Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-17 / 268. szám

2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK g MEGYEI KÖRKÉP Lezúzta a Suzuki elejét, s elhajtott A Markhot utcában történt a baleset Fotó: Huszár Márk EGER Összetörte egy eddig is­meretlen autós Zsuzsa nevű olvasónk autóját kedden dél­előtt a kórház mellett. Meg­keresésünkkor a hölgy azt kérte, hogy cikkünkben csak a keresztnevét használ­juk, ettől függetlenül azon­ban a történteket részletesen elmondta. Szavai szerint 14-én reggel 8 órakor állt meg a Markhot Ferenc utcában a kórház bejá­ratával szemben.- Elmentem az ügyeimet elintézni és 9 órakor, amikor mentem vissza, már az a lát­vány fogadott, hogy leszakí­tották az autóm elejét. Ter­mészetesen a rendőrségen is bejelentést tettünk. Ott azt mondták, hogy eljárást in­dítanak. A rendszám alap­ján, amit egy szemtanú jegy­zett fel és rakott oda a szél­védőmre, a hatóság állítólag fogja tudni, hogy ki az elkö­vető, de kiderült, hogy meg­mondani nem mondhatják meg. Azt ugyanis, mint meg­tudtam, külön kérvényez­nünk kell majd - fogalma­zott a károsult, aki szerint ál­» lítólag egy fiatalember látta az egész eseményt. Meséli, hogy a szemtanú kiabált is a járművezetőnek, hogy „áll­jon meg, álljon meg!”, de az rá se hederített és elhajtott. A Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője, Soltész Bálint megerősítette a történtek bejelentésé­nek tényét. A Hírlap kér­désére a rendőr őrnagy - a konkrét esettől függetlenül - elmondta, milyen lehető­ségek állnak fenn a vonat­kozó jogszabályok alapján egy-egy ilyen ügyben.- Amennyiben ül valaki a parkoló autóban és poten­ciálisan fennállt a veszélye, hogy megsérülhetett volna, akkor cserbenhagyás, ha ténylegesen meg is sebesül valaki, akkor viszont segít­ségnyújtás elmulasztásának bűntette valósul meg - fo­galmazott. A rendőrségi saj­tószóvivő elmondta emellett azt is, hogy alapesetben pe­dig baleset okozásának ott- hagyásos szabálysértése az, amiért az előidézőnek felel­nie kell. S. S. Kiállítás és előadások Szabó Magdáról EGER Kitáruló ajtók: ezt a cí­met kapta az Eszterházy Ká­roly Egyetem Bölcsészettudo­mány Karának és a Nyelv- és Irodalomtudományi Intéze­tének szervezésében hama­rosan megrendezendő kon­ferencia, melynek közép­pontjában a tíz esztendeje elhunyt Kossuth-díjas költő, író, Szabó Magda életműve, munkássága áll majd. Dr.PintérMártaZsuzsanna, a Bölcsészettudományi Kar dékánja a rendezvény részle­tes programját is ismertetve elmondta: november 22-én, szerdán a megnyitóünnep­ség keretei között adják át a Szabó Magda képzőművésze­ti és illusztrációs pályázat és a „Ha én lennék Abigél” iro­dalmi pályázat díjait is. Ezt követően pedig Szabó Mag­da színháza címmel kamara­kiállítás is nyílik a Líceum­ban. A rendezvény első nap­ját az Oscar- és Kossuth-díjas Szabó István 2011-es Az ajtó című filmjének vetítésével zárják. Különleges prog­ramnak ígérkezik majd Zsurzs Kati előadása is. A rendezvény második és harmadik napján az ország különböző egyetemeiről érke­ző előadók mutatják be Szabó Magdához köthető kutatásai­kat. Egyetemi oktatók, tudo­mányos kutatók, doktorandu- szok és középiskolai tanárok is lesznek az előadók között. Csütörtök délután pedig az Abigél című regényből készült - idén negyven esztendeje be­mutatott - film egyik szerep­lője, Zsurzs Kati is előadást tart. A rendezvények mind­egyike ingyenes. J. H. A Mikulás-kupára készülnek a tartalékosok Adománnyal érkeznek Második helyen végzett a megyei gárda Beküldött fotó EGER Tizennegyedik alkalommal rendezi meg december 2-án a hagyomá­nyosan nagy érdeklődéssel kísért Mikulás-kupa lövész­versenyt a Magyar Tartalé­kosok Szövetsége Heves Me­gyei Szervezete. A katonapo­litikai tájékoztatóval egybe­kötött eseményen a helyi já­rási hivatalok, civilszerve­zetek, középiskolák képvi­selői mellett rajthoz állnak a MATASZ Borsod, Hajdú, Pest, Szolnok és Heves me­gye csapatai is. Jelezték rész­vételüket a megyei tartaléko­sok német partnerszerveze­tének tagjai is, akik ezúttal is egy kamionnyi karitatív ado­mánnyal érkeznek a megye- székhelyre. Az Unterfranken megyei tartalékosok decem­berre is ígértek egy - főként egészségügyi eszközöket és ruhaneműket tartalmazó - szállítmányt, amelynek ide- hozására együttműködő fu­varozó partnert keresnek - tájékoztatott Munkácsi Sán­dor tartalékos ezredes. A MATASZ megyei elnöke egyúttal azt is elmondta, hogy január 25-28. között kívánják teljesíteni a mintegy 50 kilo­méteres emléktúrát, amit a do­ni áttörés évfordulója alkalmá­ból tartanak meg. A várhatóan 50-60 résztvevő között olasz, francia és német katonák is gyalog teszik meg az Egerszaló- kot, Tarnaszentmáriát, Verpelé- tet, Kisnánát, Markazt, Abasárt és Gyöngyöst érintő szakaszt. A MATASZ megyei képvi­selői egyebek között az évvégi honvédelmi versenyre való fel­készülés jegyében vettek részt a tartalékosok napja alkalmá­ból Szentendrén rendezett or­szágos találkozón, ahol a „Steel Challenge” elnevezésű - gyor­saságot és pontosságot követelő - lóversenyen a Liptai Tamás, Garabás László és Szabó József alkotta gárda összetettben a második helyen végzett. Sz. (, Bűnösök a volt egri színházi vezetők Lezárult a bűnper Helybenhagyta a Debreceni ítélőtábla az Egri Törvény­szék másodfokú határoza­tát, amelyet 2016 októberé­ben hozott az egri Gárdonyi Géza Színházban 2008 és 2010 között történt bűnté­nyek ügyében - tájékoztat­ta a hét elején a Hírlapot Berényiné Fórizs Ildikó, az ítélőtábla sajtószóvivője. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu DEBRECEN, EGER Amint ar ról a büntetőjogi procedúra során többször is beszámol­tunk, a bíróság a következő tényállást állapította meg: a teátrumban 2008 és 2010 kö­zött létszámleépítéseket haj­tottak végre, illetve a szűk­re szabott költségvetés mi­att a közalkalmazotti jog­viszonyban foglalkoztatott munkavállalók a törvényben meghatározott munkaidőke­retükön belül nem tudták ki­szolgálni az évad számos elő­adását és más rendezvénye­ket. További jogviszonyt az Meg nem valósult szolgáltatásokról állított ki számlákat. intézmény létesíthetett velük. Az akkori igazgató-főrendező és a gazdasági igazgató javas­latára a K. K. harmad- és V. J. negyedrendű vádlottak cé­geivel állapodtak meg azon munkák teljesítésérről, amik nem fértek bele a munkaidő- keretbe. Azok pedig a szín­ház egyéni vállalkozással és gazdasági társasággal ren­delkező alkalmazottait vet­ték igénybe e feladatok ellá­tására. G. I. másodrendű ter­helt kérésére K. K. az alvál­lalkozók elvégzett munkájá­nak értékénél jóval nagyobb összegekről, illetve meg nem valósult szolgáltatásokról ál­lított ki számlákat a teát­rumnak. G. I. a fiktív szám­lák alapján adó- és járulékfi­zetés nélkül fizette ki a szín­ház nem számlaképes közal- kalmazottainak a törvényes túlórát meghaladóan végzett munkáért járó bért. Továbbá rendszeresen jogtalan hasz­not szerzett a színháznak az­zal, hogy a 2008-2010. évek­ben összesen közel hétmillió forint általános forgalmi adót igényelt vissza a valótlan tar­talmú számlák alapján. Első fokon az Egri Járásbí­róság 2015 májusában az ügy elsőrendű vádlottját, K. K. I.-t csődbűncselekmény, üzletsze­rűen elkövetett jelentős vagyo­ni hátrányt okozó költségvetési csalás, folytatólagosan elköve­tett számvitel rendjének meg­sértése bűntette és bűnsegéd­ként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat-felhaszná­lásának vétsége miatt három év börtönnel sújtotta, továbbá 300 ezer forint pénzbüntetés­re, négy év közügyektől eltil­tásra ítélte. Öt esztendőre eltil­totta gazdálkodó szervezet ve­hető tisztségviselői foglalko­zástól. Ám a bíróság az ellene bűnsegédként üzletszerűen el­követett, nagyobb vagyoni hát­rányt okozó költségvetési csa­lás bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A másodrendű terhelt G. I.-re két év öt eszten­dei próbaidőre felfüggesztett börtön- és 400 ezer forint pénz- büntetést szabott ki. Négy év­re eltiltotta a cégvezetői foglal­kozástól. K. K. szankciója négy és fél év próbaidőre felfüggesz­tett egy év nyolc hónap bör­tön. A pénzbüntetése 360 ezer forint, s három évig ő sem vi­selhet vezetői tisztséget gazda­sági társaságnál. V. 1. 700 ezer forint pénzbüntetést kapott. Az ötödrendű vádlott, V. F.-t a bíróság bűnsegédként folytató­lagosan elkövetett hamis ma­gánokirat-felhasználásának vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ám a na­gyobb vagyoni hátrányt oko­zó költségvetési csalás bűntet­te miatt emelt vád alól felmen­tette. F. A. hatodrendű terheltet bűnsegédként elkövetett ma­gánokirat-hamisítás vétsége miatt, mint különös visszaesőt 90 napi elzárásra ítélte. A bűn­segédként elkövetett adócsa­lás vétsége vádja alól felmen­tette. A bíróság a Gárdonyi Gé­za Színházzal szemben 6 millió 982 ezer forint erejéig vagyon­elkobzást rendelt el. Hétmilliós vagyonelkobzás a teátrummal szemben. Az Egri Törvényszéken 2016 októberében tartották meg a másodfokú eljárást. Az első­rendű vádlott bűnösségét to­vábbi bűnsegédként elköve­tett üzletszerűen nagyobb va­gyoni hátrányt okozó költség- vetési csalás bűntettében is megállapította. Az ötödrendű terheltet a törvényszék bű­nösnek mondta ki bűnsegéd­ként elkövetett üzletszerű­en, nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében és a pénzbünteté­sét félmillió forintban állapí­totta meg. A hatodrendű vád­lott is bűnös lett további bűn­segédként elkövetett csalás vétségében. Őt elzárás helyett 30 nap közérdekű munkára ítélte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagy­ta a törvényszék. Az ítélet el­len az elsőrendű terhelt és vé­dője enyhítésért fellebbeztek. A Debreceni ítélőtábla azon­ban a törvényszék döntését helybenhagyta. FIZETÉSI PONT HIRDETÉS @t POS terminál @Nin. forgalmi elvárás és telepítési, vagy (2f Értéknövelt szolgáltatásainkkal Kérje terminálját most a oldalon, vagy a f36 (1) 55 -ös telefonszámon! A tájékoztatás nem teljes körű. i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom