Heves Megyei Hírlap, 2018. március (29. évfolyam, 51-75. szám)

2018-03-10 / 59. szám

2018. MÁRCIUS 10., SZOMBAT BELFÖLD-KÜLFÖLD ^ Politikai alapon döntik el, mi kerülhet az olvasók elé? HÍREK Orbán: Soros támadja Szlovákiát MIGRÁCí Soros György és hálózata minden alkalmat megragad, hogy megbuktas­sa azokat a kormányokat, amelyek ellenállnak a beván­dorlásnak - kommentálta Or­bán Viktor a szlovák belpoliti­kai válságot tegnap a Ország­­gyűlésben a közmédiának. Nem lep meg, amit látok, én régóta taposom ezt a szak­mát, jelekből is olvasok - fo­galmazott Orbán. A kormány­fő hozzátette, látja Soros és szervezetei keze nyomát az eseményeken, mert Szlová­kiának ma olyan kormánya van, amely ellenáll a beván­dorlásnak, és ezt Sorosék tá­madni is fogják. MW Terroristákat fogtak a határnál RÖSZK Terroristaként azo­nosítottak két iraki migránst, miután menedékkérelmet nyújtottak be Röszkén. A megyei főügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy a férfi és a nő 2009-ben, il­letve 2010-ben csatlakozott egy terrorszervezethez, 2010 és 2014 között Irakban lo­gisztikai tevékenységet vé­geztek és katonai kiképzést kaptak. A terrorizmus finan­szírozásának bűntette miatt eljárás indult ellenük. MW Ron Werber vette a kalapját LMP Felmondott az LMP kam­pánytanácsadója, a párt Ron Werber tanácsai nélkül foly­tatja a kampányt, írta az Alfa­hír. Az izraeli kampánytanács­adó, aki korábban az MSZP-t segítette, tavaly ősz óta az LMP-nek adott tanácsokat. Szél Bernadett a párt minisz­terelnök-jelöltje közölte: Wer­ber távozása „egy ideje ben­ne volt a levegőben". Hozzá­fűzte: továbbra sem hagyják, hogy a politika megfeledkez­zen az emberekről. MW Slágert lopott íz MSZP i Karthágótól AMPÁNYDAL Átírt dalának tgtalan felhasználása miatt errel fenyegeti az MSZP-t a arthago együttes. A zene­­ar azt sérelmezi, hogy a párt llopta a Requiem című szer­­eményt, és az eredeti szám zenetétől eltérő módon, kam­­ánycélra használta fel. Az gyüttes nevében Szigeti Fe­me zenekarvezető azt írta a acebook-on, hogy az egész lár csak azért is rendkívül déstelen, mert ők mindig is ivói tartották magukat a po­­tikától, a dal ráadásul egy •agikus eset miatt, egy kon­­mtjükön meghalt fiú emléké- 3 született. Az MSZP az Eli­­s-ügyre utalva, elítélhető mó­­on írta át a legendás dal szö­­egét, a Requiemből Békeme­­et Requiemet fabrikálva, az igye, eljössz még” kezdetű ifrént „Ugye Elios még” szö­­sgre változtatták. Egyelő­­; nem tudni, hogy az MSZP ampánydalát ki írhatta. Szi- 3ti Ferenc közleményben jo- i lépéseket ígért, valamint ^szólította a pártot, hogy a ideót azonnal töröljék. MW A TV2 szerint a társelnök haláláig szekálta Acsádi Róbertét a lakásáért \ Facebook minapi cenzú­­ája politikai vihart kavart, ) legnagyobb közösségi ól­lal ugyanis rasszista tarta­­omnak minősítette és le­hette azt a videót, amelyben -ázár János Miniszterelnök­séget vezető miniszter be­­nutatta Bécs egyik kerüle­tnek etnikai arculatválto­­:ását. Korábban - tendeció­­usnak tűnő módon - több obboldali portál cikke is in­­lexre került a legnagyobb (özösségi