Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-23 / 196. szám
12 HORGÁSZAT, VADÁSZAT 2017. AUGUSZTUS 23., SZERDA Augusztust követően, amint a levelek sárgulni kezdenek, elfogynak a horgászok a tavon, de az izgalom marad Fotó: illusztráció Kikötőben fog halat a csónakos horgász A kutyákat is felkészítik Az Országos Magyar Vadászkamara Heves Megyei Területi Szervezetének kynologiai bizottsága augusztus 27-én, vasárnap ingyenes vadászati alkalmas- sági vizsgára (VAV) felkészítő gyakorlást tart a hevesi Forrás Vadásztársaság területén. A foglalkozás célja, hogy a vadászok megismerjék a VAV feltételeit és a kutyáikat is sikeresen felkészítsék arra. A szervezők VAV-vizsgá- val rendelkező kutyás vadászok részvételére is számítanak. A gyakorlónapot közös ebéddel zárják. S. S. Vadásznapra invitálnak Szombaton 9 órától rendezik meg a településen a VII. Stihl Országos Fakitermelő Bajnokság regionális válogatóját és a regionális vadásznapot. A Hubertus ökumenikus istentiszteletet követően Tállai András országgyűlési képviselő mond köszöntőt. Délelőtt tíz órakor új vadászokat avatnak, a favágó és rönkhúzó verseny pedig fél 11-kor kezdődik. Délután 5 órától megint rönköt vágva versenyeznek, ám ezúttal baltával darabolják a fát. Az eredményhirdetések után tűzijátékkal és utcabállal zárnak a régió vadászai. S. S. Horgászvizsgát tartanak A Horgász Egyesületek Heves Megyei Szövetsége - a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelés- ügyi Igazgatóságával kötött megállapodás alapján - horgászvizsgát tart a szövetség Mátyás király út 11. alatti irodájában augusztus 31-én, csütörtökön, 15 órától. A vizsga előtt augusztus 29-én, kedden ugyanitt konzultációs lehetőséget biztosítanak majd 15 órától. S. S. Vége felé közeledik a nyári horgászidény a Tisza-tavon. Amint a levelek sárgulnak, a pecások száma megcsappan, de az az izgalom, amit Magyarország második legnagyobb tava kínál, nem változik. Beszélgetőtársaink szerint ez a 127 négyzetkilométeres terület mindig kiismerhetetlen, s fennsé- gesen szép marad. Síké Sándor sikesandor@gmail.com POROSZLÓ A helybeli strand szomszédságában lévő hajó- és csónakkikötőben elsőként Mernyó Gábort szólítjuk meg. Kérdéseink roppant egyszerűek és alkalomhoz illőek: azt tudakoljuk, hogy gyakran jár-e ki a tóra, mikor kezdett horgászni, milyen halakra veti ki a horgot és miként. Válasza szerint már huszonhárom éve laknak a Tisza- tónál és elég gyakran jár horgászni. Kisebb-nagyobb sikerrel teszi, mivel meglehetősen nagy a vízterület. Emiatt pedig igencsak oda kell figyelni arra, hogy az ember jókor legyen jó helyen. Magát adja a következő kérdésünk: ki lehetett ismerni a tó vizét két évtized alatt?- Megismerni lehet, kiismerni azonban sokkal nehezebb. Eltévedni nem szoktak, de ha idegen jön, azért jó, ha a kikötőben információt kér a víz bejárhatóságáról. Egy dolgot soha sem szabad szem elől téveszteni, csak 127 négyzetkilométerről beszélünk, ami elég nagy és változatos - mondja Gábor, aki úgy véli, veszélyek is leselkedhetnek a felelőtlenekre. Amikor például szeles, viharos idők járják, vannak helyek, ahol erős a hullámzás, s másként kell közlekedni, mint szélcsendben.- Csónakkal és hajóval horgászok általában - magyarázza. - Hogy mennyire népszerű a Tisza-tó? Ilyenkor, nyár végén fogyatkoznak az emberek, de általában a gátszakaszon mindig megtelnek a horgászhelyek, s a csónakos horgászat is járja. Szeretnek ide jönni a pecások, úgy látom. Nem is lehet csodálkozni ezen, mert csak szabadabb terület ez, mint egy telepített „sima” tó.- Mennyivel másabb hajóról horgászni, mint csónakból? - vetjük közbe a kérdést.- Hajóról annyiban köny- nyebb, hogy fix etetett helye van az embernek. Kimegy esetleg hosszabb időre, én éppen holnap indulok három napra ki. Nádba, gyékénybe, ha beáll az ember, ott egy heNádba, ha beáll I az ember, ott egy helyen tud folyamatosan horgászni. lyen tud folyamatosan horgászni. Míg a gátoldalba, ha kimegy valaki reggel, este haza szokott menni. Éjjel-nappal nincs ott. Nyilvánvaló a lehetőségek közötti különbség - hangzik a pofonegyszerű válasz, ami után Gábor azt is elárulja, hogy általában keszegre, pontyra, kárászra megy.- A nyári időszakban igazából ezek a halak azok, amiket érdemesebb horgászni - vélekedik, majd azt is elárulja nekünk: az édesapjától tanulta meg a horgászatot, miután ide költöztek. Valczer István is gyermekkorától horgászik, az édesapjával járt ki pecázni. A Tisza- tavon csak tavaly kezdték a horgászatot. Korábban az országban nagyon sok helyen megfordultak. Szavai szerint nagyon megtetszett nekik ez a hely, pontosan azért, ahogyan Gábor is mondja, ez egy szabadabb vízterület.