Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)

2018-02-27 / 49. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. FEBRUÁR 27., KEDD HÍREK A hét végéig csikorgó mínuszok jönnek, kihűlés fenyeget Számítanak az önkéntesekre LŐRINCI Véradásra várják ma az önkénteseket a gyer­mekjóléti szolgálat Bem utca 2. szám alatti helyiségébe. A segíteni szándékozó dono­rok reggel 9-től 12 óráig tart­hatják karjukat a tű alá. T. O. Korszerűsítik a kultúrházat CSÁNY Az önkormányzat csaknem 39 millió forintot nyert el TOP-os pályázaton a művelődési ház épületének energetikai korszerűsítésére. Az összegből elvégzik a nyí­lászárók cseréjét, az épület hőszigetelését, s korszerűsí­tik az épületgépészeti beren­dezéseket, valamint a fűtést is. Az elképzelések szerint a tetőszerkezetre napkollekto­rokat telepítenek. T. 0. Rendszeres veteránbörzék HATVAN A nagy sikerre való te­kintettel az idén már rendsze­resek lesznek a veteránbör­zék a Csányi úti vásártéren. Márciustól minden hónapban várják azokat, akik érdeklőd­nek az autóritkaságokhoz tar­tozó alkatrészek, a különle­gességek, a ritkán fellelhető eszközök iránt. Az első alka­lomra március 3-án, szomba­ton kerül sor. T. 0. Hokitornával zárt a jégpálya HATVAN Ötödször rendezték meg a Totyogó Tornát, ami a mostani szezonban is a Kossuth téren felállított jég­pálya utolsó rendezvénye volt. A fiatal jégkorongosok bajnoksága ez alkalommal is nagy népszerűségnek ör­vendett, szerte az országból érkeztek csapatok a meg­mérettetésre. A torna végén minden résztvevő kitüntetés­sel és maradandó sportél­ménnyel térhetett haza. T. 0. Indultak a fagy(őr)járatok A kihűléses halálesetek kétharmadában hazánkban a lakos az otthonában fagy meg Fotó: Barta Katalin Megyénk településein felké­szültek a kemény fagyokra. A falvakban gyakrabban jár­­őröznek, a városokban zsú­folásig telve a melegedők. Szükség esetén fűtött köz­épületeket is megnyitnak a rászorulók előtt. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Évente átlagosan 200-250 ember hal meg ki­hűlés miatt Magyarországon. A mostani tél eddig 81 áldoza­tot szedett. Az elmúlt 10 évben majdnem 2500 ember hűlt ki, a legtöbben, 332-en 2010-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Az előrejelzések szerint a hét végéig visszatér az igazi tél, kemény mínuszokkal, havazással. Éjszakánként mínusz 10 fok alá süllyedhet a hőmérséklet. A hajnali -14, -6 fok után a csúcshőmérséklet mindössze -9 és -3 fok között alakul. Szerdán reggel -19, -8, nappal -9, -3 fok várható, csü­törtökön hajnalban -20 fok le­het. Kíváncsiak voltunk, hogy megyénk településein hogyan készülnek fel e napokra. Eged István, Pétervására polgármestere azzal hívta szerkesztőségünket, hogy az extrém hidegre tekintettel megkérte a családsegítő in­tézmény munkatársait, sze­mélyesen keressék fel a sze­gény családokat és tájékozód­janak, kinek milyen segítség­re van szüksége. A múlt hét végén érzékelhető volt, hogy megszaporodtak a környéken a falopások. Sok ember indult el gallyat gyűjtögetni. Törvé­nyesen a közutak mentén van erre mód, de szerencsésebb, ha a polgármesterhez fordul­nak, aki írásban is adhat en­gedélyt rá rendkívüli helyzet­ben. A környékbeli 17 telepü­lésen szolgáltató Aranykapu Humán Szolgáltató Központ vezetője, Lajtosné Lécz Erzsé­bet megerősítette, minden köz­ségben fokozott figyelmet for­dítanak az egyedülálló idősek­re. Napközben az 36/568-083- as telefonszámot, a nap 24 órá­jában a 30/389-5572-es ké­szenléti telefont hívhatják. Sírokban Tuza Gábor polgár­­mester arról számolt be, hogy náluk kiemelt figyelmet fordí­tanak ilyenkor az idős, egye­dülálló emberekre. A község­ben többen veszik igénybe a kistérség által működtetett jel­zőgombos készüléket, amely a nap 24 órájában garantálja az idős, beteg emberek biztonsá­gát. Minden lakos figyelmét felhívják helyi kiadványban, illetve a Facebookon a legfon­tosabb tudnivalókra, életmen­tő telefonszámokkal. A polgárőrök az átlagosnál is többet járőröznek, a szociá­lis étkezést igénylőknél ala­posabban is szétnéznek, hogy mire van szükség a háztartás­ban. Itt, ha kell, három köz­épületet is használhatnak a melegedésre. Mátraderecskén évek óta működik a fagyos napokon a járőrszolgálat. A csikorgó mí­nuszok beköszöntével a kije­lölt emberek feladata az ingat­lanok szemmel tartása. Forgó Gábor polgármester minden­kit megkért, az átlagosnál job­ban figyeljenek a szomszéda­ikra. Ha szokatlant észlelnek, azonnal értesítsék. Hétfőn úgy döntött az önkormányzat veze­tése, hogy a nagy fagy miatt hetven családnak soron kí­vül szállítanak brikettet. Mint megtudtuk, a faluőrök újra gyakrabban látogatják a portá­kat. Itt az elmúlt héten értéke­sítettek