Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-26 / 199. szám
H 2017. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT • XXVIII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES MEGYEI HIRIAP HIRDETÉS 7 www.heol.hu EGY PERCBEN ■ Kitüntetés az érseknek EGER Díszpolgári címet adományozott az egri közgyűlés augusztus 20-án dr. Ternyák Csaba egri érseknek kiemelkedő főpásztori tevékenységéért. Az átadón méltatták a köznevelés, a kultúra, valamint a turizmus területén végzett munkásságát. Az egyházmegye vezetőjét a kitüntetés jelentőségéről, a munkásságáról, s terveiről is megkérdeztük. Nem divat a tejivás HEVES MEGYE Nagyon kevés tejterméket fogyasztanak a gyermekek - állapította meg felmérése után a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Hasillóné Fülöp Edit dietetikus elárulta, munkája során sajnos ő is azt tapasztalja, egyre kevésbé esznek tejalapú élelmiszereket a fiatalok, s akkor is joghurt, kefir vagy sajt formájában. Elmondható, inkább csak az idősebb korosztálynál iszik tejet. ► 3 Romokban áll a fogadó HEVES MEGYE Napjainkra gyakorlatilag összedőlt az egykor közkedvelt Tardos fogadó, s az arra járók számára a Szilvásvárad irányába tartó útról már a maradványai is alig láthatók. Sűrűn benőtte a növényzet. Tíz éve még próbálkoztak azzal, hogy az épület ne váljon az enyészet martalékává. Mivel a terület közigazgatásilag Szarvaskőhöz tartozik, előszóra falu polgármesterét, Szabó Bállá Mariannát kérdeztük a létesítmény helyzetéről. ► 4 Jó reggelt! A telefonomon van egy alkalmazás, mely időnként jelez, mennyi volt a megtett lépésszámom. Az elvárt érték a hatezer, ezután mindig értesítés formájában gratulál a teljesítményemhez. Büszkén konstatálom naponta, milyen sokat sétálok, s olykor - havi egyszer - még a tizenkétezer is összejön egy nap. Nemrég olvastam, a napi tízperces séta meghosz- szabbítja életünket, s milyen sokan nem teszik ezt meg. Javasolják a már említett alkalmazást is egyebek között, de mivel az csak méltat és nem nógat, ha többet akarunk sétálni, érdemesebb kutyát venni, mert ott nincs pardon. S persze, az applikációt is töltsük le, mindig jól jön egy kis dicséret. Berecz R. Masámap Regeit/ e f alán»*«® * Az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye a megyeszékhelyen Oszmán-török kincsek * t EGER A vidéki városok csak profitálhatnak abból, hogy a fővárosi múzeumokat sorra felújítják. Tavaly így került a megyeszékhelyre a Szépművészeti Múzeum egyiptomi tárlata, idén az Iparművészeti Múzeum oszmán-török kincsei láthatók a várban. Az Acél és arany című kiállítás anyagát a budapesti múzeum, a Dobó István Vármúzeum és a Magyar Nemzeti Bank gyűjteményéből állították össze. A látogatók a bemutatót november végéig tekinthetik meg. ► 2 Fotó: Huszár Márk Példátlan diplomáciai botrány MAGYARORSZÁG Meghatározatlan időre konzultációra hazarendeljük hazánk hollandiai nagykövetét. Ezzel a nagyköveti kapcsolat szünetel a két ország között - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken, rendkívüli tájékoztatóján. Hollandia távozó budapesti nagykövete a diplomáciai szokásokat messze túllépő, Magyarországot méltóságában és szuverenitásában sértő nyilatkozatot tett, amelyhez hasonló eset ritkán fordul elő. Gajus Scheltema egy interjúban azt mondta, a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Szijjártó Péter felháborítónak nevezte a nyilatkozatot. Hangsúlyozta: különösen határozottan utasítja vissza, amikor a nagykövet a terroristák és a magyar kormány közé egyenlőségjelet akar tenni a motivációban vagy a módszer tekintetében. A holland külügyminiszter azt mondta, nem tükrözik kormánya álláspontját a nagykövet kijelentései. ► 9 Három napig a gyorshajtókat akarták kiszűrni Száguldani mindenki tud, megállni nehéz Fotó: Huszár Márk HEVES MEGYE A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságnak mind a hat mobil sebességmérő eszköze kint volt a közutakon szerdától péntekig. TISPOL-akció keretében próbálták meg kiszűrni a gyorshajtókat. Hosszú ideje a megengedett sebesség túllépése, a relatív gyorshajtás a legfőbb baleseti ok. E három napon működtek az állandó telepítésű eszközök is, amelyekből megyénkben öt készülék található: kettő Egerben, egy-egy Kápolnán és Gyöngyösön, valamint az autópályán. Az ellenőrzést végrehajtó hat akciócsoport egyike megállí- tásos mérést végzett, míg a többi öt csak az objektív felelősség szerinti sebességmértéket túllépőket „üldözte”. Az akció eredményéről későbbi lapszámunkban adunk tájékoztatást. ► 2 Ismét fipronilos tojást találtak MAGYARORSZÁG Újabb fipro- nillal szennyezett tojástételeket talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az eddigi csaknem száz mintából 75 mérését zárták már le. A friss eredmények közül teljes tojáslében, s egy étkezési- és egy ipari tojás tételben igazolták a mérgező fipronilnak a határérték feletti jelenlétét. ► 7 Beledőltek a szerbek késébe FELCSÚT A Videoton-Parti- zan Beograd labdarúgó Eu- rópa-liga rájátszás-visszavágó befejezése után a fehérváriak valamennyi „sztárja” befutott az öltözőbe. Aztán betódultak a szerbek, és félőrülten ünnepeltek; csókolgatták egymást, úgy ordítottak, mint a fába szorult féreg. Látszott: talán őket lepte meg legjobban az eredmény. ► 15 9 770865 910066 17199 SZERKESZTOSEG: OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja HOLNAP E-mail:szerkesztoseg§hevesmegyeihirlap.hu 30/555-9813 40/510-510 36/513-628 32 33 Ma visszatér a strandidő, napközben sok napsütés várható, de időnként megnövekszik a felhőzet, melyből egy-egy futó zápor is kialakulhat. ► 13 dog névnapot Izsc és Tália nevű olvasóinknak! Mérik a sebességet a Kisasszony utcában. A kamera igen messzire lát