Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-12 / 160. szám
2017. JÚLIUS 12., SZERDA KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g Dés szerint olyan a Jelmezbál, mint egy félbehagyott szerelmeskedés „Rokonlátogatóban” az író Grecsó Krisztián új kötetét egy univerzum központi bolygójaként képzeli el Fotó: Berán Dániel Grecsó Krisztián ezúttal öcs- cse nélkül érkezett Egerbe, igaz, az egész családját megidézte a Kepesben tartott irodalmi esten, feltárva ezzel a szívében élő kettősséget: a gyermeki, falusi és az írói, városi létét. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGER Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő nemcsak azért tért vissza a megyeszékhelyre, hogy a novelláit ihlető családi kötelékiről meséljen, hanem hogy „rokonait” is felkeresse. Talán nem túlzás ugyanis azt írni, hogy helyi olvasóira is, mint távoli családtagjaira tekint, akiket gyakran látogat meg. Tavaly év végén a Forrásban öccsével, Grecsó Zoltán táncművésszel szereztek felejthetetlen emléket a művészet- pártoló közönségnek, legutóbb pedig a Kepes Irodalmi Est vendége volt Krisztián. Az író talán már nem is lepődött meg azon, hogy telt ház fogadta, hiszen elárulta, életében először Egerben töltötték meg a termet olvasói. Az est csak érintőlegesen szólt tavaly megjelent, Jelemezbál című kötetéről, elsőként verseiről kérdezte őt beszélgetőtársa, Molnár Ferenc. Grecsó Krisztián elárulta, abban, hogy ismét megjelentek költeményei, az is szerepet játszott, hogy lettek olyan lapok, melyek igényt tartottak lírájára. S ha már a műnemek közötti barangolásról volt szó, A „Pál utcai fiúk” szövegkönyvének megalkotásáról, a háttérmunkákról is mesélt, megjegyezve azt, hogy a színház világa mennyire szigorú és fegyelmezett. Molnár Ferenc regényének elemzése közben felfedezte, hogy a mű elején még jóval több energiája és lendülete volt a szerzőnek, míg a végére szinte forgatókönyv formába csapott át - s még egy helyszínen felejtett karakterre is felhívta a figyelmet. A színház csodájáról szólva elmondta, hogy egy néni, akivel egykor egy háztömbben éltek, mégsem fogadta soha a köszönését, amikor megtudta, hogy Krisztián részt vett „A Pál utcai fiúk” színpadra vitelében, leszólította, és elmesélt egy történetet. A hölgy emlékei szerint ugyanis a könyvből készült film gyerekszínészei abban a lépcsőházban öltöztek, ahol ők laktak... A beszélgetésből pedig az is kiderült, hogy Molnár regényének szereplői mennyire elevenen élnek az emberekben. Visszatérve novelláskötetére elmondta, a családregényt mindenki úgy értelmezi, ahogy számára kedves, egy biztos: a szövegek megszólítják egymást, s gyakran az egyik megoldását épp egy másik novellában találhatjuk meg.- Dés László azt mondta a kötetre: olyan, mint egy félbehagyott szerelmeskedés - jegyezte meg nevetve Grecsó Krisztián, majd visszaemlékezett családtagjainak történeteire: a gondosan jegyzett és rejtegetett időjárás-jelentésekre nagyapjától, dédapja leszerelési papírjára, a személyes és történelmi valóság meghasonlott pillanataira. Elárulta, mennyire mélyen érintette a felismerés, hogy a család terhét mindig a nők vitték vállaikon, mert a férfiaknak az élet nehéz kihívásaiban kellett helytállniuk.- A Jelmezbál”-t úgy képzelem el, mint egy központi bolygót, s lesznek körülötte önálló szövegek - így alkotnak majd egy egész univerzumot - mondta. Mesélt tapasztalatairól, amelyek igazolják, a falunak szigorú törvényei vannak. Ő például az érettségire a kötelező ajándéknak számító arany nyaklánc helyett írógépre vágyott... Miután a városba költözött, ezért döntött úgy, hogy a két-két világot - városit és falusit, gyermekit és íróit - elszigeteli magában. Novelláiban mégis visszaköszön a falusi élet.- Ne történjen semmi, de tudjam, hogy izzik a levegő - jellemezte, hogy milyen is egy jó cselekmény. Végül a „guggolós islerről” szóló novellájával fejezte be az irodalmi estet, amivel sikerült igazán jó hangulatban zárnia a találkozót. Játszanak, dolgoznak, tanulnak a vakációban EGER A SZETA Egri Alapítványa a Szetás ösztöndíjprogram keretében a szünidőben is folyamatosan szervez programokat a fiataloknak. Ma délután három órától Felnémeten a Felvégi út 53. szám alatti közösségi házban játékos foglalkozásokat tartanak az érdeklődő gyerekeknek. A program előtt, délután két órától várják mindazon szülőket és gyerekeket, akiknek segítségre van szükségük a pótvizsgára történő felkészüléshez. Kérnek mindenkit, hogy a saját környezetükben minél több érintett figyelmét hívják fel a lehetőségre. . Utcabútorokat készítenek raklapokból és fadeszkákból. Július 13-án délután három órakor azokra a fiatalokra számítanak, akik elmúltak már 12 évesek, és szeretnének részt venni egy kis barkácsolásban. Ezúttal közösségi bútorokat készítenek raklapokból, fadeszkákból. A szükséges szerszámok használatával (dekopírfűrész, szög, kalapács) is megismerkedhetnek a helyszínen, a bútorkészítés fortélyait pedig saját otthonukban is alkalmazhatják a foglalkozást követően. B. K. MOZI Agria Mozi - EGER 16.00 ÉS 20.35 ÓRA: Pókember: Hazatérés 18.35 ÓRA: Gru 3. 18.00 ÉS 20.35 ÓRA: Transformers: Az utolsó lovag 20.50 ÓRA: Ki pörgetve Cinema Bridge Mozi - GYÖNGYÖS Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Verdék 3. 17.30 ÓRA: Pókember: Hazatérés Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Felfutottak a várba SZARVASKŐ Először rendezte meg a Telekessy-kupa várfelfutó versenyt az önkormányzat múlt hét végén. Az eseménnyel a vár felújításának szükségességére és fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. A versenytáv 1200 méter, míg a szintkülönbség 93 méter volt. S. S. Fotó: Márkus Attila HELYI MŰSOROK AJÁNLÓ 20.00 ÓRA: Transformers: Az utolsó lovag Puskin Terem 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: Gru 3 20.30 ÓRA: Pókember: Hazatérés TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.30: Kortárs Hangon - írásművészeti műhely Szamosújváron, ism. 19.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20: Filmözön - filmajánló 19.30: Margó - kulturális magazinműsor, ism. 20.00: HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20: A Csillag Táncstúdió évadzáró gálaműsora - közvetítés felvételről, ism. GYÖNGYÖSI TV 0. 00: Képújság 9.00: A keddi adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Hit világa - vallási műsor 18.13: Rákász Gergely orgonái 01. - Szobrok 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Sport7, 1. rész - sportmagazin 19.01: Reklám 19.04: Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Üzleti negyed - gazdasági magazin 20.06: Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2016. - Nyitógála - Vidróczki Néptáncegyüttes 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 0.00: Képújság 8.30: Az Eszterházy Károly Egyetem Oklevélátadó Ünnepsége - Bölcsészettudományi és a Pedagógia Kar 10.00: Az aktuális keddi adás 10.00: Egyperces botanika: a magyar zörgőfű - ism.terj. (ism) 10.03: Kötetbemutató: Billy Collins amerikai költő 40 verse magyarul 10.53: SzívHANG / Éljen soká Regina! - bemutatja a Szomolyai Magyar Roma Egyesület és a Parforum 12.00: Az Eszterházy Károly Egyetem Oklevélátadó Ünnepsége - Gazdaság- és Társadalomtudományi és Természettudományi Kar 13.30: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Mindennapi fohászok - válogatás Lisz- tóczky László, erdélyi magyar költők szakrális verseiből szerkesztett Isten kezében című antológiája alapján 14.35: A szomszéd vár - a Helyi Televíziók országos turisztikai magazinja 15.00: Witold Gombrowicz: Yvonne, a burgundi hercegnő - a Szuszogó Színház előadásában 16.00: Képújság 18.00: Az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campus Oklevélátadó Ünnepsége 19.00: A keddi adás ismétlése 21.00: A pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság RÁDIÓI EGER 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírösz- szefoglaló 6.00 Reggeli Show 10.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Dis- co*s Hit 22.00 DJ Factory FM7 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00- 24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Múltunk pillérei 10.05: Szószóló 10.45: A lélek szava 11.05: Az otthon ízei 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 13.05: Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Úton-útfé- len 14.35: Neuma (ism.) 15.05: Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15: Hétvégi levél (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Érték-adó 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.30: Rózsafüzér 18.00: Szentmise közvetítése az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelki- gyakorlatról 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő könyvek 21.05: Sziluett (ism.) 21.35: Úton-út- félen (ism.) 22.10: Szószóló (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió 23.25: Hitvalló (ism.) EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Zenei és idegen nyelvi gyűjteményében Utazás a francia nyelv és irodalom körül címmel szervez programot a bibliotékában működő Francia Társalgási Klub és az egri székhelyű Do It Nyelviskola és Fordító- iroda ma délután fél öttől. HATVAN Egy interaktív beszélgetésre hívják a kutyabarátokat, vagy éppen a leendő gazdikat a Grassalkovich Művelődési Házba ma délután hat órától. Az érdeklődők megtapasztalhatják, hogyan tudnak segíteni a hétköznapokban kutyáink, ha figyelünk rájuk. Segítők és előadók a Hegymenet Klub tagjai, valamint a kutyák. A programot Hatvan városa egy meglepetés ajándékkal támogatja. JÚLIUS 12., SZERDA, 20.30 MINARET-KONCERT Minaret kamarazenekar, Malek Andrea, Horgas Eszter, Eliza Bliss, Hárs Viktor, Halmos András HELYSZÍN: Végvári vitézek tere JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK - 16.. VASÁRNAP IV. FIÚKÓRUS- ÉS ORGONAFESZ- TIVÁL JÚLIUS 13., CSÜTÖRTÖK, 19.00 Réz Lóránt orgonaművész koncertje HELYSZÍN: Ciszterci templom JÚLIUS 14., PÉNTEK, 17.00 Mikael Wahlin, svéd orgonaművész koncertje HELYSZÍN: Bazilika JÚLIUS 14., PÉNTEK, 19.00 Egri Érseki Fiúkórus koncertje HELYSZÍN: Minorita templom JÚLIUS 15., SZOMBAT, 11.00 Orgona bemutató és matinékoncert Magda Dávid orgonaművésszel és tanítványaival HELYSZÍN: Líceum, 125-ös előadó JÚLIUS 15., SZOMBAT, 19.00 Lendvay Károly Férfikar koncertje HELYSZÍN: Érseki Palota kertje JÚLIUS 16., VASÁRNAP, 20.00 Gálakoncert HELYSZÍN: Bazilika JÚLIUS 18., KEDD, 19.00 BARABÁS LŐRINC QUARTET eg'er HELYSZÍN: Érsek- KULTURÁLIS kerti zenepavilon KÖZPONT