Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-30 / 202. szám
EGY PERCBEN Töretlenül megőrzött hit EGER Kilencvenöt éve alakult meg a 212. számú Bornemissza Gergely Cserkészcsapat. Erről így írt a helyi lap: ...kedves ünnepség folyt le az állami polgári iskola tornatermében... Greskovits Lajos cserkészparancsnok hazaszeretettől izzó hangon beszélt...” A történet előzménye a Magyar Cserkész Szövetség 1912 decemberi megalakulásáig vezethető vissza. >-5 A második díszpolgár MIKÓFALVA Díszpolgári elismerést és Mikófalváért Kitüntető Címet is átadtak az augusztus 20-i ünnepségen. A község díszpolgára lett Kovács Endréné. Az elismerést tavaly alapította az önkormányzat, az idei volt a második alkalom, hogy kiosztották. Kovács Endréné itt született. Az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd szülőfalujában tanította a gyerekeket, az ezredforduló után vezette is az intézményt. ► 4 Települések fogtak össze HEVES MEGYE A Bükki Nemzeti Park nyugati kapujában Borsod és Heves megye településeinek hetven polgármestere találkozott a nyáron, hogy a Bükk-vidék Geopark létrehozását kezdeményezze. Megteremtése érdekében dr. luhász Attila Simon felsőtárkányi, Erdős Tamás répáshutai, Kormos Krisztián bor- sodnádasdi és Guczi István szomo- lyai polgármester szervezte meg a találkozót. ► 12 Jó reggelt! A fekete mondeós láthatóan siet valahová a megyeszékhely négysávos főútjának csúcsforgalmában. Szándéka azért sem lehet rejtett, mert a cikázást - hacsak nem látásában korlátozott valaki - nem lehet nem észrevenni. A mondeósnak persze, időnként pechje van: lassú tempóban előtte poroszkál egy suzukis, később a lámpa vált pirosra. Mindegy is milyen akadályokkal küzd a Ford volánjánál, a lényeg, hogy az engem már megelőző autós összesen nyolcszor vált sávot a legközelebbi piros jelzésig. Itt viszont úgy adódik, hogy pont egymás mellé sorolunk. „Szia Sanyikám!” - köszön, s kilő nyomban, mert zöld-sárgára vált a lámpa. Hiába, siet... S. S. Műfaji sokszínűséget ígér a direktor erre a szezonra EGER Klasszikus népszínházi évadot hirdetett a keddi társulati ülésen Blaskó Balázs, a Gárdonyi Géza Színház igazgatója. Úgy fogalmazott: a műfaji sokszínűség lesz a jellemző. A repertoárban szerepel nagyoperett, zenés bohózat, mese- és Jövőre már elindulhat a bővítés Több millió tojást kellett megsemmisíteni Hazánkat is elérte már a „tojáspánik” Äiü A tojáson vásárláskor érdemes megnézni az azonosító számot Fotó: Shutterstock PAKS Az orosz elnöknek a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatából kiderült, hogy gazdasági kérdések uralták a budapesti tárgyalásokat. Vlagyimir Putyin közölte még azt is, hogy a magyarországi orosz beruházások mértéke elérte a másfél milliárd dollárt, és a paksi atomerőmű bővítése már jövőre elkezdődhet. A beruházás teljes összege 12 milliárd dollár lesz. ► 8 Brüsszel: nem lehet bérunió MAGYARORSZÁG Az Európai Unió nem határozhatja meg a tagállamainak a bérpolitikáját, erre nincs hatásköre - közölte a Magyar Időkkel az Európai Bizottság. Az egységes bérpolitika, tehát a Jobbik által a kampány központi céljaként megfogalmazott bérunió kialakítása ellentétes az európai uniós jogszabályokkal. ► 9 HEVES MEGYE A fertőtlenítőszerrel volt probléma azon a hollandiai telepen, ahol emberekre mérgező Fipronilt mutattak ki a tojótyúkokban, valamint azok tojásaiban. Ezt követően Európa- szerte több tucat helyen bukkantak a méreg nyomaira a tojásokban, néhány országban tojáshiány alakult ki a fertőzött termékek okozta pánik nyomán. Több mint tízmillió szennyeződött tojást semmisítettek meg. Bár hazánkba külföldről mindeddig nem érkezett fertőződött tojás, ellenőrzések kezdődtek, melyek során több hazai telepen Fipronilt mutattak ki a tojótyúkokban, valamint a tojásokban. Utánajártunk, megyénkben találtak-e szennyezett tojást, és mi a teendő, ha valaki úgy gondolja, fertőzött terméket vásárolt. ► 2 Diákokat vertek tanórán a szülők HALMAJUGRA Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja a Gyöngyösi Járási Ügyészség azokat a szülőket, akik az előző tanévben a község általános iskolájának egyik osztályában randalíroztak, verekedtek. Még a kisdiákokat is bántalmazták. Minderről kedden kiadott sajtóközleményében dr. Kalmár Gyula megyei főügyészhelyettes tájékoztatta a Hírlapot. Az eljárás eddig feltárt adatai szerint a történtek előzménye egy tanulók közti összetűzés volt. Az élettárs vádlottak közös gyermeke, a hatodikos kislány március elején tanítási szünetben összeszólalkozott, majd összeverekedett egy osztálytársnőjével. Emiatt mindketten figyelmeztetésben részesültek. Másnap reggel, órák előtt a terheltek megjelentek az oktatási intézményben. Az iskola igazgatója előtt nemtetszésüknek adtak hangot az előző napon történtek, s a gyermekük felelősségre vonása miatt. ► 3 770865 910035 17202 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 29 Ma derült időre számíthatunk, helyenként rrtég- élénkül a szél. Hűvös a hajnal, több helyen 10 fok alatti hőmérséklettel, nappal 27-31 fok lesz. ► 13 dog névnapot Rózsa és f Félix nevű olvasóinknak! A Tóték az első premier táncjáték is. A szezon első premierje azonban egy tragikomédia lesz, mégpedig Örkény István Tóték című művét október 13-án mutatják be a nagyszínpadon, a direktor rendezésében. ► 3 Képgaléria: Heol.hu Fotó: Gál Gábor