oldalon. vlediaworks-összeállítás zerkesztoseg@mediaworks.hu TRAGÉDIA Meghalt az a nyug­díjas férfi, akit a TV2 Tények című hírműsora szerint Had­­házy Ákos éveken át sanyar­gatott és ellehetetlenített. Az idős ember a Tények riporteré­nek azt állította: az LMP társ­elnöke gátlástalan módon pró­bált hozzájutni a lakásához. A nyugdíjas Acsádi Róbert né­hány napja a TV2-nek azt nyi­latkozta: Eladházy régóta sze­met vetett ingatlanjára, ám a férfi nem akarta eladni. Erre Hadházy a legkülönfélébb mó­dokon próbált kiszúrni vele: elzárta nála a vízvezetéket, el­áztatta a lakását és anyagilag tönkretette, nélkülöző élet­módra kényszerítette. A 69 éves Acsádi Róbert egy szekszárdi társasházban lakott, a Hadházy család mel­lett. A három lakásból kettő a politikus tulajdonában van. Az LMP politikusa meg akar­ta kaparintani a harmadik in­gatlant is, ezért eltartási szer­ződést szeretett volna kötni a nyugdíjassal, ám az idős férfi elutasította az ajánlatot. Ezek után - az öregúr szavai sze­rint - Hadházy elzárta a kö­zös vízvezetéket, így a nyug­díjas az udvarról, vödörben hordta a vizet. Majd Hadhá­zy felújította a társasház tető­­szerkezetét, mintegy két és fél millió forintért. Később lakó­gyűlési határozatra hivatkoz­va arra kötelezték Acsádi Ró­bertét, hogy a tulajdoni há­nyadnak megfelelően félmil­lió forinttal járuljon hozzá a javítási költségekhez. Ezt az összeget pedig két héten be­lül kellett volna előteremte­nie. Mivel ez lehetetlennek tűnt, havi hetvenezer forintos nyugdíjából vonták le a tar­tozásának részleteit, havi 27 ezer forintot. Előfordult, hogy Acsádinak tűzifára sem tel­lett, ezért egész nap fagyosko­­dott. A gyógyszereit sem tud­ta mindig kiváltani. Az utóbbi napokban az idős ember válságos állapot­ban feküdt a Szekszárdi Me­gyei Kórházban. Amikor ez a tény Hadházy tudomására ju­tott, elegánsan azt írta közös­ségi oldalára, hogy éveken át könyörgött az idős férfi lánya­inak, kezdjenek valamit az édesapjukkal, és végre bevi­tették a kórházba. Acsádi Róbert tegnap el­hunyt. MW Fényűző repülőzgetés Az LMP társelnöke az elmúlt években több mint húszmillió forintot költött szenvedélyére, a repülőzésre - szellőztette meg a Borsonline.hu. Hadházy Ákos 2010 előtt szerzett magánpi­­lóta-engedélyt, 1,5-2 millió fo­rintért. 2015-ben kapta meg a kereskedelmi célú repülési en­gedélyt is, amelyet kétmillió fo­rintért lehet kiváltani. Repülé­si naplójából az is kiderül, hogy a társelnök 2016 végéig 350 órát töltött a levegőben, és erre körülbelül 17,5 millió forintot fi­zetett ki. A hír kipattanása után Hadházy Facebook-oldalán be­jelentette: egy hónapja ellop­ták a táskáját, benne a pótol­hatatlan repülési naplóval. A politikus nem tett feljelentést a rendőrségen. fÉLEMÉNYDIKTATÚRA Több >osztot letiltott a napokban i Facebook közösségi portál, .egutóbb az Origo.hu egyik rását szedte le az oldaláról, mely arról szólt, hogy Pá­­izs egyik elővárosi Carre­­our-üzletében egy migráns sszony milyen hihetetlen gresszivitással támadt rá ét férfira, mert homoszexu­­lis párnak nézte őket. Ami­­or a férfiak a pénztárhoz