- A lehetőségek tárháza, mert olyan madárvilág van itt, olyan természeti szépségek, hogy az felülmúlhatatlan. És ne felejtsük: Magyarország második legnagyobb tava ez - fogalmaz István. Egyaránt horgászik ragadozó és szelídebb halakra, mégpedig csónakból. Tavaly vettek egy kisebb ladikot, idén pedig váltottak egy komolyabbra - mutat egy olyan alkalmatosságot, amiben már aludni is lehet, vagy esőben kint maradni. Beszélgetésünk napján nem ment ki a nyílt vízre, itt maradt a kikötőben. Reggel fogott egy ötkilós pontyot, előző nap egy ugyanakkora, megtépett másikat. A tanulságot is levonja: - Nem lehet kiszámítani, hol a hal, akár itt, a kikötőben is meg lehet fogni. Pecázhatunk éjjel, nappal, mehetünk még lékre is BOCONAD A horgászok között is vannak a megszokásaikhoz ragaszkodók éppúgy, mint a horgászhelyeiket állandóan váltogatok. Utóbbiak közül az egri Szabó István a Boconád közelében található Fárasztó- horgásztavat azoknak ajánlja, akik még nem fordultak meg ott. A tónál tízhektárnyi vízfelület - amiből két hektár nádas, gallyas terület - várja a kikapcsolódni vágyókat. Akik megfordultak már ott, például Szabó úr, állítják: igazi búvóhelyet jelent a tó a benne lévő rengeteg halfajta számára. Pecázás közben pedig a gazdag madárvilágban is gyönyörködhetünk.- Hetedik éve indult a tavon a „Fogd meg, engedd vissza!” mozgalom, ami láthatóan egyre több sporthorgászt vonz a vízhez - mondja ajánlásképpen a negyvenes éveiben járó pecás, aki szerint legalább ötven beálló biztosan van. Éjjel, nappal horgászható, s télen lékre is lehet menni. A nagyméretű pontyok, amurok mellett érdemes itt ragadozó halakra is horgászni. S. S. Véget ér a vakáció a múzeumban HATVAN Pénteken délelőtt még járhatnak egyet a fiatalok a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeumban. A „Vakációzz a Vadászati Múzeumban!” programot nyár elejétől augusztus utolsó hetéig tartották. Ezen a mostani utolsó találkozón is az óvodás- és általánosiskolás-korú gyermekeket várják a helyi kastélyba a program szervezői. A két - felváltva feldolgozott - téma egyike az Erdőmező titkai címet viselte, és egy természetismereti tájékoztatót jelentett. Az „Elvarázsolt kastély” című múzeumpedagógiai ismertető pedig a Grassalkovichok előtti időszakra utaztatta vissza a gyermekeket, akiknek a foglalkozások vezetői elmesélték a kastély történetét is, egészen a mai időkig. S. S. Nehéz, akadós terepen való horgászatkor legfontosabb kellékünk az alapos helyismeret lehet Erős, gyors fárasztással a halat is kíméljük A pecások rémálma az akadó. Hartmann ■Tamás horgász szerint az aka- dónak már a fogalma is tág, hiszen annak nevezhető minden, a víz alatt lévő mesterséges vagy természetes tereptárgy, s maga a növényzet is. Az ilyen „nehéz vizeken” azért szeretnek pecázni sokan, mert úgy gondolják, s nem is mindig alaptalanul, hogy ott jön majd a nagy hal. Amikor az akadós helyeken való horgászatról beszélünk, azt kell hangsúlyozni: a legfontosabb „kellékünk” a helyismeret. Mert a sima fenekű mederbe bedobva százszor is kiemelhetjük a szerelést, addig az akadós területen centiken múlhat a rendszeres beakadás.- A legbiztonságosabb és a legeredményesebb is, ha vékony, de nagyon kopásálló fonott zsinórelőtétet használunk. Azért, hogy ne sértsük a halat, mindig használjunk gubancgátló csövet az utolsó egy méteren - mondja Tamás. Magyarázata szerint a kopoltyús a növényzet közé bújva próbál megszabadulni a horogtól. A fonott zsinór viszont nem nyúlik. A hatás-ellenhatás következtében a zsákmány minden rántásakor „ütés” éri a hal száját is. Ám, miután a gumi A nagy halat vannak, akik „nehéz vizeken” keresik Fotó: illusztráció fokozatos terhelés alatt egyre keményebbé válik, majd visz- szaugrik eredeti méretére, így elnyeli a hal által létrehozott erőhatást.- A szerelék összeállításakor meg kell vizsgálni annak biztonságát is - fogalmaz. - Minden esetben ólomklip- szes szereléket javaslok, csaknem teljesen visszavágott tartófüllel. A főzsinór és az előtét csomójának átvizsgálását se mulasszuk el! Ha ugyanis a főzsinórunk szakad el, és valamiért nem old le az ólom, akkor a klipsznek a gumiharanggal akadály nélkül át kell tudni csúsznia a csomón. S. S. Alegjobbb módi A nehéz terepen történő horgászat megkerülhetetlen velejárója a megfelelő gyorsaságú fárasztás. Tamás szerint nagyon fontos, hogy össz- hángban legyünk a felszerelésünkkel, és érezzük annak adottságait. Ha nem ismerjük jól például az orsó fékbeállítását, a zsinór nyúlását, a bot erejét, rugalmasságát vagy a csónak sebességét és fordu- lékonyságát, akkor kicsi az esélyünk megtalálni a legbiztonságosabb és legerősebb fárasztási módszert.