Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-24 / 20. szám

'338789’ 14 SPORT 2018. JANUAR 24., SZERDA kérdés válasz Legendás váci edző irányítja tavasszal a Pétervásárát Boldogon már van új edző, ám a keret még bőven változhat Csalódás a hozzáállásban LABDARÚGÁS Negyvenhá­rom éves edzői múlttal a háta mögött vállalta el a Pétervására SE megyei l.-es csapatának szakmai irányítását a korábban Vá­cott és az FC Hatvannál dolgozott Ózsvári András.- Ingázik majd Vác és Péter­vására között?- Nem, mert részben Isten­mezejéhez kötődök, így im­már onnan járok át Péterké­­re - felelte a tréner. - Egye­lőre fél évben állapodtunk meg a vezetőkkel, akik azt várják a csapattól - és per­sze tőlem is -, hogy a jelen­legi 11. helyet tartsuk meg, és ha tudunk, lépjük előbb­re. Magam is ezt, mármint ez utóbbit szeretném.- A PSE játékosállománya és a megyei mezőny mennyire ismeretlen az ön számára?- Több vetélytársat is láttam a közelmúltban, miként a Hatvan, a Heves és az Eger csapatáról is rendelkezek használható információk­kal. Ezen túlmenően még a váci focigimiből ismerek jó néhány labdarúgót, köz­tük Besenyei Ferenc és Cso­­szánszki Dávidot is. Mind­ezekkel együtt nagy kihívás számomra a péterkei gárda irányítása, amelyben a kor­osztályokat illetően eléggé vegyes az állomány.- Elkezdték már a munkát?- Igen, de munkahelyi elfog­laltságok és a rossz útviszo­nyok miatt hiányzó játéko­sokból adódóan az elsőnek tervezett edzőmeccsünk el­maradt. Pillanatnyilag csu­pán tizennégy fős a lét­szám, de a háttérben a ve­zetők dolgoznak az erősíté­sen. Az pedig határozott tö­rekvés, hogy az ifjúságiak közül több fiatal is beépül­jön a felnőttek közé. B. Cs. HIRDETÉS Laczkó Roland akár örülhetne is, mégse teszi. A gondot a mentalitás okozza Fotó: Czímer Tamás LABDARÚGÁS Ahogy tavaly nyáron, úgy idén télen is sűrű történések jellemzik a megyei I. osztályba hu­szonöt év után „vigaszágon” feljutott Boldog SE életét. A klub elnöke emiatt azon­ban nem igazán boldog. Sőt! Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu - Edzőként Rácz Róberttel kezdték az idényt és Csendom Kristóffal zárták. Most kivel nyitnak? Gálvölgyi Istvánnal egyeztünk meg a folytatás­ról - közölte Laczkó Roland, a Boldog a Sportért Egyesü­let elnöke, a település polgár­­mestere. - A szakember ko­rábban az FC Hatvannál is dolgozott, irányításával a csa­pat a 2012-2013-as szezonban az NB III. Mátra-csoportjának ezüstérmeseként végzett. |4. Boldog Otthon: 7 5 1 1 26-10 16 Idegenben: 8 3 3 2 20-11 12 Összesen: 15 8 4 3 46-21 28 - A tréner képzett, a maga­sabb szintet is megjárta. Önök is fentebb vágynak a jelenlegi helyezéstől?- A dobogós hely nagyon szép lenne, ám a harmadik Hatvan mögött tizenegy pont a hátrányunk, arról nem is szól­va, hogy nekünk közel sincse­nek olyan lehetőségeink, mint az első három helyen talál­ható együttesnek. Vagyis ne­künk már az nagy dicsőség­nek számít, hogy idáig elju­tottunk. Siker, hogy évtizedek múltán újra megyei l.-es csa­pattal rendelkezik a település, mint ahogy az is büszkeségre ad okot, hogy honnan indul­tunk, és rövid idő alatt a kö­rülmények javításával erre a szinte léptünk. Számunkra az is nagy kihívás, hogy ezt a ní­vót tartani tudjuk, azaz az NB III.-ban nem gondolkodunk. - Amikor tavaly nyáron elin­dultak, gondolkodtak a negye­dik helyezésben? A játékosállo­mány összetétele alapján sok­ra hivatott csapatként jelen­tek meg.- A sorsolás elkészítése után azt mondtam, sorsdöntő lesz az első meccsünk az Eger SE vendégeként. A kétgólos hátrányból elért 2-2-es dön­tetlen után máshová helyez­tek bennünket, magasabb ní­vóra attól, ahol jelenleg tart a klub, a közösség. Konkrét he­lyezést nem határoztunk meg a szezont megelőzően, a lehe­tőség szerinti minél több győ­zelemre törekedtünk, kiszol­gálva rendkívül lelkes és né­pes szurkolótáborunkat. Ez sült ki belőle.- A tavaszi idényből mi sülhet ki? Az edzőn kívül új játékosok is érkeznek?- Sokan szeretnének hoz­zánkjönni, miközben távozási szándékát is bejelentette hat játékosunk. A klubcsere azon­ban nem lesz egyszerű egyik irányba sem...- Mire gondol?- A labdarúgók hozzáállása nagy csalódás számomra. Minden a pénz körül forog, egyszerűen nevetséges, hogy egyesek milyen igényekkel állnak elő. Erről azonban mi, vezetők is tehetünk.- Kik mennek, vagy mennének a csapattól?- Nagy Szilárd (Heréd), Szívós Roland, Pecze Péter (mindkettő Kartal), Hollauer Balázs, Illés Bence és Tóth Tamás (mindhárom Dabas- Gyón) kívánkozik el. Ahhoz, hogy máshová igazoljanak a mi beleegyezésünk szüksé­ges, ám igazából kiszolgál­tatott helyzetben vagyunk, mert, ha nemet mondunk, ak­kor milyen teljesítményre szá­míthatunk tőlük a tavasszal? Ha egyáltalán pályára lépné­nek... Az „érkezési oldal” sem egyszerű éppen a már említett elrugaszkodott igények miatt. Vagyis akad még nyitott kér­dés bőven! Házi góllövőlista 14 gólos: Less Krisztián 6 gólos: Surányi Gábor, Székes! Ádám 5 gólos: Tóth Tamás 3 gólos: Hollauer Balázs 2 gólos: Horváth Krisztián, Jéger Péter, Lakatos Valérió, Less Tamás, Pecze Péter Öngól: Farkas Márió (Besenyőtelek), Czakó Bence (Bélapátfalva) Már látható a Magyar sportolók-sportoló magyarok kiállítás Fel sőtá rká ny ba vándoroltak SPORTTÖRTÉNELEM Budapest, Gödöllő, Kassa, Pozsony, Szó­fia, Prága, Brüsszel, Zágráb, Tallin, Riga, Ungvár, Csík­szereda, Sepsiszentgyörgy, Szkopje és Nyíregyháza után Felsőtárkányban látható a Ma­gyar sportolók-sportoló ma­gyarok című kiállítás. A faluházban hétfőn nyílt, ingyenesen látogatható tárlat a magyar európai uniós elnök­ség apropóján jött létre, bemu­tatva a magyar sport ered­ményeit és mai lehetőségeit. A huszonhét roll-up a külföldi színekben versenyző magyar sportolókkal is foglalkozik. Nők a nőket. A hölgyekkel külön roll-up foglalkozik A Magyar Olimpiai és Sport­múzeum vándorkiállításának anyagát a helyi szervezők ki­egészítették az Egri Vízilabda Klub ereklyéivel, és fotós kol­légánk, Lénárt Márton sport témájú alkotásaival. A gyűj­temény megtekintése ingye­nes, de előzetesen telefonos egyeztetés szükséges a falu­ház munkatársaival. A február 1-ig látható kiállí­tásra azzal is csábítják az ér­deklődőket, hogy a közelben még szánkózni is lehet. És tényleg. Mi erről a nyitányon már meggyőződtünk. B. Cs. Gulyás-gól okozta az ESC vesztét FUTSAL A férfi NB II. Keleti cso­portjának 17. fordulójában: ENERGIA SC-MVFCII BERETTYÓÚJFALU 2-3 (0-1) Gyöngyös, V.: Deme Raj­­mund (Bátori, Nyekita). energia: Iváncsik - Bartha B., Sári, Gulyás, Marosi. Csere: Farkas D. (kapus), Bállá, Ben­­csik, Berkes, Papp M., Szur­­doki, Sidló. Játékos-edző: Ber­kes László. gól: Sidló (28.), Nagy I. (31., öngól), ill. Takács Z. (11.), Nagy D. (26.), Gulyás (33., öngól) következik: Kincsem LSE­­Energia SC Gyöngyös, január 29., hétfő, 19.30. S. K. u'iu\yi»»u|V, mi iinsHa* www.fourfourtwo.hu KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! hiriikh mm muum mmim u mn

Next

/
Oldalképek
Tartalom