Heves Megyei Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-20 / 220. szám
2017. SZEPTEMBER 20., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Mászókát is festettek a ZFH-s informatikusok Lelkes óvodaszépítők Hasznos, eredményes volt a munka Fotó: beküldött Sokan voltak kíváncsiak a programra Fotó: Márkus Attila Agancsos jószágok csodás „koncertje” Segíteni szerettek volna, valami hasznosat tenni, így merült fel az önkéntes műszak ötlete a ZF Hungária Kft. dolgozóiban. Hírlap-információ szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Ötven elszánt ember gyűlt össze szeptember egyik péntekjén az egri Benedek Elek óvoda udvarán. Szerszámokat, tisztítószereket, festékeket is hoztak magukkal, és rövid eligazítás után nekiláttak az udvari játékok felújításának. Kicserélték a hiányzó vagy korhadásnak indult elemeket, csiszoltak és festettek, felásták, és új növényekkel ültették be a kerti ágyúst, kis dísztavat építettek, illetve a csapat egy része a Gyermeklánc tagóvodában a négy évszak színeire festette át a folyosói tárolószekrények ajtóit. Az önkéntesek a ZF Hungária Kft.-től érkeztek: a cég nemzetközi informatikai szolgáltató központjának (ADC), illetve informatikai osztályának dolgozói úgy döntöttek, hogy egy kétnapos csapatépítési program fő elemeként segítő tevékenységet végeznek a városban. Mint Farkas Péter ADC-vezetőtől megtudtuk, anyagi előnyök nélkül, mások javára, hasznos célokért akartak közösen dolgozni, így született meg az önkéntes műszak ötlete. A ZFH családbarát vállalat, ezért az előkészítés során az óvodai felújító munkát választották ki a munkatársak a lehetséges opciók közül. Nemcsak a munkaerejüket és a szabadidejüket ajánlották fel az informatikusok, de a vállalat fedezte a felmerülő költségeket is. Szép időben, jó hangulatban folyt a munka a pénteki napon. A műszak balesetvédelmi oktatással, kezdődött, majd karbantartói és kertészi szakmai segítséggel folyt a munka délelőtt kilenctől délután négy óráig. Nagy Tamásné óvodavezető nagyon hasznosnak ítélte az informatikus csapat segítségét. Mint elmondta, komoly előkészítés előzte meg a konkrét munkát: korábban a csapat képviselőivel a helyszínen felmérték a tennivalókat, még a színmintákat is egyeztették. A szülők is nagyon örülnek a megszépült játékoknak és kerti bútoroknak. A jövőben is szívesen fogad hasonló segítséget a Benedek Elek óvoda, hiszen a Vallon úti központi intézményhez még négy tagóvoda tartozik. Őszi Csilla ügyvezető igazgató az akcióval kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a ZF Hungária vállalati kultúrájának alapvető része, és egyben a vezetők elkötelezettsége, hogy a vállalat ne csak a város legnagyobb munkáltatójaként, hanem a társadalmi élet szereplőjeként is részt vegyen a térség életében.- Alapvető feladatunkat ezen a téren abban látjuk, hogy szélesítsük a diákok, fiatalok lehetőségeit, elősegítsük az egészségügyi intézmények felszereltségének a javítását, támogassuk a város sport és kulturális életét. Célunk, hogy munkatársaink és az itt élők is egyre jobb körülményeket találjanak a mindennapi élet során, és ehhez a vállalatunk is hozzájáruljon. Ezért nagyon példaértékű kezdeményezésként értékeltem, amikor Farkas Péter kollégám azzal a javaslattal fordult hozzám, hogy a csapatépítő program keretében égy óvoda vagy iskola környezetének a felújítását vállalnák. Remélem, sok hasonló eseményt tudunk a jövőben szervezni, a vállalatvezetés részéről a támogató szándék megvan. FELSŐTÁRKÁNY Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka, amely a természetbarátok számára mindig csodás programot ígér. A különleges erdei „hangversenyre” sokan kíváncsiak szerte az országból, nem véletlen tehát, hogy rendkívül népszerű az Eger- erdő Zrt. őszi programsorozata is. Hétvégente kora esténként az érdeklődők erdei kisvonat- tal utazhatnak a Stimecz-ház- hoz, ahol erdészek tartanak előadást a Bükk szarvasairól, a szarvasbikák bőgéséről, sőt, be is mutatják, hogyan lehet válaszra bírni a jószágokat. A látogatók emellett egy különleges trófeakiállításon is részt vehetnek, amelynek révén megismerkedhetnek a szarvasok agancsainak sajátosságaival. A legutóbbi, múlt szombati járat egy vonattal indult, a következő, azaz a 23-ai két vonattal már most telt házas - tudtuk meg.- A Bükkben a szarvasbikák bőgése általában szeptember közepén kezdődik, és csaknem egy hónapig tart. A bőgés válasz a hívásra, a tehenek által termelt hormonokra, s ezzel indul a „fészekrakó láz" - mondta el lapunknak Szádeczky Kornélia közjóléti és turisztikai előadó. V. M. Cinema Agria - Eger 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Barry Seal - A beszállító 20.15 ÓRA: Az 16.00 ÓRA: Óriásláb fia 20.30 ÓRA: Amerikai bérgyilkos 18.00 ÓRA: Dunkirk 20.30 ÓRA: Pókember - Hazatérés Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság terem 15.30 ÓRA: Minden, minden 17.30 ÓRA: Pappa pia 20.00 ÓRA: Csábítás Puskin terem 16.00 ÓRA: Fantasztikus utazás Óz birodalmába 18.00 ÓRA: Amerikai bérgyilkos 20.30 ÓRA: Az MOZI Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi fax: 36/513-605Te mivel utazol? EGER Te mivel utazol? címmel nyílt irfteraktív kiállítás a Forrásban. A tárlaton az érdeklődők megismerhetik a közlekedés történetét, a vasúti járművektől kezdve az űrhajózáson át a hajókig. A gyerekek legóból építhetnek autókat, de kipróbálhatják azt is, mennyi energiát tekernek biciklivel, illetve magyar találmányokat is szemügyre vehetnek. M. Z. Képgaléria: Heol.hu Fotó: Huszár Márk TV * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.30: Margó-magazinműsor, ism. 