Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-07 / 235. szám

2017. OKTÓBER 7., SZOMBAT A legnehezebb szituáción is úrrá kellett lenniük Akna okozta seb lövellt szét művért A gyakorlatban adtak számot tudásokról a kéksisakosok Képgaléria: Heol.hu Fotó: Berán Dániel A 34. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam, azaz az International Military Observer Course gyakorlati foglalkozására voltunk hiva­talosak csütörtökön. Nem mindennapi programnak le­hettünk tanúi, amelynek so­rán betekintést nyerhettünk a katonai megfigyelők, a kék­sisakosok munkájába is. Sike Sándor sikesandor@gmail.com EGER Komoly katonai gya­korlatra voltunk hivatalosak a város határát jelző táblától nem messze. Mielőtt a négy csoportba szerveződött kéksi­sakosok nekivághattak volna a húsz kilométeres próbának, megtudtunk egyet, s mást: a hallgatók Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Köz­pont területén levezetett szi­tuációs tréning részeseiként sajátították el az elméleti is­mereteket. Az Egerbakta-Fel- német térségében megtartott komplex járőrgyakorlat a ko­rábban megszerzett tudásról való számadást jelentette. A négy gyalogjárőrcso­portnak igencsak komoly feladatokat kellett teljesíte­niük: megfigyelőpontot mű­ködtettek, információkat gyűjtöttek a helyi lakosság­tól, aknarobbanásban súlyo­san megsérült személyt lát­tak el. Azt pedig, hogy meny­nyire, komoly hozzáértést kí­ván egy-egy feladat, a Hír­lap munkatársai a helyszí­nen tapasztalhatták. Rögtön az első állomáson egy illegá­lis „chekpointnál” állig fel­fegyverzett helybelieket kel­lett meggyőznie a fegyverte­len béketámogatóknak arról, hogy engedjék be őket a helyi „gerillák” által őrzött terület­re. Amikor például, igaz vak­lőszerrel, eldördültek az első lövések, bizony mi magunk összerezzentünk. A másik helyszínen, az aknasérült amputálódott lábából spric­celő művér is igen durván hatott idegeinkre. Pedig csak víz, keményítő, ételfesték és némi kávé keveréke dőlt az „erekből”. A kávé a keményí­tő fehérítő hatását volt hiva­tott ellensúlyozni, utóbbi pe­dig arra kellett, hogy a „vért” ne igya be az erdő földje. A járőrök tevékenységét természetesen nemcsak a sajtó, hanem egy nemzetkö­zi oktatócsoport is figyelem­mel kísérte. Ők Bosznia-Her­Varga Tamás őrnagy, a Magyar Honvédség Béketámogató Kikép­ző Központ megbízott parancs­nokhelyettese elmondta: a házi­gazda magyarokon kívül húsz or­szágból vesznek részt a három­hetes tanfolyamon. Jöttek Kana­dából, afrikai országokból és az ázsiai Pakisztánból, Kínából. A járőrgyakorlati foglalkozás cél­ja, hogy a tanteremben elsajátí­tott taktikákat, technikákat és el­járásokat élő szituációban tud­ják gyakorolni annak érdekében, cegovinából, Finnországból, Németországból jöttek, míg a magyar oktatói csoportot aktív állományú és önkéntes műveleti tartalékos - több missziós tapasztalattal ren­delkező - tisztek és főtisztek alkották. A járőrgyakorlat so­rán minden egyes szituációt ott a helyszínen azonnali ki­értékelés követte. Megtudtuk: a komplex jár­őrgyakorlatot követően heli­hogyha a későbbiekben kitelepí­tésre kerülnek valamilyen misz- sziós környezetbe, felkészültek legyenek a legkülönfélébb hely­zetekre is. Közel húsz esztende­je, évente két ilyen ENSZ stan­dard tanfolyamot tartanak, de a struktúra és a tananyag megfe­lel a NATO-követelményeknek is. Az épp most zajló tanfolyam az ENSZ által már a harmadik alka­lommal akkreditált felkészítés. A kiképzés végén a résztvevők akkreditált oklevelet kapnak. kopteres felderítés vár még a hallgatókra, majd kétnapos zárógyakorlat keretében kell, hogy számot adjanak a meg­szerzett tudásukról. A végzést követően a részt­vevők lehetőséget kapnak arra, hogy az ENSZ, EBESZ, EU és más nemzetközi szer­vezetek által vezetett kato­nai megfigyelői missziókban külföldi szolgálatot teljesít­senek. Varga Tamás őrnagy Fotó: B. D. Mit kell még tudni a tanfolyamról? MEGYEI KÖRKÉP g Rézgaras Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu A ligha forradalmasította a közgazdaságtant az a borsodi te­lepülés, amelynek vezetése akár félmilliós fizetést is haj­landó adni annak az óvónőnek - pályakezdőnek is -, aki náluk vállal munkát, ám valószínűsíthetően a lényegre tapintot­tak annak az üzenetnek az ily módon történő, árnyalt megfogal­mazásával, hogy a falujukban nagy a baj. Elgondolkodtató, mi lehet az oka, ha valamiért - legyen az szolgáltatás, használt autó vagy akár lyukas garas - a piaci ár sokszorosát kínálják. Magyarán nem az eladó kér pimaszul ma­gas ellenértéket a portékájáért - ezt nyilván meg lehetne érte­ni -, hanem a vevő licitál az árra. Tornanádaskán, ebben a het­ven óvodást számláló, nagyon észak-magyarországi község­Elgondolkodtató, ha ben most éppen ez történik. valamiért a piaci ár Alighanem már a polgár- . .. 