Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-21 / 67. szám
2018. MÁRCIUS 21., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g A városi tapasztalatait az ország és a térség szolgálatában is kamatoztatná Diákként vált közéleti emberré EGER Komlósi Csaba 2014- től az egri közgyűlésben képviselőként, s a szociális és családügyi bizottságban dolgozik. A Lehet Más a Politika (LMP) színeiben politizál, s tagja a párt országos elnökségének is. Az április 8-i választásokon egyéni jelöltként méreti meg magát. Ebből az apropóból kérdeztük a közéleti tevékenységéről. Sike Sándor sikesandor@gmail.com- Mikor került közel a politikához, az LMP-hez? Milyen szerepet vállal a párton belül, milyen feladatai vannak?- A politikai, közéleti kérdések iránti érdeklődésem kialakulása elsődlegesen a rendszerváltozás időszakához kapcsolódik. Egri főiskolai hallgatóként aktívan részt vettem az akkoriban létrejött, ellenzékinek mondható diákkörök rendezvényein. Tagja lettem a főiskolai tanácsnak, foglalkoztam hallgatói érdekvédelemmel, szerkesztettem újságot és kulturális programokat is szerveztem. De kapcsolatban voltam a városban megjelenő ellenzéki csoportosulások, szerveződő pártok egy részével is. Az LMP-ről 2008 őszén hallottam először, és a következő évben léptem be a pártba. Már ezt megelőzően, a fiMOZI CINEMA AGRIA - EGER 16.50 ÉS 19.05 ÓRA: Bosszúvágy 15.00 ÉS 20.00 ÓRA: 12 katona 21.10 ÓRA: Hívatlanok 2. - Éjjeli préda 15.00 ÉS 17.15 ÓRA: Nyúl Péter 15.00 ÉS 18.55 ÓRA: Tomb Raider 17.35 ÓRA: Tomb Raider, 3D 21.10 ÓRA: Szellemek háza IFI MOZI 21.10 ÓRA: Hívatlanok 2. - Éjjeli préda CINEMA BRIDGE - GYÖNGYÖS Szabadság terem 15.30 ÓRA: Hihetetlen történet az óriás körtéről 17.30 ÓRA: Bosszúvágy 20.00 ÓRA: 12 katona Puskin Terem 16.00 ÓRA: Nyúl Péter 18.00 ÓRA: Éjszakai játék 20.30 ÓRA: Tomb Raider lozófia oktatójaként, élénken érdeklődtem az úgynevezett ökofilozófia, illetve az ökológiai etika kérdései iránt, tehát egyértelmű volt számomra, hogy a közéleti tevékenységemet egy zöldpárt keretei között folytassam. Részese voltam a párt összes eddigi kampányának, voltam a megyei szervezet elnöke, valamint az LMP kulturális szakszóvivője. Szakpolitikai koordinátorként dolgoztam a parlamenti frakciónál. Jelenleg az országos elnökség tagja, valamint a Kulturális, sport és vallásügyi kabinet vezetője vagyok.- Az egri közgyűlésben közismerten aktív ellenzéki szerepet vállal. Vannak erről visszajelzései?- A közgyűlésben lassan négy esztendeje folytatok - más ellenzéki képviselőkkel együtt - szélmalomhar cot a mindent leuralni igyekvő kormánypárti frakcióval szemben. Azt hiszem, köz gyűlési aktivitásommal jó néhány, a fideszes városvezetés számára kínos téma sajtó elé tárásával sikerült kivív non? a közélet iránt érdeklődő polgárok egy jelentős részének az elismerését. Persze, nem csak politikai csatározásokkal telt az elmúlt időszak, van némi részem a kerékpárút nagylaposi szakasza mellé telepített fasor létrejöttében, vagy a szabálytalanul lerakott hulladékhalmok felszámolásában is. De tagja voltam például a kárpátaljai Nagyszőlősön járt városi delegációnak is.- Most viszont szintet váltana. Mi volt a motiváció az országgyűlési képviselő-jelöltséghez? Komlósi Csaba: El kell érni a hatalmi ágak következetes különválasztását Fotó: Huszár Márk- Úgy vélem, a városi munkában szerzett tapasztalataimat egy magasabb, törvényhozói szinten az ország és a térség szolgálatában is kamatoztatni tudnám. Azt gondolom, véget kell vetni a bürokratikus központosítás megalázó, idegőrlő, pénz- és papírpocsékoló rendszerének.- Milyen programot ajánl a választóknak?- El kell érni a hatalmi ágak következetes különválasztását, ami megakadályozná a végrehajtó hatalom túlkapásait. Biztosítani kell a valódi önrendelkezés jogi és anyagi eszközeit az önkormányzatoknak. Nem szabad engedni, hogy a fejlesztési forrásokat felesleges állami nagyberuházásokra költsék,. hanem azokat a gazdaság versenyképességét segítő innovációra, valamint a nagyobb hozzáadott értéket biztosító munka- és tudásintenzív, minőségi termelés támogatására kell fordítani. Ki kell használni a megújuló erőforrásokban, a környezetbarát technológiák fejlesztésében rejlő beláthatatlan lehetőségeket. A helyi Természeti és kulturális forrásokat gyarapító, azok fenntartható használatára épülő gazdasági kezdeményezéseket támogatom. A kifosztott és tönkretett magyar vidéket újra kell éleszteni. A munkanél-Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca'l. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi HIRDETÉS________________________________________________________________________________________________________________ Vidám családi hirdetés Ha örömét, jókívánságát szeretné megosztani rokonaival, ismerőseivel, megteheti a Heves Megyei Hírlapon keresztül: TV * HELYI MŰSOROK - ftAüIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Margó - magazinműsor - ísm. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Állattársak, 2. rész - ism. 19.30 Fogadóóra - közszolgálati magazinműsor. Benne: Szijjártő Péter külgazdasági és külügyminiszter - ism. 