Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-28 / 252. szám

14 SPORT 2017. OKTOBER 28., SZOMBAT HÍREK Öt érem a fejlődő egri ifjaknak FALLABDA A Forza Eger Junior Team 13 indulóval képviseltette magát a 17. Fejlődő utánpótlásverseny 39 fős mezőnyében. A City Squash Klubban a megye- székhelyiek két arany-, két ezüst-, és egy bronzérmet szereztek, de akadt több ne­gyedik helyezés is. Gulyás István edző tanítványainak eredményei: Ull: 2. Szaniszló Zétény, 3. Lamport Árpád. U13:1. Fodor Olivér. U17:1. Bozsó Molli (az U15 korosztály tagjaként a nehe­zebb kategóriában indult), 2. De Jong Zsuzsa. B. Cs. Győzelemmel avattak Rédén LABDARÚGÁS Győztes mérkő­zésen avatták Nagyrédén a pálya eredményjelző tábláját. - Nagy öröm, hogy a Gyön­gyöspata elleni 3-2-es siker alkalmával mutathattuk be közönségünknek az új ered­ményjelzőt - fogalmazott Kovács László klubelnök. - Még a megyei I. osztályban is alig van ilyen, nemhogy a megyei kettőben. Az 1 millió 950 ezerforintos beruházás TAO-pályázatból és a helyi önkormányzat önrészéből va­lósult meg. Az eredményjel­zőn nagy távolságból és nap­pal szemben is jól olvasható a szöveg. H. F. Zs. Növelték a vb összdíjazását LABDARÚGÁS Tizenkét szá­zalékkal növelte a 2018-as oroszországi világbajnok­ság összdíjazását a FIFA, így a győztes 38 millió dol­lárt (azaz átszámolva több mint tízmilliárd forintot) tehet zsebre - a címvédő Német­ország 2014-ben 35 milliót kapott. Az összdíjazás 400 millió amerikai dollárnak megfelelő összeg, három év­vel ezelőtt 358 millió dollárt osztotta k szét. NSO.HU A 70 kilogrammosok között versenyző Daru Krisztián számára az elődöntő jelentette a végállomást Fotó: Huszár Márk Balogh, Szöllősy Kuzma, Berecz és Bari is a fináléban Öt egri versenyző is kihar­colta részvételét a döntő csatározásokban az Eger­ben zajló junior országos bajnokságon. A finálék ma 10 órakor kezdődnek a Kemény Ferenc Sportcsar­nokban. Sike Károly karoly.sike@gmail.com ÖKÖLVÍVÁS - Rendkívül jól fel­készített versenyzó'k alkotják a mezőnyt, de milyenek is len­nének?! Mégis csak egy orszá­gos bajnokságról beszélünk - nyugtázta az eddigi tapaszta­latait Dorkó Péter, a házigaz­da Egri Városi Sportiskola (EVSI) szakosztályvezetője. - Nincsenek nagy különbségek, sok esetben megosztott pon­tozással hirdetnek győztest. Nemzetközi színvonalú ököl­csaták jellemezték az elmúlt napokat, s a döntők még csak ma következnek. Szemmel láthatóan közelítünk a nem­zetközi élmezőnyhöz, ami fel­tétlen bizakodásra ad okot az előttünk álló nagy világverse­nyek előtt. Szerdán kezdődött és ma délután zárul a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a ju­niorkorú ökölvívók magyar bajnoksága. A rangos megmé­rettetésen ötvennégy egyesü­let százhuszonhat bokszoló- ja lépett szorítóba. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség és az Egri Városi Sportiskola ren­dezvényén összesen tizenhá­rom súlycsoportban hirdet­nek győztest. A döntő csatá­rozások ma 10 órakor kez­dődnek.- Az Egri Városi Sportiskola nyolc versenyzővel képvisel­teti magát - folytatta szavait Dorkó. - Az már korábban el­dőlt, hogy Tóth Tamás (60 kg) és Hajóka Richárd (66 kg) he- lyezetlenül zárt, mindketten szoros csatában, megosztott A magyar fiatalok már közelítenek a nemzetközi élmezőnyhöz. pontozással maradtak alul ri­válisukkal szemben. Balogh Martin (46 kg), Bari Viktor (52 kg), Berecz Lionel (57 kg), Szöllősy Richárd (60 kg), Kuz­ma Krisztián (60 kg) és Daru Krisztián (70 kg) az elődön­tőig remekül menetelt, ahol azonban utóbbi alulmaradt, így öt versenyzővel képvisel­tetjük magunkat a szomba­ti finálékban. Teljesítményük alapján többek is komoly esély- lyel indulhatnak harcba a ma­gyar bajnoki címért. Jóslatok­ba nem szívesen bocsátkoz­nék, de feltétlen bizakodó va­gyok. A mieink mellett a Deb­recen, a Vasas és az Újpest versenyzői töltenek még be meghatározó szerepet, közü­lük többek is éremért csatáz­nak. Bízom benne, hogy ver­senyben lehetünk a legered­ményesebb csapatnak járó ér­tékelésben is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Erdei Zsolt, a Ma­gyar Ökölvívó Szövetség elnö­ke is. „Madár” példaképként szolgálhat az ifjú tehetségek előtt. Magában kell bíznia Nánáson az EKESC-nek s KÉZILABDA A női NB I. B Keleti csoportja 7. fordulójában: HAJDÚNÁNÁS SK (8.)- ESZTERHÁZY KESC (4.) Hajdúnánás, szombat, 18.00. V.: Rontó, Szanyi. A második nagy arányú ha­zai vereség után igyekeznek talpra állni az egyetemista lá­nyok, ugyanakkor Hajdúná­náson bizonyosan nem vár ujj­gyakorlat a társaságra. A múlt heti, 30-21-es fiaskót követő­en olyan csapat otthonába lá­togatnak az egriek, amely a múlt heti rivális Szent István ellen is begyűjtötte a két pon­tot..Kérdés, melyik arcát mu­tatja az EKESC?- Egyértelműen a javítás szándékával utazunk - fogal­mazott az NB I. B Keleti cso­portjának góllövőlistáját ve­zető beálló, Sári Barbara. - Ugyan a hét elején még elég­gé magunk alatt voltunk, de már előretekintünk, és pozi­tívan gondolkodunk. Bárcsak tudnánk, miért alakult szá­munkra olyan rosszul a Szent István SE elleni mérkőzés! Fel­foghatatlan, hogy a remek el­ső félidőt követően, miért nam tudunk tizenhat percig az el­lenfél kapujába találni. Igyek­szünk most már előre tekinte­ni, a héten több olyan csapat­építő programon is részt vet­tünk, ami remélhetőleg kizök­kent majd bennünket a hul­lámvölgyből. Jól tudjuk, hogy Hajdúnánáson sem vár ránk könnyű mérkőzés, háromesé­lyes az összecsapás, de bízunk magunkban, és ha ismét egy­másért küzdünk a pályán, akkor két ponttal térhetünk haza. F. B. Sári Barbaráék már előre tekin­tenek Fotó: Lénárt Márton Penyaskó, Csáki és Maruzs is a sirokiak bajnokcsapatában Ötven éve jutottak az NB lll.-ba Meghallgatják a szív üzenetét LABDARÚGÁS Jelentős állomás­nak számít a Siroki Vasas SE történetében az 1967-es esz­tendő. Bodnár József, Nagy János (kapusok), Tengely Ignác, Fü- löp Zoltán, Ivády István, Pe­nyaskó Sándor, Csáki Béla, Berta István, Maruzs András, Kovács László, Asztalos Zol­tán, Hadobás Béla, Krajecz Jenő, Czibik Gyula, Zagyi István, Czipó András és Koz­ma Sándor alkotta azt a me­gyei bajnoki címet szerzett csapatot, amely az 1966/67- es idényben szerzett elsőség­gel kivívta az NB III.-ban való szereplés lehetőségét. A Mátravidéki Fémmű­vek 1952-ben alapított klub­jának életében mérföldkő­nek számított az osztályvál­tás. A szakmai munkát vezet­ve, edzőként Kosa Károly ál­tal irányított gárda eredmé­nyére máig rendkívül büsz­kék az egyletnél és a telepü­lésen egyaránt, ahol noha je­lenleg nem működik felnőtt­együttes, a múltbeli sike­rek élénken foglalkoztatják az érintetteket, remélve azt, hogy egyszer talán újra lesz hasonló élményben részük a siroki polgároknak, mint haj­danán volt a nagy elődöknek. B. Cs. Az NB III.-ban szerepelt siroki együttes Beküldött fotó SPORTTUDOMÁNY Ötven WIWE műszert ajánlott fel az egri Sanatmetal Kft. sportegyesü­letek számára. A WIWE olyan diagnosztikai eszköz, amely megmutatja a hirtelen szív­megállás és a pitvari fibril- láció következtében kialakuló stroke kockázatát. A hordoz­ható mérőműszert könnyű ke­zelni, a hozzátartozó okostele­fonos applikáció pedig azon­nali diagnózist nyújt.- A közelmúltban két hirte­len szívhalál is megrendítet­te a sportvilágot - emlékezte­tett Soltész Adrienn projekt­menedzser. - A felkavaró ese­mények méginkább arra sar­kaltak mindannyiunkat, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a megelőzésre. Cégünk ügy­vezető igazgatója, Farkas Jó­zsef kezdeményezésére a saját fejlesztésű WIWE eszközeink közül ötvenet ajánlottunk fel sportegyesületeknek. Remél­jük, hogy minél több helyre eljut az eszköz, mert a WIWE életeket menthet. A különleges lehetőséggel megyénkből eddig az Eger SBS Eszterházy NB I.-es férfi-kézi- labdacsapata és a Bushido Kempo Akadémia tagjai éltek, akik várják a követőiket. A WIWE segít abban, hogy meghallják szív jelzéseit. S. K. r I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom