Heves Megyei Hírlap, 2018. április (29. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-17 / 88. szám
fl, FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 2018. ÁPRILIS 17., KEDD HÍREK Beoltják majd az ebeket BESENYŐTELEK A hétvégén, szombaton reggel 8 és 10 óra között eboltást tartanak a faluban. A négylábúakat a gazdiknak az említett időpontban a tűzoltószertár előtti térre kell vinniük, hogy kedvenceik megkaphassák a veszettség elleni védőoltást, a féregtelenítő szert. Az oltás díja és a járulékos költségek nettó négyezer forintot tesznek ki. Mindazok, akik ezen' a hétvégén nem tudnak eleget tenni ebük oltási kötelezettségének, április 28-án, szombaton ugyanazon a helyszínen pótolhatják. S. S. Fórumra invitálnak MEZŐTÁRKÁNY Magányszemélyeknek, vállalkozásoknak szóló pályázati lehetőségekről tartanak fórumot április 20-án, pénteken 11 órától a Művelődési Házban. A regisztráció után Fejes Richárd Zsolt, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója tart előadást Vállalkozz pályázati pénzből! - Vállalkozások támogatásának lehetőségei uniós forrásból címmel. Az energetikai pályázatokról a nonprofit cég másik tanácsadója, Varga László beszél. S. S. Birkák főszerepben POROSZLÓ Szent György-napi juhhétvégét tartanak a településen és a Tisza-tavi Ökocentrumban április 21-22- én. A rendezvényen három poroszlói étterem, az Aranyosi Dombi Udvarház, a Kormorán Étterem és Fűzfa Hotel és Panzió is különleges ételekkel várja a vendégeket. Közben az idegenforgalmi létesítményben rackák, cikták, cigáják és gyimesi rackák lesznek láthatók, s természetesen simogathatok is. Az ökocentrumban birkás játékokat is rendeznek. S. S. A takarék csak hétfőn fogad ezután FELDEBRŐ Változás történt március közepén a község pénzintézeti ellátásában. A Korona Takarék takarékszövetkezet arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy a feldebrői kirendeltségük március 19-étől csupán heti egy napon tart nyitva. így az itt élők csak hétfőn reggel 8 és délután öt óra között tudják helyben intézni bankügyeiket. Ugyanakkor a takarékszövetkezet jelezte: pénzügyi szolgáltatásaik bármelyik kirendeltségükön, így például a legközelebbi verpelétin, a Szabadság téren továbbra is igénybe vehetők. S. S. Az árvaházi cicusoknak is saját egyéniségük van Támogatóik közt van néhány képviselő is Bóday Csilla a menhely minden macskáját, különös jellemüket is jól ismeri A Macskaárvaház Alapítvány kápolnai menhelyét korábban mindig valamilyen ünnepi alkalomból látogattuk meg, legutóbb például az épülő Szent Gertrúd-kápolna alapkövének letételekor. Ezért is gondoltuk úgy, hogy egy hétköznapon is bekukkantunk. A menhelyen - a véletlennek köszönhetően - épp az alapítvány titkára ügyelt. Síké Sándor sikesandor@gmail.com KÁPOLNA Április első napjaiban nem igazán érkezett még meg a tavasz. A menhely körül csend, az ingatlan előtt egy személykocsi parkol, amiből arra lehet következtetni, hogy nem csak a macskák őrzik a létesítményt, kell, hogy legyen bent ember is. Bóday Csilla lát el ügyeletet. Az alapítvány titkára - aki egyébként a kuratórium elnökének, Bóday Pálnak a felesége - örömmel kalauzol bennünket a valamikori sportöltözőből lett menhely épületében. Minőségi állatmentésre létesítették a menhelyet Megtudunk Csillától adatokat, mint hogy jelenleg 41 macska él náluk, 130 pedig gondozás alatt van örökbe fogadó szülőknél. Tíz éve működnek már mint civil szervezet óbudai bejegyzéssel, két éve költöztek Kápolnára. Megvásárolták a romos fociöltözőt az önkormányzattól, és önkénteseik segítségével újjáépítették abból a célból, hogy minőségi állatmentést végezzenek. A száraz tényéknél azonban sokkal több az, amit személyesen tapasztalunk. Konkrétan, amilyen szeretettel Bóday Csilla a cicusokkal bánik, ahogyan róluk beszél, valamennyiük személyiségét bemutatja, azt tanítani lehetne, mint az állatszeretet legszebb példáját. Előjön persze a szigorúan vett szakmaiság is újból és újból. Például arról beszél, hogy többféle betegségben szenvednek itt a macskák. A macskanők, a cicusok szeretnek fényképezkedni- Nagyon fontos a higiénia, az odafigyelés - magyarázza -, nem lehet minden állatot egy helyiségbe tenni. Vannak olyan macskabetegségek, amelyek alapvetően nem fertőzőek, de ha a más-más betegségekben szenvedő állatok egymás mellé kerülnek, annak súlyos következményei lehetnek. Miközben a Macskaárvaház Alapítvány titkára beszél arról a tevékenységről, amit mindenki örömmel végez, s amihez nagyon sok ismert ember adja a nevét, a támogatását, egy pillanatig sem feledkezik meg a körülöttünk éberen figyelő dorombolókról. Simogatja őket, ölbe veszi, mindegyiküket bemutatja a munkatársainknak, illetve fotós kollégánk kame-Fotó: Márkus Attila rájának. Mert vannak ám cicusok a macskák között is, akik nagyon szeretnek fényképezkedni. Professzionális, szakszerű helyet álmodtak- Alapítványunk távlati célja európai mércével mérve is professzionálisan és szakszerűen működő, önkéntes munkára alapuló macskaárvaház létrehozása volt anno - közli Csilla. - Ehhez Kápolnán találtuk meg a legjobb, még megfizethető feltételeket. Olyan épületet alakítottunk itt ki, ami lelki terápiás központ, a Szent Gertrúdról elnevezett kápolna megvalósításával pedig egyúttal hagyományos vallási kegyhellyé is válhat a hely. A bántalmazott állatokat segítő szervezetünk arca, kuratóriumi tagunk és önkéntesünk Kiss Norbi hatszoros magyar bajnok autóversenyző és kamion-Eb-győztes. De támogatóink között tudhatunk parlamenti képviselőket, köztük Horváth Lászlót és Kiss Lászlót például, s még ismert magyar celebeket is. Segítőből nem szenvednek hiányt A macskaárvaháznak nagyon sok segítője van, mások mellett az Agria Drink, az Egri Veterán Jármű Klub, az Egererdő Zrt., illetve több építőipari cég. Ilyen a Zele-Bau Kft., a Fenstherm Kft. Érkeznek adományok magánszemélyektől, küldtek már mosógépet, porszívót, amelyek a napi négyórányi takarításhoz igen nagy segítséget jelentenek. Tavaly karácsonykor az egri kereskedelmis diákok a menheiynek nagy mennyiségű macskaalmot, cicaeledelt gyűjtöttek. Az állatvédelem ügyéért elkötelezetteket szokás szerint Szent Gertrúd-díjjal ismerik el. Tavaly a kitüntetést Horváth László országgyűlési képviselő, Kovács Attila egri vállalkozó és a Régi Autók Egri Egyesülete kapta. A templomépítő tervet támogatják Eger és Gyöngyös állatvédő aktivistái, hozzájuk csatlakozott Kápolna polgármestere, Berecz Kálmán is. kérdés válasz Bornemisza János, Poroszló polgármestere- Serény munkálatokat láthatnak az arra járók az alvégesi temető ravatalozójánál. Mi történik ott?- Újjáépítjük. A ravatalozó felújítása nagyrészt önkormányzati pénzből történik, illetve a közmunkaprogramban is nyertünk hozzá lehetőséget tavaly. Az időjárási viszonyok, illetve az engedélyek késői megérkezése miatt azonban nem tudtuk befejezni a munkákat, átcsúszott a beruházás erre az évre. A település két temetője közül az alvégesi az, amelyben e fejlesztést elvégezzük, ott folyik most a munka.- Úgy tudjuk, jelentősen javulhatnak a gyógyítás feltételei is hamarosan. Milyen konkrét változásokra készülhetnek fel a helybeliek?- Megkezdődik az orvosi rendelő teljes körű felújítása pályázati pénzből. Ennek eredményeként a XXI. századi orvosi ellátáshoz szükséges épületfelújítás, -átalakítás valósul meg. Ott minden lehetséges rekonstrukciót elvégzünk, s közben új rendelőket is kialakítunk. Poroszlón két háziorvosi körzetünk van, illetve létrehozunk egy gyermekorvosi, illetve egy üzemorvosi rendelőt is. Valamenynyi egység ebben az épületben nyer majd elhelyezést.- Ma a fogorvosi rendelő külön épületben található. Milyen sors vár rá?- A külön épületben működő fogorvosi rendelőre is a felújítás vár. A beruházás bekerülési költsége, a saját erővel kiegészítve, 31,5 millió forint lesz, a háziorvosi rendelő valamivel többet, hatvanmillió forintot emészt fel. Majdnem százmillió forint tehát a két rekonstrukció. S. S. Magolnak a közmunkások a tanyán, hamarosan krumplit is ültetnek Majd’ négy hektáron gazdálkodnak TÓFALU - Elmagoltak már 2000-2500 uborkát a közmunkások a tanyán, még a múlt héten tizenötezer paprikát. A konyhakerti részen is folyik az ültetés. A 3,6 hektáros szántón a paprikán túl lesz még kukorica, egy hektár mezei cickafark, lucerna, illetve fél hektár krumpli. Van még a fóliasátrunk, amiben ezerméternyi uborka lesz - mondta Ignácz Szabolcs polgármester a Hírlap kérdésére. A tanyáról a faluvezető elárulta, hogy kertészet és állattartás folyik ott kint. Tyúkokat tojástermelés céljából tartanak. A tojás megy be a köMinifarm kecskékkel, a gátat tisztítják majd a jószágok Fotó: Márkus Attila zös konyhára, illetve a rászorultak kapnak belőle. A csaknem harminc kecskével más a helyzet. Azon vannak, hogy az állományt szaporítsák.- Nem szeretnének belőle tejet vagy sajtot csinálni. Amikor idehozták az anyákat, akkor már eléggé öregecske kecskék voltak. Étkezési célokra ezeket az állatokat tehát nem használjuk fel. A Tarna-gátra viszont, amire fenntartási kötelezettségeink vannak, kivisszük majd őket letakarítani a gyomot. Időnként, rendezvényeken állatsimogatásra is jók - tette hozzá Ignácz Szabolcs. S. S.