Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-15 / 266. szám

12 HITÉLET 2017. NOVEMBER 15., SZERDA A személyes odafigyelés tartja össze a gyülekezetét Fél évezred után is képesekmegújulni Anda Tibor 2003 óta áll a noszvaji gyülekezet élén. Igyekeznek minden korosztályt megszólítani a településen Fotó: Berán Dániel HÍREK Eszterházyról szól a tanácskozás ߣR Eszterházy Károly, egy püspöki életmű a tudomá­nyok és a művészetek javára címmel rendeznek konferen­ciát csütörtökön tíz órától az Eszterházy Károly Egyetem Kápolnájában. Az eseményen a résztvevők az egykori püs­pök életéről, munkásságáról hallhatnak majd előadásokat, valamint a rendezvény kerete­in belül díszdoktorrá avatják majd dr. Bitskey István akadé­mikust. Süli K. Jubileumot ünnepelnek SÁTORALJAÚJHELY Dr. Ter- nyák Csaba egri érsek mutat be szentmisét november 28-án Sátoraljaújhelyen a fő­plébánia templomában, a vá­ros katolikus iskolai oktatás újraindításának huszonötö­dik évfordulója alkalmából. A város katolikus iskoláinak diákjai, tanárai és a város ve­zetése együtt mond majd kö­szönetét az elmúlt huszon­öt évért. Szeretettel várják a híveket. Süli K. Adventre készülnek HEVES MEGYE Betlehem­készítő versenyt hirdetett az Egri Érseki Palota az ad­venti időszakra a gyermekek számára. A művek minden­féle méretben és anyagból készülhetnek, és az alkal­mazott technika is szaba­don megválasztható. A bet­lehemeket személyesen vagy postai úton, december 14. délután négy óráig vár­ják a szervezők az Egri Érse­ki Palota Látogatóközpont­ba. A legjobb művek díjazás­ban részesülnek, valamint kiállítják és megáldják őket december 16-án az adventi gyertyagyújtás után. Süli K. Több száz éves múltra tekint vissza a Noszvaji Reformá­tus Egyházközség története, a legenda szerint egy török hadúr kegyelmességének köszönhető, hogy a gyüleke­zet fennmaradt az oszmán hódítást követően. Bár a hí­vek száma ma már jócskán elmarad a korábbi évtize­dekhez képest, a gyülekezet remekül működik. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu NOSZVAJ Az egyházközség az 1500-as években alakult, és egészen a XX. századig a leg­erősebb felekezet volt a telepü­lésen. Jelenleg csaknem száz aktív tagja van a közösségnek, de igyekeznek minél több nosz- vajit bevonni a felekezet életébe.- Jelenleg a legnagyobb ki­hívás az új tagok megszólítá­sa, hiszen minél több ember­rel meg szeretnénk osztani a lelki kincseinket. Szerencsé­re maga a gyülekezet nagyon erős és összetartó, ezért tu­dunk az új tagok bevonásá­ra is koncentrálni - árulta el Anda Tibor. A település refor­mátus lelkipásztora hozzátet­te, igyekeznek minden korosz­tályt megszólítani.- A legkisebbektől az idő­sebb korosztályig biztosítunk rendszeresen programokat, az istentiszteleteket is úgy szervezzük, hogy a gyerme­kes családok is eljöhessenek, a kisebbeknek külön gyer­mek-istentiszteletet tartunk. Emellett egyéb programokat is szervezünk, van például baba-mama klubunk, a felnőt­teknek bibliaóra, saját ének­karunk, mindig olyan prog­ramot igyekszünk biztosíta­ni, amire szükség van - rész­letezte Anda Tibor. Hangsú­lyozta, törekszenek arra, hogy minél több kisebb közösség is alakuljon a gyülekezeten be­lül, hiszen így a tagok jobban tudják motiválni egymást, és összetartó, személyes csopor­tok jönnek létre.- Rájöttünk, hogy csak akkor lehet erős a gyülekezet, ha a ta­gok szoros kapcsolatot ápolnak egymással, ezért két-három családból álló kisebb csoportok jöttek létre. Ők rendszeresen összejárnak, beszélgetnek, ba­ráti kapcsolatban vannak, így sokkal személyesebb a gyüle­kezet. A mai világban minden­ki állandóan rohan, nincs idő a személyes kapcsolatokra, ezt szerettük volna orvosolni, és úgy tűnik, bevált - érvelt a lel­kipásztor. Elárulta, ősszel újra elkezdték a hívek rendszeres lá­togatását, és ha van rá lehetősé­gük, akkor a falu rászorulóit is segíteni szokták.- Külön alapja van a fele- kezetnek a rászorulók segíté­sére, de a tagok is folyamato­san figyelik, kinek mire van szüksége, és lehetőségeikhez mérten igyekeznek segítséget nyújtani másoknak. Azt val­lom, hogy mindig van hová fejlődni, szeretnénk szerve­zettebbé tenni a felekezetet, a programjainkat, és minél több lakost bevonni a közösségünk életébe, hogy ők is részesülje­nek ebből a kegyelemből - fej­tette ki a lelkipásztor. Étellel is segítik a rászorulókat Képünk illusztráció. Fotó: B. D. Segítenek lélekben is készülni az ünnepre EGER Két programmal is ké­szül ebben az esztendőben az Egri Római Katolikus Egyetemi Lelkészség az ad­venti időszakban, hogy lélek­ben a hívek méltóképpen fel tudjanak készülni karácsony ünnepére. Füleczki István, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa az ünnepváró lelkigyakorlatok­ról a Hírlap kérdésére elmond­ta, december 5-én este nyolc órától éjfélig adventi virrasz­tást és szentségimádást tar­tanak a Makiári úti temp­lomban, készülve egyúttal a 2020-as Eucharisztikus Kong­resszusra is. Az egyetemi lelkész elárul­ta még azt is, hogy a már ha­gyományosnak mondható ad­venti imaestjüket a Líceum kápolnájában tartják, mely­nek szentmiséjét ő fogja ce­lebrálni. Az alkalom célja, hogy a jelen lévő fiatalokat, egyetemistákat is segítsék az adventi várakozásban. Az imaesten zenei szolgála­tot teljesít a Jézus Szíve Plé­bánia Ifjúsági Ének- és Zene­kara, s a szentmisét követő­en agapéra várják a megje­lenteket. Füleczki István arról is szólt, a tavalyi alkalomhoz, hasonlóan idén is tervezik meglátogatni a Tulipán téri hajléktalanokat, akik közül sokan súlyos testi fogyaté­kossággal élnek. Mikulás­napi szeretetakciójuk kereté­ben édességet és gyümölcsöt visznek a rászorulóknak, de ennél is fontosabbnak tartja a személyes kapcsolatok kiala­kítását, a beszélgetést, a kö­zös éneklést, mellyel örömöt is visznek nekik. Berecz R. A közösség megtartóerejében hisznek A település lelkesze 2003-ban költözött feleségé­vel a községbe, aki maga is református lelkész. Itt alapí­tottak családot is, három kis­lányuk született. A házaspár korábban több évet töltött kül­földön tanulás céljából, jelen­leg pedig egy holland gyüleke­zettel állnak rendszeres kap­csolatban, igyekeznek meg­osztani egymással tapaszta­lataikat, jó gyakorlataikat. Anda Tibor kérdésünkre el­mondta: célja, hogy a sze­mélyesség mellett izgalmas, programokkal teli legyen a gyülekezet élete, hiszen csak így lehet erős a közösség, és fontos, hogy mindig legyen egy olyan hely, ahol a tagok megoszthatják egymással örömüket és bánatukat egy­aránt, illetve hogy érezzék, akármi történik, nincsenek egyedül. Több száz lelkipásztor gyűlt össze a megyeszékhelyen A hitoktatásról tanácskoztak EGER A hitoktatás helyzeté­nek értékelése és új módszerta­ni utak keresése volt a célja a november 9. és 11. között Eger­ben megrendezett Főegyház­megyei Kateketikai Konferenci­ának. Az eseményt dr. Ternyák Csaba egri érsek hívta életre, a rendezvényen közel háromszáz lelkipásztor és katekéta vett részt az országból. A konferencián a hitoktatás területén jártas teológiai ta­nárok, valamint neves egye­temi oktatók tartottak elő­adásokat, többek között Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszu­sok Pápai Tanácsának elnö­ke is felszólalt. A résztvevők a hitoktatás során felmerülő problémákról, az innovatív oktatási lehetőségekről, a megváltozott kommunikációs helyzetekről, valamint a hát­rányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáról tájékozód­hattak, de tanulásszervezési és konfliktuskezelési techni­kákat, valamint élménypeda­gógiai módszereket is megis- . merhettek. A rendezvény nyitó szent­miséjén Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vett, a konferencia szomba­ton délben közös szentmisé- Dr. Ternyák Csaba köszöntötte a résztvevőket Fotó: Balogh Ferenc vei zárult. Süli K. Rédei búcsú NAGYREDE Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapí­tója mutatott be búcsúi szentmisét november 5-én Nagyrédén, Szent Imre tiszteletére. Az ünnepi eseményen a lelkipásztor Imre herceget méltatva buzdította a híveket arra a küzdelemre, amit az embernek a belső erőkkel kell folytatnia. Süli K. Fotó: beküldött » * l I « » »

Next

/
Oldalképek
Tartalom