Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-29 / 24. szám

fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2018. JANUÁR 29., HÉTFŐ A város hagyományait is többen megismerhetik Megújul a patai történelmi pincesor A pincéknél eddig is közkedveltek voltak a rendezvények, az újítások után még több érdeklődőre számítanak Fotó: Czímer Tamás Beszélgetés a megelőzésről s Több, mintegy évtizede szervezi meg az Európai Méhnyakrák Szö­vetség a megelőzési hetet. A Magyar Rákellenes Liga gyöngyösi szervezete már nem első alkalommal csat­lakozott az akcióhoz. Hétvé­gén a város melletti hiper­­marketbe egy gyöngyfűzés­sel egybekötött beszélgetés­re invitálták az érdeklődőket, majd a kész karkötőket a Bu­gát Pál Kórház nőgyógyásza­ti osztályán fekvő betegek­nek ajánlották fel. H. É. Újra funkciót kapna az épület KARÁCSOND Mintegy nyolc­vankilencmillió forintból hasznosítják hamarosan a jelenleg funkció nélkül álló József Attila utcai önkor­mányzati ingatlant. A telepü­lésen a szociális alapszolgál­tatások régóta hiányzó inf­rastrukturális hátterét biz­tosítanák - tudatta lapunk­kal Földi Csaba. A polgár­­mester hozzátette: az épület­ben kialakítanák többek kö­zött a szociális étkeztetéshez szükséges melegítőkonyhát, a családsegítő és gyermekjó­léti szolgálat tanácsadó-he­lyiségeit is, de helyet kapna a szakszolgálat adminisztra­tív, tárgyaló-, gyülekező- és tisztálkodóhelye is. H. É. Könnyed társalgás könyvek között A magyar kultúra napja alkalmából rendezett irodalmi estnek a Vachott Sándor Városi Könyvtár adott otthont. A sokoldalú dr. Keszthelyi-Mangó Gabriellá­val, akinek a közelmúltban jelent meg a KV-monológok című kötete, Molnár Katalin beszélgetett. Az esten a Pa­lócföld folyóirat főszerkesztő­je, dr. Gréczi-Zsoldos Enikő is bemutatkozott. H. É. Az országban egyedülálló hétszintes történelmi pince­sor rendbetétele, s a hozzá kapcsolódó szőlőtermeszté­si, -feldolgozási kultúrát és hagyományokat bemutató több millió forintos fejlesztés hamarosan elkezdődhet. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYONGYOSPATA Csaknem 170 millió forintos támogatásból valósul meg a településen a történelmi pincesor turiszti­kai attrakcióvá alakítása, tud­tuk meg Hevér Lászlónétól.- Ez egy igen nagy volume­nű beruházás, amely a remé­nyeink szerint egyre több tu­ristát vonz majd a városba - kezdte a polgármester. - Olyan innovatív interaktivitást bizto­sító technikai fejlesztéseket, eszköz- és szoftverbeszerzése­ket valósítunk meg, melyek le­hetővé teszik, hogy interaktív módon, élményszerűen bemu­tathassuk kulturális értékein­ket, hagyományainkat. Ám ez csak egy része a nagyszabású beruházásnak. Többek között egy ötven ember befogadásá­ra alkalmas konferenciatermet építenénk, amelyben egy állan­dó kiállítóterem is helyet kap­na, a régmúlt idők szőlőműve­léshez és borkészítéshez hasz­nált - térségünkre jellemző - tárgyaival - ismertette a pro­jekt részleteit a város vezetője. A beruházásról elmondta azt is, hogy a Hétsoros Pince­­falu-projekt elemei közt szere­pel több vendéglátóegység ki­alakítása. A jövőben működ­ne a pincesoron kávézó, étte­rem, ajándékbolt. Parkolót is építenek és a közvilágítást is fejlesztik, kandelábereket tele­pítenének. Ám készülnek tör­ténelmi gyermekjátszótérrel és játszósarokkal, amelyeket térítésmentesen használhat­nának a vendégek, valamint a beruházásban nagy hangsúlyt kap az akadálymentesítés, il­letve a szelektív hulladékgyűj­tés feltételeit is biztosítanák. Benézhettek az egyetemi campus életébe GYÖNGYÖS Nyílt napon tájéko­zódhattak azok a fiatalok, akik az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Cam­­pusára felvételiznének. Az ér­deklődők a múlt héten megis­merkedhettek az egyetem kép­zési helyeivel, a szakokkal és a felvételi eljárással is, valamint minden információt megtud­hattak az intézményben elér­hető hallgatói szolgáltatások­ról és juttatásokról. Jövő tanév­től kilenc felsőoktatási szak­képzés, harminchét alapszak, és húsz osztatlan tanárszak nyolcvan szakpárja és tizen­négy mesterképzés közül vá­laszthatnak a továbbtanulók - tájékoztatták a hallgatóságot a nyílt napon. Lakatos Márk mesterok­tató részletesen ismertette a helyi campus gazdaságtudo­mányok, agrár és informati­kai