Heves Megyei Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-18 / 15. szám

12 OLVASÓINK ÍRJÁK 2018. JANUÁR 18., CSÜTÖRTÖK Köszönet jár a rugalmas ügyintézésért HEVES MEGYE A Magyar Köz­­tisztviselők, Közalkalmazot­tak és Közszolgálati Dolgo­zók Szakszervezete (MKKSZ) országos sztrájkot hirdetett január 12-re és január 15-re. Béremelést szeretnének ki­harcolni, sokaknak ugyan­is tíz éve nem változott a fize­tése. A híradásokban előzetesen arra hívták fel a figyelmet, hogy ha pénteken vagy hétfőn önkormányzati ügyet intézné­nek, akkor az ország legtöbb helyén nem lesz szerencséjük. Ahol sztrájkolnak a közszol­gálati dolgozók, ott csak a ha­laszthatatlan ügyeket fogják elintézni. A sztrájk első napján azzal a gondolattal indultam el új sze­mélyi igazolványt csináltatni, hogy talán a hírek miatt keve­sebb lesz az ügyfél, s gyorsab­ban végzek. Nem csalódtam, igazam lett. Bár az egri Bar­­kóczy úti okmányirodában péntek reggel a szokásoshoz képest meglepően kevés ügy­intéző dolgozott, a bent lévők gyorsan, precízen, udvariasan szolgálták ki a polgárokat. Fogadjuk el, ha ezért tisztességes bért szeretnének keresni Jómagam fél óra alatt végez­tem az igényléssel, s elégedet­tem távoztam a hivatalból. Nem tudom, hogy az okmányiroda dolgozói közül csatlakozott-e a valaki az or­szágos sztrájkhoz vagy sem. Azt viszont megtapasztaltam, hogy az ott dolgozók lelkiis­meretesen végzik a feladatu­kat, gyakran igen nagy túlter­helés mellett. Amikor napon­ta több száz polgárnak segíte­nek ügyes-bajos dolgaik inté­zésében, hálával és köszönet­tel tartozunk türelmükért. Bár a kétnapos sztrájk ide­jén azt tapasztaltuk, hogy sok ügyintéző helye üresen állt, ennek ellenére viszonylag gyorsan és rugalmasan folyt az ügyintézés. Személy szerint kívánom, hogy becsüljük meg munká­jukat, s fogadjuk el, ha ezért tisztességes bért szeretnének keresni. Nélkülük megbénul­na az ország. B. K. A tűzijáték, a petárdázás megkeseríti a kutyatartók életét Rombolás, halál, rettegés az évbúcsúztató ünnepen Ami a buli hangulatát fokozza, az sokak számára megkeseríti az életet. A kisgyermekesek, a kisállattartók már rettegnek a szilvesztertől Idén is - mint minden évben szilveszterkor - rombolás, szenvedés és halál járt a tű­zijáték (és a már betiltott pe­tárdázás) nyomában. Egyre többünknek családtagjai, hű­séges jóbarátai a kutyusok, cicák, madarak stb. Szilvesz­ter után sok-sok „csonka csa­lád” marad. Szerte az ország­ban közös gyertyagyújtással emlékeznünk az áldozatokra. A kilőtt rakéták a lakosság­nak is súlyos egészségkároso­dást okoznak. Az ultrafinom részecskék képesek húsz perc alatt a tüdőből a véráramba jutni. Körülbelül 24 óra alatt lerakódik az érfalakon, olyan helyeken, ahol gyulladásos fo­lyamat van. A légszennyezést mérő automaták csúcsra jár­nak szilveszterkor. Például Bu­dapesten a XI. kerületi Kosz­tolányi téren 2017. december 31-én délután három órakor 15 mikrogramm/köbméter volt a légszennyezettség, míg éj­jel két órakor már 525 mikro­gramm/köbméter! Az utóbbi tízszerese (!!) az egészségügyi határértéknek. (Forrás: Orszá­gos Légszennyezettségi Mérő­hálózat.) Ezt az állapotot tuda­tosan előidézni, vajon helyes ez? Csak kérdezem... Belenéztem az óévbúcsúz­tatón a kutyáim rémült, szen­vedést tükröző tekintetébe, hallom a történeteket pici gye­rekekről, akik szilveszter óta bepisilnek, szívbetegekről, akik rosszul lettek a stressz­től. Vállamon zokognak a gaz­dik és a menhelyek dolgozói keserűen számolnak be az el­árvult kutyusokról. Erdészek­től hallom, hogy a madarak és az erdők vadjai rémületük­ben nekirohantak a fáknak és csak szétroncsolódott testük emlékeztet a szilveszteri viga­­dozásra. Az élvezkedéshez vagy a szenvedés­mentes élethez való jog az erősebb? Az emberek döntő többsé­ge szeretné, ha törvény szület­ne a tűzijáték megszüntetésé­ről is. Hiszen, akik egész év­ben keményen dolgoznak, az évvégén pihenésre, nyugalom­ra vágynak. Nem háborúra! Je­lenleg sajnos nincs ilyen jog­szabály. Pedig a törvényi sza­bályozás (és annak komolyan vett betartatása) nagyságren­dekkel mérsékelhetné a tiltott tevékenységet. Végül néhány konkrét eset az idei szilveszter szomorú statisztikájából: nyolcéves kis­lány súlyos égési sérülésekkel került kórházba; Pesten egy ház kigyulladt a tűzijátéktól, a hazatérő tulajdonosok csak a porig égett lakást találták; Szendike, a kis kölyökkutya - bár biztonságot nyújtó lakás­ban volt - mégsem élte túl a szilvesztert, a folyamatos rob­­bantgatás miatti pániktól le­állt a szíve; Alex, a gyönyörű Fotó: Shuttestock skótjuhász rémületében kirán­totta fejét a nyakörvből, felug­rott egy épp induló vonatra és számára ez volt a végállomás; Csibe, a kétéves kislány tacsi­­keverék autó alá rohant és so­ha többé nem játszik kékpöty­­työs labdájával. A háborúban a bombák vij­jognak úgy, mint a tűzijáték, a puskák ropognak úgy, mint a petárdák. Feltehetően az em­berek egy maréknyi csoport­ja élvezi ezeket a brutális han­gokat. De vajon erkölcsileg he­lyes-e az élvezet kielégítése, ha ezzel más élőlényeknek szen­vedést és halált okozunk? Va­jon az élvezkedéshez vagy a szenvedésmentes élethez való jog az erősebb? Csak kérde­zem. Nádasné Budinszky Mária In memóriám Nagy Ernő festőművész, felnémeti származású főiskolai tanár A sors közbeszólt, elmaradt a várt találkozás EGER Az új év első napjaiban csörög a telefonom. „Lőkös István vagyok” hangzik a vo­nal másik végéről a jól ismert hang. Igen, Lőkös tanár úr hí­vott, akivel gyakorta beszé­lünk telefonon közös egri és felnémeti emlékeinkről. Ezút­tal azonban szomorú hírt hal­lok tőle: meghalt Nagy Ernő, a felnémeti származású főis­kolai tanár, az ismert és elis­mert festőművész. Nagy Ernő, bár 13 évvel volt nálam idősebb, hozzá is baráti szálak fűztek, az utóbbi időben többször beszéltünk telefonon; egyik egri tartózkodásomkor meg is látogattam. A Leányka utcai lakásához egy kis kert tartozott, ahol szabadidejé­ben kapirgált. Kapirgált? De­hogyis. Szorgalmasan dolgo­zott. Ez látszott is, hiszen a kis kert példásan meg volt művel­ve. Felnémeti paraszt szüleitől örökölhette a föld és a munka szeretetét. Gyermekkorára em­lékezve írta le, hogy már fiata­lon részt vett a mezőgazdasági munkákban. Azután jött a ta­nulás, majd a katonaság és a hadifogság, ezt követően a ta­nítás különböző intézmények­ben. Én a fiatalkori éveire csak homályosan emlékszem, hi­szen fiatal gyerek voltam, ami­kor ő már felnőtt. Beszélgetéseink során többször szóba került a közös pátria, Felnémet. Szavaiból éreztem, hogy túl a 90 éven is kötődik a szülőföldhöz. Felidézte, hogy hogyan hor­gászott az Eger-patakban, a közös ismerősök is szóba jöt­tek, s még Muzsu Rozit, a fel­németi boszorkányt is felem­lítette. Igaz, én őt csak hír­ből ismertem, az idősebbek­től azonban többször hallot­tam róla. Néhány utóbbi beszélgeté­sünkkor arra biztatott, hogy menjek ismét Egerbe. Szeret­te volna, ha Fekete Péter, Lő­kös István és Cs. Varga István tanár urakkal együtt megláto­gatom őt. Vágyott egy kis ta­lálkozásra, őszinte beszélge­tésre a barátokkal. Sajnos, ez a találkozó, ez a baráti beszél­getés elmaradt. A sors közbe­szólt. Egy tartalmas életnek vége szakadt. Kedves Ernő Bátyám! Tes­ted most visszatér a szülő­földre. Ott fog nyugodni, ahol őseid, a felnémeti temetőben. De ha a jóisten úgy akarja, majd odaát találkozunk, és pótoljuk azt az elmaradt ta­lálkozót, ami itt a földön nem valósult meg. Isten veled, nyugodj békében! Dóra Zoltán Nagy Ernő az év elején hunyt el Fotó: Korsós Viktor

Next

/
Oldalképek
Tartalom