Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-07 / 209. szám
12 MŰEMLÉKTÁR 2017- SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Megyénkben is várják az épített örökség kedvelőit HEVES MEGYE Számos megyei helyszín is csatlakozott az idei Kulturális Örökség Napjai elnevezésű országos rendezvénysorozathoz, amely ebben az évben szeptember 16-17-én várja ingyenes programokkal az örökségvédelem iránt érdeklődőket. Szűkebb hazánkban összesen nyolc helyszínen fogadják majd a látogatókat: Ecsé- den a Boldogasszony kápolnában, Egerben a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban, illetve a megyeházán, Szihalmon a lézus Mennybemenetele templomban, a Kálváriánál, a Kemencés udvarban, a Magyar-Tár-Házban, valamint a tájházban. A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat idén három kiemelt téma köré épült. Fókuszba állították az ötszáz éves reformációt, Arany János születésének kétszázadik évfordulóját, valamint a százötven esztendeje történt kiegyezést. A nagyszabású rendezvény 1984 óta ötven országban az épített örökség ünnepe, az esemény során sokszor olyan épületek nyílnak meg az érdeklődők előtt, melyek egyébként nem látogathatók. A cél, minél több embernek lehetőséget biztosítsanak arra, hogy megismerjék épített, valamint természeti örökségünket. A programot önkéntesek szervezik, hazánkban évről évre több tízezer ember szokott részt venni a rendezvényen. További helyszínek, valamint részletek a www.orok- segnapok.hu weboldalon oldalon találhatók. Süli K. Mesél a műemlék Fotó: B. D. Pszichológus, diplomata és előadó is a jó idegenvezető Az utolsó polihisztorok a szakma képviselői Badacsonyiné Bohus Gabriella több ezer sétával a háta mögött vallja: a jó idegenvezető fő ismérve a tájékozottság és a szüntelen kíváncsiság Fotó: Huszár Márk Több évtizede dolgozik idegenvezetőként Badacsonyiné Bohus Gabriella, aki több ezer sétát vezetett, és számos tanítványnak adta át tudását. Mestersége kihívásairól, és a jó idegenvezető ismérveiről beszélgettünk vele. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az idegenvezetői szakma nagyon összetett dolog, a legfontosabb, hogy a jó szakembernek szüntelenül kíváncsinak és kivételesen tájékozottnak kell lennie - kezdte Badacsonyiné Bohus Gabriella. A szakember kiemelte: bár az utóbbi évtizedekben kissé felhígult a szakma, még ma is magas követelményeknek kell megfelelni annak, aki erre a pályára szeretne lépni.- Alapvető a nagyfokú történelem, művészettörténet ismeret és a lexikális tudás, de rendelkezni kell kommunikációs és vendéglátói ismeretekkel is. Utóbbi azért fontos, mert sokszor tőlünk kérnek segítséget a turisták szállással, étkezéssel kapcsolatban, fontos, hogy megfelelő helyet tudjunk ajánlani nekik - fejtette ki a szakember. Kiemelte: az idegenvezető talán az utolsó polihisztor, hiszen egy kicsit mindenhez értenie kell. Pszichológus, diplomata és nem utolsó sorban jó emberismerő is.- Ez nem olyan, hogy egyszer valaki elvégez egy tanfolyamot... Rengeteget kell olvasni és kutatni a múltat, anekdotákat tudni és naprakész ismeretekkel bírni. Sok érdekességnek kell lenni a tarsolyunkban, mert soha nem lehet tudni, hogy egy-egy turistát mi fog majd meg séta közben, miNem lehet előre tudni, egy-egy turistát mi fog majd meg séta közben. lyen új információval okozunk neki boldogságot, esetleg maradandó emléket - részletezte Badacsonyiné Bohus Gabriella. Hozzátette: minden településre külön kell készülni, tisztában kell lenni annak történetével, gazdaságával, de azt is tudni kell például, hogy hol található nyilvános illemhely vagy jó kávézó.