képzési területein választ­ható szakokat, a pontszámítás­ról, ösztöndíjakról, juttatások­ról és az idegennyelv-oktatás­­ról is szólt. Az aulában pedig a duális képzési partnerekkel találkozhattak az érdeklődő fiatalok. H. É. Segítenek, hogy ők is segítsenek! GYÖNGYÖS Önkénteseket keres a Magyar Vöröskereszt Gyön­gyös Területi Szervezete. Egy nyertes pályázat segítségével olyan tizennyolc és huszonkét év közötti fiatalok jelentkezé­sét várják, akiknek nincs ta­nulói, hallgatói jogviszonyuk és munkába sem járnak - tá­jékoztatta lapunkat Liszkainé Aradi Mária. A Magyar Vöröskereszt he­lyi szervezetének vezetője sze­rint ezzel a lehetőséggel mind­két fél jól jár. Nemcsak a fiata­lok segítenek a szervezet mun­kájában, hanem a program is segíti őket. Azon túl, hogy a fi­atal felnőttek e nemes és hasz­nos feladattal töltik szabad­idejüket a következő felvéte­li megmérettetésig, a pályázat révén lehetőségük lesz ingyen jogosítványt, vagy akár nyelv­vizsgát is szerezni. H. É. Több turistát vonzana a hely Egy pincét is megvásárolna az önkormányzat, egy kisebb földterülettel, ahol csak kézi eszközökkel folyna a szőlő­­művelés, a présházban pedig a borkészítés. A város vezető­je szerint ez egy remek lehe­tőség, hogy az attrakcióra ala­pozva bővítsék a város turisz­tikai kínálatát, de a fejlesztés­nek köszönhetően a helyi programokat, hagyományokat is szélesebb körben bemutas­sák. Az idelátogatók több időt maradhatnának a városban, hisz nemcsak az Európa-szer­­te híres Jessze-oltárt néznék meg, hanem a pincesoron megismerkedhetnek a palóc néphagyományokkal, patai szőttesekkel, a borkészítés­sel és a helyi termékek is na­gyobb célközönséget érnének el - összegezte. Ha pince van, akkor bor is kell Európában is ritkaságszámba megy a város központjának közelében épült, egykor hét sorban elhelyezkedő pincefalu, ahol az utóbbi időben egyre több fiatal borász találja meg számítását. A „Hétsoros Pince­falu" területe egyébként már az avar korban is lakott volt. Az itt végzett ásatások során megtalált leletekből arra kö­vetkeztettek a régészek, hogy az egykor itt élők is szőlő­­termesztéssel foglalkoztak. Hagyományteremtő céllal in­dították útjára néhány éve a Vulkanikus Borok Feszti­válját a településen, amely­re már számos neves borász érkezett az ország különbö­ző borvidékeiről, és a remé­nyek szerint Gyöngyöspata vá­rosának csúcsbora sem várat sokáig magára. Cégeknek és diákoknak is előnyös, ha részt vesznek a duális képzésben Az Erdészek lettek idén a legjobbak Az idén hetedik al­kalommal rendezte meg az Agrártudományi és Környe­zetgazdálkodási Intézet és az Öko Klub a környezetvédel­mi vetélkedőjét. Hét csapat­ban huszonegy diák érkezett az Eszterházy Károly Egye­tem gyöngyösi campusának nyílt napjára, ahol elmélet­ben és gyakorlatban egyaránt összemérhették tudásukat. A rendezvény ezúttal is a környezettudatosság je­lentőségét állította fókusz­ba. A verseny győztese az FM ASZK Mátra Szakképző Iskolájának „Erdész” nevű csapata lett. H. É. GYÖNGYÖS A térségben kere­settek a mérnökök, informa­tikusok és a turisztikai, ide­genforgalmi szakemberek. Ez is kiderült azon a felső­­oktatási fórumon, amelyet a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) har­madik éve rendez végzős kö­zépiskolás diákok számára. A mátraaljai város művelődé­si házának aulájában tíz vál­lalkozás és több felsőoktatási intézmény is bemutatkozott a napokban.- A duális képzés lénye­ge, hogy a felsőoktatásban tanulók az elméleti képzés mellett gyakorlatot is szerez­zenek szakmájukban. Gya­kornokként a cégeknél el­sajátíthatják a vállalati kul­túrát, első kézből tanulhatják meg a szakma fortélyait és fi­zetést is kapnak, majd diplo­májuk mellett már a munka­­szerződésük is a kezükben lehet - sorolta a képzés elő­nyeit a kamara gazdaság­­fejlesztési igazgatója. File Sándor elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a megye népességmegtartó erejének növelésére is, és ha a fiata­lok helyi cégeknél dolgoznak, az ezt a célt szolgálja, hiszen várhatóan itt telepszenek le, alapítanak családot. H. É. A környező települések nagyvállalatai is képviseltették magukat a fórumon Hl Fotó: Czímer Tamás Megéri tanulni és dolgozni egyszerre

Next

/
Oldalképek
Tartalom