Heves Megyei Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-27 / 300. szám
2017. DECEMBER 27., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 0 Halálosban a 3. legjobb, sérülésesben a 3. legrosszabb Közepes baleseti évet zárt a megye Szakmai szempontból közepes esztendőnek értünk a végére szűkebb hazánkban a közúti közlekedési baleseti helyzetet elemezve. Ezt Meggyesfalvi Tamás r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője tudatta. A 2017. évi mutatók alapján értékelte a Hírlap kérésére az évet. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE - A számok azt jelzik, hogy a szűkebb hazánkban halálos balesetek terén az elmúlt tizenöt év harmadik legjobb, míg a személy- sérüléses karambolok, kicsúszások esetén a harmadik legrosszabb eredmény született az idei esztendőben november végéig - közölte Meggyesfalvi Tamás. - Szűkebb hazánk közútjain az adatok szerint 2010 óta épp megfeleződött a tragikus kimenetelű események száma, hét éve 26, az idén 13 történt, utóbbi jelzi az utakon elhunytak számát is. Négy esztendeje is pont tizenhárom alkalommal kellett halálos esetben eljárniuk a rendőröknek, tavaly viszont csupán hatban.- Nem igazán kedvező mutató az ez évi sériiléses baleseteké - folytatta a szakember. - E szerint hatvannégy- gyel több (493) olyan ütközés, árokba rohanás és egyéb ügy miatt kellett vizsgálatot végeznünk - folytatta a szakember -, mint az előző évben. Sajnos a súlyos sebesüléssel jártaké csaknem negyvennel haladta meg a tavalyi adatot. A nem kívánt forgalmi eseményekhez vezető okok sorában a statisztikák értelmében továbbra is gyorshajtás áll az élen 208 esettel. A múlt évben harminckettővel kevesebb történt. A második helyen szerepel az elsőbbség meg nem adása 98 alkalommal, ezt követi a Eger és Kerecsend között sikerült mérsékelni a balesetek számát Képünk illusztráció Fotó: MW követési távolság be nem tartása negyvenhattal, s harminchéttel a kanyarodás szabályainak a megszegése. S hogy kik veszik semmibe a KRESZ előírásait? Leginkább a személyautók vezetői, akik a múlt évben 264, az idén 316 alkalommal idéztek elő balesetet a száguldozásukkal. Érdekes, e nem túl dicső rangsorban 2017-ben a kerékpárosok lettek a másodikok 59 szabály- sértésükkel, jócskán megelőzve a tehergépkocsik sofőrjeit (37 eset). Elég gyakran hagyják figyelmen kívül a normákat a motorosok is (30 alkalom). Az ittasan járművet használók is a tavalyinál négygyei többször voltak ütközés, más eset kiváltói (41 esetben). Valamennyi balesethez képest 8,3 százalék volt idén az olyan forgalmi események száma, amelyekben italos sofőrök, motorosok, kerékpároStressz, türelemhiány, építkezések A rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetőjétől azt is megtudakoltuk, hogy vajon az ő és a kollégái tapasztalatai szerint milyen emberi tényezők járulnak hozzá a közúti balesetek bekövetkezéséhez. A rendőr alezredes nyilvánvaló tényként említette, hogy a közúti forgalom folyamatos növekedése egyértelműen része ennek az egyébként nem kívánt folyamatnak. Egyre több nagy sebességű és teljesítményű autó, motor közlekedik. További ok, hogy sok útra merészkedőbői hiányzik a kellő tolerancia, az összpontosítás. Nem figyelnek oda vezetés közben eléggé. A stressz, ami napjaink sajnálatos jellemzője, szintén nem használ. Az építkezések gyarapodó száma az utakon azt eredményezte, hogy a forgalomlassulást követően nagyobb sebességgel igyekeztek sokan behozni az elvesztegetett időt. sok voltak a kétes hírű főszereplők. Rákérdeztünk, hogy a 25- ös főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán sikerülte normalizálni a baleseti helyzetet. Ott ugyanis korábban megugrott a halálos karambolok aránya.- Ezen az útszakaszon, az intézkedéseknek köszönhetően - válaszolta Meggyesfalvi Tamás az idén mindössze két baleset történt, öttel kevesebb a múlt évinél, s ebből egy sem végződött halállal, amiképpen már tavaly sem. A figyelemfelhívó és sebességkorlátozó táblák, a terelőfalas elválasztás, a kopórétegcsere, burkolatrovátkolás segítettek a megelőzésben. Halálos balesetek szama Heves nrrnTniHiiMi 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 26 22 17 13 26 16 6 13 FORRÁS: HMRFK Geller Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu B ármelyik településen megtörténhetett volna a szomorú eset, amelyről az ünnepek előtt értesültünk. Történt, hogy egy falusi óvodába ötven cipősdoboz-adomány érkezett a gyermekeknek. Miután az oviban több mint száz kicsiről gondoskodnak, az óvónők komoly dilemmába kerültek, miként osszák szét igazságosan a váratlan ajándékot. Végül minden csoportba jutott a dobozokból, s az óvónők döntöttek, hogy ki az, akinek otthon feltehetően más ajándék nemigen kerülhet a fenyő alá. A jó szívvel gyűjtött és szépen csomagolt adományok azonban nem várt indulatokat gerjesztettek. Amelyik gyereknek nem jutott, annak a szülei Am az adományok nem várt indulatokat gerjesztettek felháborodottan konstatálták, hogy diszkrimináció történt, méghozzá a cigány kisebbség javára. Hozzánk is érkezett panaszos telefonhívás: tűrhetetlen, hogy e hazában már csak a cigányoknak jut mindenből, a magyarokat semmibe se nézik..., még a gyerekeket se. Természetesen érdeklődtünk az ügy részleteiről, s megtudtuk, az ajándékozás valóban némi gellert kapott, mivel nemcsak a szülők, nagyszülők dohogtak az igazságtalanság miatt, hanem a roma családok is hajba kaptak azon vitatkozva, vajon ki a rászorulóbb, kit illet meg a doboznyi szeretet. Szomorú történet, aminek jó vége nem lehet. A döntés is megszületett az eset nyomán: jövőre, köszönik szépen az óvodában, de nem kérnek és nem fogadnak adományt. Kivéve, ha mindenkinek jut. Büdzsé nélkül sem állhat mega munka EGER A nyári, rendkívüli tanácskozással együtt tucatszor ülésezett idén a megyeszékhely közgyűlése. A grémium tagjai 41 rendeletet alkottak, 540 döntést hoztak meg és 37 tájékoztatót fogadtak el - összegzett évzáró sajtótájékoztatóján Eger polgármestere. Habis László elárulta: a legaktívabb a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság volt, 22 üléssel és 196 döntéssel. A városvezető a legutóbbi közgyűlésen meghozott döntésekről szólva kiemelte, a testület elfogadta a 2018-as átmeneti gazdálkodásról szól rendeletet. Ez azért szükséges, hogy a költségvetés elfogadásáig, február közepéig is zavartalan legyen a működés, az önkormányzat beszedhesse bevételeit, fedezhesse kiadásait.- Lényeges, hogy a beruházási munka ne álljon le, ezért a döntés nyomán biztosított az is, hogy valamennyi fejlesztés, legyen szó a Modern Városok Programjáról vagy a Terüle ti és Településfejlesztési Operatív Programról, ütemesen megy majd - húzta alá Habis László, hozzátéve: a rendelet nem korlátozza az intézmények működését, a bérek, járulékok kifizetését. % Az egri tűzoltók munkáját hárommillió forinttal segíti a város Külön szólt a megyeszékhely polgármestere tájékoztatóján a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak nyújtott hárommilliós támogatásról. Bár a városvezetés alapfilozófiája, hogy az állami feladatokat az államnak kell finanszíroznia, vannak területek, amelyeknél kivételt kell tenni. Az összegből vett eszközök (mentőkötelek, vízpajzs, sugárcsövek) az Egri Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra .kerülnek. P. A. TARCA Patron csere Igazság szerint nem ért váratlanul a hír, miszerint a Liss a weboldalán jelentette be, hogy véget vet a visszaváltható szódapatron száz évre, a habpatron ötven évre visszanyúló hagyományának, és a.csererend- szerű patronokat eldobható változatokra cseréli. Egy hírportál annak is utánajárt, mi indokolta a döntést. A Liss úgy fogalmaz, az új, korszerűbb technológiával gyártott patronokat a tradíció fennmaradása, a minőség javítása, jobbítása érdekében vezeti be. A cég marketingvezetője elmondta, mára a csererendszerű gyártás fenntarthatatlanná és gazdaságtalanná vált. Az otthonomban is lapul pár visszaváltatlan szóda és habpatron, ám ezeket a hír ellenére megőrzőm. Az ok egyszerű: ha rájuk tekintek, az otthonosság érzése jár át. Például a gyerekkoromban a konyhaasztalon üldögélő, különböző színű és méretű szódásszifonok látványa. Kezdetben volt az egyliteres, me- tálkék szifon, aztán jött a gömb alakú, kétliteres, bordó. A tálcán barátságos szomszédságban álldogált a szörpösüveg, saját készítésű meggy-, málna-, ribiszkeszörppel, kevésbé jó időkben a boltban kapható, kétes minőségű citrom-, illetve málnaízű szörppel. A házi szódagyártás apám privilégiuma volt. A munkából hazatérve megrázta a szifont, s ha könnyűnek találtatott, akkurátusán elővette a hűtőben palackban hűtött csapvizet. Szertartásosan lecsavarta a szódásüveg fejrészét, megtöltötte a palackot, a visszatekert fejbe szépen, lassan, beleeresztette a buborékot keltő matériát. Ez a művelet a nyári kánikulában nyerte el igazi jelentőségét, amikor egy palack szóda ideig-óráig volt elég. Aztán persze, ott lapultak a habpatronok is a kredenc megszokott polcán. Ezeket ritkábban cserélgettük, hiszen az igazi tejszín drága volt akkor is. Házi tejszínhabot ünnepekkor készítettünk, amikor a vendégek kedvéért illett a kávéba rendes habot tölteni, a születésnapi tortát pedig a tálalás előtt csak ezzel lehetett igazán szépen díszíteni. Emlékszem a napra is, midőn az újonnan vásárolt habszifon első használatakor kiokosították anyámat a tapasztaltabb barátnők, hogy a tejszínhabot kizárólag jól behűtve, csak fejjel lefelé lehet kinyerni a szifonból. Szóval évekig használtuk a fenti alkalmatosságokat, és serényen cseréltük a patro- nosdobozokat. A háztartásunk olyan elemi részét képezték, mint a kávé- és mákdaráló, az edények, fazekak, serpenyők garmadája. Ma már egyik sincs igazán divatban. Többfunkciós robotgépek verik a habot, dagasztják a tésztát, darálják a magvakat. Sütő- és főzőtálakat lehet programozni, a mikrohullámú sütőben pedig gyakorlatilag minden étel elkészíthető anélkül, hogy köze lenne a tűzhöz. Kényelmesek, gyorsak ezek az eszközök, csak egy gombnyomás, és perceken belül kész van minden. Mégis, mégis... az a fránya nosztalgia sokszor nem hagy belenyugodni az új rendbe. Amikor robottal verem a habot, eldobható flakonból iszom a buborékos vizet, úgy érzem, mintha valami kizökkent volna a normális menetből. Szertartások, szokások vesznek el egyik percről a másikra, s veszik el az illúziót, hogy emberként közünk lehet valami szépnek, jónak, táplálónak a megteremtéséhez. Látszólag nem változik semmi, csak egyik napról a másikra praktikusabb, gyorsabb, tisztább lesz körülöttünk minden. Egy torta megsütéséhez, kenyér megdagasztáshoz ma már verítékcsepp sem kell. Igaz vagy nem, én mégis hiszem, hogy azt az egy csepp verítéket nemigen pótolhatja semmi.