Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-28 / 73. szám

2018. MÁRCIUS 28., SZERDA GAZDASÁG 7 Exportban rekordévet tudott zárni az agrárium MÉRLEG Meghaladta a 3,2 mil­liárd eurót a mezőgazdasá­gi és élelmiszeripari termé­kek külkereskedelmi egyen­lege tavaly - állapította meg a Világgazdaság az Agrárgazda­sági Kutató Intézet jelentése alapján. Ezzel 396 millió euró­­val javult az egy évvel koráb­bi mérleg. Szakértők szerint ez főleg az elmúlt évben értékesí­tett, kiemelkedő 2016-os gabo­natermésnek, a javuló áraknak és az emelkedő feldolgozottság­nak köszönhető. Leginkább a gabonakivitel ugrott meg: a 8,2 millió tonnás export harminc­­százalékos növekedést hozott. A tejtermékek, a tojás, a méz exportértéke 89 millió euró­­val, 24 százalékkal volt maga­sabb, mint 2016-ban, főként a tej kivitelének bővülése révén. A magas feldolgozottságú élel­miszerek aránya pedig 38 szá­zalékos az exportban, ami a tartós növekedés egyik újabb csúcsa. MW HIRDETÉS ■ ■■ WrfWWl Lélekvesztők Néző László jegyzet@mediaworks.hu H ogy is vallotta be 2016-ban Vona Gábor? „Mert a helyzet az, hogy a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésem­mel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésem­mel vettük el.” Stimmel. Ha ránézünk a mai Jobbikra, bizony sok mindent látunk, lelket azonban nem. Egyetlen kínzó kérdés ma­radt: ha már elvette, kinek adta el Vona pártja lelkét? Korábban azt hittük, hogy bizonyos népi plakátművészeti haj­lamokkal megvert magyarországi oligarcha őrzi ezt a dermedt lel­ket páncélszekrényébe zárva. Ez bizonyosan így van, ott vacog­nak a sötétben hangtalan Heller Ágnes leikével együtt. De lehet itt még valami más is talán. Annak az elvett, ellopott léleknek egy darabja talán valami perzsa imaszőnyegbe varrva várja a szaba­dulást. Vonáról ugyanis kide­rült: nemcsak az iszlám elkö­telezett híve, hanem annak ra­dikális szárnyával is szoros ba­rátságot ápol, ahogyan az Ori­gó által felkutatott tényekből felsejlik. A Jobbik elnöke közeli kap­csolatban van azzal az emberrel, Musa Serdar Qelebivei, akinek köze lehetett a pápa elleni merénylethez is, de egyébként több ra­dikális iszlám szervezet vezetője is volt. „A globalizmus sötétségé­ben ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár” - így méltatta Allah vallását a Jobbik elnöke nem is olyan rég. Sokáig úgy tűnt, a Jobbik vezetése intellektuális nehézségekkel küzdve alkalmat­lan egy ország vezetésére. Mára kiderült, morálisan is vállalhatat­­lanok. Itthon legalábbis. Talán egy török vilajet kormányzójaként Vona is megtalálná a helyét a világban. Ámbár a léleklopókat ta­lán Allah sem igen kedveli. Újra tömegével érkezik a dömpingáru termék Olcsóbb lett a tojás PIAC Olcsóbb lett a tojás húsvét előtt, de ez nem feltétlenül pozi­tív folyamat a gazdák szempont­jából. Bár a tavalyi rovarölősz­eres botrány miatt egy időre el­tűnt a magyar piacról az import áru, a külföldi termelés felfutá­sával újra tömegével érkeznek a dömpingáré termékek. Nem várt folyamat indult el a hazai tojás piacán. Amíg a hús­vét előtt megnövekedett keres­let minden évben rendre felfelé hajtja az árakat, az idén az ün­nepekhez közeledvén egyre ol­csóbban kínálják a tojást a ha­zai üzletláncok. Az egyes áruhá­zak e heti promóciós katalógusa­it böngészve kiderült, hogy míg az elmúlt év végén nem volt rit­ka a 60 forintos darabonkénti ár, a húsvéti nagy bevásárlás alkal­mával 36-33, sőt, egyes kiskeres­kedőknél 30 forint alatt is kapha­tó a tojás. Csák Gyula, a Csabatáj Zrt. vezérigazgatója szerint ugyan­akkor csak úgy tudják ilyen ala­csony szintre csökkenteni a fo­gyasztói árakat a boltok, hogy dömpingértékű külföldi tojással töltötték fel készleteiket. A szak­ember kérdésünkre elmondta: az elmúlt év végén a fipronil-bot­­rány miatti hiány hajtotta