Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-23 / 69. szám

EGY PERCBEN /I t > A küzdelem alkotása EGER Nem először látható az Egri nők Egerben. Épp ma 150 éve csodálhat­ta meg először a közönség Székely Bertalan alkotását. Az alkotás 1868. március 23-án érkezett a városba. A Líceum dísztermében állították ki, ahol április 23-ig tetszés szerinti díj mellett, április 24-től 30-ig díjtalanul lehetett megtekinteni. ► 5 Nincs még konkrét terv GYÖNGYÖS Lebontják a Koháry út 27. szám alatti ingatlant. Az épü­let a buszmegállóval szemközt igen forgalmas útszakaszon van, s az ön­­kormányzat tulajdona volt. Egészen mostanáig. Ugyanis egy vállalkozó megvette a várostól a csaknem ezer négyzetméteres telket és a rajta álló rossz állapotú hét bérlakást, mely­ből háromban korábban laktak is. Az eladott telekre még pontosan nem lehet tudni, mit építenek. ► 2 Iroda, kocsi a tájvédelemre Istállóban lovakkal gyakorlatoztak tűzoltók SZILVÁSVÁRAD Két részből allo módszertani gyakorlatot tartott csütörtökön az észak-hevesi településen a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Szilvásvárad! Állami Ménesgazdaság Lipicai Lovasközpontjában lebonyolított eseményen az egri hivatásosokon túl a szilvásvárad! önkéntesek, a bélapátfalvi önkormányzati tűzoltók vettek részt. A csaknem háromórás gyakorlat elméleti oktatással kezdődött, ahol mind a 17 langlovag megismerkedett a fedett lovas­központtal, majd Sas Dániel tű. főhadnagy előadásában a nagy testű állatok mentéséről, főleg a lovakról gyűjtöttek be tudnivalókat. Ezután a tűzoltók bejár­ták a modern létesítményt, és megtapasztalhatták, hogy az istállóban élő lovak miként reagálnak a krízishelyzetekre. T. Z. Galéria: Heol.hu Fotó: Berán Dániel TÁRD Új eszközöket és autókat kap­tak a Bükki Nemzeti Park Igazga­tóság (BNPI) természetvédelmi őr­szolgálatai, a településen új irodát is létesítettek számukra. A BNPI őr­szolgálata a Börzsönytől a Sajóig és a Tiszáig 930 ezer hektáron műkö­dik, s 34 ember ügyel a természeti értékek megmaradására, a gazdál­kodás szabályainak betartására. A kelet-bükki tájegységben egyéb­ként öt őr teljesít szolgálatot, közü­lük egy Tardon, akit még nyolc köz­foglalkoztatott is segít. ► 3 Jó reggelt! A minap a kozmetikában egy kiírásra lettem figyelmes. A falon egy ragasz reklá­mozta a szempilladauert. Annyira rácsodálkoztam, hogy hangosan érdeklődtem: ugyan ez meg mi a szösz, ki csináltat ilyet?! Kiokosítot­tak, sőt, az egyik ott dolgozó hölgy készségesen meg is mutatta, hogy neki milyen szépen kunkorodó lett a kezelés után, holott hosszú egye­nes szálú pillái voltak, mint a bo­cinak - érzékeltette e hasonlattal a csodás változást. Nos, a dauer húsz éve volt divat. Bár kétség­telen nincs új a nap alatt..., csak úgy tűnik, kicsit lejjebb csúszott az évek során. El se akarom képzelni, vajon unokáink mit akarnak majd göndöríteni?! H. É. Fő az egészség a menzai étkeknél Határok nélkül versenyeznek Várnagy Andrea (távolabb) és Farkas Lili játszik négykezest Kép­galéria: Heol.hu Fotó: Berán Dániel EGER A szakemberek mind jobban odafigyelnek a menzák ételeinek minőségére, s arra, hogy az étkezdékben egészséges étek legyen - derült ki a közétkez­tetésről szóló fórumon, amit a Közétkeztetők, Élelmezés­vezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) rendezett az Agria Tiszk épületében. Megtudtuk, nagy gondot fordítanak arra, hogy ellen­őrizzék az étkezdéket, ame­lyek vizsgálatakor számos pozitívumot is megfigyeltek. Egyebek között azt, hogy egyre több friss zöldséget és gyümölcsöt kínálnak, és csökkentik a magas sótartal­mú kényelmi ételek haszná­latát is. Negatívumként emlí­tendő azonban, hogy a cukor- és sótartalom a fogásokban még mindig magas. A Hírlap megkérdezett menzákon ét­kezőket is, mi a véleményük az ételekről. ► 3 Akcióban Soros és Simicska megbízottjai KAMPÁNY Simicska Lajos milliárdos pénzén vesztegeti és vásárolja meg a jelölteket és a pártokat a Jobbik - kö­zölte a Fidesz újabb különös esetek nyilvánosságra kerü­lése után. Ezúttal a Kisgazdapártot környékezte meg a Jobbik - erről számolt be tegnap Paulina László alelnök. Lapinformációk szerint az ügyekben a bosszúra készü­lő Simicska Lajos táskás em­berének tartott Szabó Gábor­hoz vezetnek a szálak, aki a Jobbik pártigazgatója. Eközben akcióba lendül­tek Soros György szerve­zetei is. Hálózatának lega­lább kétezer embere dolgo­zik a magyar miniszterel­nök és Magyarország ellen, be akarnak avatkozni a ma­gyar választásokba. Azt akarják elérni, hogy bevándorláspárti kormány legyen. ► 9 EGER Idén is a város, s az Eszterházy Károly Egyetem ad otthont a Négykezes Zongoraverseny és Kurzus Határok nélkül nevű prog­ramnak. Az egri születésű Várnagy Andrea zongoramű­vész által megálmodott zenés programsorozatot harmad­szor hívták életre, s a szerve­zők célja, hogy igazi hagyo­mányt teremtsenek belőle. Az előző évek sikerességét jól mutatja, hogy a hazai ver­senyzőkön kívül egyre töb­ben érkeznek Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is résztvevők. Az ötletgazda szerint e rendezvény azért is jelen­tős, mert azon túl, hogy a komolyzenét megszeretteti a fiatalokkal, közösség­teremtő ereje is van. A négy­kezes zongoraversenyeken ugyanis együtt, egy célért küzdenek, akár tanáraikkal együtt. ► 3 A menzákon kevesebb az elégedetlen vendég Fotó: B. D. 9 770865 910059 18069 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 7 6 < > i B< Djdog névnapot "«1 Emőke Ma ismét felhősebb idő mellett északon lehetnek hosszabb napos időszakok. A fagyos reggelt köve­tően délutánra 3-9 fokig melegszik a levegő. ► 13 nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom