Heves Megyei Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-11 / 263. szám

10 TV-MŰSOR HETI KRIMI 2017. NOVEMBER 11., SZOMBAT Szélesi Sándor A holtak nem nyughatnak 6. rész- Fújassátok meg vele az alkoholszondát! - Ez volt a leg­finomabb vélemény Rusztai Kolos elmeállapotáról a rendőr- kapitányságon. Rusztai a fogát összeszorítva hallgatta a kollégák beszólása­it. Aztán amikor a méltatlanko­dás hangjai elhalkultak, akkor magához ragadta a szót.- Megvan az indíték. Mind az öt ügyben ugyanaz...- Na, ha csak ennyid van, én megyek kávézni egyet - jegyez­te meg ellenségesen Szalma fő­hadnagy, és elindult. A többiek morogva követték, vagy fordul­tak az asztalukhoz.- Várjatok! Az alapfeltevé­sem, ugye, az volt, hogy a húsz évvel ezelőtti három ügy össze­függ. Valami hasonlót sugallt az a levél, amit egy szekreter­ben két hete megtaláltak. Töb­bes számban beszélt gyilkossá­gokról. Ezt Károlyék - itt Rusz­tai Lelle százados felé intett ­számításba sem vették hajda­nán, és kijelentem, hogy teljes joggal, mert semmi, de semmi nem mutatott közös elkövetőre. A kollégák egyébként remek munkát végeztek. - A hadnagy kinyitotta a táskáját és elővet­te a régi dossziékat. - Ezekben minden benne van.- Nem kell minket dicsérni - morogta Lelle. Ez ténymegállapítás. Egyébként a kapitány esete volt az, ami nyomra vezetett. Rájöttetek, hogy miért támad­ták meg? Egy utcai lámpa fény­körében állt, tehát nyilvánvaló­an ő volt a célpont!- Hadnagy, oszd meg velünk, mire gondolsz! - lépett előre a kapitányhelyettes.- Az elkövető azt szerette vol­na elérni, hogy engem levegye­tek a régi ügyekről.- Kicsit sokat képzelsz ma­gadról - kiabálta most már in­gerülten Szalma főhadnagy. ­Nem körülötted forog a világ, Kolos!- Megölték Szórády atyát, mert tudta, ki a tettes. Az atya nem mondott nekem semmit, mert kötötte a gyónási titok. Ám a gyilkos megijedt.- És akkor miért nem téged csapott le egy ásóval?- Mert ha engem csap le, az nem állítja meg a nyomozást. Ti nyilván ugyanúgy elővetté­tek volna a régi ügyet. Hiszen az első, hogy a kollégát ért tá­madás után megnézzük, ki fe­nyegette meg, melyik régi ügy miatt haragudott rá valaki, nem? - A hallgatás egyetér­tést jelentett. Rusztai folytatta. - A tettes el akarta terelni a fi­gyelmünket a régi gyilkossá­gokról, és valljuk be, sikerült is neki. - A hadnagy felmutatta a korabeli áldozatok fotóit. - Egy raktárvezető, egy önkormány­zati irodavezető és egy buti­kos... Máshogy mondom. Egy boltvezető. Mi a közös bennük?- Hogy vezetők - bólintott Lelle százados.- Ez az! Mindegyiküknek a halála megnyitotta az utat vala­ki másnak a vezetői pozícióba. A gyilkos nem élvezetből köve­tett el három, és most még két gyilkosságot. Hanem érdekből, a saját, vagy más jól felfogott érdekéből. Ő maga nem is köt­hető az áldozatokhoz, ugye mi­lyen rafinált?- Van neved is? Vagy még mindig csak ötletekkel dobá­lózol?