felfelé az árakat az uniós tojáspiacon. A decemberi árszínvonal a ter­melőknek sem kedvezett, a túl drága tojás ugyanis arra ösztö­nözheti az ügyeskedőket, hogy ismeretlen eredetű és kétes mi­nőségű árut hozzanak be az or­szágba. - Abban vagyunk érde­keltek, hogy hosszú távon kiszá­mítható biztonságos termelési feltételeket biztosító árak legye­nek a piacon - emelte ki. A fent említett akcióval sem az a baj - mutatott rá Csák Gyula -, hogy két hétre visszaesnek az árak, a valódi problémát az jelenti, hogy a húsvét előtti akció az év egé­szében hatással lehet az árak alakulására. - Minden áruház­lánc a tojással igyekszik ebben az időszakban becsalogatni a ve­vőket, a túlzottan alacsony árak­kal ugyanakkor a magyar tojás­termelés jövőjét, s így a hazai pi­ac hosszú távú ellátását veszé­lyeztetik - emelte ki. A húsvétnak kiemelt szerepe van a termelésben, az év ezen szakát követően ugyanis jellem­zően esik a kereslet és így az árak is alacsonyabb szintre ke­rülnek. Ezért is fontos a terme­lőknek, hogy húsvétot jól zárják, mert az azt követő időszak bizto­san nem a nyereségről fog szól­ni. A szakember szerint akkor le­het kiegyensúlyozottabb a tojás­ár az országban, ha a hazai ter­melés szinkronban lesz a belső fogyasztással. A tavalyi rovaröl­őszeres botrány ellenére a Ma­gyarországon megtermelt tojás­sal szembeni bizalom változat­lan, ami a termelők és a hatósá­gok munkájának is köszönhető. A hazai tojásfogyasztás eró'sítA sének ugyanakkor még bőven lenne tere, a Baromfi Termék Tanács szerint ugyanis egyelA re a legtöbb vásárló kizárólag az ár alapján választ. Molnár Györ­gyi, a szervezet mezőgazdasági titkára lapunknak elmondta: az egy főre jutó hazai tojásfogyasz­tás egy évben eléri a 223 dara­bot, ezzel kissé meghaladjuk az európai uniós átlagot, a vásárlók azonban egyelőre nem keresik tudatosan a magyar tojást, hol­ott a frissesség és a megbízhatA ság szempontjából is magyar ter­mék a legjobb választás. Á szak­ember szerint azt a tévhitet is el kell oszlatni, hogy a zárt, ketre­ces tartás állatvédelmi szem­pontból nem megfelelő eljárás.- Ha állatvédelmi problémá­kat verne fel a ketreces tartás, akkor nem ott lenne a legma­gasabb a termelés és nem ott lenne a legalacsonyabb az el­hullás aránya. Az az állat, ame­lyik nem érzi jól magát, nem fog termelni és a betegségekre is fogékonyabb - jegyezte meg. Köpöncej Csilla KÜLÖNJELENTES: Az emberek 27 nap alatt visszanyerik hallóképességii K|t­műtét és hallókészülék nélkül! A tudósok szerint már körülbelül 4 hét alatt teljesen regenerálható a hallás, a hallás erőssége 15-szörösére nő. Elég, ha sikerül bekerülnöd az új, halláskárosodás elleni programba. Az olaj mindenféle halláskárosodásodással rendelkező ember számára ajánlott: ► enyhén és fokozottan halláskárosul­taknak » fülzúgást érzékelőknek > hallókészüléket viselőknek A hallókészülékekkel ellentétben, amik csak az idő alatt erősítik a hallást, amíg hordják azokat, az új hallósejteket regeneráló módszer igazi áttörésnek bizonyul. Első hatásait már használatát követően pár órán be­lül kifejti (főleg éjszaka). Másodszor segít legyőzni az akár többéves és nagyon elő­rehaladott halláskárosodást. Harmadszor támogatja a hallószerv regenerálódását, azáltal hogy rákényszeríti a szervezetet a sejtek automatikus újjáépítési fo­lyamatainak elkezdésére. „Elkezdtem úgy hallani, mint hajdanán!" „Sokféle hallókészüléket kipróbál tam, de kényelmetlenek voltak. Mind zör­­gött,fütyült, minden zajt hallottam!... Ezért jelentkeztetett az unokám ennek az új for­mulának a tesztelésére. Ismét úgy akartam hallani, mint hajdanán! És bejött. Már né­hány nappal azután éreztem az első hatá­sokat, hogy először csöpögtettem az olajat a fülembe. Megint jól hallottam a televízi­ót, a rádiót, az embereket a boltban vagy az utcán! Már nem kellett folyton arra kérnem őket, hogy ismételjék meg, amit mondtak.Az unokám azt mondta: «Látod, Mama, megint jól hallasz engem!»" Rozália, 71 éves, Sopron Ennek köszönhetően a hallás már a kezelés első hetét követően jelentősen javul. Nem egész 4 hét leforgása alatt lehetővé válik a hajdani hallóképesség visszanyerése. Igazolt hatás Egy neves német stuttgarti kutatói köz­pont szakemberei megerősítették, hogy az új felfedezés, azaz a makro-moleku­­láris aktív formula, valóban 98%-os ha­tékonysággal bír. A kísérlet, amelyen 45-93 évesek vettek részt, 30 napos ke­zelés után megerősítették, hogy a fülzú­gás esetükben átlagosan 79%-kal vissza­szorult (amit a fül mélyebb szakaszaiban lerakodott fülzsír okozott), 15-szörösére nőtt a suttogás és a tömegben megbújó fontosabb hangok érzékelésének erőssége valamint radikálisan javult a rádió, a te­levízió és az emberi beszéd érthetősége is. Azok, akiket megkérdeztek, hogy mikor hallottak utoljára ennyire jól, leggyakrabban azt vála- í szólták, hogy 25-30 évesen! Az új makro-molekuláris * lehetővé teszi erős regeneráló tulajdon­ságokkal rendelkező makro-molekulá­ris formula létrehozását. Másként (és sokkal hatékonyabban) hat a szervezet­re, mint a hallókészülékek, mivel belül­ről hat, a sejtújjáépítési folyamatokat az atomok szintjén serkenti. Azt is kimutattuk, hogy amennyiben ezt az anyagot rendszeresen bejuttat­juk a fülbe, akkor nem csak azok nyer­hetik vissza hallóképességüket, akik rövid ideje szenvednek halláskárosodásban, de azok is, akiknél ez a folyamat már jelen­tősen előrehaladt. Más szóval, ha ki­veszed a füledből a hallókészüléket, a fülproblémáid visszatérnek. Azon­ban ha a makro-molekuláris aktív formulát használod, akkor a hatáso­kat akár a kezelést követően is fenn tudod tartani. A laboratóriumi tesztek eredményei meg­lepően jók. Még minket, a témát töviről-he­­gyire ismerő szakembereket is bámulatba ejtette, ezért úgy döntöttünk, hogy az ak­tív formulát haladéktalanul piacra dobjuk, hogy minél több halláskárosult ember szá­mára elérhetővé váljon. Erős, a hallást szabá­lyozó olajos bioanyagból áll, ami hihetetlenül hatékonyan működik (98%-os szintén!). En­nek köszönhetően a halláskárosultak is úgy hallhatnak, mint hajdanán.” Nem mindenkinek sikerül Végre Európában is megjelent prof. Vol­­kendorf makro-molekuláris formulája. Ma­gyarországon kizárólag a kedvezmény­klub telefonos értékesítésében érhető el. Mivel előállítási technológiája nem olcsó - a közvetítői lánc megkerülésének hála - a kedvezményklubban való részvételért közvetlenül, hatalmas kedvezménnyel szerezhető be. Figyelembe véve a formula hatékonyságát és a témáját illető seregnyi pozitív értékelést (amiket az európai vezető kutatóközpon­tok adtak ki), igazi megváltásnak mondható mind a súlyos, mind az enyhe halláskárosul­tak esetében. Életmentő az olyan emberek számára is, akiket a mindennapos fülzúgás gyötör (vagy akár sípolás vagy a zörejek kü­lönféle formái), amit a fül mélyebb szaka­szaiban lerakodott fülzsír okozott. Tehát ér­demes sietni, mert a kedvezményt csak az első 100, időben jelent­kező ember kapja meg.­MÁRCIUSI KEDVEZMÉNYKLUB-AKCIO 7o % Az első 100 ember, aki 7018. április 1-ifl 1 jelentkezik, 70% kedvezményt kap! Ez azt jelenti, | —— —.----------- hogy megkapod a makro-molekuláris formulát formula hatékonyságának ] a kedvezményklubban való részvételért 3T96A-EL jelenségét a kutatócsoport . helyett, mindössze 11 990 Ft-ért! | vezetője, Heinrich Volken-1 _ _ _ S Of\E I dorf írja le: „Felfedeztük,^ Telefonálj: 06 1 999~OOUD | Hétfőtől-péntekig 9:00-19:00, szombaton és vasárnap 10:00-16:00 vöt, amelyek kombinációja j <*“ *•** ** "»** ** hogy néhány, a természet ben elég ritka aktív összete Kinek adta el Vona pártja lelkét?

Next

/
Oldalképek
Tartalom