Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-30 / 202. szám
2017. AUGUSZTUS 30., SZERDA g MEGYEI KÖRKÉP Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Dobó-bástyán az Egri Várfalmászó Versenyt, amelyre idén igen szép számban jelentkeztek az ország különböző pontjairól, sőt, még külföldről is. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com EGER A Dobó-bástya tövében található parkoló szombaton és vasárnap is tömve volt fiatalokkal, akik arra vállalkoztak, hogy az egri végvár fényes győzelmére emlékezve ismét megmásszák a falakat.- Svédországban élek, kifejezetten e programra jöttem haza. Nem versenyzőként veszek részt, ám így is remekül érzem magam - mondta az első napon a miskolci születésű Csaba. - Az első néhány rendezvényen indultam, igaz, akkoriban még nem nőtte ki magát ilyen szépen. Szerintem nagyon jó program - fűzte hozzá. A verseny a nézelődőket is vonzotta, a környéken idegen- vezetők meséltek róla a külföldi turistáknak. Kiderült az is, hogy az esemény ötlete eredetileg Weiner Csaba, az egri outdoor, azaz szabadtéri sportélet, szabad élet meghatározó alakjának a fejében született meg.- A mászás szeretete itt a lényeg. Igen sokan, 168-an indultak idén, négy kategóriában lehetett nevezni: ifjúsági lány és fiú, valamint nő, illetve férfi - tájékoztatott Herczeg Ábel szervező. - Pestről, Miskolcról, Szolnokról, Debrecenből is érkeztek, ráadásul még egy orosz fickó is mászik - tette hozzá. Ábeltől megtudtam, hogy sok a gyermek és a visz- szatérő, olyanok is jelentkeztek, akik már az első versenyen is itt voltak. Elárulta: az idei megméretést a budapesti Ujjerő Hegymászó- és Sportegyesület és az Egri Hegyisport Egyesület szervezte.- Húsz éve mászom sziklát, mindegyik várfalmászón Látványos volt a program, gyakorlatilag bárhonnan nézte az ember a versenyzőket, leesett az álla Fotó: Huszár Márk Megméretés és kikapcsolódás A verseny hétvégéjén az indulók számos programon kapcsolódhattak ki. Egyebek között meglátogatták a várat, bort kóstoltak a Szépasz- szony-völgyben, hallhattak a megyeszékhely történelméről, tábortűz mellett beszélgettek egymással, városnézésen vettek részt, megismerve Eger nevezetességeit. A selejtezőkön a versenyzők két utat teljesítettek, ezek megmászására hét-hét percük volt. A két etap között pedig ugyanennyi pihenőideje volt a résztvevőknek. A Bodó Máté vezette szervezőcsapat f z értékelésnél elsősorban az é jért magasságot vette figyelemb e, s csak másodsorban az időtv.,; Felnőtt női Kategóriái: án Mei- linger Noéméi, a férfiakból Sza- veljev Ádáréi, gyermek lány kategóriába^ Tóth Csenge, a fiúk között Fukisz Bence ért el első helyezést. ? részt vettem. Az elsőn versenyzőként, a többin szervezőként. Ez egy különleges esemény, egyszer van egy évben, s még a Dobó térről is elég látványos. Ilyen program nincs máshol az országban. Tavaly is sokan voltak, de ennyien, mint most, még soha. Ez bulis verseny, mindig jó hangulatban telik. Az igazi kuriózum persze az benne, hogy várfalat kell megmászni, nem pedig sziklát - fogalmazott Ábel. - Ha értékelnem kellene, milyen nehéz, tízes skálán ötöst vagy hatost mondanék, azaz nem állítanám, hogy köny- nyű... Keresni kell a fogásokat, lépéseket. Észrevehető, ha valaki műfalon mászik, s nem a természetben, sziklán. Nekik itt nehezebb dolguk van - tette hozzá. Elárulta: ő annak idején Felsőtárkányba kezdett járni, hogy sziklát mászhasson, majd 1997-ben elvégzett egy tanfolyamot, elsajátítva a alapokat. Szólt arról is, hogy sokan tartanak a sportágtól, s hozzátette, bár nem veszélytelen a dolog, a biztosításról mindig gondoskodnak. Viktor, aki első alkalommal indult a megméretésen, harmadmagával követte figyelemmel a többi versenyző teljesítményét.- Hangulatos az esemény, szerintem négy-öt napos fesztivált kellene belőle kerekíteni, annyira jó. A szervezés profi, ilyen pontos versenyen sosem jártunk még - mondta mosolyogva, elismerésnek szánva a sportoló. A vele egy társaságban lévő, 10 év körüli Gábor először járt a várfalmászón, a mellette ülő Berta viszont már máskor is volt itt. Ők nem jutottak a döntőbe, ám Csaba kedvese, Noémi igen. A hölgy, párja szavaival élve, a társaság reménysége. Kérdésemre egyetértésben mondták, hogy várfalat nehezebb mászni, mint sziklát. Ráadásul, mint hangsúlyozták, a nagy melegben jobban csúszik az ember keze. A hosszú, boldog házasság egyik titka az igazán jó lecsó Nem spóroltak a hozzávalókkal KERECSEND Bőven termett idén ízletes paradicsom, húsos paprika, hagyma a helyi közmunkásoknak köszönhetően. Az ő felajánlásukkal és a helyi Lokálpatrióta Egyesület közreműködésével készült el bográcsban az a hatalmas adag lecsó a volt téesz udvarán, amely után a falu lakói megnyalták mind az tíz ujjúkat. Békési Gyuláné, az egyesület elnöke és a tagság már kora délelőtt szorgalmasan aprította a hozzávalókat. Miközben készült a pompás étel, Erzsiké elmesélte, a lecsó receptjét férje édesanyjától taA finom falatokhoz jó hangulat társult Fotó: Barta Katalin nulta, aki idejében figyelmeztette: ha hosszú, boldog házasságot szeretne, tanuljon meg rendes lecsót főzni. Nos, lássuk, hogy miből is készült a jó kerecsendi lecsó! Tény, nem spórolták ki a hozzávalókat az ételből. Megtudtuk, a hétvégi adagba egy oldalnyi füstölt, házi szalonna, hat kiló hagyma, 15 kiló paprika, ugyanennyi, héjától megfosztott, friss paradicsom, ötkilónyi cukkini, három kiló virsli, negyven darab tojás, valamint négy liter tejföl került. Köretként pirított tarhonya járt a kiváló ételhez. B. K. Idén érkezett a városba a legtöbb „pókember” | *üNRn^ ’ Sziklamászók lepték * el a Dobo-bastyat