- A turisták egy-egy városnézés alkalmával szinte teljesen ránk vannak utalva, nekünk pedig mindenképpen rájuk kell hangolódni és gondoskodni arról, hogy mindenki elégedett legyen, jól érezze magát. Persze, felolvasni is lehet a tudnivalókat, de akkor csak azt érjük el, hogy a turistáknak egy életre elmegy a kedve attól, hogy városnézésen vegyenek részt. A mi célunk az, hogy a vendég elégedetten távozzon, de mégis úgy érezze, szívesen visszatérne még az adott településre, mert többet szeretne tudni róla. Ha ez sikerül, akkor jól dolgoztunk - zárta mondandóját az idegenvezető. Új kihívások Mindig szükség lesz idegenvezetőkre Badacsonyiné Bohus Gabriella szerint annak ellenére, hogy egyre több olyan eszköz jelenik meg a piacon, amelyekkel megpróbálják pótolni őket. Sorra jelennek meg különféle applikációk, kiadványok, amelyek tartalmazzák az érdekességeket, és még éttermet is ajánlanak, a szakember azonban nem aggódik. Szerinte semmi nem érhet fel az élő szó erejével, ráadásul egy-egy vezetett séta során rengeteg kérdés merül fel a turistákban, amikre szeretnek azonnal választ kapni, ezt pedig egyelőre egy applikáció sem tudja biztosítani. Több fejlesztést is terveznek a jövőben az egri születésű honvédtábornok tiszteletére Idén kétszáztíz éve született Lenkey János EGER Napra pontosan 210 éve, 1807. szeptember 7-én született Egerben Lenkey János honvédtábornok, akinek a nevét minden egri jól ismeri, hiszen szülőháza azóta is áll a belvárosban, Petőfi verset írt róla, de iskola is viseli a nevét, nemsokára pedig egy új köztéri szobrot is avatnak a tiszteletére. A honvédtábornok azzal vívott ki magának elismerést, hogy az 1848-as forradalom hírére Galíciából, ahol akkoriban állomásozott, egy század katonával megindult Magyarországra, ám ez akkoriban szökésnek minősült, hiszen engedély nélkül jött el. Bár a magyarok körében a tettével nagy népszerűségre tett szert, Mészáros Lázár hadügyminiszter büntetést rótt ki rá, beosztotta a szerb felkelők elleni hadseregbe, amely során Rózsa Sándort és több mint száz betyárt irányított a szerb csapatok ellen. Miután Szerbiában letelt a szolgálati ideje, századossá nevezték ki, majd 1849 márciusában tábornoki kinevezést kapott, egy ideig még a komáromi várnak is volt a parancsnoka. Karrierje egészen a szabadság- harc végéig szépen ívelt felfeLenkey János szülőházát méltó állapotba hoznák Fotó: B. D. Már készül aLenkeyudvar Az egri városvezetés az augusztusi közgyűlésen döntött úgy, hogy Lenkey János tiszteletére még az ősz folyamán a Belvárosi udvar nevét Lenkey udvarra módosítják, ahol elhelyeznek majd egy, a honvédtábornokot ábrázoló mellszobrot is, melyet a Lenkey Társaság Kulturális Örökség Egyesület ajánlott fel a városnak. A szobor alkotója Kutas László szobrász, akinek több műve is látható a megyeszékhelyen. lé, ám a fegyverletétel után őt is elérte a megtorlás szele, az aradi várbörtönbe zárták, és csak azért nem végezték ki, mert mentális problémái voltak. Állapota, és a börtönben szerzett sérülései következtében 1850. február 7-én hunyt el, sírja az egri Kisasszony temetőben található. Szülőháza több tulajdonos- váltáson esett át. Egészen addig, amíg néhány évre az egri önkormányzat meg nem vásárolta. Nemsokára felújítják, közösségi tér, s kiállítások kapnak majd helyet benne, ezzel tisztelegve az egykori tábornok emléke előtt. Süli K.