Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-22 / 195. szám
EGY PERCBEN Böjté Csaba nyomdokain EGER Először tavaly szervezték meg az Egri Gyermektábort, akkor húsz fiatal érkezett Böjté Csaba szovátai gyermekotthonából. Az a pár nap olyan jól sikerült, hogy úgy döntöttek: idén is várják azon családok jelentkezését, akik szívesen vendégül látnák öt napra az erdélyi gyerekeket. ► 2 Zene, tánc és mulatság FÜZESABONY A városban idén már harmadik éve szervezték meg a Legyen tánc! fesztivált. Augusztus 19-én megtelt érdeklődőkkel a helyi közpark. Nagy Csaba polgármestert arra kértük, idézze fel, honnan is indult a rendezvény ötlete, milyen utat járt be eddig. ► 4 Fejlesztenek, felújítanak EGER Ritka látványosság helyszínéül szolgál a héten a Bitskey Aladár Uszoda, ahol a tizenötödik víz alatti hoki-Európa-bajnokság tíz országának 250 versenyzője méretik meg. Ahogy az a tegnapi megnyitón is elhangzott: a város rutinos EGER A megyeszékhely állami ünnepségén dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára vett részt és mondott beszédet. Vele készítettünk interjút. ► 5 A minőséghez jó búza kell EGER Az újbúzák magas sikértartal- múak, a learatott termés hatvan százaléka kiemelkedő minőségű. A korábbi években ez az arány alacsonyabb volt, ez pedig jó alapanyagot jelent a pékségek számára. ► 12 Jó reggelt! Közvéleménykutatást készítettek a londoni metró utasaival, mondják el, melyek utastársaik legidegesítőbb szokásai. A legelső helyet az érte el, mikor valaki úgy próbál felszállni a szerelvényre, hogy nem engedi előtte leszállni a távozókat. A második legidegesítőbb az, mikor valaki el- állja a leszállók útját, a harmadik legbosszantóbb utas pedig a törtető. Aztán ott vannak még a szeme- telők, a piásan utazók, a hangosan zenét hallgatók, a büdöset evők, és azok, akik nem hajlandóak átadni a helyüket. A hazai földalatti-használók talán még beleírhatták volna azon bosszantó társaikat is, akik fa dobókockákat hagynak szerte szét a vadiúj metrón. SZ. E. Kényes téma a szüret előtti mustrán Sokkolja a gazdákat az új árprognózis ✓ ■ Úgy tűnik, az idei szőlőkből kimagasló évjáratú borok születhetnek Fotó: Korsós Viktor Vádemelést javasolnak a rabló ellen NOSZVAJ, EGER Lezárták a vizsgálatot az Egri Rendőr- kapitányság nyomozói a községbeli dohányboltban az év elején rablást elkövető fiatal férfi ügyében - tájékoztatta a Hírlapot hétfőn közleményében Kovács Nikoletta megyei rendőrségi sajtóreferens. Amint annak idején a történtekről lapunk beszámolt, még február 11-én délután érkezett a jelzés a bűncselekményről. ► 2 Lelőtték a gázolás gyanúsítottját SPANYOLORSZÁG Lelőtték hétfőn Junesz Abujakubot, a barcelonai gázolásos merénylet feltételezett elkövetőjét, aki a csütörtöki terrortámadásnál a kisteherautót vezette - erősítette meg a katalán rendőrség. A 22 éves marokkói születésű férfi múlt csütörtökön Barcelona központjában a gyalogosok közé hajtott egy kisteherautóval. ► 9 EGER ÉS KÖRNYÉKE A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a napokban hozta nyilvánosságra az idei szőlők árprognózisát. Első olvasásra számos gazdát sokkoltak az ebben megjelent árak. Állítják, a feltüntetett ősz- szegek méltatlanok az egri borra és az egri szőlészekre, borászokra nézve. Lapunknak hangsúlyozták, megoldás kell, mert sok a fiatal telepítés és a fiatal gazdálkodó, aki rosszul fog járni. Épp ezért azt sürgetik, hogy rövid időn belül üljön össze az Egri Hegyközségi Tanács és alkossák meg, majd hozzák nyilvánosságra az Egri borvidékre vonatkozó árprognózist, amely a táblázatban szereplő összegekhez képest legalább harminc százalékkal magasabb árat tartalmazzon. ► 3 Egymilliárdos fejlesztés: járdák, utak újulnak meg EGER Nagyszabású, egymil- liárd forintos közterületi fejlesztéssorozat kezdődik néhány héten belül a megye- székhelyen - jelentette be sajtótájékoztatón Habis László, Eger polgármestere a beruházás kivitelezőivel hétfőn a megyeszékhelyen. A fejlesztés minden városrészt érint, megújul egyebek között a Radnóti Miklós, valamint a Tittel Pál utca, de rendbe hozzák a Kossuth utcai hidat, és hatszáz méter hosszon helyreállítják a Bükk sétány kerékpárutat is. Elhangzott: a projekt során harminckét elemből álló infrastruktúra-fejlesztés valósul meg, két ütemben. Az első etap - amely néhány héten belül kezdődik és négy- százmillió forint összköltségű - elsősorban olyan fejlesztéseket tartalmaz, amelyek nem igényelnek külön hatósági engedélyt. Ilyenek például a járda-, híd-, kerékpárút- valamint útfelújítások. A második ütem során már összetettebb munkálatok következnek. ► 3 SZERKESZTOSEG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 24 24 Gomolyfelhős-napos időre számíthatunk, jelentéktelen zápor csupán az északkeleti határvidéken fordulhat elő. A szél többfelé élénk lesz. ► 13 Boldog névnapot J^jPfflenyhért és ..IVIírjam nevű J olvasóinknak! v házigazdának számít, ugyanis 2013-ban nagy sikerű világbajnokságot rendezett amelyen 18 ország 928 sportolója vett részt. A magyarok női és a férfi elit, illetve a férfi masters korcsoportban szerepelnek. B. Cs. Fotó: Lénárt Márton Különleges sportág képviselői a Bitskeyben