'j.,' mesteri felhívás első sorának SOkSZOrasát kínálják. az elolvasása után sokan felté­telezik, hogy olyan település­ről van szó, ahol a lakosság túlnyomó többsége cigány szárma­zásúnak vallja magát. így lenne ez akkor is, ha nem beszélnénk róla. Ennek alapján viszont az előítéletesség, a romaságot érin­tő negatív diszkrimináció kizárható. Akkor mi a probléma, és mi lehet a megoldás? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a helyi viszonyokat tekintve mesés­nek tűnő kereseti lehetőséggel hosszú távra kiküszöbölhető az óvónőhiány. Azt viszont - ha másból nem, az óvodakapura ki­függesztett intelem alapján, miszerint a szülők csak eddig jö­hetnek, és nem tovább - megkockáztatom: nem a gyerekek miatt nem tülekednek az állásért a nevelők. Ütöttek, sokkolót is bevetettek (Folytatás az 1. oldalról) BESENYŐTELEK Az ütések miatt az illető könnyebben megsebe­sült. Ezután a másodrendű ter­helt a bálnak helyet adó nap­közi otthon folyosóján ököllel vert egy másik személyt, aki behátrált a tánctérre, ahol a harmadrendű vádlott több­ször testéhez nyomott egy sok­kolót. A megtámadott a földre került, az első- és másodren­dű terheltek testszerte ütöt­ték, rugdosták őt. A báli ven­dégek segítettek végül: átse­gítették ezt az embert a kony­hába, ahol id. K. F. még egy­szer nagy erővel pofon vágta. A bűntény ezen áldozatának a sebei nyolc napon túl gyógyul­tak. Ezután zárórát hirdettek a rendezvényen. A bíróság in­dokolása szerint ezt követő­en ifj. K. F. a hazafelé indu­ló harmadik sértettet hátul­ról egy golfütővel csépelte. Vé­gül utóbbi összeesett, de az el­sőrendű terhelt tovább ütlegel­te őt, id. K. F. is ökölcsapásokat mért rá, Sz. Z. pedig a sokkoló­ját nyomta hozzá. A vádlottak a rendőrség érkezésének híré­re hagytak csak fel az ütlege­léssel, s elmenekültek a hely­színről. A harmadik megvert ember súlyosan megsebesült, a sérülései közvetetten élet- veszélyeseknek minősültek. A hatóságok azt is megállapí­tották, hogy a terheltek ren­dezvény alatt és azt követő­en tanúsított magatartása a jelenlévőkben megbotránko­zást, riadalmat keltett. Ezért életveszélyt okozó testi sértés bűntette, testi sértés vétsége és garázdaság bűntette okán a törvényszék ifj. K. F.-et öt év nyolc hónap, id. K. F.-et négy esztendei, míg Sz. Z.-t négy és fél év börtönbüntetéssel súj­totta. A döntést az ügyész mind­három vádlott esetében tudo­másul vette. Az ellen a terhel­tek és a védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan a szankció enyhítése érdekében fellebbeztek. így az ítélet nem jogerős. Sz. Z. Életeket menthet a berendezések rendszeres vizsgálata Komoly dolog a fűtési szezon Választóvonal régi és új kor között Míg tíz évvel ez­előtt hazai viszonylatban ki- lenc-tíz halálos áldozatot kö­vetelt egy októbertől áprilisig terjedő, átlagos fűtési sze­zon, tavaly ez a szám két és félszeresére nőtt. Vámos Csaba, a Kéményseprők Or­szágos Szakszervezetének el­nöke egri sajtótájékoztató­ján arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenőrzésnek hatal­mas jelentősége van a tragédi­ák megelőzésében. A szezon­ban bekövetkező balesetek - szén-monoxid-mérgezések ■* nagy része abból származik, hogy az ingatlantulajdono­sok elmulasztják a tüzelőbe­rendezések megfelelő, rend­szeres karbantartását. Ugyan­csak veszélyforrást jelenthet az épületek túlzott szigete­lése, ha nem építenek be lég- beeresztő készüléket. Szin­tén életeket menthet a szabvá­nyos, pozitív minősítéssel el­látott, CO-mérők beszerelése. A szakember arra biztatja a lakosságot, hogy ne elégedje­nek meg az idevonatkozó tör­vényben feltüntetett, kétéves kéményvizsgálati lehetőség­gel, hanem saját és családjuk biztonsága érdekében hívják gyakrabban a kéményseprő­ket, s bátran kérjenek segítsé­get, tanácsot tőlük. B. K. Megyénkben hatvan kéményseprő ténykedik Fotó: Berán Dániel GYÖNGYÖS Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékez­tek meg az tizenhárom aradi vértanúról péntek délután a Batthyány-szobornál.- Szomorú évfordulóhoz érkeztünk, már nem először az évben, hisz májusban a 10Ö éve történt városi nagy tűzvészre emlékeztünk, a mai nap pedig az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc bukásának és a megtor­lásoknak a 168. évfordulójá­ra - kezdte ünnepi beszédét dr. Vinkler Bálint történész. - A két drámai esemény ha­sonlít abban, hogy mindkettő választóvonalat jelez az idő­ben, egy régi és egy új kor kö­zött, de amíg a nagy tűzvész egy város, addig az októberi események egy egész nép, nemzet életében - fűzte hoz­zá, majd az 1849. október ó-i eseményeket idézte fel dió­héjban. Az emléknapon az Eszter- házy Károly Egyetem Gyön­gyösi Campusának Ká-Ró Színköre adott ünnepi mű­sort, majd az ünnepség vé­gén a város vezetői, a pár­tok, intézmények és társadal­mi szervezetek képviselői he­lyezték el az emlékezés koszo­rúit gróf Batthyány Lajos mi­niszterelnök szobra előtt. H. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom