Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-05 / 283. szám

g GASZTRONÓMIA 2017. DECEMBER 5., KEDD Ludányi Judit évek óta készíti a gyönyörű mézeskalácsokat. A díszítés elmélyülést igényel, ügyeskezűek előnyben Ennivaló kis mézeskalácsok az ünnepre Fotó: Berán Dániel Az ünnepi hangulatot jócs­kán fokozza a mézeskalács illata, mely sütéskor belengi az egész konyhát. S bár még a karácsony odébb van, e süteményt megfelelő díszí­téssel akár ajándékba is ad­hatjuk szeretteinknek. Érde­mes azonban időben hozzá­fogni. Hasznos tanácsokat kaptunk az elkészítéséhez. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu HEVES MEGYE A mézeskalács legalapvetőbb összetevője a jó minőségű méz, mely nem­csak finom, hanem egészsé­ges is. Érdemes tehát nem az olcsóbb változatot keresni, s aki igazán finomat szeretne enni, az egyenesen a terme­lőtől vásárolja. Az egri piacon árusítja az aranyló termékeit Kerekes József, aki már több mint húsz éve foglalkozik mé­hészkedéssel. Megkérdeztük tőle, milyen mézet ajánl sü­teményeinkbe. A méhész sza­vai szerint a legjobb, ha tava­szi vagy nyár végi vegyes vi­rágmézet használunk, ezek­nek magasabb az ásványi- anyag-tartalmuk is. Elmon­dása alapján az ünnepek előt­ti időszakban megnő a keres­let a méz iránt. Az ünnepek előtti időszakban megnő a kereslet a méz iránt. Nem csak a sütemények el­készítéséhez viszik, egy jó meleg teát is finomabbá tesz, s még az egészségünkre is jó hatással van. A piacon je­lenleg egy üveg akácmézért 2500 forintot, a vegyesért 1600 forintot kérnek. Ezután már csak el kell dönteni, me­lyikből vásárolunk. Ha pedig már beszereztük egyik fő összetevőnket, s van némi szabadidőnk is sütöget­ni, hozzáláthatunk az elkészí­téshez. Abba, hogy milyen is egy igazán finom és tetsze­tős mézeskalács, Ludányi Ju­dit avatott be minket. A cuk­rász végzettségű hölgy kezei közül remekművek kerülnek ki. Erről mi magunk is meg­győződtünk, hiszen megmu­tatta nekünk a már kisütött finomságokat is. Elmesélte, hobbiként in­dult a mézeskalács készíté­se, először csak közeli isme­rősöknek. Ennek már öt éve, s három éve tanfolyamra is jár, hogy fejlessze tudását e téren. Fontosnak tartja a ha­gyományőrzést, a sütemé­nyek díszítésében a népi mo­tívumok is visszaköszönnek. Szavai szerint a megrendelői közül is sokan kérik e témá­ban a süteményeket. Ezen kí­vül számos különböző meg­A jó végeredményhez fontos a minőségi hozzávaló Fotó: Berán D. keresés érkezik hozzá, ezért készített már esküvői köszö­netnyilvánító ajándékokat, ajtó- és ablakdíszeket, balla­gási emlékeket is mézeska­lácsból. így, az ünnepek köze­ledtével pedig karácsonyi dí­szeket, adventi koszorúkat is. Kérdésünkre, meddig állnak el ezek a szemet gyönyörköd­tető alkotások, elmondta, he­tekig, de légmentesen tárolva akár éveken keresztül is. Az elkészítés során Judit szerint a legfontosabb, hogy jó minőségű alapanyagokkal dolgozzunk, s ne használ­junk kikristályosodott mé­zet, használat előtt olvasszuk azt fel. A mi receptünk Egy kilogramm liszthez fél kiló púderfinomságú porcuk­rot adunk, hat tojást, húsz deka virágmézet, tizennyolc gramm szódabikarbónát, va­lamint tizenkét és fél deka va­jat. Mézeskalács fűszerkeve­rékkel ízesítjük. Ezeket jól ösz- szedolgozzunk, s a legjobb eredmény érdekében mini­mum egy napig állni hagyjuk hűvös helyen. Ezután hólyag­mentesen átgyúrjuk, kinyújt­juk, formákra szaggatjuk. Dí­szítéshez pedig tejfölsűrűsé­gű mázat készíthetünk tojás- fehérjéből és porcukorból. Forralt bor, testnek és léleknek is EGER A hideg, téli estéken ki­válóan átmelegít egy pohár for­ralt bor. Nem csak testünknek, lelkűnknek is gyógyír a fűsze­res, meleg ital, melynek így decemberben egyébként is ak­tualitása van. Talán még azok­nak is, akik nem igazán borked­velők. Egerben a legrégebb óta, egé­szen pontosan 1993-tól a Sena­tor Ház kínálja forralt borait vendégeinek. Az étterem veze­tője lapunknak azt is elárulta, miből és hogyan érdemes készí­teni házilag a finom italt. Cseh András azt tartja a legfonto­sabbnak, hogy jó alapanyagok­kal dolgozzunk. Legfőképpen a bor számít. Nem is annyira az, hogy mennyire volt drága a vá­lasztásunk, sokkal inkább kell arra ügyelni, hogy ne legyen például zavaros. Készíthetjük vörösből vagy fehér borból is, az alapanyag cukorfokától függ majd a hozzá­adott édesítő mennyisége. Kis­mamáknak, gyermekeknek ké­szíthetjük mustból is, ehhez kevesebb cukrot kell hozzáad­ni. Ha pedig illatosabb, fűsze­resebb a felhasznált bor, az ter­mészetesen a végeredményen is érezhető lesz. A Senatorban tíz liter borhoz másfél kiló cukrot adnak, s eh­hez egész fahéjat és szegfűsze­get is tesznek. A fűszerekkel azonban nem szabad túlzás­ba esni, mert az elronthatja a végeredményt. Fokozza az ízél­ményt, ha narancs- és citromle­vet is adunk hozzá. Az említett mennyiséghez szükség van még fél liter vízre, ez ugyanis hamarabb párolog el a főzés so­rán mint a bor. Kiemeli, hogy - nevével ellentétben - egyál­talán nem szabad felforralni italunkat, akkor kell levenni, amikor éppen felhabzott, s ha kihűlne, nyugodtan melegít­sük újra. Berecz R. Fotó: Nemes TARCA Diós rácsos Forralt borozni jo Barta Katalin D iós rácsost sütni a jelen­leg elfogadott, helyes ét­kezési trendek ismereté­ben egyenesen emberiség elleni bűncselekmény. Tele van liszt­tel, cukorral, zsírral, tojással, dióval, lekvárral, tehát minden­nel, amire az egészség megőrzé­séhez nincs szükség. Hogy miért vetemedik mégis arra az ember, hogy diós rácsost süssön, annak több oka lehet. Az enyém a következő: rossz­kedvűen ébredtem azon az esős, borongós szombat reggelen, s az ablakon kinézve se gondoltam úgy, hogy ez az én napom lesz. íme a folytatás: Leballagok jó anyámhoz a reggeli kávéval, kócosán, pizsa­mában, s már együtt nézünk ki az ablakon, egykedvűen. - Ez a nap maximum arra jó, hogy visz- szabújjunk az ágyba - jegyez­zük meg, ám ekkor bekopog a szomszéd. Kis üvegben hozza a friss birspálinkát. - Kóstoljuk már meg, hátha valami híja van - mondja, s tudjuk, hogy híja en­nek a pálinkának nem lehet, s ha van is, azt már pótolni külön­ben se lehetne semmivel. Megiszunk hát egy-egy kis pohárkával, s megállapítjuk, ez olyan, amilyennek lenni kell. Aztán persze jön a szokásos, egyszerű hétköznapi gondja­inkról szóló párbeszéd. Most ép­pen arról, hogy lassan végéhez ér a diótörés, és mivel kapitális mennyiség termett, értékesíteni kellene. Itt tartunk a beszélgetésben, amikor szomszédunk kibámul­va az eső áztatta ablakon meg­szólalt: - Istenem, az a diós rá­csos, amit egykor anyám sütött. Hiába a rengeteg dió, ma már senki nem süt diós rácsost. Pe­dig gyerekkoromban mennyire szerettük, milyen illata volt an­nak... Nos, ezen a ponton dől el, hogy nekiállok a rácsos diósnak. Pi­zsamában ülök a számítógép elé recepteket keresgélni. Sokfaj­tát találok, ám pontosan tudom, hogy most nem lehet kombinál­ni, okoskodni, a legjobb a nagy­mama receptje, aki anno kizá­rólag zsírral, vagy vajjal sütött, nem ismerve a kockamargarint. Gyúrom tehát a tésztát, a lek­várok között rábukkanok egy ajándékba kapott, bontatlan kö­kényre, darálom a friss diót, ke­verem a tojássárgáját, tetemes cukorral, reszelem a citromhé­jat, csavarom a levét, ahogy a re­cept diktálja. Kézzel verem fel a habot, mert a robotgépet is feles­leges összepiszkítani egy ilyen egyszerű művelet miatt. Pihen a tészta, közben van idő elmosogatni, zöldséget tisztíta­ni a leveshez. A sütőpapírral bé­lelt tepsi előkészítve, a régi tűz­helyen a hőfok beállítva. Nyújtom a tésztát, vastagon kenem rá a kökénylekvárt, a diós, cukros, tojásos masszát. Már csak a rácsok hiányoznak. Sodorgatom őket, ráfektetem a képlékeny cuccra és irány a sütő. Nagyjából egy órába telik az egész, ám a kedvem a reggeli punnyadáshoz képest magasan szárnyal. Amikor az illatok is kezdik beteríteni a lakást, tu­dom, hogy nyert ügyem van. Megsütöttem a diós rácsost, dacolva minden félelemmel, ami a kalóriákra vonatkozik. Egy tepsi gyönyörű ártalom il­latozik előttem, s fejemben a kép: a szomszédnak viszem a kóstolót. Belátom, diós rácsost sütni nem isten ellen való vétek, s ha úri kedvünk úgy tartja, akár a személyi edzőnknek is vihe­tünk belőle. Lehet fanyalogni, naphosszat számolgatni a kalóriákat, súly­zózni, felüléseket végezni kime­rülésig, ám a gyerekkori, leg­kedvesebb emlékeket ez az ön­sanyargatás aligha hozza visz- sza. Az illatok, az ízek, a lélek­kel beforgatott munka viszont egész biztosan megtérül. A diós rácsos hozza, ami­re hivatott egy esős, borús na­pon. Lelket melegít, átsegít a bo­rús gondolatokon, örömhormont termel. A titka nem a technoló­giában rejlik, hanem a szándék­ban, hogy valakinek jó napja le­gyen. Mert megérdemli, mert megérdemlem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom