Heves Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-14 / 162. szám

4 HEVES ÉS KÖRZETE 2017. JULIUS 14., PENTEK A Szabadság térre, a régi tó helyére - a fitnesz- parknál -, a Béke útra és az általános iskola mellé is kihe­lyezik a közeljövőben azt a tíz kiülőt, amiket a településen dolgozó közmunkások készí­tenek az orvosi rendelő mö­götti műhelyben. A program­ban jelenleg 24 boconádi la­kost foglalkoztatnak. SZ. E. Kinevezték az új jegyzőt ÁTÁNY, HEVESVEZEKÉNY Az Átányi Közös Önkormány­zati Hivatal jegyzői posztjá­ra július 1-jétől Joó Bencét nevezték ki, így ő lett a jegyző Hevesvezekényen is. Koráb­ban ezt a posztot - 28 évig - Dányiné Szórád Ibolya lát­ta el, akinek eltávolításakor, március végén békés tünte­tést tartottak Átányban. SZ. E. Először Ultra Tisza-tó 111 Szombaton rende­zik meg első alkalommal az Ultra Tisza-tó (UTT) 111 tó­kerülő futóversenyt Tiszafü­redről indulva déli irányban, poroszlói fordulóval, 18 váltó­ponttal. Hasonlóan az Ultra- balatonhoz az UTT 111 is egy­körös verseny 111 kilométe­ren: futva, bringán, egyedül vagy csapatban. SZ. E. Készülnek a falunapra Július 22-én rengeteg programmal vár­ják a tarnamérai lakosságot a strandfürdő területén. A fa­lunap sztárvendége az Isme­rős Arcok zenekar lesz. Még várják a jelentkező csapato­kat a főzőversenyre, ezen kívül úszó- és fociversenyt is ren­deznek. Napközben számos fellépő váltja egymást a szín­padon, görög-török-szerb tán­cosok tartanak majd bemuta­tót, de átadják a Tarnaméráért kitüntető díjat is. SZ. E. Hátrányos helyzetű településen segítenek Nem pihennek, ha gyerekekről van szó Tóthné Balázsi Margit (balról), Garancz Lajosné és Laskainé Czidor Brigitta Fotó: Korsós Viktor Kiemelkedő védőnői tevé­kenységéért miniszteri elis­merést kapott a Hevesi Vé­dőnői Szolgálat a védőnők napján. A Hírlap a kitünte­tett szakembereknél járt. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES Egy hétköznap reggelen érkeztünk a hevesi védőnők­höz, akik nemrég költözhet­tek új helyükre, a rendelőin­tézet mögötti épületbe. Előtte a Szerelem Alfréd úton, majd a Remenyik-kúriában kaptak helyet, ám mindkét ingatlan felújításra szorult. E lépéssel azonban lényegesen javultak a munkafeltételeik, és a családo­kat is jobb körülmények között fogadhatják, mint korábban. A szerdai nap a tanácsa­dásé, ezért nem a vizsgálóban, hanem az irodában beszélget­tünk a védőnőkkel: Garancz Lajosnéval, Laskainé Czidor Brigittával és Tóthné Balázsi Margittal, akiknek legalább ötpercenként csörgött a hiva­tali telefonjuk. Két másik kol­léganőjük, Pászti Éva szabad­ságon, Batkiné Zörög Nikolett gyeden van 8 hónapos ikrei­vel, így négyen foglalkoznak a hevesi lakosság 0-18 éves korosztályával és a várandós édesanyákkal. Mint megtudtuk: a kitünte­tésre a járási vezető védőnő, Blikhardné Madarász Mária terjesztette fel a hevesi szolgá­latot, amelynek tagjai mind­annyian nagyon örültek az el­ismerésnek, de arról, miért ér­demelhették ki, csak nagyon szerényen nyilatkoztak.- Tudja, Heves egy hátrányos helyzetű település, sok a veszé­lyeztetett kismama, anyuka és gyermek, talán ezért figyeltek ránk is jobban. Jelenleg 90 kis­mamánk van, és nagyjából 120 csecsemő, akikről gondosko­dunk - válaszolta Garancz La­josné. Tóthné Balázsi Margit hozzátette: az utóbbi időben sajnos sok problémás esettel is volt dolguk, egyre többször ta­lálkoznak fiatalkorú várandós­sal. Őt kifejezetten megviselte az, mikor egy családból a gyám­ügyi hivatallal és a gyermekjó­léti szolgálattal közös erővel ki kellett emelni a gyermekeket.- Hetente két-három alka­lommal is kimentem a család­hoz, de mindig csak az egyre mélyebbre zuhanást tapasztal­tam. Igyekeztem segíteni, ám el kellett fogadnom, van ami­kor már nem lehet máskép­pen, csak így. Ez volt a gyer­mekek érdeke - idézte fel a vé­dőnő, aki több mint tíz eszten­deje dolgozik Hevesen. Mun­katársai ennél csak régebben, Pászti Éva például már nyug­díj mellett tevékenykedik.- Elszomorító, hogy sokszor nekünk fontosabb a gyermek egészsége és hiztonsága, mint a szülőknek. Úgy vélem, a vé­dőnőség sokrétű, nehéz, fele­lősségteljes segítő tevékeny­ség, amit csak hivatásszerű­en lehet ellátni. Fontos az em­pátia és' a kölcsönös bizalom - fogalmazott Laskainé Czidor Brigitta, aki büszkén mesélte - mivel iskolai védőnői körzete is van -, hogy a középiskolába most azok a gyerekek kerültek be, akik akkor születtek, ami­kor a szolgálathoz került.- Sokszor még otthon is azon kattog az agyam, hogy a követ­kező napon melyik anyuká­nak és hogyan segíthetnék - ezt már Garancz Lajosné tette hozzá, aki elmondta: ő minden gondozottnak megadja a mobil­telefonszámát, hogy bármikor elérjék. Akár hétvégente is ké­pes kimenni egy kétségbeesett kismamához. De ha szüksé­ges, a szociális támogatásokról is bármikor felvilágosítást ad.- Ugyan nem jön be min­denkinél ugyanaz a prakti­ka, Igyekszünk a legjobb tu­dásunk szerint tanácsot adni. A gyakorlatot és a tapasztala­tunkat senki nem veheti el tő­lünk - mondta. S, hogy milyen vágyuk len­ne még a kitüntetett szakembe­reknek? Szeretnék, ha az épü­let, ahol most vannak még kor­szerűbbé válhatna, és a mun­kájukhoz szükséges berende­zéseket is újakra cserélhetnék. Animátorok segítenek levezényelni a tábort TARNAZSADÁNY Ezen a hé­ten kezdődött a már hagyo­mányosnak mondható roma tábor a közösségi házban mű­ködő Tanoda szervezésében. A programra a helyi általános iskolásokat várták. Kovács Zoltán Tamás főszervezőtől megtudtuk: az ötnapos tábor­ban jelentős szerepet kapnak a Romano Glaszo Együttes tagjai, valamint a Budaörsi Ta­noda fiataljai. Utóbbiak roma és nem roma származásúak és animátorként segítik a zsadá- nyi tanulókat. Az első napon kialakultak azok a csapatok, akik az öt nap során végig versenyben lesznek, hogy a záráskor ki­derüljön: kik is voltak a leg­jobbak. S hogy miben: van itt éneklés, szavalás, nyelv- és tánctanulás, a sportról nem is beszélve. A fiúk jobbára a focit, a lányok a táncot, az ug­rókötelezést helyezik előtérbe. A fiataloknak csapatként kell megküzdeniük minden egyes versenyszámban. A főszervező hozzátette: mi­vel Tarnazsadány egy halmo­zottan hátrányos helyzetű tele­pülés, ezért a tábor ideje alatt is kiemelt figyelmet fordíta­nak a folyadék- és szénhidrát­pótlásra, így az édességeknek és gyümölcsnek sincsenek hí­ján a résztvevők, akik átlago­san ötvenen vannak. A Ma­gyar Élelmiszerbanknak kö­szönhetően pedig mindenki vihetett haza egy kenyeret, és a nagycsaládosoknak édes, sós péksütemény is jutott. SZ. E. Jó a hangulat Fotó: beküldött Túlterheltek, hazaviszik a munkát Természetesen szó esett az utánpótlásról is. Jelenleg épp a Miskolci Egyetemen tanuló, he­vesi Csibi Martina tölti náluk nyári gyakorlatát. Elmondása szerint védőnő szeretne lenni, s úgy gondolja, hogy egy nagyobb városban szeretne majd dolgoz­ni, nem hátrányos helyzetű tele­pülésen. Ekkor a védőnők meg­értőén mosolyogtak, nem le­pődtek meg. Megtudtuk: a He­vesi járásban a védőnői álláshe­lyek egyharmada betöltetlen.- Tény, hogy sokszor túlterhel­tek vagyunk, és ez valóban nem az a munkakör, amit itt tudunk hagyni a négy fal között, hisz' otthon is készenlétben kell áll­nunk. De úgy érezzük, hogy az utóbbi időben országosan is ja­vult a szakmánk presztízse. ígé­retet kaptunk arra, hogy hama­rosan módosítják a védőnői el­látás finanszírozási rendszerét, s elkészül a felsőfokú végzett­ségnek megfelelő bértábla - tá­jékoztatott Garancz Lajosné. Kiülőket készítenek Több mint 200 millió forint jut a kastélyra Jövőre indul a felújítás BOCONÁD A Szeleczky-kastély külső renoválására és a nyí­lászárók cseréjére 161 millió, az épület egyik szárnyában helyet kapó óvoda belső felújí­tására pedig 52 millió forint támogatást nyert el az önkor­mányzat - tudtuk meg Kis Ist­ván polgármestertől. A munkálatok a tervek sze­rint jövő év elején kezdődhet­nek el, jelenleg az örökségvé­delmi hivatallal zajlanak az egyeztetések. A kastély má­sik oldalában található könyv­tárban - ami csatlakozott a Könyvtárellátási Szolgálta­tó Rendszerhez - a bútorokat cserélik ki. SZ. E. Megszépül a Szeleczky-kastély Fotó: Korsós Viktor A kicsi után nagy rendezvénytér is készül Értéket teremtenek TÁRNÁMÉRA Csupán öt köz­munkást foglalkoztat az ön- kormányzat, mégis nagyon sokféle, értékteremtő munkát el tudnak végezni a telepü­lésen. Jelenleg a polgármesteri hivatal melletti, kissé elha­nyagolt területet teszik rend­be. Itt egy kis rendezvényteret alakítanak ki, szökőkúttal, zászlótartókkal, kopjafákkal. A későbbiekben ezen a hely­színen tartják majd a nemzeti ünnepeket, koszorúzásokat. Timár László polgármester tudatta: ha ezzel elkészülnek, az iskola mögötti területen folytatják a munkálatokat. SZ. E. A szökőkút mellett sétányt is kialakítanak Fotó: Korsós Viktor

Next

/
Oldalképek
Tartalom