Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-28 / 277. szám

HEVES MEGYE A téli időszakban jócskán megugrik a patikák forgal­ma, különösen népszerűek a forró­ital-porok, a szopogatótabletták, és természetesen vitaminokból is ren­geteg fogy. Sokan anélkül mennek patikaszert venni, hogy előtte házi­orvosukkal konzultáltak volna. Meg­kérdeztük a szakembereket, hogy mennyire helyes ez az eljárás. ► 2 Elmondhatták aggályaikat FÜZESABONY Az első közmeghall­gatást az elmúlt héten kedden tar­tották a déli, falusi részen. Nagy Csaba polgármester mindkét he­lyen tájékoztatta a résztvevőket az idén elért eredményekről. Ér­deklődésünkre elhangzott beszá­molójából kiemelte: összesen 1,8 milliárd forintnyi forrást nyer­tek el pályázatokon az idei eszten­dőben a városban megvalósuló fej­lesztésekre. ► 4 Mi döntünk a peranyagról HEVES MEGYE A következő eszten­dőtől új rend alapján folytatják le a bíróságokon a polgári jogvitákat. Január 1-jén lép ugyanis hatályba a 2016. évi CXXX. törvény, az új Pol­gári perrendtartás. Az eddigi eljá­rási rendelkezésekhez képest szá­mos újat határoztak meg a törvény- alkotók. Ezekről tájékoztatott ben­nünket dr. Nyíri Beáta, az Egri Tör­vényszék elnöke. ► 12 Jó reggelt! K erestem a megfelelő szava­kat arra a képre, amit a na­pokban láttam: jelesül, hogy az egyik bank épülete felett lóg Antal Nimród legújabb filmjének óriási méretű plakátja. Kisebb gon­dolkozás után rá is jöttem, igen, ez egy roppant jól sikerült gro­teszk lett. És valahol tükrözi ez a kép így egyben a társadalmi állás- foglalást is, ami igencsak kettős. Sokan tették fel a kérdést: miért épp a Viszkisről forgattak filmet? így vagy úgy, a film megítélése ed­dig pozitív. Jóllehet, sokan tiltako­zásképp sosem nézik meg az elké­szült művet, egy azonban biztos: a múltat semmissé tenni már nem le­het. S ezt tudja az is, akiről a mozi készült. J. H. BÜKK Három útvonalról is egyeztettek az Egererdő. a nemzeti park, valamint a ke­rékpárosok képviselői, hogy biztonságosabb közlekedést tegyenek lehetővé Eger és Szilvásvárad között. Az ősi út és más erdészeti utak bizonyultak befutónak, ez pedig a hegyikerékpárosok számára teremt kedvezőbb feltételeket. Pályázatból vagy állami támogatásból építenék meg az aszfaltcsíkot. További felújításokat is tervez a következő években az állami erdészet. Fotó: Lénárt Márton ► 3 Gránátot találtak egy rakodón Felnémeten EGER Az Egererdő Zrt. hétfőn kora délután tu­datta szerkesztőségünkkel, hogy bombát találhattak Éger-Felnémeten, mely vél­hetően egy felsőtárkányi farakománnyal érkezett a városba. Az erdőgazda­ság azonnal tájékoztatta a rendőrséget, akik ezt köve­tően értesítették a tűzszeré­szeket. Úgy tudjuk, a robbanó­szergyanús szerkezet zárt területen volt, és senkit nem veszélyeztetett, így B kategóriásnak minősítették. Dr. Markovics Zita főhad­nagy, a Magyar Honvéd­ség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje a heol.hu-nak elmondta: a tűz­szerészek hétfőn kora este a helyszínre érkeztek és meg­állapították, hogy nem rob­banóanyagról van szó, ha­nem egy ötvenhét milli­méter átmérőjű szovjet gya­korlógránátról. A szerkeze­tet a szakemberek el is szál­lították, s a kijelölt napon a többivel együtt megsem­misítik. HEOL Megtalálták Farkas Helga gyilkosát? OROSHÁZA 1991. június 27-én este, valahol Orosháza és Szeged között rabolták el Far­kas Helgát, autóját, egy piros Mazdát az algyői Tisza-híd előtt találták meg. Az elköve­tők a hírek szerint félmillió márka - ez akkor 21 millió forint volt - váltságdíjat kö­veteltek a 18 éves orosházi -szegedi lány elengedéséért cserébe, erről a Békés Me­gyei Hírlap is írt. Ez az, ami biztosnak látszik a 26 évvel ezelőtti történésekkel kap­csolatban. Palatínus Gábor exrendőr most úgy véli, hogy Dél-Olasz- országban rábukkantak arra az emberre, egy bűnszerve­zet tagjára, akinek tenyérle­nyomata azonos azzal, ame­lyet 26 éve találtak az elra­bolt és eltűnt 18 éves oros­házi-szegedi lány autójának visszapillantó tükrén. Azon túlmenően, hogy Farkas Hel­gát elrabolták és hogy nyoma veszett, még egy dolog biztos: rengeteg az elképzelés, a fel­tevés, hogy kik és miként ra­bolhatták el, hogy hol és ho­gyan ölhették meg, valamint, hogy ki végzett, kik végeztek a fiatal lánnyal. MW Ahogy tavaly, most is ott vannak a rendőrök a vásárban Fotó: Berán Dániel HEVES MEGYE A Dobó téri adventi vásárban járőröztek hétfőn a rendőrök. Megtud­tuk: a Heves Megyei Rendőr­főkapitányság munkatársai az állampolgárok biztonság- érzetének javítása érdekében az adventi időszakban megye- szerte kiemelt figyelmet for­dítanak az ünnepekkel össze­függő, nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel lehetünk bűncselek­mény vagy egyéb jogsértés áldozatai. A rendőrség együttmű­ködik a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, külö­nösen a polgárőrszervezetek­kel, továbbá a közterület-fel­ügyelet, illetve a társrendvé­delmi szervek dolgozóival. A hatóság kéri a lakosokat, hogy ha bármilyen jogsértést észlel, kérjen segítséget és ér­tesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon. HEOL 9 770865 910028 SZERKESZTOSEG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP Ma hosszabb napos időszakokra is számíthatunk, csapadék nem valószínű. Hajnalban többfelé -4 fok alatti értékeket mérhetünk. ► 13 Bold, X Bojdog névnapot Stefánia és Sál nevű olvasóinknak! 2017. NOVEMBER 28., KEDD • XXVIII. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES ■HÍ '^7 / HIRDETÉS MEGYEI HIRIAP www.heol.hu EGY PERCBEN Egyeztessünk szakemberrel! A főút helyett biztonságosabb körülményeket kapnak a bringások Hegyikerékpárút épül Eger es Szilvásvárad között Több szervezet is együttműködik a biztonságért Rendőrök járőröznek az adventi vásárokban *

Next

/
Oldalképek
Tartalom