Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-22 / 18. szám
fl GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2018. JANUÁR 22., HÉTFŐ HÍREK Tél űző farsangi buli sok fánkkal PÁLOSVÖRÖSMART Tél űző farsangi mulatságot és egyben egy pampuskasütő versenyt is rendeznek a település kultúrházában február első hétvégéjén. A vigadalom és a verseny is délután három órakor kezdődik, amelyre - az otthon elkészített fánkokkal - a helyszínen bárki benevezhet. Jóllehet, a részvétel ingyenes, ám szívesen fogadnak süteményeket, egyéb finomságokat is. H. É. Sikeres pályázatok DOMOSZLÓ Tízmillió forint támogatást nyert a település önkormányzata a Vidékfejlesztési Program keretében kiírt „Külterület helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázaton - tájékoztatta lapunkat Paulenka Richárd. A polgármester elmondta, ebből az összegből egy MTZ 820 traktort, függesztett rakodógépet, faaprítót és egy tereprendezőt is beszereznek. Emellett szintén pályázati forrásból várhatóan még a tavasszal megkezdik a csaknem másfél kilométernyi belterületi útfelújítását, amelyre 15 millió forintos forrás áll rendelkezésre. H. É. Játszóeszközökkel bővült a tér GYÖNGYÖS Csaknem hárommillió forintból újították fel a Ringsted úti játszóteret. Egyebek között új padok, többszemélyes hinta, libikóka és megújult, rendezett környezet várja az itt élő családokat mostantól. A tervek szerint a park körbekerítése is hamarosan megtörténik. H. É. Zsíros kenyér és gezemüze - tessék venni! Kínálnak a klubtagok, amikor megérkezem a művelődési házba és leülök a megterített asztalhoz. A menü állandó a szerdánkénti összejöveteleken, ahová immár több mint harminc éve minden héten összejönnek a Függetlenek és Egyedülállók Klubjának tagjai. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu GYÖNGYÖS Tóth Istvánná, Klárika a kezdetektől fogja össze a csoportot, amely mára már egy igazi nagy baráti társasággá formálódott. Jelenleg mintegy negyvenötén vannak, a városból és környező településekről.- Együtt járunk kirándulni, voltunk már Szegeden, Kecskeméten is, de sokszor megyünk egymáshoz egy kellemes hangulatú nyársalára vagy kemencében rétest sütni, eljutottunk külföldre is közösen és Hajdúszoboszlón is nyaraltunk már együtt - sorolja Klárika a programokat, ám mondja is, nem jut most hirtelen minden eszébe. A teremben mintegy húsz körüli a létszám, de folyamatosan érkeznek. Nők és férfiak egyaránt. A csapat érdeklődő, jó kedvű mindannyian beleszólnak a beszélgetésbe, élményeket mesélnek, nosztalgiáznak. Van miről, az eltelt három évtizedben nemcsak az idejüket osztották meg egymással, hanem az örömüket, bánatukat is.- Ennek a csapatnak nagyon nagy az életigenlése - mondja Hidegkúti Istvánná, aki 2002- ben csatlakozott a klubhoz. - Egy kirándulás alkalmával ismertem meg a tagokat, nagyon magával ragadó volt a jókedvük, a segíteni akarásuk. Akkoriban nagyon egyedül éreztem magam, így úgy gondoltam, ha hazajövünk felkeresem a klubbot. Azóta is itt vagyok. A gyermekeim is tudják, szerda délután nem érek rá. A mai napig úgy érzem, ha rossz a kedvem van és ide eljövök, biztos, hogy vidámabban távozok! - meséli mosolyogva. Magányosnak lenni nem jó, egy közösséghez tartozás sokat segít- Valamennyi tagunk átesett már egy-egy krízisen, egyedülállónak, magányosnak pedig nem jó lenni - szól hozzá a klubvezető. - Egy közösséghez tartozás, a meghallgatás és a figyelem sokat segít és itt mi tényleg meghallgatjuk egymást. Nem termelünk profitot, ez igaz, ám az elmúlt évek alatt számtalan embernek tudtunk segíteni. Mindenkinek van feladata is, van aki a térítőkét varrja, aki beszerzi az uzsonnáhozvalót, van pénztárosunk is - sorolja.- Itt együtt adtunk már férjhez a gyerekeinket, sőt a tagjainkat is, mert vannak köztünk olyanok is, akik itt ismerkedtek meg, de ez nem egy társkeresőklub - szögezi le gyorsan Tóth Istvánná. - Őszintén tudunk nevetni, sírni és talán ez a titka annak, hogy ez a közösség ennyi éven át aktívan a mai napig működik - teszi hozzá. Megtudom a tagoktól azt is, szívesen kártyáznak és társasjátékoznak, de mindig megemlékeznek az ünnepekről is. A múltban volt, hogy százötven tagot is számlált a közösség, sokan a kezdetektől itt vannak, így az átlagkor is ötven év feletti, ám bárki csatlakozhat hozzájuk, ők jókedvvel és zsíros kenyérrel biztos megkínálják az érkezőt. Uzsonnásdoboz, papírgyűrű a környezetért KISNÁNA Immár két éve, hogy az Szent Imre Általános Iskola megkapta az Örökös ökoiskola címet. Az elismerés pedig nagyobb felelősséget, odafigyelést is kíván a tanulóktól, pedagógusoktól, szülőktől.- Intézményünk sikeresen pályázott a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt pályázatra, amely a hazai hulladékgazdálkodással és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos lakossági szemléletformálást ösztönözte, így az iskolában az elmúlt hetekben a gyerekek a szokásosnál is többet foglalkoztak a környezetvédelem fontosságával, az újrahasznosítás szükségességével és a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésével - árulta el a Hírlapnak Szlama Tiborné. Az intézmény igazgatója hozzátette, ezek a pályázatok tovább segítenek abban, hogy a gyermekeknek mindennap az tanítsák és mutassák, mennyire fontos a környezetük védelme, ápolása. Játékokat, karpereceket is készítettek a tanulók hulladékból A hulladékcsökkentési héten a tanulók természetismeret és földrajz órákon játékos feladatokkal tágították tudásukat e témáról. Áz uzsonnástáska kampány keretében pedig arra ösztönözték egymást, a szülőket és pedagógusokat is, hogy nejlonzacskó, alufólia és papír helyett uzsonnásdobozba csomagolják az ételt. Az iskola folyosóján közösségi polcot helyeztek el, ahová bárki kitehette azokat a tárgyakat, amire már nem volt szüksége, és elvihette azt, amely számára kincset jelentett. Az ökofabrika programban osztályfőnöki és népismeretórákon hulladékból szobrokat, hasznos tárgyakat készítettek a diákok: kisautók, madáretetők, különböző ékszerek születtek. A kisebbek a fák védelméről rajzoltak, festettek újrahasznosított papírra és az iskola parkjában az állandó madáretetők mellé kikerültek az általuk készített etetők is. H. É. Az önkormányzat tavaly beadott pályázataiból az idén több közintézmény is megújulhat Bővítik az óvoda épületét, felújítják az idősek otthonát is KARÁCSOND Az év elején kapták a jó hírt a településen, miszerint nyert az a több mint 112 millió forintos pályázatuk, amelyből a óvoda épülete újulhat meg a közeljövőben. A Gesztenyéskerti Napköziotthonos Óvoda közel kettőszáz négyzetméteres bővítésén túl új csoportszobákat is kialakítanának, valamint pótolnák a már régóta a hiányzó kiszolgálóhelyiségeket is. A pályázat része volt egy mini bölcsőde kialakítása, amelyet szintén az elnyert támogatásból valósítanának meg - tudatta Földi Csaba. A polgármester elmondta, nem ez az egyetlen fejlesztés a településen. - Energetikai korszerűsítésre is nyertünk forrást, ebből a két intézményünket, az Időskorúak Szociális Otthonát, valamint a polgármesteri hivatal épületét tudjuk korszerűsíteni. A településvezető hozzátette: tavaly folytatódtak a településen a 2016-ban megkezdett útépítések is. Elmondta, három utca, a Nagy Imre út, a Dózsa György út és a Május 1. út is megújult. Természetesen ezzel a projekttel az idén sem állnak le - húzta alá a polgármester. Több utat is szeretnének korszerűsíteni a településen. H. É. Új informatikai eszközök a hivatalban Szintén pályázatból új informatikai eszközök segítik a hivatali dolgozók munkáját. Nagyteljesítményű, multifunkcionális nyomtató mellett, öt asztali számítógépet és egy laptopot is beszereztek, amelyeken az ASP központhoz csatlakozva a programok biztonságosan működnek. ' TÉ Hamarosan elkezdődnek a beruházások a településen Fotó: Cz. T. Tóth Istvánná (jobbra) a kezdetektől, azaz immáron harminc esztendeje vezeti a gyöngyösi klubot Fotó: Czímer Tamás Garantalt a jókedv: aki ide eljön, biztos vidámabban távozik