Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-25 / 21. szám
16 SPORT HÍREK Lehet csatlakozni a 26 jelentkezőhöz LABDARÚGÁS A csapatoknak is érdekük a működő sípmesterek bő(vebb) létszáma, mert ez a minőségjavulásának alapfeltétele. Ezért is lenne szerencsés, ha minél többen vennének részt az MLSZ Játékvezető Bizottsága által minden megyében szervezett alapfokú játékvezetői tanfolyamon. Szőkébb hazánkban eddig huszonhatan tették ezt meg, ám a szervezők a határidőt február 2-ban határozták meg, ami megegyezik a kurzus első napjával. B. Cs. Kettőre két válasz a halásziaktól LABDARÚGÁS A gyöngyösi műfüvön hét közben rendezett felkészülési mérkőzésen: Energia SC Gyöngyös- Gyöngyöshalász 2-2 (1-0). Gól: Nagy K. 2, ill. Szilágyi E., Sőregi. B. Cs. A négy között Babos és Bopanna TENISZ Babos Tímea az indiai Rohan Bopannával az oldalán bejutott az elődöntőbe vegyes párosban az ausztrál nyílt bajnokságon. Babosék ötödik helyen kiemelt kettőse két szettben, 1 óra 13 perc alatt verte az Abigail Spears, Juan Sebastian Cabal amerikai, kolumbiai duót. A 24 éves Babos néhány órával korábban bejutott a döntőbe női párosban. MTI Mascherano Kínába igazol LABDARÚGÁS Hivatalossá vált, hogy a kínai Hopej Fortune csapatában folytatja pályafutását Javier Mascherano. A 33 éves argentin védő hét és fél év után távozik a Barcelonától. A katalán gárda szurkolói csütörtökön este, az Espanyol elleni, hazai Király Kupamérkőzésen búcsúzhatnak el tőle. Sajtóhírek szerint a Hopej Fortune 10 millió eurót fizet Mascheranóért. MTI TOTÓTIPPEK 4/2. 1. Valencia-Real Madrid 1,X,2 2. Bayem München-Hoffenheim 1 3. RB Leipzig-Hamburg ______1 4 Dortmund-Freiburg 1 5. VfB Stuttgart-Schalke 2 6. Bremen-Hertha BSC 2, X 7. Leverkusen-Mainz 1 8. Hannover-Wolfsburg IX 9. Chievo-Juventus _____A 10. SPAL Ferrara-Internazionale 2 11. Napoli-Bologna 1 12. Milan-Lazio IX 13. Roma-Sampdoria X,1 Plusz egv mérkőzés: 14. Marseille-Monaco X Friss megyei híreket, információkat a OL ■ r SPORT facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat 2018. JANUAR 25., CSÜTÖRTÖK Takács Bence (a labdával) gólerősen kézilabdázott Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton Huszáros hajra az egriektől Harmadik mérkőzését is megnyerte a Ligakupa C csoportjában az Eger SBS Eszterházy. A megyeszékhelyi gárda sikerével biztosította helyét a mezőny legjobb nyolc együttese között. Sike Károly karoly.sike@gmail.com KÉZILABDA A találkozó utolsó tíz percében, 9-1-es rohammal tette fölényessé győzelmét az egri férficsapat. A jórészt fiataljaival szereplő hajdúsági alakulat az összecsapás nagy részében remekül tartotta magát, de kézilabdázói a hajrára felőrlődtek a harcban. A 46. percben még vendégvezetés (26-27) szerepelt az eredményjelzőn, amikor nagy hajrát nyitottak a megyeszékhelyiek.- Köszönhetően az ellenfél odaadó játékának, kifejezetten élvezetes mérkőzés kerekedett - értékelt Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője. - Mindkét csapat látványos kézilabdára törekedett, potyogtak a gólok, a közönség is jól szórakozhatott. A nehézségeik ellenére megsüvegelendő a hajdúságiak hozzáállása, ilyen mentalitással minden bizonnyal sok szép sikerben lehet még részük. A találkozó egészét tekintve, az újvárosiak trénere is elismerően szólt tanítványairól.- Amit előzetesen megbeszéltünk, azt maradéktalanul végrehajtották a srácok - osztotta meg Tréki Tamás, aki a napokban a spanyol Juan Javier Cabanas Lopezt váltotta a BKK vezetőedzői posztján. - Fiataljainkkal igyekeztünk nagy tempójú mérkőzést játszani, s egészen a 45. percig partiban voltunk. A végjátékban a rutintalanságunkból és fáradtságból adódóan sok labdát eladtunk, amit megbüntettek az egriek. Nincs okunk szégyenkezni, emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Egri oldalon légiósként Radoslav Anti és Andrej Petro kapott játéklehetőséget, mindketten egy közös edzéssel hátuk mögött vállalták a találkozót. A hazaiak ha a vártnál nehezebben is, de hozták a kötelezőt, győztes mérkőzéssel avatva a Kemény Ferenc Sportcsarnok megszépült küzdőterét. Szabó nyolc találatig jutott A Ligakupa C csoportja 3. fordulójában: EGER SBS ESZTERHÁZYBALMAZÚJVÁROSI KK 37-29 (18-16) Eger, körcsarnok, 400 néző. V.: Rontó, Szanyi. EGER: Repóth - Vaskó 1, Dobó Zs. 3, Takács 7, Petro 1, Szabó P. 8, Anti 5. Csere: Nagy D. (kapus), Kiss G. 1, Lezák 2, Szepesi 1.1, Bajorhegyi 1, Fűzi 6, Tóth R., Szepesi N. 1. Edző: Tóth Edmond. BALMAZÚJVÁROS: Kovács J. - Nagy N. 2, Karap 4, Teleki 7, Csontos 5, Kiss R. 5 (1), Veres 4. Csere: Fábián (kapus), Bodnár 1, Tővizi, Móricz 1, Hornyák. Edző: Tréki Tamás. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 3-1,12.p .: 4-5,18. p.: 7-8, 24. p.: 13-13, 36. p.: 22-20, 42. p.: 24-25, 48. p.: 28-28, 54. p.: 32-29. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 8 perc. HÉTMÉTERESEK: -, ill. 2/1. KÖVETKEZIK: Eger SBS Eszterházy-B. Braun Gyöngyös, január 26., péntek, 18.00. A Bai, Bodolai duó házidöntőt nyert DARTS Házi döntőt rendeztek a 6. Eger Open nyílt verseny páros viadalán. A fináléban á Csohány Gábor, Bajzát György duóval a Bai Zsolt, Bodolai Zsolt alkotta páros nézett farkasszemet, a csatából utóbbiak kerültek ki győztesen. Az Agria Dragons DC évindító rendezvényén tizenhat páros és harminchét egyéni versenyző tette próbára tudását. A legmagasabban jegyzett játékosnak a párost vb-t is megjárt, válogatott kerettag ózdi Kovács Patrik (Sport DC) számított, aki esélyeshez méltó módon diadalmaskodott. Az elődöntőben Bai Zsolton, a fináléban Cseh Péteren átverekedve magát bizonyult a legjobbnak. Az Agria Dragons DC új igazolásaink közül Pajzák Szintia és Béres Károly is bemutatkozott, Ficzere Imre első openes érmét szerezte. eredmények. Párosban: 1. Bai Zsolt, Bodolai Zsolt (ADDC), 2. Csohány Gábor, Bajzát György (ADDC), 3. Kovács Patrik, Serfőző Balázs (Ózd), 4. Nagy Dániel, Nagy Ferenc (Füzesabony) Egyéniben: 1. Kovács Patrik (Sport DC), 2. Cseh Péter (ADDC), 3. Ficzere Imre, Bai Zsolt (ADDC). különdíjasok. Legeredményesebb női versenyző: Pajzák Szintia (ADDC). Legmagasabb kiszálló: Cseh Péter (116). Legtöbb 180-as dobás: Kovács Patrik (9). S. K. A gyöngyösiek túlszárnyalták az elvárásokat Elégedett csapat a Mátraaljáról FITNESZ A Crossfit Gemmeopolis tagjai példás teljesítményükkel nyomát sem mutatták annak, hogy első versenyüket jelenti a Scitec Cross Challenge. A gyöngyösiek minden elvárást túlszárnyalva tették büszkévé a terem vezetőedzőjét, Borsós Ferencet és a klub sportolói családját. Az idei év első crossfit versenyének a debreceni Főnix csarnok adott otthont, ahol az indulókat több kvalifikációs feladat elvégzése és videós Beküldött fotó felvétel után zsűrizték, majd ezek alapján kerülhettek a végső döntőbe. A Crossfit Gemmeopolis színeiben Koncz Viktória Andrea, Talabér Tamás és Unger Balázs képviselte a mátraaljai termet, és végzett negyedik helyen az igazán erős mezőnyben. Az élete első egyéni crossfit versenyén indult Záprel Fanni a hatodik, Jakab Róbert a tizenharmadik, Dencinger Dávid pedig a huszonharmadik helyen zárt. B. Cs. Telt ház előtt a Real Madrid TEREMLABDARUGAS Nincs eb ben semmi meglepő. Táblás ház előtt lép parkettre a Real Madrid öregfiúkcsapata szombaton, a Salgótarjánban sorra kerülő 26. Gabora Gálán. A királyi gárda szeniorjai közt olyan nevekkel találkozhatunk, mint Jósé Emilio Amavisca, Júlio César vagy épp Victor Sánchez. Az öregfiúktornán a magyar csapatokban is számos egykori kiválóság játszik majd, úgy mint Lipcsei Péter, Lisztes Krisztián, Pintér Attila, Fehér Csaba. A meghívott öregfiúkcsapatok. A csoport: Debrecen, ■ Hotel Salgó, Real Madrid, Trió-Zalaegerszeg. B csoport: Dunaszerdahely, Ferencvárosi Sasok, Pécsi MFC, Videoton FC.- A torna iránt óriási az érdeklődés, elővételben valamennyi jegy gazdára lelt - fogalmazott a Nógrád Megyei Hírlapnak Gabora János főszervező. - Szerettünk volna a helyszínen további belépőket értékesíteni, ehhez plusz nézőtéri helyeket kialakítani, ám a szakhatósági bejáráson az a döntés született, hogy biztonsági okokból ez nem lehetséges. Ezek után arra kérünk mindenkit, akinek nincs jegye, ne induljon útnak. •Asy:' „• ■ T" 4 -Ezúttal már jött a bravúr VÍZILABDA Négy nappal a pécsi bajnoki találkozót követően, szerda este már a legrangosabb európai kupasorozat tartogatott megmérettetést a ZF-Eger férficsapata számára. A csoportkor hetedik fordulójában a címvédő Szolnok vendégeként ugrottak medencébe a megyeszékhelyiek. A férfi Bajnokok Ligája B csoportja 7. fordulójában: Szolnoki VSC-ZF-Eger 10-11 (3-3, 4-3,1-1,2-4). Fotó: L. M.