Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-13 / 240. szám
14 SPORT 2017. OKTOBER 13., PÉNTEK A Marshall-ASE az őszi idény hátralévő részében már Sírokban lesz otthon A Szalók szakítaná az Energiát A 9. forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) LABDARÚGÁS Csupán egy pont a különbség az egersza- lókiak és a gyöngyösiek között a tabellán, ám a megyei I. osztály 9. fordulójában egymás ellen játszva a hazaiak abban bíznak, hogy növelik ezt a különbséget. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu SZOMBAT, 15.00: MAKLÁR (7.)- BORSOONÁDASD (8.) Makiár, Adler Sándor Sporttelep. V.: Kasza Dénes (Derda, Juhász Á.) bánka Balázs, a makiáriak középpályása: - A Hevesen elért győzelem akkor lesz igazán értékes, ha most is nyerünk. Legutóbb jól használtuk ki a helyzeteinket, és erre kell most is törekedni. Ismerjük a nádasdia- kat, tudjuk mire kell figyelni ellenünk, és most már Hajdú Zsoltra is számíthatunk, miközben Szilágyi Bálint megbetegedett. BETONTERMÉK FELSŐTÁRKÁNY (2.)-HERÉD (6.) Felsőtárkány. V.: Strehó Erik (Szigetvári Z., Gecse) Kálmán József, a felsőtár- kányiak támadója: - Ahogy ezt eddig is tettük, nekünk csak saját magunkkal kell foglalkozni. Amennyiben ugyanúgy összpontosítunk a kilencven perc során, mint a korábbi meccseken, az eredmény sem marad el. Hazai pályán játszva mi számítunk esélyesnek, és ezt szeretnénk bizonyítani is. Montvai Tibor játéka kérdéses, miközben Romhányi Tamás biztosan nem játszhat. BESENYŐTELEK (16.)- EGER SE (1.) Besenyőtelek, dr. Vass Géza Sporttelep. V.: Tóth Pál (Hal- gat, Peredi) szabó András, a besenyőtelkiek edzője: -Az edzéslátogatottság a héten felülmúlta az eddigieket, 14-15 játékos végezte a munkát úgy, hogy a hozzáállás egyértelműen pozitívnak értékelhető. Tisztában vagyunk az erőviszonyokkal, éppen ezért a tisztes helytállást a minimális elvárás. BÉLAPÁTFALVA (15.)- GYÖNGYÖSHALÁSZ (4.) Bélapátfalva. V.: Varga László (Fehér R., Horváth M.) bársony Dániel, a bélapátiak középpályása: - Helyezéstől függetlenül nekünk a három pont megszerzése a cél a halásziak ellen is, akik szerintem játéktudásban közelebb állnak hozzánk, mint legutóbbi ellenfelünk, a Boldog. Nagyon fiatal csapatunk nem játszik alárendelt szerepet, közel állunk a pontszerzéshez, de a rutinhiány itt azért megmutatkozik. FÜZESABONY (14.)- FC HATVAN (3.) Füzesabony. V.:PanyiKristóf (Németh Sz., Rézműves) póka tamás, a füzesabonyiak csapatkapitánya: - Nagyon szeretnénk már pontot szerezni, még akkor is, ha ezúttal dobogóra pályázó csapatot fogadunk. Mostanában a játékunkkal nem volt baj, egy kis szerencse azonban hiányzott az eredményességhez. Erre is szükség lenne a Hatvannal szemben, no meg legalább egy gólra, hogy ezeken kívül a stabil védekezést se hagyjuk ki a sorból. MARSHALL-ASE (10.)- HEVESTHERM-HEVES (13.) Sírok. V.: Viktor Ferenc (Dajkó, Lucián) szabó László, az andor- naktályaiak edzője: - Pálya- választóként űjabb helyszínt kell megszoknunk, és ez most már érvényes az őszi idény további részére. Nem könnyű így eredményesnek lenni, arról nem beszélve, hogy eddig játszottunk Felsőtárkány- ban, Hatvanban és Boldogon is. Leginkább azonban a Füzesabony elleni pontok hiányoznak. A Heves győzelmi kényszer alatt játszik, de ettől fontosabb, hogy mi azt játsz- szuk, amit előzetesen megbeszélünk az öltözőben. PÉTERVÁSÁRA (9.)- BOLDOG (5.) Pétervására, Bocsi Attila Sporttelep. V.: dr. Lendvai Gábor (Rozsnaki, Forgó) Tóth Zsolt, a péterkeiek szakosztályvezetője: Férfias, kemény és pörgős mérkőzést várok, ahol bármilyen eredmény előfordulhat. A hátsó pályánk talaja ugyan nem segíti a játékunkat, de bátran futballozunk majd, noha a Boldog az esélyesebb. Hektikus teljesítményünk több okra vezethető vissza, bízom benne, hogy ezúttal azt kapjuk vissza, amit várhatunk a gárdától. VASÁRNAP, 15.00: EGERSZALÓK (HŐENERGIA SC GYÖNGYÖS (12.) Egerszalók. V.: Pádár Szabolcs (Forgó, Kasza) Horváth tamás, az egersza- lókiak edzője: - A játékosállomány összetételéből adódóan idén jobbára a biztonságos védekezésre helyeztük a hangsúlyt az erősebb csapatok ellen. Az ugyancsak jó erőkből álló herédi- eknél azonban már más taktikát próbáltunk, és szimpatikus volt, ahogy a játékosok a feladatot megoldották. Noha Szabó Dávidra biztosan nem, a bordasérülést szenvedett Szuromi Bencére pedig valószínűleg nem számíthatunk, feltétlenül győzni akarunk az újoncként tekintélyt parancsoló eredményeket is felvonultató Energia SC ellen. Kiss István, a gyöngyösiek edzője: - Megyünk előre, végezzünk a feladatunkat, bízva abban, hogy ez eredményre vezet. Minimum egy pont az elvárás a csapattal szemben. Egerszalókon a védekezésre helyezzük a hangsúlyt, zárt védekezésből indított gyors kontrákra építve a játékunkat. Két hiányzónk sajnos van az öt sárga lapos Csoszánszki Dávid és a sérült Gedei Ádám személyében, de Szebenyi lános visszatér. A góllövőlista élcsoportja 10 gólos: Érsek Martin (Borsodnádasd) less Krisztián (Boldog) 9 gólos: Czibolya Gábor (FC Hatvan) Fekete Viktor (Eger SE) 7 gólos: Besenyei Ferenc (Hevesi LSC) Csóka Róbert (Felsőtárkány) Czene levente (Gyöngyöshalász Márkus Máté (Gyöngyöshalász) Mezői próbatétel a vezekényieknek A Lokomotívnál a Nagyréde - A Szűcsi KSK-t kizárták Kéri és Csala 48 gólra számít LABDARÚGÁS Kényelmesnek mondható helyzetből várhatja az őszi idény egyik derbijét a Hevesvezekény SE csapata. A megyei III. osztályú bajnokság 9. fordulójában az éllovas gárda úgy léphet pályára vasárnap Istenmezején, hogy öt pont az előnye a harmadik helyen álló házigazda - egyben a második Váraszó, és a negyedik Mezőtárkány - előtt. Vagyis... De a vezekényiek aligha számolgatnak, inkább arra figyelnek majd, hogy a már most klubcsúcsnak számító nyolcmeccses győzelmi sorozatuk folytatódjon. A megyei futball vérkeringésébe idén visszatért ISE 1926 gárdája viszont most megmutathatja igazi erejét, ez a kilencven perc valódi értékmérő lesz Érsek Csabáék számára. A tét nagy, a futballszeretet mindkét részről erős, ebből csak jó csata kerekedhet. A 9. FORDULÓ PROGRAMJA. szombat, 15.00: Noszvaj (14.)- Szihalom (16.). Vezeti: Jávorsz- ki. Novaj (13.)-Balaton (5.). V.: Török. Kifusz Dénes csapata megfékezné az éllovast Fotó: L. M. vasárnap, 15.00: Váraszó (2.)-Erdőtelek (6.). V: Kocsis. Istenmezeje (3.)-Hevesveze- kény (1.). V.: Bodó. Vécs (15.)- Egri Sportcentrum (12.). V.: Kelemen II A. Mikófalva (10.)- Pély (11.). V.: Panyi. Dem- jén (7.)-Mezőtárkány (4.). V.: Daru. Recsk (8.)-MSE-Eger- csehi (9.). V.: Aux. B. Cs. LABDARÚGÁS A Szűcsi KSK U19-es gárdája negyedik alkalommal nem állt ki a múlt hétvégén, ez pedig azt vonta maga után, hogy a klubot kizárták a megyei II. osztályú bajnokság Nyugati csoportjából, ahol a 8. forduló mérkőzéseit rendezik - immár csonka mezőnnyel. Keleti csoport CSALA ATTILA, poroszlói játé- kos-edző tippjei. SZOMBAT, 15.00: TARNALELESZ (13.)- KISKÖRE (9.) V.: Sohajda László Noha a tarnalelesziek meggyengültek, hazai környezetben képesek lesznek a döntetlenre, 1-1. EGER SE II (2.)-KÖMLŐ (6.) Eger, Felsővárosi spt. V.: Pádár Szabolcs. Az egriek magabiztos teljesítményt nyújtva tartják otthon a pontokat, 3-1. TÁRNÁMÉRA (12.)- EGERSZÓLÁT (1.) V.: Tóth Zoltán Az éllovas egerszólátiak a múlt héten elszenvedett hazai vereséget követően Tarnamé- rán javítanak, 1-4. MSE-MÁTRABALLA (7.)- DOMOSZLÓ (4.) V.: Kocsis József A domoszlói fiatalok ezen a hétvégén is meglepetést okoznak, 2-2. TISZANÁNA (14.)-DETK (8.) V: Daru Sándor Két, gyengébb formát mutató csapat összecsapásából a detkiek kerülnek ki győztesen, 1-6. VASÁRNAP, 15.00: MÁTRADERECSKE (10.)- POROSZLÓ (5.) V: Szigetvári Márk Mátraderecskén valameny- nyi csapatnak nehéz győzni, de mi megpróbáljuk elhozni a három a pontot, 1-2. MÁRKÁZ (3.)- ANDORNAKTÁLYA II (11.) Abasár. V.: Májer Konrád A markaziak pályaválasztóként magabiztos győzelmet aratnak az újonc vendégek ellen, 4-1. A góllövőlista élcsoportja 10 gólos: Bata Árpád (Egerszólát) Szabó Viktor (Domoszló) 9 gólos: Farkas Zsolt (Eger SE II) Tóth I Martin (Márkáz) 7 gólos: Kovács Bálint (Egerszólát) Suha Ákos (Komló) Szabó Dominik (Domoszló) Nyugati csoport kéri tamás petőfibányai edző tippjei. SZOMBAT, 15.00: PETŐFIBÁNYA (11.)- ECSÉD (10.) V.: Harnos Csaba Céljaink elérése érdekében győzelmi kényszerben vagyunk, ennek érdekében mindent elkövetünk, hogy a számunkra kívánt eredmény szülessen, 2-1. VISONTA (2.)- APC (8.) V.: Várallyay Miklós A mérkőzés esélyese a hazai csapat, de egy fegyelmezetten játszó apci gárda akár meglepetést is okozhat, 1-1. GYÖNGYÖSPATA (9.)- LŐRINCI (1.) V: Darók Attila A bajnokaspiránsnak komolyan meg kell küzdeni a pontokért a pataiaknál, 0-3. HATVANI LOKOMOTÍV (4.)- NAGYRÉDE (5.) V.: Nógrád megyei jv. A forduló egyik rangadója és három esélyes mérkőzése ez, ahol talán a Löki egyik gólvágója dönti majd el a találkozót, 3-2. VASÁRNAP, 15.00: ATKÁR (7.)- ABASÁR (12.) V.: Jávorszki Zoltán A feltörekvő és fegyelmezett hazai együttes begyűjteni a pontokat a szebb napokat megélt Abasár ellen, 2-0 VÁMOSGYÖRK (6.)— GYÖNGYÖSSOLYMOS (13.) V: Klenovics Patrik. A vámosgyörkiek bátor támadójátéka megtöri majd a gyöngyössolymosiak ellenállását, 3-0. B. Cs. A góllövőlista élcsoportja 14 gólos: Agói Zoltán (Lőrinci) 12 gólos: Balog Renátó (Hatvani lók.) 11 gólos: Csontos Béla (Visonta) 9 gólos: Rézműves László (Vámosgyörk)