- Volt még egy apróság, ami motoszkált bennem. Méghoz­zá az, hogy az ügyek közül az első lehetett a legfontosabb a tettesnek. Ezért megnéztem, ki járt jól az első gyilkosság­gal, és aki ott jól járt, az vajon közvetve vagy közvetlenül jól járt-e a későbbiekkel is. A rak­tárvezető halála után egy Vasi Ferenc nevű embert neveztek ki új raktárvezetőnek. A buti­kos boltját pedig a fia vitte to­vább, aki egy osztályba járt Va­si Áronnal, sőt barátok voltak. Az önkormányzati osztályveze­tő utódja is jó barátságban volt Vasi Áronnal. Feléjük mutatott közvetve Szórády atya is...- Hogyan?- Megadta a nevét egy halott­látó asszonynak... - gúnyos ne­vetés csapott fel; mire Rusztai feltette a kezét. - ...aki a Vasi fiúk édesanyjához küldött en­gem. Nem, nem hiszek a ha- 'lottlátókban és a szellemek­ben, viszont hiszek a hiperér- zékeny emberekben... És ezen túl ma reggel a városi irattár­ban kezdtem. Vasi Erzsébet ti­zenöt évvel ezelőtt szociális se­gélyre nyújtott be kérelmet. Ezt szerencsénkre kézzel írta. Ösz- szehasonlíttattam azzal a levél­lel, amit a szekreterben talál­tak... És a grafológusunk sze­rint megegyezik a két kézírás. Az ügyek összefüggnek, a tet­tes Vasi Ferenc vagy Vasi Áron. Esetleg mindkettő. Ezt kell még kiderítenünk... kedves kollé­gák! A kedves kollégák azonban nem voltak hajlandók segíteni. Rusztai más megoldást kel­lett keressen. A következő na­pokban megfigyelte a Vasi testvérpár mozgását, és rájött, hogy ugyanott ebédelnek min­dennap: az irodájuktól nem messze, egy kis étteremben. A nyomozó felkereste az étte­rem tulajdonosát, és elkérte a biztonsági kamerák felvételét. Aztán kiötlött egy tervet, Jónás Kata segítségét kérte hozzá.- Nem fordulnék hozzád, ha lenne más választásom - ma­gyarázta a lánynak. - És persze biztosítalak arról, hogy ez rád nézve teljesen veszélytelen. Kata, aki nem is rejtette véka alá, hogy kedveli a férfit, azon­nal rábólintott.- Mi a feladatom? - kérdezte.- Leülni melléjük ebédelni. Én pedig az étteremvezető iro­dájából a kamerákon keresztül majd figyellek benneteket és irányítalak. Két nappal később kerítet­tek sort az akcióra. Vasi Ferenc és Áron leültek az asztaluk­hoz, Kata pedig a mellettük lé­vő asztalhoz. Rusztai ekkor az irodából felhívta a fal túlolda­lán ülő lányt a mobilján.- Szia, anya! - mondta a lány a telefonba az előre megtanult szöveget. - Igen... Jól hallottad, Szórády atya meghalt. Már el is temették, arról lemaradtál. Az iroda monitorain Rusztai sasszemmel figyelte a két Vasi testvért. Látta, ahogy felfigyelnek Kata szavaira. Ferencen látszott, hogy feszült lett, Áron egyelőre nyugodt maradt, neki nem volt lényeges az atya halálhíre.- Ez az! - mondta a férfi a mobilba Katának. - Jól csiná­lod! Folytasd!- Igen, anya - folytatta a lány a telefonba a hamis be­szélgetést. - Szörnyű eset volt, az atyát megölték. De nem rab­lás volt, mint ahogy az újságok megírták. Neeem... Tudod, a rendőr ismerősöm szerint há­rom húsz évvel ezelőtti gyilkos­ság miatt végeztek vele. Az ak­kori tettes hallgattatta el... A húsz évvel ezelőtti eset em­legetésére már Áron is felkap­ta a fejét. Letette az evőeszközö­ket, és átható tekintettel mérte végig a bátyját. Rusztai az irodában felállt a monitorok elől, és kisétált az ét­terembe. Egy perccel később a rendőr- nyomozó már ott állt a Vasi test­vérek asztala felett. Benyúlt a zsebébe, és kivette a szekreter­ben talált levél másolatát. Oda­tolta Vasi Áron elé.