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20: Állattársak 1. rész, ism. 19.30: Esély - magazinűsor, ism. 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: Özvegy Karnyóné és a kétszeleburdiak, ism. Ilii III III !■■■■■■■■ 00.00: Képújság 09.00: A keddi adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit világa - vallási műsor 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7 1. rész- sportmagazin 19.01: Reklám 19.04: Sport7 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Üzleti negyed - gazdasági magazin 20.12: Reklám 20.15: Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 07.00: Eszterházy Sport (ism.) 07.30: Eszterházy KESC (4.)-Oros- házi NKC (1.) - NB l/B, kelet, 2. forduló női kézilabda-mérkőzés 09.00: Képújság 10.00: Az aktuális keddi adás 10.00: Úti élmények Egyiptomból - Kárpáti János régész előadása a Kutatók Éjszakáján (ism.) 10.53: Hangverseny Bartók Béla emlékére - kórusművek 2. rész (ism.) 11.25: Játék a tűzzel - Dr. B. Tóth Szabolcs előadása (Kutatók Éjszakája 2016), ism. 12.00: Eszterházy Sport (ism.) 12.30: Eszterházy KESC (4,)-0rosházi NKC (1.) - NB l/B, kelet, 2. forduló női kézilabda-mérkőzés 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy krónika - az EKE közéleti magazinműsora 14.30: Fenn és lenn, avagy cirkusz minden - a Harlekin Bábszínház bábcirkusz-elő- adása (ism.) 15.40: Ismeretlen ismerős: Joäo Paulo Pedro - portré (ism.) 16.00: Képújság 18.00: Firkászok- sportmagazin 18.30: B. Braun Gyöngyös (5.) -Eger SBS Eszterházy (7.) - NB I., 2. forduló férfi-kézilabdamérkőzés 20.00: Képújság 21.00: A pénteki adás ismétlése 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier - moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory ll'.Tlíf.í'IK 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformáci- ók 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Weekend: Egerben Lónyai Lindával, Gyöngyösön Bálint Attilával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-14.00 FM 7 Weekend Bálint Attilával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 14.00-18.00 FM 7 Weekend Csizinszky Évával. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00- 20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Az otthon ízei 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 13.05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton-útfélen 14.35: Neuma (ism.) 15.05: Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték-adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: MKR műsor 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton-útfélen (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 23.05: Vatikáni rádió 23.25: Hitvalló (ism.) HATVAN A hatvani bombázás 73. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak szerdán 12 óra 50 perctől a vasútállomásnál. EGER A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából tart előadást Aklan S. Béla lelkész az egri evangélikus templomban, csütörtökön 16 órától. HATVAN Általánosságban a protokollról és a protokoll- szakértésről címmel tart előadást csütörtökön délután 5 órakor a Hatvány Lajos Múzeumban Fekete Gábor proto- kollszakértő. EGER Rákóczi Gergely, a vármúzeum régésze tart előadást Feltárul Eger múltja - Mozaikok a város történetéből a régészet tükrében címmel csütörtökön este fél 6-kor a Bródy5 klubban. EKMK SZEPTEMBER 22-IG EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT - EGER 09. 20-ig interaktív kiállítás gyerekeknek, családoknak 09. 20-án egyetemi sportnap 09. 21-én közlekedési vetélkedő óvodásoknak, iskolásoknak 09. 22-én Európai Autómentes Nap: bringás reggeli, felsővárosi programok, kerékpáros felvonulás, koncert RÉSZLETES PROGRAM, FELHÍVÁSOK: ekmkeger.hu SZEPTEMBER 20., SZERDA 19.00 ÉLET ÉSZAKON, DÁNIÁTÓL IZLANDIG Az Egri Világjáró Klub előadója: Büttner György HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 21., CSÜTÖRTÖK 14.00 KÖZÉPISKOLAI VERSMONDÓVERSENY ARANY JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE HELYSZÍN: Városháza díszterme SZEPTEMBER 22., PÉNTEK 15.00 STRÓBL ALAJOS, A MILLENIUMI KOR SZOBRÁSZMŰVÉSZE... Stróbl Mátyás előadása HELYSZÍN: Szent Hedvig Kollégium SZEPTEMBER 22., PÉNTEK 19.30 JOLLY JACKERS-KONCERT HELYSZÍN: Érsekkert SZEPTEMBER 26.. KEDD 17.00 SZÍNEK TÁNCA A VÍZ TETEJÉN EBRU-FESTÉS - Díjmentes bemutató HELYSZÍN: Forrás EGER Gyermek és Ifjúsági KULTURÁLIS Ház KÖZPONT