Heves Megyei Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-12 / 187. szám
A Gyöngyösi AK 2017/18-as csapata. Hátsó sor (balról): Éles Viktor kapusedző, Fótos László, Szabó Alex, Labancz Marco, Pilinyi István, Szilágyi Norbert, Csornij Áron, Gál Szabolcs, Domonyi Roland, Ivony Attila. Középső sor: Gergely Péter, Laurinyecz Ákos, Szekrényes Tamás egyesületi elnök, Lukács György technikai vezető, Labancz Róbert vezetőedző, Török János edző, Beremtés Alajos masszőr, dr. Ördög István szakmai igazgató, Tatár Roland, Rédei Milán. Ülnek: Kluk Tamás, Fekete Bence, Árvái Ádám, Bartha Roland, Halasi Ádám, Gyulay Gergely, Tárnái Dávid, Petrezselyem Tamás, Sárándi Milán, Tóth Levente. Beküldött fotó A Jászberény ellen már bajnoki pontokért küzdenek a mátraaljai labdarúgók Színre lép a GYAK: a jó rajt szárnyakat adhat a csapatnak Két év megyei bajnokságban eltöltött időszakot követően ismét a sportág harmadik vonalában szerepel a Gyöngyösi AK. Az FC Hatvan kiesése után egyedüli Heves megyei csapatként. Sike Károly karoly.sike@gmail.com LABDARÚGÁS A nyári felkészülés első edzó'mérkőzését a Jászberénnyel játszotta a mátraaljai gárda. A találkozót 2-1- re a vendégek nyerték, Csornij Áronék két, pontrúgás után kapituláltak.- Örültem volna, ha több olyan mérkőzésen lépünk pályára, mint a jászságiak elleni- osztotta meg Labancz Róbert vezetőedző. - A felkészülési időszak ugyan az előzetes tervek szerint alakult, némi hiányérzetem abból fakad, hogy a Jászberényen és a Balmazújvároson (0-7) kívül nem tudtunk olyan csapatok ellen játAz NB III. Keleti csoportja 1. fordulójának mérkőzésén: GYÖNGYÖSI AK- JÁSZBERÉNYI FC Gyöngyös, Komiéi Károly Sporttelep, szombat, 17.30. Játékvezető: Kátai Gábor Asszisztensei: Pipicz Norbert, Köteles Csaba szani, akik igazán nagy nyomás alá helyeztek bennünket. Többségében mi domináltunk, ami más gondolkodást és koncentrációt igényel. Magam is kíváncsian várom, hogy mire leszünk képesek az idénynyitón. GYÖNGYÖS: Gyulay (Halasi)- Petrezselyem, Csornij Á., Szilágyi N., Kluk T. - Tatár, Gergely - Bartha R., Ivony A., Fótos L. - Laurinyecz CSERÉK: Árvái, Pilinyi, Fekete B., Sárándi M. SÉRÜLT: Tárnái, Rédei, Domonyi, Gál Sz. A Jászebrényi FC az elmúlt kiírásban bronzérmesként zárt az Keleti csoportban. Gél lei Károly edző együttese azonban jelentős változásokon ment keresztül a nyáron, a szakember a klub honlapján úgy fogalmazott: az előző bajA Gyöngyösi AK-Jászberény mérkőzésen kívül további hat összecsapást rendeznek az NB III. Keleti csoportja 1. fordulójában. A szombati programból kiemelkedik a Tiszaújváros- Putnok borosdi rangadó. Vasárnap az MTK második csapata érkezik Tiszafüredre. nokságban 63 gólt szereztek, s ebből 43 távozott. Nemcsak a teljes támadósor, de az ötgólos középső védő is búcsút intett a klubnak.