerek számról.- Köszönöm a közönség­nek, hogy így megünnepel­ték a százötvenedik érmemet. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettene­tesen régen úszom - közölte a 32 éyes klasszis. Kovács Ottó zárásként ezt emelte ki, hogy nyolc váltó­ból hét érmes lett, ez pedig azt mutatja, hogy a közössé­get és a csapategységet ille­tően is erős egyletet alkot az Egri Úszó Klub. Az EVSI hat elsőségre lehet büszke, a gyöngyösiek Miklós révén győztek Pacquiao és Matthysse meccse ÖKÖLVÍVÁS Immár biztos, hogy július 14-én ütközik meg egymással a WBA váltósúlyú bajnok Lucas Matthysse és a legendás Manny Pacquiao. A Kuala Lumpur-i találkozó az argentin bunyóst promotáló Golden Boy Promotions és a Pacquiao neve alatt működő MP Promotions zászlaja alatt fut, a filippínó legendát oly sok nagy sikerhez segítő Bob Arum tehát kimarad az ügy­ből. NSO.HU Friss megyei híreket, információkat a facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat Tatán taroltak Dorkó Péter tanítványai ÖKÖLVÍVÁS Az Egri Városi Sportiskola tizenöt verseny­zőt indított az utánpótlás Ma­gyar Kupán. A Tatai Olimpiai Központban lebonyolított, ki­emelt jelentőséggel bíró viada­lon a seráülő és a junior bok­szolok is megtettek mindent a sikeres szereplés érdekében. Ezt bizonyítja megszerzett hat arany-, négy ezüst- és három bronzérem. Első helyezettként Csorba Csenge, Varga Viktória, Ko­vács Petra, Botos Fruzsina, Pu­­porka Ádám és Szöllősy Áron állhatott dobogóra, második­ként Balogh Martin, Ádám Viktória, Pék Tibor és Daru Krisztián zárt, míg Szekeres Az EVSI nem panaszkodhatott az eredményességre Beküldött fotó Blanka, Molnár Dorottya és Palkovics Aurél a harmadik helyen végzett.- Nagyszerű győzelmek és fájó vereségek is akadtak - volt gyorsmérleget Dorkó Pé­téi), az Egri VSI szakosztály­­vezetője, hozzátéve, hogy csa­patban a megyeszékhelyiek 76 ponttal a második helyen zártak a DVSC mögött. A Gyöngyösi AK öt indulója közül Miklós Zoltán arany-, Ürmös Attila pedig bronzér­met szerzett a diákolimpia he­lyét átvett utánpótlás Magyar Kupán. Áz EVSI képviseletében Da­­nyi Dániel a magyar ifjúsági válogatott tagjaként lépett szo­rítóba a Podgorica-kupa nem­zetközi versenyen. Á mon­tenegrói rendezvényen a 60 kilós bokszoló a döntőben szo­ros mérkőzésen maradt alul Danyi Dániel Montenegróból tért haza ezüsttel argentin ellenfelével szem­ben. Az ifjúsági korosztály legjobbjai április 5-től folytat­ják a közös munkát, hogy mi­nél jobban szerepeljenek az olaszországi Roseto degli Ab­­ruzziban rendezendő Európa­­bajnokságon. B. Cs. HIRDETÉS rsss-» pORTOK HALAI#, OUTDOOR 5ZABAP5AG TBEP5P0RT0K! Futás, túrázás, nordic walking, hegymászás, búvárkodás, quadozás, ejtőernyőzés, barlangászat... És még sok-sok sportág, sok-sok interjú, sok-sok hasznos információ, sok-sok olvasnivaló azok­nak, akik imádják a sportot, és minden percüket a szabadban akarják tölteni. ___ KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Next

/
Oldalképek
Tartalom