ér­ek, az előttük álló muzul­­aán asszony hirtelen riká­­solni kezdett, azt üvöltve: Mocskos b...ik, Algériában lajd elvágják ezért a torko­­okat, dögöljetek meg!” Egy korábbi, szintén az irigón megjelent, de a Face­­ookról kicenzúrázott írás rról szólt, hogy egy afgán ligráns egy terhes nőt a sá­­tt ágyában erőszakolt meg Íagy-Britanniában. Az Origó, u szerkesztőségében úgy ér­ik: a Facebook mondvacsinált Egy migráns Bécsben. Aki megpendíti a témát, tiltásra számíthat közösségi oldalon okokra hivatkozva nem közöl­te a híreiket, mert a portál va­lamiért nem szeretné, ha az illegális bevándorlókról ne­gatív tartalmak jelennének meg. Valószínűleg ugyanezen okból nemrég napokra letil­tották a kormánypárti 888. hu és a PolgárPortál Facebo­­ok-oldalát. És még a fricskára is volt idejük a cenzoroknak: a szintén kormánypárti Pesti- Srácok.hu tevékenységi körét a rendszer ennek a hétnek az elején „hír- és médiaoldalról” „politikai szervezet, kormány­zati szolgáltatásra” módosítot­ta. Igaz, utóbb sikerült helyre­állítani az eredeti kategóriát. Mint ismeretes: legutóbb Lázár János bécsi videóját cenzúrázta a Facebook, mi­vel nem tetszett nekik, hogy a miniszter bemutatja, hogyan változott meg Bécs egyik kül­ső kerületének etnikai-vallá­si arculata. A botrány hatásá­ra azonban a közösségi oldal később visszaállította a vide­ót. A letiltásokat gyakran ci­nikus érvekkel indokolják: az Origo.hu egyik, a kom­munizmus áldozatainak em­léknapjára készült írását ar­ra hivatkozva utasították el, hogy „negatív élményt okoz” az olvasónak. A PestiSrácok. hu-n olvasható írás szerint a hivatalosan írországi szék­helyű európai Facebook-köz­­pont megbízható, illetve meg­bízhatatlan kategóriába so­rolja a magyar hírportálokat. Az utóbbi besorolású honla­poknak szinte esélyük sincs kikerülni a korábbi „skatu­lyából”, hiába felelnek meg az EU és Magyarország összes, a médiával kapcsolatos jogsza­bályának, illetve a Facebook írásos házirendjének. Mindez felveti a gyanút: Zuckerberg platformja világnézeti alapon kategorizál. Koltay András médiajogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára szerint a Nyu­gaton már jól bevált gyakor­latnak lehetünk most itthon is szemtanúi: miközben az ál­lamok igyekeznek rászorítani e szolgáltatókat (például a Fa­­cebookot) arra, hogy bizonyos Fotó: Lázár János videója véleményeket (például a gyű­löletbeszédet) tüntessenek el szolgáltatásaikból, azok jog­sértő jellegének megítélését rábízzák magukra a szolgálta­tókra, így lényegében „kiszer­vezik” az állam jogalkalma­zási monopóliumát magánke­zekbe. Az érintett szolgáltatók a saját szájuk ízének megfele­lően szelektálnak a tartalmak között, döntve arról, hogy mit törölnek, kit némítanak el, és milyen politikai tartalmat tol­nak felhasználóik elé. Ezáltal a - jellemzően a magát liberá­lisnak mondó - véleménymo­nopóliumok kialakulásának ma nagyobb a veszélye, mint korábban bármikor - vélte a médiajogász. 1 Hadházy Ákos Fotó: MTI Elhunyt Hadházy idős szomszédja Nem áll le a balliberális facebookos cenzúra

Next

/
Oldalképek
Tartalom