Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-17 / 139. szám

4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2017. JÚNIUS 17., SZOMBAT HÍREK Örömünnep Szent Ivánkor FELSŐTÁRKÁNYA helyi köz- művelődési intézmény, a Fa­luház idén is megrendezi a Szent Iván-éji programot jú­nius 23-án, pénteken 17 órá­tól. Közös nyársalást is szer­veznek, a résztvevők együtt táncolhatnak és ünnepelhe­tik az év leghosszabb napját. A szervezők ígérete szerint a gyerekek is sok meglepetés­re számíthatnak: varázsös­vényen banyákkal, tündérek­kel, manókkal, más mesebe­li figurákkal találkozhatnak. Az estét tűzzsonglőrök be­mutatója és lámpás séta te­szi teljessé. Az előre elkészí­tett lámpásokat mindenki ki­dekorálhatja. S. S. Üléseztek a képviselők SZARVASKŐ Megvitatták a képviselők a települési ar­culati kézikönyv és telepü­lésképi rendelet elkészítésé­vel kapcsolatos teendőket a csütörtöki testületi ülésen. A grémium megvitatta az anyakönyvi események en­gedélyezésének szabályait, s egyéni kérelmekről döntött. Szabóné Bállá Marianna pol­gármester közlése szerint a polgármesteri hivatal 20-án, kedden zárva tart, rendkívü­li esetben Egerbakta önkor­mányzatától kérhető tájékoz­tatás telefonon. S. S. Másodszor is rozéfesztivál OSTOROS Hevesi Tamás, Szandi és a Pataky Művek koncertje is színesíti ma a második Ostorosi Rozé Fesz­tivált. A Hősök terén 16 óra­kor kezdődik, fellépnek az óvodások és az iskolások. Karatebemutatót, hagyo­mányőrző csoportok műso­rát, s a Manócska Társulat Három galiba liba című elő­adását követően a szórako­zás következik éjfélig. S. S. A 45 éves népdalkor közösség is, tagjai számítanak egymásra A népszerű Egri Csillagok Népdalkor idén ünnepli 45. születésnapját. A csoport tiszteletére jubileumi gá­laestet tartottak a Hotel Eger&Parkban múlt szom­baton. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com EGER Negyed ötöt üt az óra, már két óra sincs hátra, hogy elkezdődjön az Egri Csillagok Népdalkor fennállásának 45. évfordulójára rendezett jubi­leumi gálaest a Hotel Eger&- Parkban. Nagy a sürgés-for­gás, az egész épületben nyü­zsögnek a magyar hagyo­mányőrző asszonyok. Érke­zik F. Molnár Gabriella népze­negyűjtő, az ünnepelt csoport vezetője.- A népdalkor 1972-ben alakult. Vass Lajos zeneszer­ző, népzenekutató egyénisé­ge sokban hozzájárult a létre­jöttéhez. A Magyar Televízió Röpülj páva! című vetélkedő­jének szervezőjeként nagy ha­tással volt a népzene kedvelői­re. Sorjában alakultak a nép­dalkörök akkoriban. így jött létre ez a csoport is - meséli a foglalkozása iránt igazán el­hivatott Gabriella, aki mást is ünnepel: 35 éve annak, hogy a pályára lépett. Azóta gyűjti a népdalokat, népdalkört ve­zet. Dr. Rajeczky Benjámin el­ismert népzenekutatónak kö­szönheti a hivatását, akivel még Pásztón ismerkedett meg, s kiderült, mindketten egriek.- Egert és Pásztót óriási híd köti össze: a népzenei érté­keké. A gálaesten egyébként egyúttal Kodály Zoltán szü­letésének 135., halálának 50. évfordulójára, továbbá Rajecz­ky Benjáminra emlékezünk - fűzi hozzá. Vitai Sándor a népdalkor egyik alapítója, már csak ő él közülük. Gabriella pályafutá­sa alatt az együttes számos Gratulált Mártonná Adler Ildikó alpolgármester (középen). Jobbra F. Molnár Gabriella Fotó: Huszár Márk arany minősítést, különdíjat, Arany páva-, Prima- és Nívó­díjat kapott. Sőt, a Duna Tele­vízió Mentor Magyar Csilla­gok díját is elnyerte.- A tagok cserélődnek, a bér- makeresztanyámmal, Bodnár Istvánnéval ketten vagyunk a régiek közül - közli F. Mol­nár Gabriella. - Fontos, hogy ne csak együtt énekeljünk, hanem, hogy egy közösséget is alkossunk. A születésnapokat, névnapokat is megünnepel­jük, figyelünk egymásra. Hi­deg Feri bácsit, a 94 éves egy­kori szólóénekesünket is meg­látogatjuk az Egri Idősek Ott­honában, ha tehetjük, s mű­sort adunk az otthon lakóinak. A népdalkört huszonnégy eve vezeti- Az Egri Csillagok termelő­szövetkezeti tagokból alakult a népdalkor, harminc résztve­vővel. A név szintén a tsz-ek- hez vezethető vissza, mivel lé­tezett Egri Csillagok Mezőgaz­dasági Termelőszövetkezet, az együttes innen kapta a ne­vét. A csapatot ők támogat­ták, külföldre vitték szerepelni, a tagok világot láthattak - tá­jékoztat a népzene szerelme­se, F. Molnár Gabriella. Elárul­ja azt is: az 1980-as években a népdalkor irányítása a tsz-től a megyei művelődési központba került. A név azért a régi ma­radt, de Gabriella szavaiból ki­derül: szeretik is az emberek, mert Gárdonyi Gézára és a bor­ra asszociálnak, ha meghall­ják ezt a két szót. Van is mind­ezeknek létjogosultsága, hi­szen például szüreti fesztiválo­kat is szervez a csoport. - Há­rom csoportvezetője volt előt­tem a népdalkörnek, sorrend­ben: Fischer Tivadar népze­nész, Fajcsák Attila népzenész, népzenekutató és Veliczkyné Csák Judit zenepedagógus. Ké­sőbb, 1993-ban, azaz már 24 éve én vettem át az irányítását - említi. Permetezik a gesztenyét, ne álljanak a fák alá! EGER Az idei esztendőben is az önkormányzat cége, a Vá­rosgondozás Eger Kft. vég­zi azokat a permetezési mun­kákat, amelyek a közterüle­ti vadgesztenyefák védelmét szolgálják - közölte Zentai László, a megyeszékhely ön- kormányzatának médiarefe­rense. A permetezést a június 19. és július 9. közötti időszak­ra tervezik úgy, hogy a mun­kavégzés a megjelölt interval­lum első két napja, de kedve­zőtlen időjárás, s más előre nem látható körülmény miatt a munkák elhúzódhatnak. A permetezés este 10 órá­tól hajnali 3 óráig lesz - jelez­te a médiareferens, aki a hasz­nált szerekről elmondta, azok­nak munkaegészségügyi vá­rakozási ideje nincs, az élel­mezés-egészségügyi vára­kozási idő 21 nap. A szerek a méhekre mérsékelten, a vizek­re kifejezetten veszélyesek. A cég kérése a lakossághoz: a védekezés időpontjában a vadgesztenyefák közelében le­hetőleg ne tartózkodjanak, az ablakokat zárják, a fák alatt ne parkoljanak. S. S. Bort isznak, néptáncolnak, tüzet ugranak lövő szomba­ton délután 3 órától rendezik meg a régi hagyományokra visszatekintő tüzes szomba­tot - tudtuk meg Pintér Beá­tától, a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Turisztikai In­formációs Iroda vezetőjétől. A Sáfrány-kertben kézműves foglalkozásokkal és kemencés finomságokkal várják a részt­vevőket. Előadás is elhangzik Fűszerek és borok címmel, ezt Vajda Mihály, a St. And­rea Szőlőbirtok sommelier-je tartja. A programterv szerint fel­lép a Cefre Amatőr Színkör és a Tekergő Zenekar. Este tánc­házat tart a Többsincs Nép­táncegyüttes, amit a népi ha­gyomány szerinti tűzugrás követ. Levezetésül levendula­szüret is lesz a kristálydombi Tündérkertben vasárnap. S. S. Méltó nevet adnának a városszépítők a belváros udvarainak, a névadónak szobrot állítanának Kiszáradt, kátrányos mederben áll az Ülő nő EGER Az éppen harminc­öt esztendeje alakult Egri Vá­rosszépítő Egyesületnek a Bacchus-szobor helyreállítását bejelentő sajtótájékoztatóján nemcsak arról a körültekin­tő munkáról esett szó a Servi­ta Udvarházban, amellyel a többször megrongált - az egri Pelcz művészházaspár - készí­tette műalkotást megmentet­ték, hanem az egyesület ez évi további terveiről is. Az egye­sületi elnökség, több tag és Kovács-Csatlós Tamás önkor­mányzati képviselő jelenlété­ben elhangzott elnöki tájékoz­tatóból kiderült: számos, a vá- rosszépítőktől már megszokot­tan nagy ívű elképzelést sze­retnének megvalósítani. Sós István szavai szerint ezek egyike, hogy szeret­nék, ha méltó nevet kapná­nak a belváros udvarai, mi­közben ott a névadó szobrát felállítanák. így nevezhetnék el „a várost telefestő”, s Eger­ben eltemetett Kracker Já­nos Lukácsról Kracker udvar­nak a Bajcsy-tömbbelsőt, illet­ve Lenkey tábornokról a bel­városi udvart. A jeles festő­művész szobrának terve el­készült már, de hátravannak persze még az ilyen ügyekben elengedhetetlen engedélyezte­tési eljárások, és legfőképpen Az Ülő nő a Gólya utcában. Rendbe tennék a környezetét Fotó: S. S. természetesen a megyeszék­hely közgyűlésének a jóváha­gyása is szükséges, amiben a városszépítő egyesület feltét­lenül bízik. Szeretnék felújíttatni a Buttler-ház szomszédságában, a Gólya utcában található na­gyon szép köztéri szobrot, az Ülő nőt - hangzott el a tájékoz­tatón. Ennek a helynek a meg­újítására, a tér mielőbbi ren­dezésére tettek javaslatot, hi­szen ami most látszik: kiszá­radt, kátrányos mederben áll - pontosabban ül - egy gyö­nyörű szobor. Ráadásul mind­ez egy gépkocsiparkoló mel­lett, jól látható helyen. S. S. Informálisan A tájékoztató előtt informá­lis beszélgetésen hallottuk: megkerült az az emléktábla, amit még 1948-ban állítottak a Dobó teret és a Kis-Dobó te­ret összekötő hídon, megem­lékezve a felújításáról. Két év­tizede emelte el valaki. A Du­nántúlról, egy győri régiség­piacról került haza a babér- koszorút és feliratot ábrázoló tábla. Fillérekért árulták, de egy Egert szerető ember felfe­dezte, s telefonon jelezte Gál Judit képviselő asszonynak, hogy megvásárolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom