Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)
2018-03-02 / 52. szám
4 HEVES ÉS KÖRZETE 2018. MÁRCIUS 2., PENTEK Programjaikkal a falvak lakóit hozhatják közelebb Az összetartozást erősíthetik az iskolák A mindennapos testnevelésen táncolnak a gyerekek, de indítanak órákat a falu lakóinak is Fotó: M. A. Melegedő a nagy hidegben ZARÁNKA napokban beköszöntő hideg időjárás miatt a község központi buszmegállójának fűtött épületében melegedőt alakítottak ki. Csintalan István polgármester arról szólt, forró teával várják az önkormányzat dolgozói azokat, akik fáznak, bárki betérhet. Hozzátette, sok gyermeket is segítenek ezzel, akik reggelente a buszmegállóban várakoznak. A melegedő reggel hattól délután négy óráig várja a falu lakóit. Berecz R. Tudatosságra nevelnek TÁRNÁMÉRA Az egészséges életmódhoz szükséges ismeretekkel gazdagodtak nemrégiben a tarnamérai általános iskola diákjai. A napokban megrendezett programokon a gyermekek a helyes fogás arcápolásról, fűben-fában rejlő orvosságokról, a káros szenvedélyek elkerüléséről kaptak információkat. A testmozgás fontosságát hangsúlyozva zumbaórán, ügyességi versenyen vehettek részt, s megismerhettek néhány karatefogást is. Berecz R. Kiemelt ügy lett az iskola fejlesztése KISKÖRE Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították a Vásárhelyi Pál Általános Iskola fejlesztését, a határozat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. A tanintézmény új épületrésszel bővül - kis foglalkoztatóhelyiségekkel, vizesblokkokkal -, valamint aszfaltozott kézilabdapályát építenek majd. A tornaterem padlózata új burkolatot kap, s a kazánházat is felújítják. A beruházásra közel 320 millió forintot nyertek el még tavaly, a kormánydöntés meggyorsítja, leegyszerűsíti a megvalósítást. Berecz R. Több iskolában is elindulnak olyan közösségépítő, közösségi összetartozást erősítő programok, melyeken nemcsak a tanulók, hanem azok szülei, s a település lakói is részt vehetnek. Cél, hogy minél színesebb, tartalmasabb tevékenységeket kínáljanak, s minél többeket bevonjanak a helyiek közül is. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu DÉL-HEVES A térségben három iskola nyert el támogatást az iskolaközpontú helyi együttműködések megvalósítására. Az intézményeknél már körvonalazódik, milyen tematika mentén szeretnék erősíteni a közösségi életet. Az átányi Hanyi-menti Általános Iskolában is többféle programot szerveznek majd a község területén működő civil szervezetek közreműködésével, így egyebek között pályaorientációs tréningeket. A tematikában szerepel iskolakert program, melyben egy kis botanikus kertet fognak kialakítani. Ehhez kapnak üvegházat is, s itt gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek. Az intézmény vezetője kérdésünkre arról szólt, alsó és felső tagozatosoknak többféle tanórán kívüli sportfoglalkozást, sportversenyeket terveznek. Kormos Ferenc rámutatott: a tánc nagyban segíti a mozgáskoordináció és ritmusérzék fejlesztését is. A diákok elsajátított tudásukat be is mutathatják majd a lakóknak, akik csatlakozhatpak is az órákhoz. Hozzátette, az oktató különböző táncokat oktat, az időseket is szeretettel várják. Az erki Nagy Zoltán Általános Iskolában a sport, a művészet, valamint a gasztronómia témakörében szerveznek közösséget is megmozgató programokat. Bendó Ferenc, a pályázat szakmai vezetője arról tájékoztatott, nagyon sok programot terveznek, melyekbe szeretnének minél több embert bevonni. Népdalkört indítanak az iskolában, mely elsősorban a település kulturális hagyományaihoz illeszkedik, s kiegészül zeneművészeti oktatással is. A sportrendezvények valóban megmozgathatják majd az egész közösséget. A tervezett események között váltóversenyek, íjászat, tájfutás, röplabdázás szerepel. Szeretnék ugyanakkor a település gasztronómiai hagyományait is feltérképezni, ehhez az iskolában alakítanak ki főzősarkot kicsiknek és nagyoknak. Mindezek egészséges táplálkozási ismeretekkel is kiegészülnek. A megvalósításban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagy segítségükre lesz. Komplex programok lesznek a tiszanánai oktatási intézményben is. A Sütő András Általános Iskola testnevelési óráinak programját ugyanis állapot- és teljesítményfelmérés is segíteni fogja a jövőben. Szakemberek iránymutatásával a gyermekek mindennapos sportolási szokásaikat is kialakíthatják. Emellett kirándulás is lesz, mely során a környék természeti kincseit fedezhetik fel az érdeklődők. Az intézményvezető szólt arról is, hogy a hagyományőrzésre is nagy hangsúlyt fektetnek, helytörténeti műhelyt fognak megalakítani. M. Szűcs István hozzátette, egy különleges, helyi történelmi fényképalbumot is szeretnének létrehozni, s nemzetiségi, illetve néptáncfoglalkozásokat is tartanak majd gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az igazgató ügy folytatta, a főzőiskola keretében egyebek mellett az alapvető konyhatechnológiákkal, a természetes, házi tartósítással is megismerkedhetnek a helybeli fiatalok, akiknek az idősebbek segítenek majd. Tíz település lakosságát szólítják meg ÁTÁNY Ötvenmillió forintot nyert el az Átányi Református Egyházközség, mely több térségi települést is érintő interaktív programsorozatot valósít majd meg. A helyi lelkész arról tájékoztatott, céljuk a társadalmi érzékenyítés, a másik ember elfogadásénak elősegítése. Ferenczfi Zoltán kifejtette, a Közös értékünk - sokszínű társadalom nevű pályázatban megítélt támogatásból olyan programokat valósítanak meg, melyekkel egyaránt szólítanak meg nemzetiségieket, romákat és nem romákat, felnőtteket és gyermekeket. Összesen tíz település önkormányzatával működnek együtt a projektben, Átányon kívül Erdőtelekkel, Hevessel, Hevesvezekénnyel, Kiskörével, Kömlővel, Péllyel, Tarnaszentmiklóssal, Tenkkel és Tiszanánával. Partnereik között van még a hevesi gyermekjóléti központ és családsegítő szolgálat, és a bűnmegelőzési alapítvány is. A szemléletformálást romaintegrációs képzésekkel, tanfolyamokkal, workshopokkal, különböző szabadidős tevékenységek megszervezésével kívánják elérni. Orvosok, védőnők felvilágosító előadásokat tartanak majd az érdeklődőknek, de kulturális szakemberek, szociális munkások, pedagógusok is részt vesznek a projektben. A lelkész elmondta, a roma kulturális értékek és hagyományok megőrzése, ápolása is nagy hangsúlyt kap. Már tervezik a helyszíneket és időpontokat, márciusban pedig tájékoztatót is tartanak a részletekről. Berecz R. Ferenczfi Zoltán átányi református lelkész Fotó: M. A. Szabadidős programok helyszíne A három - térségben érintett - iskolában két évig tartanak majd a foglalkozások. A kivitelezésükhöz egyenként hetvenötmillió forintos keretet biztosítanak, melyet az Egri Tankerületi Központ pályázati úton nyert el. Ballagó Zoltán tankerületi igazgató arról tájékoztatott, a pályázatokban szemléletformáló, érzékenyítő, a családi életre nevelést segítő mentálhigiénés programok, s művészeti foglalkozások is megvalósulnak. A tankerületi igazgató hozzátette, az együttműködő partnerek növelik az adott településen elérhető társadalmi programok számát, hozzájárulnak a különböző csoportok, s a helyi gazdasági szereplők együttműködési képességének növeléséhez. A program elősegíti, hogy az iskola képessé váljon külső, ifjúsággal foglalkozó szervezetek bevonására, s hogy a fiatalok szabadidejüket is hasznosan tölthessék el. Több mint huszonhatmillió forintot nyertek a munkára Szebb lesz a háziorvosi épület Alapszolgáltatási központ épül HEVES Rövidesen megújulhat a város újtelepi negyedében az orvosi rendelő épülete. A polgármester arról tájékoztatott, még 2016-ban nyújtották be pályázatukat a felújításra, s a sikeres elbírálást követően tavaly év végén kötötték meg a támogatási szerződést. Sveiczer Sándor hozzátette, jelenleg már a közbeszerzési eljárásnál tartanak, így hamarosan megkezdődhet az épület energetikai korszerűsítése. A megvalósításra több mint huszonhatmillió forintot nyertek el, melyből egyebek között nyílászárókat cserélnek, hőszigetelik homlokzatot, s szebb külsőt, belsőt adnak majd az épületnek. Az elektromos hálózat mellett a fűtési rendszer is korszerűsödik. A városvezető közölte: nagy szükség van már a felújításra, láthatóan a vakolat is omladozik. Elmondta, mióta megvan az épület, komolyabb átalakítás, felújítás nem történt rajta, így épp időszerű már a modernizálása. Az egészségügyi szolgáltatóház felújítása - mely két háziorvosi és egy gyermek háziorvosi rendelőt is érint - a tervek szerint idén nyáron készülhet el. Berecz R. Ráfér már az épületre a korszerűsítés Fotó: Márkus Attila ZARÁNK Egy épületben lesz hamarosan a házi segítségnyújtás, valamint a gyermek- és családvédelmi feladok ellátása. Egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban elnyert pályázaton több mint ötvenhétmillió forinthoz jut a község a szociális alapszolgáltatások fejlesztésére. Csintalanná Brindza Tünde a helyi idősek otthona vezetője lapunknak elmondta, intézményük udvarán építenek majd egy különálló ingatlant, ahol rendezettebb körülmények között tudják fogadni a lakókat. Hozzátette, nagy szükség van erre az új intézményre, melyben irodákat, s közösségi helyet is kialakítanak majd a szolgáltatók rendezvényeinek. Ezeken kívül az előírásoknak megfelelő mosókonyhát is létesítenek, melyet a helyiek is használhatnak, amennyiben erre otthonukban nincs lehetőség. Elmondta még, a házi segítségnyújtásban alkalmazottak jelenleg intézményükben, a másik szolgáltató dolgozóinak pedig az önkormányzatnál biztosítottak helyet, de ezeket már „kinőtték”. Szavai szerint az új épülettel az alapszolgáltatások helyi központja jön létre. Berecz R.