- Nem szabad, hogy megtévesszenek bennünket a Jászberénynél történt változások, A hétvégi menetrend. Szombat, 17.30: Cigánd-Füzesgyar- mat, Termálfürdő Tiszaújvá- ros-Putnok, Balassagyarmat- Nyírbátor, Salgótarján-Monor, Debreceni EAC-Tállya. Vasárnap, 17.30: Tiszafüred-MTK Budapest II, ESMTK-Diósgyőri VTK II. más össszetételben ugyan, de tudomásom szerint idén is az élmezőnybe vágynak - emlékezetett Labancz. - Egy sorozat első mérkőzése, mindig különös jelentőséggel bír, vélhetően ezúttal sem lesz másként. A legfontosabb, hogy az egyéni hibákat elkerüljük, mert csapatként kifejezetten kellemetlen ellenfélnek számítunk. Egységesek vagyunk, ha mindenki maximálisan ellátja a feladatát, nem érhet bennünket meglepetés. Szeretnénk kiszolgálni a várhatóan népes nézősereget, tisztában vagyunk vele, hogy nagy a felelősségünk. Szép játékkal, sokakat magunk mellé állíthatunk. Kérdés, hogy ki áll a gólvonalon Borsodi rangadó Tiszaújvárosban A Mezőkövesddel játszotta első felkészülési meccsét az FSC Be kell illeszkedni az újaknak Veretlen csapatok csatája a Bozsikban KÉZILABDA Az élvonalból kiesett Mezőkövesd ellen játszotta első felkészülési mérkőzését a Juhász ‘99-Füzesabonyi SC NB II.-es férficsapata. A Bánik Roland személyében új edző által irányított együttes jelentősen átalakult a nyári időszakban. Öt távozó helyére öt új játékos érkezett.- Öt edzéssel a hátunk mögött, nem lehet okom a panaszra - fogalmazott Bánik Roland, a 29-28-as vereséget követően. - A nyáron távozott a házi gólkirályunk, Richard Wilga, az érkezők között pedig jobbára fiatalok találhatók. Mindannyian a hasznunkra lesznek, de még be kell illeszkedniük, meg kell találni a helyüket a csapatjátékban. A belső posztokra szeretnénk még igazolni, irányító játékos és átlövő is érkezhet, külföldiekkel ezúttal nem tervezünk. Ezekben a napokban a fizikális állóképesség javítására helyezzük a hangsúlyt. A felkészülési időszak utolsó három hetében kezdjük az úgynevezett finomhangolást. Tervezünk még edzőmérkőzést a köves- diekkel, de szeretnénk játszani a FJatvannal, a Ftevessel is. A bajnokság szeptember 17-én indul. A célkitűzés az első hat hely valamelyike. T. B. A füzesabonyiaknak nagy falatnak bizonyult az MKC Fotó: T. B. LABDARÚGÁS A címvédő Budapest Honvéd és az Újpest ösz- szecsapásán két veretlen csapat találkozik egymással az NB I. ötödik fordulójában. A Videotonnal holtversenyben éllovas kispestiek eddig háromszor játszhattak a Bozsik Stadionban, de csak egyszer tartották otthon a három pontot, a Diósgyőr és a Balmazújváros is 2-2-es döntetlennel távozott. Mostani ellenfelüknek, a lila-fehéreknek is ez egyelőre az ismétlődő eredményük, mivel a Paks, a Ferencváros és a Videoton ellen is négygólos pontosztozkodással zártak. Az ugyancsak veretlen Videoton a még nyeretlen Debrecent látja vendégül: a két csapat közös történetének eddigi hetvenegy mérkőzésén összességében a hajdúságiak állnak jobban (30 győzelem 14 döntetlen 27 vereség), azonban a legutóbbi öt találkozót a fehérváriak nyerték, és a mai mérkőzésen is ők számítanak esélyesnek. MTI IA menetrend 3 Szombat Játékvezető 18.00: Honvéd-Újpest (Tv.: M4Sport) Farkas Á. 18.00: Vasas-Mezőkövesd Berke 18.00: FTC-Paks Erdős 18.00: Diósgyór-PAFC Iványi 18.00: Haladás-Balmazújváros Szabó Zs. 20.30: Videoton - Debrecen (Tv.: M4Sport) Kassai 1 H c