a piacinál kedvezőbb, csaknem hatvan tonna jó mi­nőségű tűzifát. Abban bíznak, hogy kitartanak a készletek. Gyöngyösön közel 70 haj­léktalanról tudnak a szociális dolgozók. A nagy hidegekben a legtöbben a hajléktalanszál­lón kérnek menedéket. A krí­zisidőszakban a szállóban me­leg étellel, vitaminokkal és fű­tött helyiségekkel segítik őket. A nappali melegedő 50-60 ott­hontalannak nyújt segítséget. A tél végéig az ott lévőknek a nagy hidegben nem kell el­hagyniuk az épületet. Az élel­miszerbank jóvoltából a haj­léktalanok mindennap kenye­ret, pékárut kapnak, hétvé­genként vegyes élelmiszert is, tejterméket, húskészítménye­ket. A Vöröskereszt is naponta adományoz tartós élelmiszert a szálló lakóinak, leginkább konzerveket. Vasárnaponként meleg ételt is osztanak. Hatvanban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozási há­zat tart fenn a Teleki úton. Az in­tézmény 40 férőhelyes, nappali melegedővel, krízisidőszakban 30 ágyas éjjeli menedékhely­­lyel működik. November 1. és április 30. között 24 órás nyit­­vatartással áll a rászorulók rendelkezésére áll. Gyanús, ha nem füstöl a kémény Az önkormányzatok vezetői, a szociális szakemberek arra kér­nek mindenkit, az elkövetkező napokban ki-ki figyeljen oda jobban a szomszédjára. Ilyen- . kor a füstölgő kémény látványa is elég ahhoz, hogy megnyu­godjunk: nem fenyegeti kihű­lés embertársunkat. Bár a fagy­halált gyakran a hajléktalanok gondjaként említik, a valóság­ban a kihűléses halálesetek­nek kevesebb mint egyötöde következik be közterületen, az esetek kétharmadában az illető az otthonában fagy meg. A ki­hűlés mégsem csak szegény­ségi kérdés, a társadalmi elszi­geteltség, a rossz egészségügyi állapot is közrejátszik. Szükség esetén új melegedők nyílnak Egerben a Tulipán téri gondo­zóházban fűtött helyiségben zsíros kenyérrel és forró teával várják a melegedni vágyókat. Ha a rászorulók létszáma ezt indokolja, úgy megnyílik az el­látásra szorulók előtt a Szvo­­rényi utca 69. alatti volt isko­la épülete is, együttműködés­ben a Főegyházmegyei Kari­tász Központtal. Varga István, a felnémeti hajléktalanszálló vezetője elmondta, kitehetik a megtelt táblát, de még akad­nak helyek. Senkit nem külde­nek el. A nap bármely órájá­ban hívható a 30/401-0107-es telefonszám, ahol az Egri Szo­ciális Szolgáltató Intézmény ügyeletese segít. A nehéz kezdet után az időjárás kárpótolta a korizókat Tovább tart nyitva a jégpálya Imával emlékeztek az áldozatokra GYÖNGYÖS Az időjárás lehetővé teszi a szezon meghosszabbí­tását, bár a záróbulit szomba­ton már megtartották a város jégpályáján - tudatta lapunk­kal Juhász Péter.- Az északi szél nemcsak a hideget, hanem a kedvez­ményes jegyeket is ide fújta - fogalmazott az üzemeltető Sportfólió Kft. igazgatója, utal­va arra, hogy az utolsó ráadás­héten akciós áron tudják még fogadni a korcsolyázókat. El­mondta: délelőttönként azok­nak az iskolás csoportoknak nyílik lehetőségük ellátogat­ni a pályára, akik az előzetes regisztrációba már nem fértek be. Délutánonként négy órá­tól este nyolcig, pénteken és szombaton este kilencig vár­ják még a korizókat.- Novemberben nem igazán volt kegyes hozzánk az idő­járás, majd egy áramszünet miatt pedig csúszással indult az idei téli szezon - tette hoz­zá luhász Péter. - Ám minden nehézség ellenére már most felül is múltuk látogatottság­ban a tavalyi évünket. Hamar megvolt már a tízezredik láte­­gatónk is és a visszajelzések alapján kiderült, sokan ki­használják ezt a lehetőséget, így március 4-ig még fogad­juk a korcsolyázókat. H. É. A városi műjégpályán tanultak sokan korcsolyázni Beküldött fotó HATVAN A kommunizmus ál­dozatainak emléknapjára gyűltek össze a településré­szen élők az újhatvani Szent István-plébániatemplomban. Ismert: 1950 júniusában a he­lyiek közösen próbálták meg­akadályozni a szerzetesek el­hurcolását, ám az ÁVÓ vérbe fojtotta megmozdulásukat. Százakat internáltak, a feren­ceseket pedig az Andrássy út 60-ba hurcolták. Horváth Richárd polgár­­mestere felelevenítette, hogy a kommunizmus milliók éle­tét tette tönkre. Magyarorszá­gon az 1960-as évekig tartot­tak a politikai indítékú gyil­kosságok. Munkatáborokba gyűjtött emberek, az államvé­delmi hatóság kegyetlenségei, tönkretett életek és családok - ezek voltak jellemzői azoknak az időknek. És ne feledkez­zünk meg azokról sem, akik­nek a halála közvetett módon terheli a rendszer számláját - tette hozzá. Farkas László plébános az áldozatokért mondott közös imára kérte a megjelenteket.- Vannak, akik sajátos ide­ológiák miatt szívtelepül ké­pesek eltaposni másokat. Ez helytelen út, mert Istennek so­hasem tetsző az emberáldozat - jelentette ki. T. 0.

Next

/
Oldalképek
Tartalom