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 A díva és a tábornok- a Bubryák Stúdió dokumentumfilmje - ism. I I I I II I I II I — 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit világa - vallási műsor 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sportmagazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész- sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Üzleti negyed - gazdasági magazin - ismétlés 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 7.00 EKE Sport - sportmagazin (ism.) 7.30 Eszterházy KESC (1.) - Hajdúnánás SK (11.) - NB I. B, Kelet, 20. forduló női kézilabda-mérkőzés 9.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Az élővilág rejtett menedékhelyei. Jégkori refúgiumok a Kárpát-medencében - prof. dr. Sümegi Pál előadása (Egri Természetismereti Estek) 11.00 Egyperces botanika: az oregánó - ism.-terj. (ism.) 11.03 Kepes magazin - hírek a zakkoliból 11.10 Varró Dani-est (ism.) 12.00 EKE Sport - sportmagazin (ism.) 12.30 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 14.40 Hírlánc - az EKE hírműsora 14.50 nEKEd - hallgatói magazin 15.00 Etűdök, portrék, dokfilmek, 4. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből 15.30 Gasztronómiai különjárat - vegán konyha (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Eszterházy KESC (6.) - Ybl Water Polo Club (2.) - OB I. B, B csoport, 16. forduló férfí-vízilabdamérkőzés 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság IIIII III II 00.00. Csak igazi mai sláger megy 5.00. Hírösszefoglaló 6.00. Csak igazi mai sláger megy 10.00. Premier moziajánló 12.00. Csak igazi mai sláger megy 17.00. Cooky Show 20.00. Disco*s Hit 22.00. DJ Factory 00.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló: az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Rohlícsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit: a legfrissebb zenék mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Az otthon izei 11.30 Vatikáni Rádió (ism) 12.05 Egyházi hírek 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton és Útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 ÚtonésÚtfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ EGER Az egri bikavér hungarikummá válásának első évfordulója alkalmából ünnepségre várják az érdeklődőket szerdán, délután három óra ötvenkét perctől az egri várban. HATVAN A Kocsis Albert Zeneiskola tanárainak és növendékeinek Bach-hangversenyére várják az érdeklődőket szerdán este fél hattól a Grassalkovich-kastély dísztermében. HATVAN Folytatódik a Hatvani Portrék előadás-sorozat szerdán este hat órától a Hatvani Galériában. Az előadó Hóka József, Hatvan díszpolgára, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének kitüntetettje lesz. küliek számára ne a kilátástalan közmunka nyújtson nyomorúságos megélhetést, hanem a kis- és középvállalkozások, szövetkezetek munkahelyteremtő képességét erősítő intézkedések. Az a határozott véleményem, hogy meg kell állítani a közszolgáltatások és a szociális politika leépülésének folyamatát, különösen az egészségügyben és a közoktatás terén, ahol az ellátórendszer rehabilitációja és az ott dolgozók helyzetének, továbbá jövedelmének rendezése nem halogatható tovább. Azt is szeretném, hogy a mélyszegénységben vergődő családok végre tisztességes munkából jussanak biztos megélhetéshez.- Hogyan tölti, ha van rá lehetősége, a szabadidejét a közélet, a politika embere?- Amennyire csak tehetem, a szabadidőmet a természetben töltöm. Rendszeresen túrázom, kirándulok a Bükkben, a Mátrában, emellett futni járok, és nagyon sokat kerékpározom. Bár ez utóbbi foglalatosság számomra valójában nem sport, hanem közlekedési forma. Ezen túl szívesen olvasok kortárs magyar irodalmat, így Háy János, Grecsó Krisztián, Bartis Attila vagy éppen Erdős Virág szövegei folyamatosan jelen vannak a napjaimban. ' EKMK Saját programok MÁRCIUS 21., SZERDA HELYSZÍN: EKMK Vitkovics Alkotóház THE GREAT ARCANA /Titkos ösvények/ Andreja Jovic szerb illusztrátor, grafikusművész kiállítása. Megtekinthető: április 28-ig. MÁRCIUS 21., SZERDA, 19.00 A BRIT-SZIGETEK EGY ANGOLTANÁR SZEMÉVEL Az Egri Világjáró Klubban Fekete Mona előadása Anglia, London, Wales, Írország és Észak-írország helyeiről. HELYSZÍN: EKMK Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 10.00- 20.00, MÁRCIUS 25., VASÁRNAP, 10.00- 18.00 EKMK Vitkovics Alkotóház és Művésztelep TŰZZOMÁNC TANODA A kétnapos, reggeltől estig tartó alkotómunka során különböző zománctechnikai eljárásokat alkalmazunk a kísérletezéstől a már gyakorlatban alkalmazott technikákig. Egri Kulturális és Művészeti Központ programok Művelődő közösségek és partnerek MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 15.00 A SZIBÉRIAI TITKOS FOGOLY - Petőfi Sándor Barguzinban. Az Univerzum Klubban Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetsége Petőfi Sándor Bizottságának vezetőjének előadása. HELYSZÍN: EKMK Kötélverő Közösségi Ház MÁRCIUS 24., SZOMBAT, 9.00- 16.00 SZENT KORONAEMLÉKÉV konferencia a Hun Fokos Szövetség Hagyományőrző Egyesület szervezésében. HELYSZÍN: polgármesteri hivatal Üvegterem