- Olvassa el! Az édesanyjuk írta Szórády atyának. A bátyja ezért ölte meg a papot. Áron elolvasta az anyjuk le­velét, majd könnyes szemmel felnézett a bátyjára.- Mindig is sejtettem - mond­ta. - Megöltél három embert, és anyánk tudta ezt. Ez vitte sírba.- Mit beszélsz? - döbbent meg Ferenc.- Te voltál a gyilkos! - kia­bálta Áron az asztaltól felugor­va. Elvesztette az önuralmát.- Azt hitted, vak vagyok? - A bátyja arcába vágta a papírt. - Anyánk levele! Megismerem a kézírását! Meg akarta ütni a bátyját, de az elkapta a kezét. Felemelke­dett az asztaltól.- Miattad tettem, te bolond!- vetette oda az öccsének. - Hogy raktárvezető lehess! Min­dig csak másokért tettem! Az az irodista sem volt jó ember, és a butikos sem! És anya mi­att hagytam abba! A pap és a rendőr csak mellékes áldoza­tok voltak. Miattad! Rusztainak ennyi elég volt. Felpillantott a két feléjük néző kamerára, amelyek megörökí­tették a jelenetet, aztán elővet­te a büincset.- Vasi Ferenc - mondta a nyomozó négy gyükossá- gért és egy gyilkossági kísér­letért letartóztatom. - Mielőtt kivezette volna a férfit az ét­teremből, Rusztai Kolos még odasúgta Katának: - Két va­csorával jövök. Kata ránevetett.- Az egyik lehet reggeli. Vége TELEVÍZIÓ-MŰSOR i 2017. NOVEMBER 12., VASÁRNAP OS o (A o < te o tf> 4.00 4.20 5.10 6.05 6.35 9.25 10.00 10.55 11.25 11.55 12.30 13.00 13.35 Anyák gyöngye ® Szerelemben, háborúban ® Szerelemben, háborúban Top Shop Kölyökklub © KölyökKalauz © Teleshop Édes otthon ® ÉletmódKalauz © StílusKalauz @ FördösZéa konyhában ® AzEvHotele© Profi a konyhámban 14.05 XXI. század-a legendák velünk élnek © 14.40 Házon kívül © 15.10 Egy zseni, két haver, egy balek © 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.45 Star Wars: ASith-ek bosszúja © 21.35 Robotzsaru© 23.55 Portré© 0.30 Hostages© 1.30 Hostages 3.25 Új csaj© 18.45 Star Wars Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma Reggel 8.35 Család és ott­hon 9.35 Médiaklikk 10.15 Ma dél­előtt 10.35 Summa 12.00 Déli ha­rangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Kárpát Expressz 14.35 Család és otthon 15.35 Világ 16.35 Médiaklikk 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 18.35 Ma este 19.05 Itthon vagy! 21.25 V4 Híradó 21.30 Vi­lághíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 23.55 Ma éjei 4.30 Zsaruvér© 5.15 Tarzan© 6.00 Astro-Világ 7.00 Tv2 matiné 8.25 Maci Laci-Kalandok az űrben© 8.50 Barátok és egyéb gubancok© 9.20 Aranyemberek® 9.55 Nagy Vagy, Auchan kupa! © 10.25 Tűsarok© 11.00 Több mint Testőr© 11.30 Bűvös szakács © 12.05 Super Car© 12.35 Az Év Háziasszonya © 13.10 Gyilkos sorok © 14.15 Szívdobbanás® 15.20 Truman show© 17.25 Ripost© 18.00 Tények 18.50 Sztárban sztár © 21.40 Édes kis semmiség © 23.40 Gorillák a ködben © 2.15 Hazudj, ha tudsz!© 3.00 Hazudj, ha tudsz!© 3.45 A törvény embere © 21.40 Édes kis semmiség 6.00 Angard 7.00 Híradó 7.30 Épí­tészet XXI. 8.05 Kitekintő 8.30 Ki­beszélő 9.05 Mélymagyar 10.05 Trend 10.30 Zöld világ 11.05 Ha­zahúzó 12.00 Híradó 12.30 Az üz­let 13.05 Kettesben Szabó Anet­tel 14.05 Klinika ® 14.30 Látókör 15.05 Sziget 16.30 Élő örökség 17.05 Összmüvész 18.05 Körkép Itthonról 18.30 Akadálytalanul 19.05 Heti mérleg 20.00 Híradó 20.30 Informátor © 21.00 Hírek 6.40 Kenő 6.45 Gasztroangyal 7.45 Isten kezében 8.15 Kereszt-Tények 8.20 Katolikus krónika 8.55 „így szól az Úr!” 9.00 Rome Reports­Vatikáni híradó © 9.30 A sokszínű vallás 9.40 Kérdések a Bibliában 10.20 Úton-útfélen 10.30 Református magazin 10.55 Ortodox Örömhír 11.25 Önkéntesek 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Luther 13.05 Univerzum 14.05 Tárlatvezetés Portugáliában 14.35 Marco Polo 15.40 Pepita kabát 17.00 Hogy volt!? 18.00 Híradó 18.35 Terence Hill - Alpesi őrjárat© 19.35 Magyarország, szeretlek! © 21.10 Hajnali láz© 22.55 Kenó 23.10 Ütközéspont© 0.55 Fábry © 21.10 Hajnali láz AJV 8.45 Álomsztori 9.00 Fő az egész­ség! 9.15 Televíziós vásárlási mű­sorablak 10.00 Húzós 11.00 Vidám vasárnap 13.05 Superbook © 13.35 700-as klub © 14.00 Tele­víziós vásárlási műsorablak 15.30 Építészet mesterei 15.40 Columbo ©17.00 Hazahúzó 17.45 ATV Hír­adó 18.15 Fórum 18.40 ATV Hír­adó 19.00 Heti Napló Sváby And­rással © 20.10 #Bochkor © 21.10 Esti Frizbi Hajdú Péterrel © 6.05 Borostyán© 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 ARCpoétika 7.55 Főtér© 8.50 Zenélő órák 9.35 Az eltüsszentett birodalom 10.50 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Zenebutik© 12.15 Családikor© 13.10 Starsky és Hutch 14.05 Starsky és Hutch 15.00 Lúdas Matyi 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Észak és Dél© 18.10 Koffer-Kedvcsináló Kuljtjtúrák Külföldön 18.45 Szeszélyes évszakok 19.40 Pisztácia© 21.10 Mókatár© 21.25 eMeRTon 1999 - részletek a díjkiosztó gálaműsorból 22.25 Viharban 23.30 Apropó© 0.30 Starsky és Hutch 1.25 Starsky és Hutch 6.00 6.30 7.00 7.30 8.00 9.00 10.00 12.00 13.00 14.05 15.15 15.45 16.20 16.25 17.00 18.05 19.00 19.05 19.35 20.00 20.15 21.15 21.20 23.20 23.25 1.05 2.00 Mesterember Kulturális híradó Folkudvar Evangélium Felsős Ismerd meg! Hétvégi belépő Mindenki Akadémiája MMA-portrék Az én kis családom © Folkudvar Opera Café M5 Lexikon Hangvilla Attenborough-60 év a vadonban© Morgan Freeman: A féreglyukon át © Vers mindenkinek Kulturális híradó Új idők, új dalai M5 Lexikon Régimódi történet © Előszó ZOO-ban ® Előszó Solti Nemzetközi Karmesterverseny Attenborough-60 év a vadonban© Morgan Freeman: A féreglyukon át ® 19.40 Pisztácia 7.00 A nagy házalakítás © 8.00 A nagy házalakítás © 9.00 A dadus © 9.30 A dadus © 10.00 A dadus © 10.30 A dadus © 11.00 Gyil­kos számok ® 12.00 Gyilkos szá­mok © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Bűbájos boszorkák © 15.00 SpongyaBob: Ki a vízből! © 16.55 Míg a jackpot el nem választ © 19.00 Kidobós: Sok Húg disznót győz © 21.00 Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt® 5.45 6.15 6.45 7.10 8.00 8.55 9.25 10.40 12.00 12.55 13.50 16.25 18.50 21.00 23.00 1.20 1.55 2.55 Csont nélkül ® TV Shop Jóbarátok © Jóbarátok © Amerikai mesterszakács © Amerikai mesterszakács © Trendközeiben © Krémek krémje © Krémek krémje © Időutazók © Időutazók © Túl közeli rokon © Férj és férj® Halálos iramban: Tokiói hajsza © Másnaposok © Férj és férj© Trendközeiben © Krémek krémje © Krémek krémje © 20.15 Fiégimódi történet 5.00 Ed - Madarat tolláról © 6.30 Az igazi tündérmese © 8.30 Ami sok, az sokk ® 10.40 Ugrásra ké­szen ® 12.40 Columbo © 14.45 007 - Gyémántok az örökkéva­lóságnak © 17.20 Zoolander, a trendkívüli © 19.15 Ki a fasza­gyerek? © 21.00 Halálos iram © 23.10 Sztálingrád © 1.50 Keleti harc © 3.15 A kaptár - Túlvilág ® 21.00 Másnaposok SUPERTV2I 6.05 Postás Pat - A mozifilm © 7.40 Kagylókeresők © 9.40 Super Car © 10.10 Poggyász © 10.40 SpeedZone ® 11.10 Csapdába csalva © 11.40 Meghökkentő csa­ládi titkok © 12.45 Édes élet © 13.55 Édes élet © 15.05 Édes élet © 16.20 Farkas © 18.55 Kőagy őrnagy © 21.00 Exférj újratöltve © 23.25 Az igazság napja © 2.00 A létezés határa © 2.40 A létezés határa ® 3.20 Ügynőklista © 4.45 Haláli fegyver © am. akció-vígjáték 1993 6.00 Televíziós vásárlás 9.40 Dumb és Dumber- Dilibogyók © amerikai vígjáték 1994 11.45 Gagyi mami-Mint két tojás © amerikai vígjáték 2011 13.50 Nekem 8© am. akció-vígjáték 1997 R.: Steve Oedekerk Sz.: Tim Robbins, Martin Lawrence, Kelly Preston, Giancarlo Esposito, John C. McGinley 15.50 Armageddon® amerikai akciófilm 1998 18.40 Winnetou-Apacsok földjén © német western 2016 21.00 Riddick© am. sci-fi akciófilm 2013 23.20 Snowpiercer- Túlélők viadala © dél-koreai-am.-francia- cseh akciófilm 2013 1.40 Paranoia® am.-francia thriller 2013 3.45 Sárkány osztag © am.-hongkongi akciófilm 2005 13.50 Nekem 8 SPORTlH 4.00 UFC 6.00 UFC 7.00 Tele­víziós vásárlás 8.30 Olimpia. NVESZ-magazin 9.00 Heti helyzet 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 SportVerda 12.00 Kézilabda 14.00 Strandkézilabda. BEK-döntö 14.15 Kézilabda 16.30 Kézilabda 19.00 NFL 22.30 NFL 2.00 Ökölvívás 6.25 Sakkaréna magazin 7.15 Rövidpályás Gyors­korcsolya Világkupa 10.00 M4 Sport stúdió Gyorskorcsolya 10.15 kisBAJNOK magazin 11.15 Múlt és Jelen egy időben 11.50 Forma-1 13.10 UEFA BL magazin 13.40 Gillette World Sport 2017 14.30 Labdarúgó közvetítés Merkantil Bank Liga: Soproni VSE-WKWETO FC Győr mérkőzés 16.30 M4 Sport stúdió Forma-1 17.00 Forma-1-Nagydíjfutam Forma-1 Brazil Nagydíj -Futam 19.05 M4 Sport stúdió Forma-1 19.30 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NB I.: ZalakerámiaZTEKK- Kaposvári KK mérkőzés 21.15 M4 Sport stúdió 21.35 Jégkorong közvetítés Erste Liga: DVTK Jegesmedvék-SC Csíkszereda mérkőzés 19.30 Kosárlabda közvetítés TV PAPRIKA ■■■■■■■ 8.00 Piknik © 9.00 Két éhes tenge­rész © 10.00 Mimi francia desszert­jei ® 11.00 Három pasi egy kony­hában © 12.30 Raymond Blanc © 14.00 Séfek a pult mögött © 15.00 Martha Stewart © 16.00 Mimi fran­cia desszertjei © 17.00 James Mar­tin © 18.00 Két éhes tengerész © 19.00 Ebba © 20.00 Jamie © 21.00 Három pasi egy konyhában © 21.30 Nigella © 22.00 Mary Berry © 22.30 Olasz konyha bajorul © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom