Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-08 / 157. szám
2017. JÚLIUS 8., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP g Becsődölt az iroda: elmaradj nyaralás Néhány napja nagy port kavart az egyik hazai utazási iroda, a Green Holidays Kft. csődje, mivel több ezer ember nyaralása hiúsult meg miatta. Azóta kiderült, hogy a törökországi utazásokra szakosodott cég már régóta nehéz anyagi helyzetben volt, nagyobb körültekintéssel talán megelőzhető lett volna a baj. Egy megyei utazási iroda vezetőjét kérdeztük arról, mi állhat az ügy hátterében, és mit tehetünk, hogy utasként elkerüljünk egy hasonló szituációt. Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu HEVES MEGYE Szinte minden évben hallhatunk a Green Holiday Kft. csődjéhez hasonló helyzetről, rémálommá vált nyaralásokról. Ilyenkor az anyagi kárhoz jelentős érzelmi válság is járul, hiszen a jól megérdemelt pihenés helyett többnyire kétségbeesés és szomorúság a kikapcsolódni vágyók jussa. Pataki Sándor, az IBUSZ Utazási Iroda egri irodaigazgatója lapunknak elárulta, a piacon már régóta érezni lehetett, hogy probléma van a Green Holiday Kft. működésével, a hirtelen csődöt azonban senki nem láthatta előre.- Nagyon olcsón kínálták az utakat, ez már intő jel volt. A Green Holiday Kft. törökországi utakra szakosodott, ám azok néhány éve az ottani helyzet súlyosbodásával visszaestek, a cég azonban továbbra is ugyanannyi utat akart szervezni, ez lett a vesztük, egyszerűen nem tudták eladni a már megszervezett utazásaikat, mert az emberek féltek Törökországba menni - közölte Pataki Sándor. Hozzátette: az utazni vágyók némi körültekintéssel elejét vehetik, hogy pórul járjanak.- A legfontosabb, hogy mindig alaposan nézzük át az utazási szerződést, valamint fontos minden egyes befizetés után a bizonylatok megőrzése, ha nem kapunk, az már gyanús. Fontos azt is tudni, hogy előlegként az utazási iroda maximum az utazás teljes árának 40 százalékát kérheti el. Hangsúlyozom, előlegről, nem pedig foglalóról van szó, mert a kettő teljesen különbözik egymástól. Míg az előleget visz- sza lehet igényelni, a foglalót már nem. A másik jelentős dolog a tájékozódás több utazási iroda ajánlatai között. Ez azért kell, mert ha valamely iroda ugyanazt az utazást jócskán a piaci áron alul kínálja, akkor sejthető, hogy valami probléma van náluk. Tudom, hogy vonzóbb az alacsonyabb ár, de nem minden esetben kifizetődő - részletezte Pataki Sándor. A biztosításokról is kérdeztük a szakértőt, aki elmondta, hazánkban nem is működhet olyan utazási iroda, amelynek a külföldi utazási csomagjában nincs utasbiztosítás:- Kötelező az utasbiztosítás, de csak akkbr, ha csomagot vesz a vásárló, amely az utazást is tartalmazza. Ha valaki egyénileg utazik, akkor értelemszerűen saját magának kell a biztosításáról gondoskodnia. A biztosítás betegségre, balesetre és poggyászra vonatkozik, de némi felárért lehet igényelni kiegészítő biztosításokat is. Érdemes azt is tudni, hogy a hazai utazási irodáknak kötelező, hogy legyen inszolvenciabiztosításuk. Ez azt jelenti, hogy ha az utazási iroda becsődöl, és az utasok mondjuk külföldön rekednek, akkor térítik a hazautat, illetve néhány költséget, ha pedig az utazás meghiúsul, akkor bizonyos összeget visszafizetnek az utazás árából. Nem tudták, kivel szerződtek Megyebeli kiutazottról, és azt követően szerencsétlenül járt családról nincs tudomása lapunknak, azonban többen vannak, akiknek augusztusi pihenése hiúsult meg a csőd következtében. Egy károsult elárulta: egy jó nevű online utazási irodán keresztül foglalt augusztusra utat két embernek, a szerződésben nem is volt megjelölve, hogy a Green Holiday Kft. az út szervezője. A megkereséseikre érdemben sehol nem válaszoltak, ezért feljelentést tettek, mivel a rendőrség megállapította, hogy nagy valószínűséggel csalás történt. Egy másik, egri károsult hölgy szintén augusztusban utazott volna családjával Törökországba, már decemberben lefoglalták és kifizették az utat, amely akkor 300 ezer forint volt. A Green Holidays Kft. csődje óta semmilyen hivatalos levelet, értesítést nem kaptak, fontolgatják, milyen lépést tegyenek.- Ha visszakapnám a teljes ösz- szeget, akkor sem lennék elégedett, az éves hajtás levezetése lett volna ez az út, amit már nagyon vártunk. Döbbentek vagyunk, hogy ilyen megtörténhet- árulta el a károsult. Bizalom Süli Kinga kinga.suli@mediaworks.hu S zerencsés vagyok, mert még soha nem kerültem hasonló helyzetbe, mint nemrég a Green Holiday Kft. károsultjai. A nyaralás a legtöbbeknek kemény munkával előteremtett pénzből adatik meg. Elképzelni sem tudom, mit érezhetnek most azok, akik a jól megérdemelt és várva várt pihenés helyett Törökországban az utcán rekedtek, vagy egyáltalán ki sem jutottak a nyaralás helyszínére, és kétséges, hogy tudnak-e a szünidő alatt pihenni. Van, aki több éve spórolt a külföldi útra, és most az álma hiúsult meg. Még ha vissza is kapják a pénzt, és el is jutnak idén nyaralni, az az élmény már nem lesz ugyanaz. Vegyül majd bele sok-sok kétség, némi keserűség, bizalmatlanság. Az egyik megkérdezett utazásszervező a bizalmat emelte ki, mint legfontosabb szempont a szervezés során. A bizalom nemcsak a vásárló, de az utazásszervező, valamint annak irodája szempontjából is elengedhetetlen. Hiszen, ha valami rosszul sül el, akkor nemcsak egy irodában, de az egész ágazatban rendülhet meg a bizalom, több cég már most is érzékeli ezt. A Green Holiday Kft. csődje azért is veszélyes, mert megnőhet az egyénileg szervezett, ám kevésbé biztonságos utak szervezésének száma, amely mind az üzletág, mind pedig a nyaralók számára kockázatos lehet. Fontos lenne ezt minden ágazati szereplőnek szem előtt tartani, és belegondolni: megéri-e hagyni, hogy az ideig-óráig tartó látszatelégedettséget egyszer csak a káosz váltsa fel, vagy fontosabb a stabilitás, a bizalom. Én az utóbbira szavazok. A nyaralás élménye többé már nem lesz ugyanaz. Markukban őrzik az egyetem mítoszát EGER - Emlékezetünkben csak az ihletett pillanatok maradnak meg - fogalmazta meg gondolatait dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora a péntek délelőtti, egri diplomaosztó ünnepségen. Köszöntőjében kiemelte azt is, hogy nemcsak a megérkezés, hanem az úton töltött pillanatok is meghatározóak és fontosak. Arra kérte a végzett hallgatókat, hogy „markukban az egyetem közös mítoszával” induljanak el új útjaikon, s sose feledjék annak tanításait. Arra is kitért, hogy botlásaikban is felfedezhetik a fejlődés lehetőségét. A diplomaosztón ketten doktori esküt is tettek, majd hallgatói kitüntetéseket, elismeréseket adtak át, sorra vették az oktatói kinevezéseket. Miután kiosztották az okleveleket, Szűcs Brigitta, végzett óvodapedagógus hallgató búcsúzott az intézménytől és hallgatótársaitól.- Egy család, összetartó közösség, több, mint pusztán egy egyetem - jellemezte az intézményt beszédében. Tanult szakja a fiatal szerint a legszebb szakma a világon. Nemcsak a megérkezés, hanem az úton töltött pillanatok is fontosak.- Vegyétek észre és éljetek a lehetőségekkel - szólt Brigitta hallgatótársaihoz. Beszédét követően jelképesen visszaadta a város kulcsát Martonné Adler Ildikónak. Az alpolgármester az egyetemmel való együttműködésekről, a valódi, élő kapcsolatról is szólt köszöntőjében. Felhívta a végzett fiatalok figyelmét arra is, hogy a tudás egyben felelősséget jelent szá- mukra.Az ünnepséget az egyetem ének-zene szakos hallgatóinak zenei betétei tették még meghatóbbá. J. H. Sarudon táboroznak az újhatvani általános iskolások Vízi vigadalom a Tisza-tavon Átlag felett a véradók aránya a megyében HATVAN A szünidő első napjaiban az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola diákjai vízi táborozni indultak a Tisza-tóra. A tanárok és a szülők együttműködéséből a gyerekek profitálnak, hiszen hazánk természeti területei sok lehetőséget kínálnak a fiatalok számára. A program egyik állomásaként Sarudon a kikötőben vízi vigadalom keretében motorcsónakázás, gumimatracon vontatás, kirándulás várta a résztvevőket. Tarsoly Imre pedagógus szerint az együtt töltött időszak örök emlék marad majd mindenki számára. T. 0. Vidáman indult a táborozás az újhatvani gyerekeknek Beküldött fotó HEVES MEGYE Több mint ezer véradást szervez augusztus végéig országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat. A két szervezet „Nyári fel- töltődés? Tölts fel másokat is! Adj vért!” címmel szervezett kampányt azzal a céllal, hogy nyáron is véradásra biztassa az embereket, ugyanis a szünidő alatt drasztikusan csökkenni szokott a donorok száma. Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének igazgatója lapunknak elmondta, megyénk azon szerencsés régiók közé tartozik, ahol nyáron is aktívak a véradók.- Bár országosan tényleg kevesebb nyáron a donor, megyénkre ez nem érvényes, átlagosan 250-300 ember ad vért hetente. Ennek ellenére sok véradást szervezünk, például most hétvégén az Egri Bikavér Ünnepen véradókamionnal leszünk jelen, de szombaton a Tisza-tavi Ökocentrumban is várjuk a donorokat. A cél az, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk véradásra a nyár folyamán is - árulta el az igazgató. A véradási helyszínekről a www.veradas.hu oldalon lehet tájékozódni. Süli K.