Heves Megyei Hírlap, 2018. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-24 / 47. szám
helyorseg vers f a ebüt Szilágyi Domokos Karkó Ádám Följelentés Tisztelt Ügyészség! Szemtanúja voltam, hogy az illető megszületett, felnőtt lelkiismeretesen, elvegyült, kivált, mint írva vagyon, igyekezett feledni a következő nemzedékek cinkosát, a halált, az ismétlődő évszakok próbáit derekasan kiállta ismételten; szeretett, hogy szerettessék, hitt, hogy higgyenek benne, dolgozott, hogy észrevegyék, ha hiányzik, s csak olyankor hazudott, ha a remény a láthatár alá bukott. Egy pohár víz Ragyogó kristálypohárból kristálytiszta vizet ittam: olyant, amilyennek képzeltem a lányt, akit szeretni fogok, s aki szeretni fog. Benne mosolygott, remegett a világ... S nagyon szeretném, hogy ha van egy maréknyi igazam: ilyen legyen az is. Becsüld, halandó Becsüld, halandó, amíg élek, szavaim halandó becsét. Két ember közt legrövidebb út az egyenes beszéd. Mielőtt Mielőtt elmegyek, egy s más akad intéznivaló. Hiszen még nem is szerettelek. Nem volt idő, mert szeretkeztünk, dolgoztunk is, biztattuk egymást, hogy lesz még idő azelőtt. Lesz idő, óriás szivarból szennyezhetetlen kékekig fújni, ki, föl a smogot, sivalkodni a születőkkel s meggyilkolódni az áldozatokkal, hiszen még nem is szerettelek, csak sivalkodtam s gyilkolódtam, tanítottam, hogyan kell szeretni, hiszen még nem is szerettelek. Élnem adjatok, mielőtt elmegyek! Nem szabad pucérul látnom a földet, ölelés után, mely halált szül. Hiszen még nem is szerettelek! „Ne nézz rám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé.” (XXXIX. zsoltár, 14. v.) Tisztelt Ügyészség, ő nem volt hibás! saját teste pártolt át a külvilághoz, és a világ, a világ, a világ rútul elbánt vele és aztán Kiben maga lelkihez szól Óh, előrefutás meg visszatérős lelkem, drága kis ebecském, be félős, hogy nyomod ottveszik.,. (Babits) Igen, ottvéssz valahol, ott. Nem löttyedt, híg vasárnapot, szentfazekak és szentpapok örömét hizlalandó - az istenségből oly kevés szorult beléd, mint tyúkba ész, s akár a test, akivel élsz: gyarló vagy és halandó. Szó, lélekül, kijő a számon. Van kinek és van hova szánnom. S magam ha néha szánom, nem vigaszért - csak szólni néktek, hogy a gyertyák körömig égtek - mondjunk reá sietve áment, s ne lássuk, hogy az élet ráment! Igen, ottvéssz valahol, ott. Hiszen két félbe a napot: élő nappalba és halott éjbe metszvén - hiába idézlek betűkbe (ringyó világnak cafka tükre!), ó, „drága kis ebecském” - éjhosszankint áldozatod cserbenhagyni próbálgatod, így vívódunk egymásba zárva, hogy mindkettőnk kettősen árva, holtig nyöghetjük, de az ára meg sose térül, tudod-e! Lehelj e vigasztalan betűkre (ringyó világnak cafka tükre) - lelkem, halál kurvája, te! cserbenhagyta áldozatát. Kamaszkor Isteni kamaszok valánk százhúsz éve, halálunk előtt, születésünkiglen. Úgy éltünk, ahogy meghalánk, úgy haltunk meg, amint éltünk vala; az öregségre csak halál után került sor - de ez nem bűnünk. Az élők bűne. A kamasz nem talál ki értelmetlen halált (értelmetlen az, miben nem hihet), - hívők a hit értelmében! Talán még megirigylitek. Fölkerestük a harcteret, ha kellett - még nem volt föltalálva a hazajáró, összkomfortos halál, amely válogatás nélkül kijár. S nem pika elé csupasz mellet! (Igen, még annak a bárgyú olajképnek is van igaza- bármekkora giccs -, melyen kardja hegyét önvérébe mártván írja búcsúsorait a fiatal Petrovics!)- Nos, költő barátaim, hogy érzitek magatokat a fejlődés ideiglenes csúcsain? Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. július 2. - Kolozsvár, 1976. november 2.) erdélyi magyar költő, író, irodalomtörténész és műfordító. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Gimnáziumban végezte (1955), majd 1955-59 között a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt, záróvizsgáit azonban nem tette le. 1958-59-ben az Igaz Szó, 1960-tól a bukaresti Előre belső munkatársa, a hatvanas évek közepétől írásaiból, kötetei, műfordításai honoráriumából tartotta fenn magát. Betegnyugdíjba kerülve, 1972-től Kolozsváron élt; súlyosbodó betegségét két, kudarccal végződött házasság után egy új élettársi kapcsolat tette egy időre elviselhetővé. Búcsúlevelében ezt írta: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát - én sem tudom... Nem vagyok részeg, és - ahogy mondani szokás - tiszta elmével írom e sorokat" (A költő [régi és új] életei. 261). Fia, Kobak az 1977-es bukaresti földrengésben halt meg. Közös sírban nyugszanak a kolozsvári Házsongárdi temetőben: Szilágyi Domokos, felesége. Hervay Gizella költőnő és a gyermekük, Szilágyi Attila. Szilágyi Domokos háromszor szólította meg elemi erővel a magyar irodalmat. Először életében, radikális lázadásával, merész formaváltó verseivel, másodszor öngyilkosságával, amelyet a kortársak egyértelműen a diktatúrával szembeni utolsó nagy tiltakozásának tekintettek. És most harmadszor, amikor arra kényszeríti utókorát, minket, hogy számoljunk le a legendákkal, nézzünk szembe azzal a gyötrelmes korral, amit magunk mögött véltünk hagyni. (Pécsi Györgyi: Költő és titkosügynök - Szilágyi Domokos - a Transindex.ro portálról) Gyermekkor Kun Máténak Az ifjúság megragadt arcodon, a cigaretták, mint az éji fények égnek, s amit mások nem mesélnek, tőled hallom egy vérnarancs alkonyon. I Bort iszunk a rejtői balkonon, a gyerekek is egyszer mind megérnek - a nappaliban a gyertyák csonkig égtek, és így lesz tiéd mind e tartalom. S egy pléddel leterített ágyadon, hol két karodban ringatózva élek, hozzád fűz gyermekként az érdek, a Tudás Fája, az Alma s az alkalom. Mondd, te jártál-e már a túlsó partodon? S néztél-e már fényébe az éjnek? S fogtál-e már szíveddel lepkéket? Az ifjúság megragadt arcodon. Oculi Laurának Tudni tudok már rólad, mégis tiltva vagy, meggondolni meg-megtudlak, s e félhomályban érzem illatod, a szél nyomában lépdelek, s forróságod felhevíti véremet. S amint az alma izzad egy későnyári zivatarban, úgy érik meg bortól pirosló arcodon a csók, amit küldök, mit lemosni sosem tudsz, csak ha veled fürdők. A holnap esti alkonyatban megtör a napnak fénye fehér ingem gombjain, s szemedbe süt mogyorószín íriszem, min szívem érzéseit a mély óceánba átviszem. Térkép Szavakat veszel a legdrágább áron, egy halott testben hál meg a huzat, ahová megyek, ott nem szabad járnom, fehér fénybe tör át az alkonyat. Napi egyszer áll meg a vonat Táton, a sarki házból komondor ugat, gyerekkoromat újrasétálom, végesnek érzem most a távolságokat. Az esti járat megáll előttem tízkor, Pest felé fordul a tízes úton a busz, te fekszel, én a szembe sávban ülök, a túlvilágról szellemképként hazudsz, testedből, szád szegletén hang nem szól, s hol nem szabad járnom, ott meghűlök. Első minipályázat Rovatunk meghirdeti első versíró minipályázatát 14 és 20 év közöttieknek. Jelentkezni legkevesebb öt, maximum hét verssel lehet, terjedelmi megkötöttség nélkül. A pályaműveket e-mailben várjuk, a tárgyrovatba kérjük beírni: vers rovat - minipályázat. Jelentkezési határidő: 2018. február 28. A legsikeresebb alkotások megjelenhetnek debüt rovatunkban, és a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. új könyveiből álló könyvcsomagok is gazdára találnak. E mail szerkesztosegikmtg.hu Karkó Ádám 1997. július 17-én született Esztergomban. Bejárta az ország Esztergom környéki, majd Békés megyei településeit, végül Békéscsabán kötött ki. A Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium történelem tagozatos diákja volt, most a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, magyar-történelem tanári szakon tanul. Verseket 2013 óta ír, novellákat 2017 óta. Az Előretolt Helyőrség íróakadémia másodéves pályakezdője. 2018. február IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET
