Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-20 / 167. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK HÍREK Megszületett a ser legendája HATVAN A településen annak idején csak borral tudták megkínálni a városba érkezetttekintélyes uraságot, de ő helyi sert szeretett volna, ezért építtetett egy serfőzdét. A történet szerint így született meg az 1600-as évek végén a Hatvani Ser, Sá- giné Szűcs Klára írása alapján pedig megszületett a Hatvani Ser legendája is. A Hatvány Lajos Múzeum ugyanis pályázatot hirdetett meg, amiben arra kérték a kreatív alkotókat: hozzák létre a Hatvani Ser legendáját. A bírálók Ságiné Szűcs Klára írását találták a legjobbnak. A szerző elmondta: a téma annyira inspirálta, hogy egy szombat délelőtt, főzés közben nekilátott az írásnak. T. 0. Egy héttel előbb tartják a búcsút LŐRINCI Ebben az évben nem a július 26-ai Anna névnapot követő vasárnapon, hanem az azt megelőző hétvégén, vagyis most vasárnap tartják meg a hagyományos Szent Anna-búcsút a kápolnánál. Július 23-án délelőtt fél 10-kor indul a körmenet a templomtól a Zagyva partján lévő kegyhelyre, ahol ünnepi szentmise kezdődik. T. 0. Egész hétvégén szól a muzsika HATVAN A Hatvani Nyár programsorozat ezen a héten is számos szórakozási lehetőséget kínál. Pénteken Péterfy Bori koncertjével kezdődik a hétvégi bulisorozat, szombaton pedig a talpalá- valót - retró diszkó keretében - Hatvani Fecó szolgáltatja. A Nyári Vándordallamok koncertsorozata a Hatvány Lajos Múzeum udvarán pénteken este a Berki Sram- li Fúvósegyüttes előadásával folytatódik. T. 0. A hőség nem csak az emberi szervezetet viseli meg A kutya melegben az állatokat is óvni kell A meleg nem csak az embe: rek szervezetét térheli meg, hanem az állatokét is. Néhány ismert állatbarát ezúttal arra ad tanácsokat, hogyan védjük házi kedvenceinket a kánikulában. Juhász Henrietta . ■ henrietta.juhasz@mediaworks.hu HEVES MEGYE Egyre több helyen szembesülhetünk a figyelmeztetéssel, hogy a kánikulában semmilyen körülmények között ne hagyjuk háziállatainkat az autóba zárva, mert a felforrósodott jármű számukra is élet- veszélyes lehet. Ám a felelősségteljes gazda nem csak erre figyel, hanem arra is, hogy kedvencét próbálja védeni a hőség ellen. Babócsai Réka, az egri Gárdonyi Géza Színház színésznőjének helyi állatvédő akciójáról (mely az országos kezdeményezéshez csatlakozik) már írtunk, így tudtuk, hogy kutyájáról ő is megfelelően, szeretettel gondoskodik. Elsőként tőle kértünk ötleteket arra, hogyan védjük kedvenceinket, ő milyen módszereket alkalmaz.- Az én kutyám egész jól tűri a meleget, számomra is meglepő, amikor 30 fok felett is képes bevackolni magát egy pléd alá. A legalapvetőbb dolgok, amiket nem győznek hangsúlyozni - persze nem véletlenül -, hogy a sétákat tegyük reggeli és késő délutáni időpontra, H-15 óra között semmiképp ne sétáltassuk a kutyát á betonon - javasolta Réka. Ő is hangsúlyozta, hogy az autóban hagyni a kutyát még letekert ablaknál és pár percre is tilos.- Gondoljunk csak kicsit bele: hiába van lehúzva az ablak, a piros lámpánál állva számunkra is fullasztó- vá válik a levegő pillanatok alatt - jegyezte meg. További tanácsként megfogalmazKapaló Éva és terápiás kutyái a nagy melegben inkább a hűvös erdőben sétálnak Fotó: Beküldött Veszélyes a forró aszfalt- Válasszunk olyan sétahelyeket, ahol árnyas fák alatt sétálhatunk: erdőben, parkban, vagy ha megtehetjük, egy közeli tó partján. A forró aszfalt vagy beton komoly égési sérüléseket okozhat kutyánk tap- pancsán. A nagyon rövid szőrű, esetleg fehér kutyák orr- és fülrészen is könnyen leéghetnek - tudatta velünk Kapaló Éva, aki a Doktor Mancsok Állatasszisztált Terápiás Alapítványnál terápiás kutya-felvezetőként, habilitációs kutyakiképzőként is dolgozik. Éva elmondta, a séták alkalmával itatással, lelocsolással lehet enyhíteni az ebek szomjúságát, melegét.- Ha családi házban lakunk, pancsolómedencével is segíthetünk kedvencünk számára, de ha esetleg panelban élünk, már számos hűtőágy, pokróc áll rendelkezésünkre a piacon, hogy ezzel tegyük köny- nyebbé, elviselhetőbbé számukra a forró nyári napokat - javasolta Éva. ta, érdemes figyelni a kutyát, hogy éppen mire van szüksége. Én az enyémen azt vettem észre, hogy a melegben kevesebb mozgás is elég neki, hamarabb elfárad, ilyenkor kevesebbet szoktunk például labdázni. Érdemes sétálópalackkal elindulni, főleg, ha hosszabb útra indulunk, hogy az állat közben is tudja pótolni a vizet, és ne igyon bele az úton a pocsolyákba - mondta. Réka néha még vizes törölközőt is tesz le kutyájának, annak így van lehetősége ráfeküdni, ha hűsíteni szeretné magát.- Amikor csak tehetem, vízhez viszem játszani, olyan helyre, ahol kutyák is úszhatnak, hiszen nemcsak mi élvezzük a strandot, a pancsolás neki is jól szokott esni - pláne, ha van nálunk valamiféle játék is - mesélte a színésznő. A hőségben Kapaló Éva is nagy figyelmet szentel terápiás kutyáira, hiszen ahogy fogalmazott, a meleg nyári napok számukra is rejtenek veszélyeket.- A kutyák normál testhőmérséklete 38-39 fok. A nyári időszakban bizony gyakran előfordul, hogy napon, de akár árnyékban is e fölé kúszik a hőmérséklet. Máskor is, de ilyenkor fokozottan figyelek arra, hogy folyamatosan legyen előttük friss, tiszta, hideg ivóvíz, ügyelni kell arra is, hogy ezt lehetőleg árnyékos helyen hagyjam, hiszen nagyon hamar felforrósodik a napon - kezdte Éva. A négylábúak jó ismerője- ként azt is megosztotta velünk, hogy az ebek nem tudnak izzadni, ezért számukra csak a lihegés segíthet a hő leadásában. Hozzátette: különösen ügyelni kell a sötét szőrű kutyák gazdáiank, hiszen az efféle ebek bundája magába szívja a napfényt, több gondoskodást igényelnek ilyenkor. Leendő kamionosokat, buszsofőröket képeznének HEVES HEGYE Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Ofa) tovább folytatja programját, melynek keretében most újabb 2500 munkavállaló vehet részt az ingyenes gépjárművezetői képzéseken. A regisztráció feltétele egyebek között az alapfokú iskolai végzettség, illetve a betöltött 18. életév. A pályázat célja a hivatásos gépkocsivezetői hiány enyhítése, ezért országosan ingyenesen vehetnek részt szakirányú képzésen a sikeres pályázók (C, CE, D és GKI alapképzés). A programra minden magyar állampolgár jelentkezhet, aki az előírt feltételeknek megfelel. Mindkét kategóriában (teherautó, autóbusz) feltétel, hogy a pályázó két évnél régebbi „B” kategóriás jogosítvánnyal rendelkezzen. A pályázati kiírás és a regisztrációs felület a napokban nyílt meg. Az érdeklődők a www.ofa.hu/kerdoiv oldalon regisztrálhatnak, illetve tájékozódhatnak bővebben a kiírásról. B. K. Újra együtt muzsikálnak a kilátónál BODONY Évekkel ezelőtt a fazekastalálkozó végén pár helyi legény nótázásba kezdett. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne szervezhetnének évente egy olyan estét a faluban, ahol bo- donyi, környékbeli, énekelni, zenélni szerető fiatalok, idősebbek megmutatják magukat, hallattatják hangjukat, így kelt életre hat évvel ezelőtt a Bodonyi Muzsikusok Estje. Helyszínéül a szervezők a falu egyik legszebb pontját, a Panoráma kilátót választották. Az estét idén július 29-én, délután öt órától rendezik meg. Ezúttal vendégül látják a parádi Bokréta Hagyomány- őrző Egyesületet, a gyöngyösi Kendergát zenekart, míg a helyieket a Kenderszer Kamara Néptánc Csoport és a Bodonyi Hagyományőrző és Nyugdíjas Egyesület képviseli. B. K. Országosan is népszerűsítik a megyei könyvtár programját A fák alatt is lapozgathatunk Csúszda és libikóka a pélyi gyerekeknek EGER Lassan tíz esztendeje működik a parkkönyvtár az Érsekkertben, s két éve mindennap kínálnak olvasnivalót a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkatársai. Szolgáltatásuk iránt szerdán délelőtt is sokan érdeklődtek, Pauer Erika gyermekkönyvtáros pedig elmondta: programjuk töretlen sikernek örvend, naponta legalább negyvenen látogatják meg őket. Az érdeklődők olvashatnak a fák árnyékában, kölcsönözhetnek, visszavihetnek könyveket és be is iratkozhatnak: tehát szinte minden szolgáltatás elérhető.- Legalább 150 könyv van kint egyszerre. Terveink szerint még augusztus 8-ig leszünk az Érsekkertben hétköznaponként - árulta el, hozzátéve: parkkönyvtár-programjukat nemrég mutatták be Miskolcon, a Könyvtárosok 49. Vándorgyűlésén, jövő évben, a jublieumi keszthelyi találkozóra pedig azt tervezik, hogy a triciklivel bejárják a Bala- ton-felvidéket.- A legnagyszerűbb, hogy akik kezdetben még gyermekként jártak ide hozzánk, már iskolásként térnek be könyvtárainkba - jegyezte meg Erika. J. H. « A különleges kezdeményezés sikere töretlen Fotó: Bérén Dániel PÉLY Igazi ünnep volt a minap a kis dél-hevesi településen: falunapon mulathattak a felnőttek, de a gyerekekre is gondoltak, hisz’ játszóteret kaptak. Az elmúlt évben írtunk arról, hogy lebontották Pély központjából a régen használaton kívül helyezett víztornyot. Ennek helyére eleinte piacteret terveztek, de az önkormányzat úgy döntött, nagyobb szükség van egy játszótérre. Nem is gondolkoztak sokáig, mindösz- sze három hét leforgása alatt megépítették a közmunkások segítségével a játszóparkot. Mint megtudtuk: az eszközöket maga a polgármester, Ari Norman válogatta össze, aki törekedett a hagyományos játékok beszerzésére. így van hinta, libikóka, csúszda, mászóka, rugós hinta, homokozó, toronyjáték; összesen ti- zenkétféle játék közül válogathatnak a pélyi gyerekek.- Örülünk, hogy végre van egy közterületi találkozóhelye a helyi családoknak. A játszóteret csak éjszakára zárjuk be, egyébként bármikor használható - mondta Ari Norman, aki kérdésünkre elárulta azt is: 5,5 millió forintot fordítottak erre a célra önerőből. SZ. E. t ó I